Ady Endre utolsó órái

Forrás :Facebook /Thurzó Zoltán .

Ady Endre neve összefort Nagyváraddal. Halála mély nyomot hagyott városunk életében. Az utolsó óráiról a következőket olvashatjuk Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész Facebook bejegyzésében :

" 103 éve 1919  jan. 27 -én halt meg ADY ENDRE .

Utolsó óráiban egy ápolónő volt mellette , aki  a Pesti Napló újságírójának  elmondta az utolsó órák történetét.

Elmondása szerint este Ady megvacsorázott, aztán elszenderedett. Az  egész napos magas láz (harminckilenc fok) ekkorra alábbhagyott.  Éjféltájt köhögnie kellett. Azután újra elaludt. Reggel nyolc körül már  nehezen lélegzett. Az inspekciós orvosnő, Reiss doktornő kámforinjekciót  adott be, de már semmi nem segített.

"Az első, aki az ágynál megjelent, Móricz Zsigmond volt. Ő munkához is  látott azonnal. A lebírhatatlan erejű barát mindig dolgozott ugyanis.  Akkor is, ha temetett. Most is: jegyzettömböt vett elő, ceruzát, és a  még ki sem hűlt, felkötött állú holttest felett nekilátott a riportnak,  amely Ady Endre a halottas ágyon címmel jelenik meg majd a Nyugat  Ady-emlékszámában. Kora délután Móricz elment, hogy intézze a temetést  Jászi Oszkárral, Babits Mihállyal és a kultuszminisztérium tanácsosával. (...)

Aztán karján a költő sötétszürke ruhájával visszatért Móricz, kizavart  mindenkit, és az ápolónő segedelmével felöltöztette a holtat. Majd  elköszönt, kilépett, bezárta az ajtót maga után, s ment intézni a  temetést tovább.”

Adyt hatalmas tömeg kísérte utolsó útján, a Múzeum kerttől a Fiumei úti sírkertig." 

Forrás : Facebook /Thurzó Zoltán. 

Az ápollonő beszámolója sok új információt nem tartalamaz, mert többször megvolt írva. Ady Endre utolsó földi utján a " nagy tömegben " ott volt Nagyváradról érkezett küldöttség tagjai is. 103 éve halt meg Ady Endre. Emlékét még őrzi a Pece-parti Párizs. Kedvenc tartózkodási helyét, a Bémer teret átalakították, nem lehet ráismerni, csak egy tábla emlékeztett Ady Endrére, mert " új idők szelét " érezhetjük. Gyors fejlődés és átalakítás útjára lépett Nagyvárad. Az emlékek elkopnak? Talán nem ( rajtunk is múlik) ...

Szomorú évforduló : Ady Endre a halottas ágyán 1919. január 27.

Megtekinthető Ady egyik eredeti halotti maszkja

 

"Az Ady: 140 év 14 hónap alatt rendezvénysorozat keretében a héten új kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. A halálos ágyán fekvő költőt is láthatjuk grafikán, és kitették a Nyugat eredeti különszámát, amelyben mindenki tiszteleg a nagy géniusz előtt." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

"Beszélgetésünk elején Imre Zoltán igazgató felidézte, hogy neki, illetve a múzeum számára is fontos esemény zajlott január 27-én, azon a napon, amikor a 99 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endre. Ennek kapcsán egy jól sikerült emlékrendezvényt tartottak, koszorúzással, együttműködve a Nagyváradi Állami Filharmóniával, és ezúton is még egyszer köszönetet szeretne mondani Meleg Vilmos színművésznek, az intézmény vezetőjénel, aki szerinte olyan erővel és energiával szavalt verseket, hogy ő úgy érezte, „Ady feltámadt”. Emellett a filharmónia négy kiváló zenésze biztosította a háttérzenét- Costin Éva, Székely Boglárka, Török Apollónia és Trendler Mária-, Imre Zoltán pedig megpróbálta ismét bemutatni Adyt, kiemelni azt, micsoda géniusz volt, és párhuzamot vont a párizsi zsenik és közte. Azt szerette volna elmagyarázni, illetve sugallni: ne azt nézzük, hogy milyen életét élt, a züllöttségét, vagy azt, hogy sok esetben a léte az italok, a nők és a szórakozás körül forgott, hanem úgy tekintsünk rá, mint az alkotóra, hiszen a párizsi művészek is hasonlóan éltek. A züllöttség nem jelenti azt, hogy valaki géniusz, Ady esetében tehát nem azt kell nézni, hogy milyen életet élt, hanem azt, hogy mit tett le az asztalra. Korszakváltó volt, megváltoztatta a magyar költészetet, az újságírást, és azóta is élő példája a költőknek, az újságíróknak, és ez legyen a számunkra a legfontosabb.
Ez az üzenete az új kiállításnak is, illetve ezúttal azt próbálják bemutatni, hogy melyek voltak Adynak az utolsó pillanatai Csinszka mellett, Csúcsán, valamint a halála körülményeit. A halálos ágyán fekvő Adyt láthatjuk grafikán, és kitették a Nyugat eredeti különszámát, amelyben mindenki tiszteleg a nagy géniusz előtt, emlékekkel, cikkekkel. Ugyanakkor a Huszadik Századot is közszemlére tették, hiszen ez a kiadvány is egy Ady-számmal jelentkezett.
Ami még lényeges, hogy az egyik halotti maszkját is kihelyezték az egyik tárlóba. Erről azt érdemes tudni, hogy három eredeti maszk készült Ady Endréről, és ezek egyike látható, mely a múzeumé. A másik a Petőfi Irodalmi Múzeumban található, a harmadik nem lehet tudni semmit, illetve talán magánkézben van.

