Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Metropol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Metropol. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 30., kedd

Még mindig jönnének a dalok - interjú Trifán Lászlóval

 Képtalálat a következőre: „trifán lászló”
Trifán László.Forrás : Reggeli Újság

"A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának neve elválaszthatatlanul egybefonódik Trifán László képzőművész, bábkészítő, plakát- és díszlettervező, grafikus nevével. 2016. júniusában kiállítás nyílt az általa tervezett plakátokból, és színes alkotásait az évek során több egyéni kiállításon is megtekinthette a közönség. Trifán László 1955. december 10-én született Nagyváradon. A Metropol Group rockegyüttes tagja, a Tibor Ernő Galéria (TEG) alapító tagja. A májusban nyugdíjba vonuló művésszel beszélgettünk munkáról, tehetségről, életről, halálról." - írja Szamos Mariann a Reggeli Újságban. Teljes interjú : 

Trifán László Nagyváradon született, a Solidaritatea cipőgyár szomszédságában, ahonnan a kéttornyú templom mellé költözött a család, az egykori kenyérgyár közelébe. Nehéz körülmények között éltek, édesapja vasöntő volt, aki szabad idejében sokat tangóharmonikázott. A 2-es líceumba járt, nem volt jó tanuló, viszont a nyelveket, a franciát, az angolt nagyon szerette, különösen a rajzórákat várta lelkesen. Az olyan órákon, amik nem nagyon érdekelték, osztálytársainak rajzolgatott, például Winnetout, és gyakran bámulta az eget, a szálló madarakat. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy nem a madarat akarja megfesteni, amint repül, hanem magát a repülést. Álmaiban a mai napig tényleg repül.
– Hogyan kezdődött a zenészi pályája?
– A Zene- és Képzőművészeti Líceumba, a rajziskolába jártam, festészetre, amikor jött a Beatles-korszak, a ’60-as évek elején. A varázslámpás rádióban hallgattuk apámmal a Szabad Európa mindenféle zenéjét. Akkor még nem volt rock-, hanem beatzene. Aztán jött a Rolling Stones, a nagy kedvenc, Mick Jagger, Keith Richards, szóval kellett egy gitár, de nem volt rá pénz. A Fő utcán volt egy gyönyörű hangszerbolt, ahol csodás illatok várták az embert, a kirakatból inspirálódtam, és végül csináltam is egyet: anyám régi ágyának deszkáit használtam fel, és ezeket fűrészelgettem el titokban. Az első produkciót a szomszédoknak mutattam meg, az ajtóban kezdtem pengetni a Beatles-dalokat. Egy családi összejövetelen derült ki aztán a turpisság, amikor apám és egy rokon alatt berogyott az ágy a megritkított deszkák miatt. Ezután viszont megenyhültek, és vettek nekem egy 330 lejes furnér gitárt. Minden buli Beatles- és Omega-slágerek előadásával telt. Én furulyáztam, zongoráztam is. A szomszédban volt egy úri család, akiknek csodás festményeik voltak, anyám házvezetőnő volt náluk. Volt egy zongorájuk, amit felnyithattam a képek megcsodálása után, és a hölgy megengedte, hogy játsszak rajta, mert látta, hogy nem csak klimpírozok. A legjobb mestertanáraink voltak. A szüneteink is zenéléssel teltek, vittem az iskolába a harmonikát, majd suli után a Körös-parton folytattuk. Grafikát a népművészeti iskolában tanultam, a mostani görög katolikus palotában. Felért egy egyetemmel. Voltak szerzeményeim ekkor már, mindig saját, egyéni dalokat akartam előadni. A legtöbbjük később sláger lett, mint például a Rum blues, a Védj meg engem, a Virágének, a Hideg hajnal.
– Milyen volt munkába állni?