Tisztelgés Tabérynak

A látogatókat tulajdonképpen a tárlat végigvezeti A halottak élén könyvtől egészen a posztumusz megjelent Az utolsó hajók című válogatáskötetig.
Ugyanakkor ettől a kiállítástól kezdve egy tárlóban Tabéry Gézának is biztosítanak egy helyet, abból kiindulva, hogy sajnos még Váradon is kezd kimenni a köztudatból, hogy egy nagyon jó novellista, újságíró volt, nem mellesleg Ady barátja és Csinszkának az udvarlója. Szervesen részt vett a dokumentumok kezelésében, feldolgozásában, és ne felejtsük el, hogy az emlékmúzeum létrejötte is az ő érdemeit erősíti. 1955-ben nyitotta meg, és a falai közt halt meg, Ady íróasztala mellett, és ráadásul ebben az épületben volt felravatalozva, középen a nagyteremben, még fotókat is őriznek erről. Megérdemli tehát, hogy legalább egy, félévente kicserélt tárlóban őrá is emlékezzenek, és mindannyiunk számára ismertebbé váljon a munkássága, az élete.
Az Adyval kapcsolatos új kiállítás körülbelül három hónapig látogatható. A következő tárlat témája Ady és váradi szerelmei lesz, és nem feltétlenül a színésznőkkel lesz kapcsolatos, hiszen azért voltak más hölgyek is, aki rajongtak érte, vagy fordítva. A tavasz folyamán márciusban Rockenbauer Zoltán művészettörténész, etnológus fogja még bemutatni a könyvét az emlékmúzeumban, majd áprilisban Beke László művészettörténész érkezik, akivel a párizsi időszakról fog beszélgetés zajlani.

Az Értől a mikrokozmoszig

Február 9-én, pénteken 17 órától az Ady Emlékmúzeumban Imre Zoltán Szegő Péterrel tart közös bemutatót, Az Értől a mikrokozmoszig címmel Adyról és Bartókról, azt taglalva, ismerték-e esetlegesen egymást. Szegő Péter kolozsvári zeneszerző, karmester, Szegő Júlia unokája, aki baráti kapcsolatban volt Bartók Bélával, a Mikrokozmosz pedig Bartók 6 kötetes, 153 progresszív darabot tartalmazó műve zongorára, amelyet 1926 és 1939 között készített."

Ady, a szabad újságíró anyagi gondokkal ?

 

Forrás : varad.ro

"Ady Endréről emlékeztek meg a költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én a róla elnevezett emlékmúzeumban, a IX. Nagyváradi Könyvmaraton második napján." - olvasható Tóth Hajnal cikke a Várad folyóiratban. 

A cikkben olvastam olyan információkat Ady Endréről,mely elgondolkoztatott.Idézet : 

 "Ady egész életében anyagi gondokkal küszködött, no nem azért, mert annyira rosszak voltak a jövedelemforrásai, hanem mert a pénz égette a zsebét, ha volt neki, azonnal kellett költekeznie. Arról is szólt, hogy a költő eléggé nehéz ember volt, csak az lehetett barátja, aki teljes odaadással volt iránta." 

Ady Endre anyagi gondokkal küzdött?Péter I. Zoltán megadta a választ.A magyar költészet egyik zsenije,Ady Endre szeretett költekezni " a pénz égette a zsebét ".Azt is olvashatjuk, hogy " nehéz ember volt ".Nem volt népszerű ember a természete miatt.Péter I. Zoltán egyik legismertebb Ady kutató.Ha ő írja,akkor úgy volt.

Ha megnézzünk a híres emberek életrajzát,akkor láthatjuk,sokan közülük küzdöttek anyagi gondokkal.Volt rá eset,hogy szinte éhen halt.A művész ember nem igen nézett oda,hogy van a zsebébe pénze.Egyszer hopp,máskor kopp volt az életük.Ady Endrére a váradiak büszkék voltak és lesznek,mert beírta nevét a magyar költészetbe.Ha a Bémer téren sétálgatunk,szinte lépten nyomon Ady emlékeibe "botlunk".Lehet,ha többet marad Váradon,akkor jobban alakulhatott volna az élete.A Bémer tér alig változott az elmúlt száz évben,de az anyagi gondok változatlanok.Sőt talán ma sokkal nehezebb megélni Váradon még a művészeknek is.Tanulság : jól használjam fel a jövedelmet,a pénz ne égesse a zsebemet,mert senki nem tesz pénzt az üres zsebembe.

Évekkel ezelőtt az Ócska piacon sétáltam.az egyik idős bácsi régi könyveket árult,melyet nagyapjától,apjától örökölt.A beszélgetés közben lettem figyelmes Ady összes költeményeire.Megkérdeztem mennyibe kerül.Mondott egy összeget,de a zsebembe alig maradt néhány lej,mert elköltöttem.Az idős bácsival üzleteltem.Én neki adtam néhány ruhadarabot,a bácsi kezembe adta az Ady kötetet.Azt mondta,hogy Adyt ismerte az nagyapja,akit nem érdekelt sem a költészet,sem a művészet,mert csak egy szimpla suszter volt.Az történt,hogy Adynak nem volt pénze,nem tudott fizetni.Akkor adta a kezébe ezt a kötet,majd azt mondta,hogy ha lesz pénze jön és kifizeti a susztert.Erre később került sor,mert a kiadók nem azonnal fizettek.Azt nem tudom,hogy igazat beszélt az idős bácsi, mert később többször kerestem,de sajnos többször nem találkoztam vele.

Milyen lesz az új Bémer tér?Ady Endrének tetszene?

 

"Mircea Mălan alpolgármester és Emődi Tamás építész mutatták be a Bémer tér felújítási tervét, amelyet a neves váradi építész dolgozott ki." - írja Pap István a Bihari Naplóban.

Röviden összefoglalva : nekem nem tetszik ' Laikus vagyok,tehát a véleményem nem számít.Megszoktam a régit,lehet ez a baj.Nem vagyok fogékony az újra,mert nagy szürke tér lesz,mint a Szent László tér.A kedvenc színem a zöld,nem a szürke.Igen , a közpénzt el kell költeni. Feltettem egy kérdést : Ha élne Ady Endre , neki tetszene ? 

Nézze meg a látványtervet Fotók: a Bémer tér felújítási tervei

A Bihoreanul fotói 

  

 

 

 

 

 

 

 

Dodó, a férj

"Mint az meglehetősen közismert, Ady Endre a nagyváradi Bémer téri Royal, majd - mivel a társaság átvonul oda - az EMKE kávéházban 1903. szeptember 6-án ismerkedett meg Diósy Ödönnével. (Lehet, hogy már összefutottak előbb is, de addig hederítés sem esett közöttük.) A rémesen kifestett - állítólag az orrlyukait is ezüsttel körbeecsetelő - dáma, miközben kávéját kavargatva álmos pillantást vetett az enyhe acetonillatot árasztó hírlapíróra, ekkor még aligha sejtette, hogy ezzel a pillanattal kezdetét veszi bevonulása a magyar és világirodalom históriájába." - olvashatjuk a Népszabadság archívumában.Teljes cikk :

"Léda - előlegezzük legnevebb nevét - Fehér Dezsőné barátnője volt. Fehér Dezső Ady kollégája a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. A Párizsból - a vele évek óta ott élő férjét nyárra odahagyva - szülővárosába hazalátogató Lédának pár héttel előbb kis viszonya támadt Ady másik cimborájával, Halász Lajos szerkesztővel, akinek amúgy az akkor épp a tengernél nyaraló Fehér Dezsőné volt a szeretője a szürke hétköznapokon. Istenem.