– Első munkahelyem a mozivállalat műhelye lett a Rhédey-kert környékén, itt majdnem húsz évet töltöttem. Tulajdonképpen végig azt csináltam, amit szerettem, az ecset mindig a kezemben volt. Közben a România Film grafikus iskolájában kaptam szakmai továbbképzést mozi reklámgrafikából, a vállalat kérésére. Saját műhelyem volt, két-három méteres reklámpannókat készítettem az összes nagyváradi mozi számára, kézzel festettem meg például az indiánokat, de a megyei mozikat is mi láttuk el plakátokkal. Innen kért át a színház grafikusnak a ’70-es években. A mozit ekkor már kezdték felszámolni, darabonként adták el a vasat, a plakátokkal tüzeltek, a gyönyörű székeket is eltüzelték. Tragédia volt! Nagyjából száz plakátot sikerült megmentenem, és azon gondolkodom, hogy a múzeumnak átadom őket megőrzés céljából. Szerettem a művészlégkört, itt is húsz évet töltöttem el, az idei év a huszadik. Nagyon kedves számomra a Lélek Tibor rendezésében közösen színpadra vitt A három zsivány, de sokat dolgoztunk Az égig érő fán, szintén Tiborral, és a Moha és Páfrányon is. A bábszínházi munkámmal párhuzamosan mentek a koncertek, a mozivállalatnál hívtak a televízióhoz, közreműködtem a román televízió magyar nyelvű adásában, mint egyéni előadó, jelentek meg felvételeim, lemezeim. A Kortárs Színpadon írtam vagy három darabhoz zenét, nagyon szép idők voltak ezek. Ez volt a virágkorszak, a Metropol számára IS.
– Hogyan emlékszik vissza a Metropol Group éveire? Mit adott önnek az együttes?
– Ráduly Béla keresett meg, a Majomszigeten (a mostani Ady líceum előtti kis téren) volt a találka, és közölte, hogy kell nekik egy gitáros, mert elvállaltak egy komoly munkát a színházzal. Rögtön a mélyvízbe kerültem, a színpadra, Szabó Ódzsa Az ifjú Werther szenvedéseivel indult a zenészi pályafutásom. Turnéztunk is a darabbal, de közben koncerteztünk is, egybekötöttük a kettőt. Székelyföldön, Szentgyörgyön, két sportcsarnoknyi ember, Bukarestben a polivalens színpadon tízezer ember – magyarok és románok – skandálta a nevünket, igazi show-műsor volt fényekkel, füsttel, görögtűzzel. Turnék, fesztiválok egész sora következett, hazajöttem, de nem pakoltam ki, mert két nap múlva megint mentünk. A tengerparton hónapokig játszottunk. Székelyföldön akkor alig volt tévé, a magyar adás úgy ment, hogy valakinél, akinek volt, összegyűltek az emberek. Mi majdnem minden héten szerepeltünk benne, a toplista élén voltunk. A Metropol Group első lemezén, a Fehéren, öt szerzeményem szerepel.
– Megosztana egy-két személyes történetet a Metropollal kapcsolatban?
– Egy: Zilahon volt koncertünk, rengeteg ember jött el. Amikor a második szám, a Rum blues következett volna, beállt életem első szívkrízise. A számot lejátszottam, kijött a mentő, de csak egy óra múlva jöttem rendbe. Kettő: Egyik szilveszterkor táncestre mentünk Révre, két külön kisbusszal: a felszerelés egy része és a feleségek egyikben, mi meg Rádullyal meg az énekesnővel egy másikban, és mi lent ragadtunk a nagy havazásban másnap reggelig. Egy pásztornál töltöttük az éjszakát, vízzel koccintottunk.
rockmuzeumban
– Hogyan lett vége az ön számára a turnézásnak? Vége lett egyáltalán?
– Pár év múlva megcsináltuk a második lemezt, amelyen mint hangszeres szerepelek. Utána léptem ki, de az együttes újraalakult. Elhatároztam, hogy a csillogásnak vége, és holnaptól megszerzem azt, ami hiányzik az életemből. Megházasodtam, született egy lányom. De persze hívtak még, fel is léptem, csak már nem voltam tag, talán 1978-ig ment ez így. Az 1994 decemberében, egy balesetben elhunyt Ráduly Béla tiszteletére több emlékkoncertet is adtunk, melyeken én is közreműködtem. 2015 decemberében a budapesti Rockmúzeumban léptünk fel újra közösen, de a Szent László Napokon egyéni előadóként is felléptem, és a Nagyváradról elszármazottak találkozóján is jelen voltam. 2013-ban hármas jubileumot ünnepeltünk: 40 éve mutatták be Az ifjú W. szenvedéseit, akkor töltötte be 85. életévét Szabó József (Ódzsa), valamint 45 évvel azelőtt alakult meg a Metropol Group. Az eseményt a Weisz István színházfotográfus munkáiból készült fotókiállítással is megünnepeltük, aki a Metropolnak is készített plakátokat. Tavaly a Szent László Napokon az Omegával lépett fel a Metropol itt Nagyváradon, és én egészségi állapotom miatt a közönség soraiból nézhettem csupán őket. Idén lennénk 50 évesek, ezért a Nagyváradi Őszre készül egy jubileumi koncert. Szeretnék én is fellépni, állítólag jön mindenki, aki valaha a tagja volt a zenekarnak.