Az éppen remek passzban lévő Diósyné elbűvölte a költőt, aki újságíró volt még akkor inkább, igaz, hogy annak is zseniális.
A történet innentől már végképp közismert. Ady rohangált a Pestre térő Léda után, majd szívós akarással ösztöndíjat szerzett, és 1904 januárjában - bár lesz külön hotelszobája is, de - lényegében beköltözik Diósyék Rue de Lévis 92. szám alatt lévő lakásába. Ezzel egy majdnem nyolc évig tartó, meglehetősen érdekes hármasban élés vette kezdetét, ami - a könyvtárnyi Ady-legendáriumnak köszönhetőn - páratlan részletességgel tárul az utókor szeme előtt fel.

Koczkás Sándor, Vezér Erzsébet, Földessy Gyula, Dénes Zsófia, Hegedűs Nándor, a tavaly elment Kovalovszky Miklós és a többi derék Ady-bűvölt kutató könyveiből szépen rekonstruálható a férj, Diósy Ödön - barátainak: Dodó - alakja is.
"Diósy! Megrendülten hallom ezt a nevet, amely úgy villódzik, kereng, sustorog és bujdosik Ady neve körül, mint a misztikus lidércfény, kincskeresők éjféli lángocskája" - írta Diósy Ödön halálakor, 1935-ben az akkor Váradon élő, író és világtalanul is sokat látó Szántó György.
A Diósy család egyik őse, Nussbaum Márton 1848-ban Petőfi társaságához tartozott, majd Kossuth titkára lett, végül angliai emigráns. Ha igaz, persze. Ödön apja, Diósy Ferenc iparoscsaládból volt való, de neki már a nagyváradi Bémer téren volt kereskedése. A család több tagja is cégfestéssel kereste a kenyeret. Az 1873-ban született, jó eszű Ödön gyereket tovább iskoláztatták. Ő a Brüll család alapította váradi kereskedelmi képezdéből került a bécsi Keleti Akadémiára.

A nagyváradi gazdag, ám szegényedni induló zsidó polgárcsaládból való, egy ártatlan huszárkalandon már túl lévő Brüll Adél huszonhat évesen ismerkedik meg Diósyval, aki ekkor Szófiában állomásozott mint magyar vállalatok és bankok ügynöke, bizományosa. Sajnos mellékfoglalkozásként titkos játékbarlangot is üzemeltetett, de ez csak később derült ki. Fess fiú volt, magyaros, kicsit szertelen, kicsit féktelen, aki a bajban, amiben lesz része nemegyszer, becsülettel szedi össze magát.

Brüll Adél szép, művelt, okos volt, váradi röviden. Nem fiatal éppen, de ezt kellőn balanszírozta a korrekt hozomány, ami járt vele. Nagy szerelem aligha volt közöttük. 1898 novemberében esküdtek. Nászút, majd egy kis váradi pihenő után Szófiában telepedtek le. Léda vitte oda magával húgát, Bertát is. Szófiában a pár áttért a katolikus hitre. Jól beszéltek németül, franciául, angolul, olaszul, és megértették magukat a legtöbb szláv nyelven is. Adél ízelítőt kapott a balkáni kalmárvilágból. Ura hajnalig kártyázott gyanús elemekkel, amíg valami részleteiben máig homályos botrányba keveredvén, nem kellett menekülőre fognia. Párizsig meg sem álltak. Az asszony útba ejtette Váradot, Ödön azonban nem mert hazajönni évekig. Adél ekkor - a válást forszírozó családdal dacolva - kitartott férje mellett. Lekötötte várható családi örökségét, s ebből fedezte férje tetemes adósságait. A két embert végképp egymáshoz láncolták az anyagi érdekek szálai.

Lehet, hogy érdekházasság volt az övék, de annak igen jó, bajban mindig hatékonyan működő. Párizsban Ödön eleinte képeslapokat adott ki és el, majd szőrme- és pezsgőképviseletet nyitott. 1903-ra már szép négyszobás lakást tarthattak, ahol kényelmesen fogadhattak vendéget is.
Aki meg is érkezett tehát.

A visszaemlékezések szerint a házigazda szívesen várta a költőt. Az utolsó évek egyik csudabogár barátja, Rozsnyay Kálmán - nyilván túlzón - így ír: "Dodó maga volt az, aki nejét kajánul átjátszotta Bandinak, hogy ő férji kötelezettségétől - mert már unta Adél odaadó geilságát - szabaduljon, hogy futhasson más szoknyája után."
Így volt vagy úgy, mindenesetre a formákat tartották. Párizsban eleinte jól múlatták az időt hármasban, s ha estek is veszekedések férj és feleség között, soha nem Ady miatt.

A tékozló költő pénzét Adél kezelte, a betegség első fellépésekor pedig Dodó kerített orvost, s ápolta féltőn új barátját. Kellett némi nagyvonalúság ehhez, lévén gyógyíthatatlan akkor még a kór, amelyet csak karbantartani lehetett úgy-ahogy. Viszont el lehetett kapni szépen. Egyes feltevések szerint Diósynak ez sikerült is. Mindenesetre a barátság csak tovább szilárdult. Diósy küldte Adyt és Lédát a Riviérára 1904 őszén, 1905 februárjában pedig, mikor Léda hazalátogatásra indult, férje kísérte Münchenig, ahol Ady várta őket. Pár napot hármasban időztek a Starnbergi-tónál, majd Diósy visszavonatozott Párizsba, Ady pedig elkísérte az átadott-átvett asszonyságot Váradig, ahol aztán még több ízben meglátogatta a nyár folyamán.

Ady egyazon héten kezd egyazon személynek levelet így: "Édes, ki nekem Több, mint valaha, Erőm, Gondolatom, Vigasztalásom". És így: "Nagyságos asszonyom", majd folytatva persze: "és kedves Dodóm." Az első típusba tartozó levelek általában Berta közvetítésével kerültek Léda kezéhez.

Később, 1905 nyarán Dodót kicsit bosszantották a leleplező versek, a váradi és pesti pletykák. Levélben szólította föl Adyt és Lédát a helyzet tisztázására, sőt Adyval munkaértekezletet is tartottak. Ezután azonban Ady nyugodtan jelenthette Lédának: "Dodóval szépen, simán megértettük egymást."

Minden maradt a régiben. Sem a szerelem, sem a barátság nem szakadt. A két férfi szövetséget kötött a nehéz természetű asszonnyal szemben. Férj és feleség között az érdek volt a kapocs. Férj és a feleség szeretője között az őszinte férfibarátság.

Bölcs volt-e Diósy, kényelmes, sznob, nagyvonalú, pipogya vagy cinikus? Ki-ki döntse el. Mindenesetre, úgy látszik, minél többet tudunk valakiről, annál kevesebbet értünk belőle.

A Nyugat 1912. március 16-i számában megjelent verses szép üzenet nem csupán Lédát sújtotta porba, de fölháborította a férjet is. Dodó ekkor nagy odaadással vigasztalta és ápolta az aszszonyt, aki majdnem belehalt az ő kis prózai pofonjára válaszul kapott iszonytató költői pörölycsapásba.

A szerelem nélkül maradt Lédát az érdekházasság ráboruló védőszárnyai óvták szeretettel.
Léda, aki Adyt nem látta többé, méltósággal viselte sorsát. Soha nem nyilatkozott, nem adott interjút, nem irkált memoárokat, nem vádaskodott, nem teregetett, nem csinált üzletet. A Révész Bélára bízott - s alighanem alaposan megrostált - dokumenteket csak halála után engedte közölni. Visszament Párizsba, és éldegélt hármasban megint urával és bánatával.

1914-ben az ellenséggé vált Párizsból haza kellett térniük. Szinte minden értékük odaveszett. Diósy elölről kezdett mindent, és talpra állt megint. A háború alatt kereskedett, 1921-ben a magyar küldöttség tagjaként vett részt azon a berlini értekezleten, amely Magyarország gazdasági szanálását volt hivatott elősegíteni. Az antantbizottság által kötelezett Lengyelország Diósy részvénytársaságán keresztül volt köteles sziléziai szenet adni Magyarországnak.

Diósy szenes lett. Igazi úr, amúgy.
"Sima diplomata udvariasságának formái alatt egy magyar táblabíró bölcs humora és páratlan szíves vendégszeretete egyesül benne a kultúrember fejlett szociális érzékével" - írja róla Nil, vagyis Rozsnyay Kálmánné, aki Léda utolsó éveiben legközelebb került hozzájuk.
Budapesten az Andrássy úton béreltek lakást, majd Diósy Gödöllőn, az Erzsébet királynő úton vett villát, tizenkét szobásat. Itt tizenkét fajkutyát tartottak, mindegyiket külön, csináltatott boxban. Lédáék hálószobája előtt mindennap más-más gondosan idomított kutya őrködött, s az ügyeletes elmarta a másikat onnan. Főúri kedvtelés volt ez, kutyakomédia. Léda varrónőjét az egyik kutya aztán csúnyán meg is harapta, ami miatt komoly kártérítést kellett fizetni. Kezdődtek a bajok megint, de most már utoljára.

Lédát egy eléggé rémes és bonyolult bőrbaj, pemphigus, Diósyt pedig csak egy egyszerű tüdőrák találta meg. Mindketten szenvedtek sokat. Léda ment el elébb, 1934 januárjában. A temetésen Ödön elég nagy kravált csinált, rengeteg papot rendelt, és elhajította Csinszka koszorúját. (Csinszka egyébként ugyanezen évnek novemberében halt meg.)
Az asszony halála után Diósy - ígérete ellenére - nem gondoskodott többé az addig évtizedek óta támogatott két Brüll lányról. (Berta élete egyébként külön és szomorú regény.)

Aztán a betegség legyűrte Dodót is.
Hazatért Váradra, nyolcvanöt éves anyjához, aki túlélte őt. Utolsó heteit az irgalmasok kórházában szenvedte végig. 1935. november 25-én halt meg. Sírja a nagyváradi Rulikowski-temetőben, a neológ izraelita temető mellett van, ha van még.
Az örökségben asszonyával ő is osztozik."
Forrás : nol.hu

Ami a tankönyvekből kimaradt - nőcsábász írók esetei : Ady Endre

"A híres versek és regények alkotói nem mindig voltak olyan széplelkek, mint ahogy azt az iskolában tanítják: köztük is akadt jó néhány megrögzött szoknyavadász." - olvasható a Life oldalán.Nézzük mit ír Ady Endréről :

 

"Ó, az a romantikus Léda-szerelem! Azt már kevésbé emlegetik a tankönyvek, hogy Brüll Adél bizony ezidőtájt férjnél volt, és Diósy Ödön nemcsak hogy tudott a viszonyáról a költővel (nem egyszer együtt látogattak el Ady felolvasó estjeire, ahol a Léda-versek is elhangzottak és az asszonyt is megtapsolták), hanem még finanszírozta is a felesége szeretőjének párizsi tartózkodásait, sőt többször ugyanabban a házban éltek mind a hárman. A pletykák szerint ezt a megengedő viszonyt Diósy homoszexualitása indokolta, mindenesetre Ady igazán hálás lehetett érte. A nagy költőnek persze megvolt a maga keresztje a szerelem terén: a korábban lázas igyekezettel űzött utcalány-vadászat eredményeképp (melynek legszebb dokumentuma Az én menyasszonyom című vers: "Mit bánom én, ha utcasarkok rongya...") Ady szifiliszben szenvedett, ami az egész életét megkeserítette. És akkor Csinszkáról még nem is beszéltünk." 

Forrás : life.hu

A fenti megállapítást megerősíti a Blikk Rúzs cikk.Ezt olvashatjuk :
"A házasságban élő Brüll Adél 1903-ban ismerkedett meg Adyval, és meghívta magukhoz a költőt, akivel eztán évekig hármasban éltek együtt. Férje, Diósy Ödön nem csak elviselte, de támogatta is felesége és Ady viszonyát. Bizonyára nem sok férj kezelte volna így a történteket, Diósy Ödönnek azonban ez könnyebben ment, ugyanis Adéllal való kapcsolata csupán alibi házasság volt. Diósy Ödön a férfiakat szerette. A szerelmi háromszöget tovább bonyolította Léda húga, Berta, aki gyakran vendégeskedett náluk, és aki szintén szerelmes volt Adyba. Ráadásul ezzel a költő vissza is élt, több volt köztük puszta barátságnál."
Forrás : blikkruzs.blikk.hu

Ady nem volt egy jó ember…

 

"Rossz házasság volt, verte is Ady Csinszkát. Utóbbi pedig amúgyis komplexusokkal küzdő, de erős nő volt. Ám végül az Ady-kapcsolat is hozzájárulhatott korai halálához. Erről is beszélt egy kutató Váradon." - írja a Bihari Napló.