– Mit tartott mindig szem előtt pályája során? Volt olyan, amire nemet mondott?
– Szeretem az embereket, és nem nagyon tudok nemet mondani. A szívműtétem után ez egy kicsit változott. Nem akartam például pionír lenni, sem ifjú kommunista, meg a hajamat sem akartam levágni. Ezek miatt az iskolából a fél lábam mindig kilógott. A falusi kiszállásokat sem nagyon kedveltem a Metropollal, mert rossz volt az első benyomás, sokat kellett idegen számokat játszani, nem pedig a saját szerzeményeket, és a közönség sokszor már kora reggel be volt pálinkázva. Nem nagyon tudtam ezt elviselni, a pénzért sem.
– Mit említene meg fontosabb megvalósításaként?
– Minden nagyváradi iskolában megfordultunk Tóth Ágnes költőnővel nem sokkal ezelőttig, jó pár éven keresztül. Az én dalaim, az ő versei. Jó lett volna folytatni. Hálás és forrongó kis közönség a gyerekeké, szívesen fogadják, amit megmutatsz nekik, és őszintén reagálnak, nem hazudnak, egyszerűen nem mersz nem önmagad lenni előttük. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az Ági verseit elénekelhettem, és hogy van egy CD is, amit 2011-ben adtak ki. Egy kedves emlék például, amikor a bábszínházban előadásra jöttek a gyerekek, és a folyosón találtak munka közben, ott faragtam a kis lámpámnál, és megnézték, mit csinálok. Elénekelték nekem a Cirmi című dalunkat. Nagyon megható volt. Ugyanakkor Kinda Péterrel, a filharmónia nagybőgősével is nagyon sokat léptünk fel együtt, duóban is, például kiállításokon, amiért szintén nagyon hálás vagyok.
– Mi az, ami visszatekintve, némi bánkódásra adhat okot?
– Talán az, hogy a mai napig nem vagyok megemlíthető zenész, Nagyváradon különösen nem. Én foglaltam össze három kötetben a város zenei életének hozzám, hozzánk köthető elmúlt évtizedeit, hogy maradjon valami valakinek, akit esetleg még érdekelhet a mi közös múltunk, a történelem, amit tulajdonképpen megírtunk. Így például a Mátza Gyula által és az általam szerzett dalszövegeket is egybeszedtem, a Metropol történetét is sok-sok képpel. Gyakran megkérdezem: ennyi lesz egy emberélet? A TEG is lassan nyugdíjba vonul, és nem lesz, ki átvegye, mert a fiatalok nem jönnek, nem kötelezik el magukat. 1991-ben nyílt meg, szörnyű lenne, ha nem lenne folytatás.
– Hogyan gondol a jövőre?
– 63 éves vagyok. Kiléptem térből és időből. Egy éve lesz márciusban, hogy megműtötték a szívbillentyűmet Temesváron, hamarosan pedig nyugdíjba vonulok. A kórházban a géppel együtt lélegeztünk, és megláttam, ahogy a nap tüzes korongja lenyugszik, és nem fájt semmi. Két év betegeskedés, gerinc- és szívműtétek után hosszú lábadozás következett, aminek a végét most kezdem érezni, kezdek visszatalálni magamhoz, érzem, hogy telítve vagyok, jönnének a dalok, a képek, a tűz még bennem van, most ért be. A szeretet bennem a hajtómotor.
– Mit szeret legjobban Váradban?
– Mindent szeretek Váradban, de úgy érzem, hogy mostanában nem rezdülünk vele úgy együtt, ahogyan régen, kezdenek elvenni belőle, és nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, hogy ne legyen olyan, amilyen volt."
Metropol Group zenekar 1968-ban alakult Nagyváradon, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legnépszerűbb romániai együttesnek számított. Alapító tagjai Elekes Csaba (gitár), Sergiu Cornea (billentyűk), Tomori Pál (dob), Vajda Tibor (gitár) és Virányi Attila (basszusgitár) voltak. Későbbi tagok: Ráduly Béla dobos-énekes, Trifán László (ének, gitár, 1975-től) és Orbán András (gitár). Első hang- és tévéfelvételüket 1973-ban készítették.
Kapcsolódó kép
Forrás : eszm.ro