"Belehalt Boncza Berta, azaz Csinszka abba, hogy hozzáment Ady Endréhez, és ez nem túlzás. Többek között erről beszélt egy fiatal kutató péntek délután Nagyváradon, a témával kapcsolatos könyvének bemutatóján. Vastag Andreáról van szó, aki alapos előadást tartott, messze túllépve a megszokott, monton kötetbemutatók szintjén. Csinszka – a “Halálraszánt, kivételes virág” címmel jelentetett meg könyvet, eddig soha nem publikált fotókkal, és számos érdekességgel. Mint mondta, az összes fejezet önálló történetekként is olvasható a viharos életű és fiatalon elhunyt Csinszkáról – aki Ady feleségekéntt let ismert, de ugyanez a kapcsolat okozta a vesztét is. A kötet méltatója, Raffay Ernő úgy fogalmazott, hogy e könyv „elhallgatás, kultikus elragadtatás, hagyományos elfogódottság vagy hamis kegyelet” nélkül, új módszerek, új látásmód alkalmazásával közelíti meg a félig költő, félig asszony, egészen ember Csinszka életét.  A szerző Csinszka életét merőben új tudományágak és szemléletmódok eredményeinek alkalmazásával írja meg, úgy, hogy minden megírt fejezetben a lényeget: a Főhős lelkét kutatja. Azt, hogy Csinszka, e jeles erdélyi családból származó ember – Vastag Andrea megfogalmazásával – „a gyermekkorától kezdve belé rögzült rossz családi minták, modellek, a benne kialakult szorongások és komplexusok, illetve az eredendően benne hordozott, őseitől örökölt gének következtében mit és miért úgy tett életében, ahogyan.” Ítélkezés és eszményítés nélkül – tudósra jellemző nagy ismeretanyaggal, ám nagy beleérzéssel, megértéssel és szeretettel.

Vér is folyt
A könyv azonban csak apropót jelentett a szerzőnek ahhoz, hogy érdekes előadást tartson Csinszkáról. Először is cáfolta, hogy megállnák a helyüket azok a híresztelések, amelyek szerint Boncza Berta “kiállhatatlan, lehetetlen alak, hisztérikus” lett volna. Azonban valóban sokmindennel kellett küzdenie, már az Adyval való megismerkedése előtt is: családjából, apjával és anyjával való kapcsolata, neveltetése miatt komplexusokat hurcolt magával. Ugyanakkor  érzékeny és intelligens is volt, Svájcban tanult, majd maga is költő, író lett. A tizenhat éves Boncza Berta túlfűtött hangú leveleivel hódította meg az ekkor Svájcban diákoskodó későbbi erdélyi írót, Tabéry Gézát. Berta levelezni kezdett Adyval is, 1911-ben, de csak három év múlva találkoztak, amikor Ady elment hozzá Csucsára. Már az első találkozás sem sikerült szépre, Ady borgőzösen elkésett, estére ért oda. Ennek ellenére a vonzalom maradt, bár Ady el-eltünedezett, így Berta végül inkább megismerkedett  Lám Béla erdélyi mérnök-íróval. Már jegyben is jártak, amikor Boncza Berta mégsem bírta, és egy kis üdvözlőlapot küldött Adynak, aki gyorsan válaszolt is. Így új lángra kapott szerelmük, és a nő elhagyta Lámot. Érdekesség, hogy a Csinszka név valamelyest fordítva keletkezett, mint a többség gondolná:  a nő nevezte el ugyanis a költőt Csacsinszkynek, röviden Csinszkynek, erre kapta aztán viszonzásul a Csinszka becenevet, amelyet aztán Boncza Berta megtartott Ady halála után is. Édesapja tiltakozása ellenére Csinszka 1915-ben hozzáment Adyhoz. Utóbbi aztán négy év múlva – a szfilisz komplikációi miatt – meghalt.  Ám addig sem volt felhőtlen a viszonyuk. Vastag Andrea elmondta: Ady már a házasság előtt is erőszakos leveleket írt a nőnek. Ezt nevezik most kettejük szerelmi levelezésének, de ez nem csak szerelemről szólt. A költő ugyanis féltékeny volt, önbizalomhiánytól is szenvedhetett, mivel rendre számonkérte kedvese előző magánügyeit, kapcsolatait, sőt, azt is elérte, hogy Csinszka átadta neki az összes levelet, amit a megismerkedésük előtt más férfiaktól kapott – és Ady ezeket „láttamozta”, ráírta a papírokra a saját nevét. A kutató azt mondja, később aztán családon belüli erőszakba torkollottak az események, és úgy fogalmazott, lehet, hogy Ady költőnek, közírónak zseni volt („bár ezzel is lehetne vitatkozni” – jegyezte meg), „viszont nem volt jó ember”. Hozzátette: „a szakirodalom méltatlan módon átsiklik afölött, hogy mennyi erőszakot kellett elszenvednie Csinszkának”. Aki azonban sosem panaszkodott, és mindig tűrt. Közben Ady gyakran kimaradozott, sokszor ittasan tért haza, gyakran pedig iránta rajongó nők is keresték otthon, nem törődve azzal, hogy felesége van. Verte is Csinszkát, többször látható sérüléseket is okozva. Mindez – mondta az előadó – aztán sokkal megrövidítette Csinszka életét. Még akkor is, ha Ady előbb meghalt. A sok stressz miatt magas vérnyomásos betegség alakult ki a nőnél, ami végül két agyvérzést okozott, és a másodikba a 40 éves asszony belehalt. Tetézte még a bajt, hogy Ady halála után olyan házasságot kötött, amiben szintén erőszak áldozata volt. Egyes pletykák szerint Csinszka végül öngyilkos lett, de az előadó erről azt mondta: erre utaló források nincsenek, míg az agyvérzésre utaló több is van, ezért egyelőre ő  azt hiszi, hogy ez utóbbi történhetett. Ráadásul – jegyezte meg –Boncza Berta költészetét is elfeledték, sőt, egyesek tehetségtelennek tartják. Ezt igyekszik majd körüljárni – és ha szükséges, cáfolni – következő kötetében az előadó."
Forrás : erdon.ro
 

Budapest után ez volt a legpezsgőbb magyar város !

 

Szép, tágas és rendezett a főtér.Forrás: Bucsky Péter

Az Origo cikkében olvashatunk a pezsgő Nagyváradról.Ezt olvashatjuk Bucsky Péter bevezetőjében : "A Pece-parti Párizs sokkal érdekesebb, mint sokan gondolnák. 15 évvel ezelőtt jártam először a városban, akkor leginkább a szürkesége és a szegényessége maradt meg bennem. Manapság erről szó sincs. A belváros nagy részét felújították, a szecessziós paloták többsége eredeti pompájában csillog, a kulturális élet pedig most is üdítően pezseg. Nagyváradon jártunk."

Néhány idézet a szerzőtől :
"A Szent László tér (románul Piața Unirii) uniós támogatásból újult meg nemrég, méghozzá kiváló minőségben. Sehol nem mozog a díszkő, minden a helyén van. Mint megtudtam, a helyi városvezetés más hasonló projektek hibáiból tanulva visszatért a jó öreg középkori recepthez: olasz mesterembereket kértek fel a munkára."

"Hogy milyen építészeti teljesítményre voltak képesek a taljánok felmenői, azt ötpercnyi sétára a főtértől, a váradi várban láthatjuk. Nem könnyű kiszúrni a főútról az erődítményt, mert kommunista háztömbök veszik körbe. A szóbeszéd szerint a Ceaușescu-érában annyira nem szerették a múltat, hogy így próbálták elrejteni a régi emlékeket.  Ma már persze a vár az egyik fő attrakció Nagyváradon. Olyannyira, hogy az elmúlt években (2009-től 2015-ig) példamutató alapossággal fel is újították."

"A tatárokat azonban nem nagyon hatották meg a szent király maradványai, kőhajító gépeikkel komoly pusztítást okoztak az épületen. A 16. század végén olasz mérnökök tervezték és építették meg a ma is látható ötszög alakú, sarokbástyás erődítményt.Ezt aztán sokáig a törökök sem tudták bevenni, amiben az is szerepet játszott, hogy a védők a várárokba forró termálvizet engedtek. Végül a sokadik török támadás során, 1660-ban egy árulás miatt leengedték a vizet, és a csupán 850 fős várvédő sereg, amely sem a császártól, sem az erdélyi fejedelemtől nem kapott támogatást, a vár feladására kényszerült. Nagyvárad három évtizedig volt török kézen."

"A vasút megérkezése fellendítette a malomipart, többek között ennek köszönhető, hogy Nagyvárad a legnagyobb magyar városok sorába zárkózott fel. A polgárosodó város mai ésszel alig felfogható gyorsasággal fejlődött és alakult át, ami leginkább az építészetében érhető tetten."

"A szecesszió határozta meg leginkább a település arculatát. Ennek legszebb példája a főtéren található Fekete Sas palota. A Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett épületegyüttes két helyi ügyvéd jóvoltából épülhetett meg. A szállodán kívül étterem, kávéház, üzletek és lakások is helyet kaptak itt, akár egy mai, komplex lakó-, üzlet- és irodaközpontban."

"Nagyváradon lépten-nyomon magyar kulturális értékekbe botlunk. A múlt század fordulóján még szinte teljesen magyar volt a város, az iparosítás hatására azonban nagyon sokan költöztek ide Románia egész területéről. Ma csak a lakosság harmada magyar."

"Érdemes mindig magyarul indítani a kommunikációt,  és ha az nem működik, átválthatunk angolra, ezen a nyelven mindenki beszél valamilyen szinten. Magyarok és románok egyformán kedvesek és segítőkészek voltak."

"A szecesszió másik szép példája a Darvas-La Roche-ház, amely ma múzeumként működik. Sajnos nem maradt meg minden eredeti szépségében a lakásban, de a tervek szerint ezt is hamarosan felújítják."

"A főváros után itt volt a legpezsgőbb kulturális élet és a legtöbb napilap. A Nagyváradi Napló a magyar újságírás történetében kiemelt helyet foglal el, számos írója, szerkesztője Trianon után Budapesten lett a kulturális élet vezetője."

"Egyébként a közeli fogdát belülről is megismerhette Ady. A katolikus egyház gazdagságát támadó cikke miatt ugyanis három napra lecsukták. Azért ez nem volt túl nagy büntetés, a legenda szerint a barátok kosárban engedték le neki az ellátmányt, benne napi két liter borral.  A történetet egyébként könyvben is feldolgozták."

"Az EMKE kávéházban olyan írók találkoztak, mint Babits Mihály, Juhász Gyula vagy éppen Balázs Béla. Az épület ma is áll, Astoria szálló néven üzemel. A szomszédjában áll az Állami Színház, amely méretét tekintve is igen tekintélyes."

"A püspöki palota és kertje negyedórás sétával érhető el a főtértől, nem szabad kihagyni. Ami talán kevéssé ismert, hogy egy ideig, épp a nagy felfedezések korában, bizonyos értelemben Nagyvárad volt a világ közepe. Akkoriban még nem a greenwichi meridián volt a kitüntetett hosszúsági kör, hanem például a váradi. Kolumbusz is ezt használta a navigációhoz Amerika felé hajózva."

"Hunyadi János egykori tanítója, Vitéz János püspök, későbbi esztergomi érsek hozta itt létre kora egyik legfejlettebb csillagászati központját. Neki, illetve a városba hívott, Regimontanus néven publikáló Johannes Müller csillagásznak köszönhető, hogy közel  kétszáz éven át a térképek nulladik hosszúsági vonala a nagyváradi váron haladt át." 

"Ha már torony, meg kell említeni a városházáét, amelybe öt lejért – nagyjából 350 forintért – lehet felmenni. Nem érdemes kihagyni, már csak azért sem, mert érdekes kiállítást találunk itt a toronyórák fejlődéséről és működéséről. De a kilátás sem akármilyen,  innen láthatjuk igazán, milyen eklektikus ez a város:  a századfordulós paloták mögött feltűnnek a tízemeletes tömbök, bevásárlóközpontok és erőművek."