2019 január 19-én lett bejelentve,hogy Trifán László meghalt ...

2015. június 20., szombat

Metropol : Égig érhetne az ének (részlet)

Képtalálat a következőre: „metropol együttes nagyvárad” 
Forrás : sites.google.com

A Metropol Group együttes nagyváradi fellépéséből láthatunk egy rövid részletet az Égig érhetne az ének számából a facebook.com-on..A koncert a Szigligeti Színházban volt megtartva 2015-ben.
 Képtalálat a következőre: „metropol együttes nagyvárad”  
Metropol.Forrás : archivum.erdelyiriport.ro 

A Metropol Groupról olvashatunk a hu.wikipedia.org-n.

2015. május 9., szombat

Virányi Attila rockzenész : Negyven év a Metropollal

Metropol együttes.Forrás : harchivum.erdelyiriport.ro

A legendás Metropol együttes október elején Nagyváradon, telt házas koncerttel ünnepelte megalakulásának negyvenedik évfordulóját. Az eseményre hazautaztak A Holnap városába az Ausztráliában, Magyarországon, Finnországban élõ régi bandatagok is. A Németországban letelepedett Virányi Attilát D. Mészáros Elek faggatta a zenekarról - olvasható az Erdélyi Riportban.Szó szerint idézem az interjút,mert fontos a rajongók számára is.

"Beszéljünk a kezdetekrõl. Ezelõtt negyven évvel mi kellett ahhoz, hogy a váradi dombok alatt egy sikeres együttes verbuválódjék?

1968-ban az alapemberek már zenéltek különbözõ formációkban, amikor megkeresett Elekes Csaba azzal a javaslattal, hogy jó lenne egy ütõs kis csapatot összehozni. Vajda Tibor Garasos-híd melletti lakásában hánytuk-vetettük meg a dolgot, ott tartottuk az elsõ próbákat, és maga a Metropol Group név is ott született meg, Vajda édesanyjának köszönhetõen. Az elsõ idõszakban vidéken léptünk fel, pénzkereseti célzattal, ugyanis nem igazán tellett hangszerekre, márkás felszerelésekre, már amennyire beszerezhetõk voltak abban az idõben minõségi eszközök.

Milyen zenét mûveltetek akkoriban, és miben változott zenei világotok az évek során?

A kezdetekben mi is átvettük az akkor divatos zenekarok dalait, játszottuk például a Hungária együttestõl a Csavard fel a szõnyeget címû közismert slágert, vagy a nagy példakép, a Rolling Stones zenéjét. Elsõ saját dalunk Péter bácsi táskája cím alatt futott, Elekes Csaba szerezte a zenéjét. Eleinte könnyedebb, dallamosabb muzsikát játszottunk, majd fokozatosan váltottunk a rockra. Akkoriban tucatszám jelentek meg iskolazenekarok, mi már a kezdetekben arra törekedtünk, hogy föléje emelkedjünk az átlag szürkeségnek. Ezt nem bántó szándékkal mondom, mert a klubzenekaroknak is megvolt a maguk jelentõsége. 1968. november 29-én volt az elsõ koncertünk Váradon. Plakátot is készíttettünk erre az alkalomra, némi konyak ellenében éjszaka, sutyiban sokszorosították nyomdász ismerõseink. A banda összetétele változott az évtizedek során, körülbelül húszan fordultak meg a Metropol háza táján. Az alapító tagok: Elekes Csaba, Tomori Pál, Sergiu Cornea, Vajda Tibor és jómagam voltunk. Ez a csapat 1970-ig dolgozott együtt, az elsõ változás Sergiu sorkatonai szolgálatával kezdõdött, amikor is Nagy Gabi ugrott be helyette.

Indulásotok a romániai kommunizmus egy elviselhetõbbnek mondható idõszakához kötõdik, mennyire könnyítette meg ez a ti szárnybontogatásotokat?

Az 1968-as prágai bevonulásból kimaradó Románia a széleslátókörûség illúzióját keltette, de Titó szintén némi nyitást mutatott. Ekkor jelentek meg az elsõ amerikai filmek a mozikban. Valóban bíztunk a lényegi változásban, mint kiderült, nem kellett volna. Ceausescu kínai látogatása bekavart a látszatszabadságnak, attól kezdve fokozatos volt a bekeményítés, a „géniusz” mindenben a nagy testvért akarta utánozni. Szerencsénkre a korrupció már akkor is jól mûködött az országban, egy kis „figyelmességgel” a cenzúrát puhítani lehetett némileg. De a határvonal, ameddig elmehettünk, jól konturáltan meg volt húzva. Például a Vedd le az álarcot magadról vagy a Ha valakiben hinni lehetne kezdetû számainknak megálljt intett a cenzúra. Ezek a dolgok rettenetesen lehangoltak bennünket.

A kommunizmus sûrûjében hogy lehetett nagyváradi bandaként mégis az országos élvonalba kerülnötök?

Az országos ismertséget, a közönségtábort a Siculus fesztiválok hozták meg. Emellett nagy löketet jelentett a határ közelsége, aminek következtében a magyarországi és a nyugati zene, a kinti szellemi mozgás beszivárgott hozzánk is, a Kárpátokon túlra viszont már nem jutott el. Némi flexibilitást gyakorolt mindez a helyi hatóságokra, Várad hangulata rájuk is rányomta bélyegét. A Magyar Televízió és a Kossuth rádió is nagy szerepet játszott az ország nyugati részén élõk ízlésformálásában.

Mit tudott volna elérni a Metropol, ha külföldön is megmutathatta volna magát?

Szemléltetésül elmondom, hogy miután 1978-ban megjelent az elsõ és egyben utolsó hazai magyar nyelvû hanglemez, a Fehér album, rögtön utána felkerültünk az NDK toplistájára a Hideg hajnal címû nótával. Ennek persze története van… Costinesti-en egy héten át minden este szórakoztattuk a tengerparti turistákat. Arra õgyelgett két keletnémet impresszárió, megtetszett nekik a muzsikánk, és rögtön kérték, hogy német szöveggel énekeljük fel a dalt. Õk aztán kivitték az NDK-ba és bejátszották egy ottani rádióban. Váratlanul nagy sikert aratott a közönség körében. Erre megkeresték a bukaresti koncertirodát, és meghívtak bennünket a drezdai slágerfesztiválra. Felpakoltuk a felszereléseket és elmentünk kivenni a szolgálati útleveleket, mire közölték velünk, hogy mondjunk le az utazásról. Erre én mint a zenekar vezetõje megkérdeztem, mi a gond. Ha egy személy ellen van kifogásuk, akkor orvosoljuk a dolgot, legfeljebb itthon marad az illetõ, ne büntessék az egész csapatot. Persze magyarázatként csak annyi hangzott el az elvtársak részérõl, hogy kérdezni egyedül nekik van joguk, nekünk csak tudomásul venni szabad. Az igazi magyarázatra mégis fény derült, ugyanis miközben én az elõtérben várakoztam, a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül óhatatlanul is kiszüremlettek a hangok. A „mindenható” emelt hangon mondta: ameddig én itt vagyok, addig ezek a szakállas, torzonborz figurák, akik ráadásul bozgorok is, nem fognak kijutni sehová, garantálom. Lementem és mondtam a fiúknak, a hajunkat, ha kell, levágjuk, a szakállunkat leborotváljuk, de azzal, hogy bozgorok vagyunk, mit kezdjünk?
Magyarországon is megnyílt 1979-ben a kapu elõttünk, Komjáti György bemutatta a rádióban a Fehér albumot, ami akkoriban óriási publicitásnak számított. Meghívást kaptunk egy sorozatfellépésre, ahol többek között a Dinamittal, az Omegával és más neves csapatokkal koncerteztünk volna. De a budapesti koncertiroda felkérését a román hatóságok egyszerûen megtagadták. Szintén a magyar fél szervezett számunkra egy fellépést a nyíregyházi sportcsarnokba. Már el is adtak tízezer jegyet a bulira, mire arcunkba vágták idehaza, hogy mégse mehetünk. A harmadik kijutási kísérlet 1980-ban volt, akkor a Szovjetunióba akartunk menni, de végül oda sem engedtek. Számomra ekkor betelt a pohár. Az már csak hab volt a tortán, hogy lehallgatták a telefonjainkat, hogy – amint a változások után kiderült – megfigyelés alatt álltunk, jelentéseket írtak rólam a securitaténak. Egy alkalommal értésemre is adták, hogy idehaza nem sok babér fog teremni számunkra. Igyekeztem meggyõzni társaimat, hogy dobbantsunk innen, s próbáljunk megméretkezni Magyarországon. 1981 augusztusában névházasság révén kijutottam az országból, a többiek még reménykedtek, de mint köztudottá vált, késõbb java részük külföldre telepedett.