"Ami nekem a legmegdöbbentőbb volt, hogy milyen sokféle ember élt itt békességben: összesen tíz felekezethez tartozó templomot számoltam meg.  Köztük a város egyik fő látnivalóját, a neológ zsinagógát a Sebes-Kőrös partján. Gyönyörűen felújították, jelenleg múzeumként és rendezvényhelyszínként funkcionál. Nagyvárad történetében kiemelt szerep jutott a zsidóknak, nélkülük sok helyi építészeti és kulturális érték nem jöhetett volna létre."

"Ha Nagyváradon járunk, érdemes Félixfürdőre is ellátogatni. A termálvíz és a századfordulós fürdőházak nagyszerűek, viszont a kommunista időkben felhúzott betonmonstrum hotelek nagyon lehangolóak. Csak reménykedhetünk, hogy mielőbb eltűnnek."
Teljes cikk és fotók : origo.hu

Mi váradiak,hálásak lehetünk Bucsky Péternek,mert írt egy nagyszerű cikket a városunkról.Miért fontos?Mert kedvet kaphat az olvasó ,hogy egyszer meglátogassa Nagyváradot.Kedvező képet fest Nagyváradról,de lehet azért,mert megtetszett neki is,mint Ady Endrének és a többieknek a Pece-parti Párizs '

Pece-parti Párizs

„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” – mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város utcával és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza előtt áll." - írja cikkében az Útitárs.Mit ír Nagyváradról? 

„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” – mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város utcával és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza előtt áll.

Nagyváradon érdemes jókora sétát tenni, rácsodálkozni arra, amit már rendbe hoztak és némi optimista szomorúsággal tekinteni azon műemlék épületekre, melyek eléggé gyenge állapotban kiáltanak a válság utáni, gazdagabb évek után. De akár tatarozták már, akár csak tatarozni fogják az épületeket, ez bizony a szecesszió városa. Annak a kornak nemzetközi és magyar irányzatait látjuk a sétáló utcában, a belváros legtöbb pontján. Miként egy jó városhoz illik, hangulatát a kettészelő folyó alapozza meg, a Sebes Körös. Sétáló utcájában kiülős éttermek és kávéházak sorjáznak, hömpölyög hétköznap is a nép, vásárol, kávézik, ebédel, békebeli-polgári a hangulat. Az utca akaratlanul is a színház hatalmas épületéhez viszi a sétáló vendégeket. A bécsi Fellner és Helmer iroda építette, ugyanazok tervezték, akik a pesti Vígszínházat. Kívülről azonban az egykori Népszínházra emlékeztet (talán sokan emlékeznek még rá, ott állt „ahol a hatos megállt”, élete végén már a Nemzeti Színháznak adott otthont, de felrobbantották, mert az akkori technikai tudással a metró alagutat másképp nem tudták volna a Blahára vinni). Tehát, az idősebb pestiek ma a Nemzetire is emlékezhetnek, ha bejutnak, akkor viszont a Vígszínház belsejében érzik magukat.

Nagyváradon sok a régimódi, szép szálloda épület, a Fekete Sas Szállónál izgalmas passzázson is átsétálhatunk, a Bazáron. A püspöki palota kívül-belül impozáns. Ha nagy kört írunk le, visszakeveredve a folyópartra, akkor a hatalmas neológ Zsinagóga tűnik fel. Sajnos nemcsak méreteivel, hanem kopott külsejével is. Ez is tatarozásra vár, mint az említett szecessziós csodák. Ki nem hagyhatom a kicsiny, de nagyon kedves porcelán kutat, amolyan Zsolnay kút.

Nagyvárad, román nevén Oradea és környéke láthatóan virágzó gazdasági város, külvárosában a világ nagy cégeinek raktárbázisaival. Kihagyhatatlan a piac is, mert olyan zöldség-gyümölcs parádét találunk még hétfőn is, hogy az tényleg csoda! Még az árakat is megirigyeltük. Nagyvárad a magyar-román határtól mindössze nyolc kilométerre van, úgy kétszázezren lakják és a sok magyar szó néha feledteti, hogy Romániában járunk. Érezni, hogy a magyar kultúra, a magyar szépirodalom, és a magyar sajtó egyik fellegvára volt.

Persze, nehogy már okmányok nélkül induljunk, mert ide útlevél vagy kártyás személyi kell! Bár román oldalon már nagyon készülnek a schengeni határnyitáshoz, egyelőre átkelni az Ártánd-Bors határállomáson kell. Kell, mert érdemes! Aki Békésben jár, netán Gyulán nyaral, az ki ne hagyja a Pece-parti Párizst, Ady városát.

2012 májusának legvégén jártunk ott, és nem bántuk meg. Igaz, jókora kerülőt írhattunk le, mert Körösnagyharsányban voltunk pár napig. Ott ahol a románok már megépítették az utat a magyar határig, a magyar szakasz pedig állítólag készül. Megnéztük: egyelőre gyomok és földbuckák borítják nagy választékban a magyar út leendő helyét. Kár.

Szöveg és képek: Pufók, a szerkesztőTÁRS 

Forrás : nagygeneracio.hu

Fotók

 Forrás : nagygeneracio.hu

Juhász Gyula : Dankó Pista

"Nem jó, nem jó minden este a fonóba eljárni...

énekelte ablaktisztogatás közben egy kis cseléd a nyolcvanas évek vége felé az udvarunkban és én, óvodás gyerek, oly áhítattal hallgattam, mint egykoron Gellért püspök a szolgálóleányt, aki a kézimalom mellett dúdolgatta a magyarok szimfóniáját. Nem is sejtettem, hogy ez a verbunkos ütemű nóta egy időben és egy utcában született velem és hogy az a viaszos arcú, tétova járású, fiatal cigány, aki esténkint hóna alatt a hegedűvel az öreg Hungáriába sietett, a költője ennek a nótának. Hajnalodó lelkem sokáig ringatózott a bűbájos ritmusokon, talán éppen akkor nyiladozott benne legelőször a poézis virága. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok dallam termett a cigány szívében, az Ipar utcai apró házak helyén a tudomány palotái emelkedtek, a nóták apjának márvány alakja méláz a szőke folyó partján, őt magát huszonöt esztendeje királyokat megillető pompával és a legjobbakat megsirató részvéttel kísértük utolsó útjára a szegedi temetőbe, de ami a legfőbb dicsőség, dalai élnek, szájról-szájra, szívből szívbe szállnak drága kincseiként szegény magyarságnak.