Ezzel még nem ért véget a Metropol…

Valóban nem, 1982-ben a váradi sportcsarnokban telt házasra sikeredett Metropol nosztalgiakoncertet tartottunk, ahová a banda régi tagjait is meghívtuk. Majd történt még egy kísérlet az együttes megmentésére, új tagokkal bõvülve 1983-tól három évig zenéltek. Ebben az idõben jelent meg a negyedik, román nyelvû nagylemez, Újból együtt címmel. 1994-ben a Román Televízió magyar nyelvû adása indulásának 25. évfordulója alkalmából Udvarhelyen gálamûsort tartottak, ahová a Metropolt is meghívták. Én akkor már Németországban éltem, Ráduly Béla Budapesten, Orbán is külföldön. Rajtuk kívül Márkus János és Trifán László is eljött zenélni. Sajnos rá egy hónapra megtörtént a tragédia, Béla tragikus körülmények között meghalt. Ennek hatására 1995-ben kiadtuk a Ráduly Béla-emléklemezt. Majd rá egy évre a váradi Szigligeti színházban emlékeztünk Bélára egy színvonalas mûsor keretében. A Metropol fennállásának harmincadik évfordulóját szintén a váradi színházban ünnepeltük, ami nem véletlen, hisz az évek során sok közös produkcióban léptünk fel a Pece-parti színészekkel. 2003-ban Siófokon mutattuk be Józsa Erikának a Metropolról írt könyvét. A következõ évben szintén volt egy koncertünk, Ráduly Béla halálának tizedik évfordulóján, ekkor egy emléktáblát is elhelyeztünk szülõházán. Ez az elsõ és mindmáig egyetlen emléktábla, amit romániai rockzenész kapott. Végül is annak ellenére, hogy felbomlott az együttes, idõrõl idõre mindig összejöttünk. A következõ ilyen találkozás 2006-ban a budapesti Uránia moziban volt, ahol Boros Zoltán Metropol-filmje debütált. Most pedig a negyvenedik születésnapot „ültük meg”, ismét idehaza.

Azok, akik szeretik a zenéteket, vagy meg akarják ismerni, amit csináltatok, hol hallgathatják meg a dalaitokat?

CD-nk, a rólunk készült könyvvel együtt, megvásárolható Magyarországon. Sajnos annak ellenére, hogy 2003-ban a frankfurti könyvvásárra is kikerült, és a kritika is jól fogadta, az Erdélyi Könyvklub mégsem vállalta a terjesztését" 


Forrás : archivum.erdelyiriport.ro

2015. április 27., hétfő

Kovács Koko,Koncz Gábor, Makk Károly ,Metropol ,By Alex,Baricz Gergő,Neoton a XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozaton.

XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozat 
Néhány nap és elkezdődik az egyhetes XXIV. Festum Varadinum rendezvénysorozat.Nagy a választási lehetőség a programokban.Szinte egy időben lesznek a programok megtartva.Egyszóval kifejezve , túlzsúfolt az idei Festum Varadinum. A rendezvénysorozat nívóját emeli a sok magyarországi vendég , mint Kovács Koko,Koncz Gábor,By Alex,Baricz Gergő,Neoton.Lesz emlékezés Horváth Imre költőre,Karádi Katalin emlékműsor,találkozás Makk Károly filmrendezővel, Bálint András Radnóti est,Kristófi János festőművész kiállítása,Koncz Gábor Gyorsvonat – önálló est,Operett express,kiállítások,versenyek,könyvbemutatók és sok - sok események , mely feladja a leckét nekünk.
Teljes program :  erdon.ro 

Szeretném felhívni a figyelmet a május 8-i Metropol koncertre,mely a Színházban lesz este fél kilenckor.Sok váradi még emlékszik a Metropol Groupra,mert végig kísérték a a fiatalságunkat.Ők sem fiatalok már,de zenélni még tudnak.Trifánon kívül egyik tag sem él itthon.Most itt lesznek,mert szeretnek haza jönni.Váradnak van egy sajátos varázsa,légköre,melyet nem lehet elfelejteni ...Metropolról itt olvashat bővebben '

Metropol együttes története