Honnan jött ez a csodálatos ember, ez a varázsos művész, hogy így belopta magát egy ország hódoló szeretetébe? Onnan jött, ahonnan minden igazi nagyság, minden valódi érték támad, a népből, a mélységekből, a termőföld méhéből, a nyomorúság és a szenvedés betlehemi jászola mellől. Ott született a felsővárosi cigánysoron, a muzsikás Hangász utcában, amelyet azóta nagy elődjéről Bihari utcának kereszteltek. Az apja Dankó István prímás volt, aki a szegények betegségében, tüdővészben pusztult el negyvenéves korában (a kis Pista nyolcadik évében járt akkor), az anyja Mijó Rozál, aki a gyerekével meszelőt árult a szegedi piacon. Az Erdélyiék, Murkáék rokona volt Dankó Pista (a Murkáék révén szegről-végről velem is atyafiságban). Az iskolából hamar kimaradt, a hegedüléshez nem volt valami túlságosan nagy a kézügyessége, nem is igen bíztak a jövőjében (senki se próféta a saját pátriájában), így esett, hogy a surbankó kölyök egy malacbandába állt, amelyik kivonult a szenthegyre, a szatymazi tanyák közé és ott próbált szerencsét.

Vidám világ járta akkor azon a tájon, a holdakat egymás után hegedülték ki a birtokosok alól, mindig akadt úrimuri, dínom-dánom, lakodalom, tor, kárvallató, és ahogy Tömörkény István beszéli, sokszor megtörtént, hogy a Dankó gyereknek föl kellett másznia az eperfára, hogy onnan hegedülje el a harmadnapos mámor rózsás ködében úszó gazda kedvenc nótáját, majd meg a vödörben kellett leszállnia a kútba, hogy onnan húzza a sírvavigadó vendégek fülébe a talpalávalót. Ilyen mélységeket és magasságokat járt meg a szegény cigányfiú, de mi ez a testi nyomorúság mélységeihez és a lelki vágyak magasságaihoz képest, amelyek oly korán ébresztették Dankó Pistában a szunnyadó zsenit?

A nagy érzés is hamar megdobogtatta szívét: Joó Ferencnek, az elkallódott piktornak serdülő leánya, a szép Ilona rajta felejtette a tekintetét. Kölcsönösen megtetszettek egymásnak és mivel az apa hajthatatlan maradt, Pista ősi szokás szerint megszöktette a lányt és a városban rövidesen egybekeltek. A schilleri kunyhó-teóriára alapították boldogságukat, és éltek, mint két madár egy ágon.

Erdélyi Náci, a derék prímás volt első megértője és mecénása Dankó Pistának, de Onody Kálmán, a jeles másodprímás is sokat tett az érdekében. Szeged aranykora kezdődött ebben az időben, Tisza Lajos udvarában szólt a nóta, Urbán Lajos, akit Kukaccá neveztek ki, szintén akkor tűnt föl, Ferenc József 1883 őszén az akkor épült gyönyörű francia barokk városháza dísztermében legmagasabb elismeréssel hallgatta Erdélyi Nácit, aki a király fülébe húzta Dankó Pista alkalmi darabját: Szeged szebb lesz, mint volt. Őfelségének nagyon megtetszhetett az ágrólszakadt cigánygyerek szerzeménye, mert a krónikás szerint, másnap egy ékszert adományozott a dalköltőnek. (Ez az ékszer három napig tartott, mint minden csoda, azután odavándorolt, ahol annyi dicsőség maradványa hever: a zálogházba.)

Dankó Pista pedig hegedült tovább a szegedi rekonstrukció éjszakáiban, és jó sorsa (sors bona, nihil aliud) hamarosan összehozta a lelke felével: Pósa Lajossal. A Hungária bohémasztalánál sorra-rendre születtek a nóták, Pósa írta a szöveget, Dankó kipengette hozzá a dallamot. Erre az ideális költői frigyre méltán rá lehetett mondani, hogy: Páros élet a legszebb a világon!

(Ha úgy néha szelíd alkonyatkor eltűnődve álldogálok a márványcigány előtt, az az érzésem támad, hogy fáj neki ez a nagy magányosság, mintha a szomszédos tisztás felé integetne a hegedűjével, mintha mondogatná: nem jó a cigánynak egyedül lenni, emberek, szegedi magyarok, szobrot Pósa Lajosnak!)

Egy fecske nem csinál nyarat, abban a csodálatos szegedi tavaszban, amelynek azóta nem volt mása, seregestül jöttek a fülemülék, a pacsirták, a csalogányok, a sasok, persze a verebek is megtalálták a hangjukat.

Alig ment el Mikszáth, már jött a helyébe Tömörkény, jött Gárdonyi, Kemechey, Lipcsey, Békefi, Sebők, Thury Zoltán. Megszületett a szegedi irodalom, nem is rózsabokorban, hanem vendéglőben jött a világra!

Dankó Pista közben megtanulta a kottaírás magas tudományát és a fonóról szóló nóta után következtek a többiek: Szőke, barna kislány, csitt, csitt, csitt... Egy csillag se ragyog már az égen... Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány... Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál... Hallod rózsám, Katika... Darumadár gyere velem, majd Molnár György népszínművébe, a Balassa Ármin Szegény Laci-jába írt nóták vadrózsabokra, mind. Mikor Blaháné egy bukott darabban elénekelte Dankó diadalmas dalát (Habra hab siet...), akkor már az országos dicsőség verőfénye hullott a szegedi cigány sok éjszakától sápadt homlokára.

A csalogány és a pacsirta után jött a fülemüle: Pósa Lajos után Gárdonyi Géza, a hallgatag ezermester, az édesbús mindentudó lett a másik nagy szövegírója Dankó Pistának. A kilencvenes évek kanásznótái, a Göre nóták a magyar humor elragadóan kedves dévajságai örökítették meg ezt a társulást. (Most olvasom, hogy egy budapesti magánszínház Gárdonyi regényéből készült színjátékban eleveníti föl ezeket a pajzán remekeket, talán elkésve siet, hogy pótolja a szegedi városi színház nagy mulasztását, amely a huszonötödik évfordulón egészen elfeledkezett a szegedi nótafáról, aki pedig több népszínművet is írt. Ezek egyikében, a Pataki lányokban Dezséri Gyula, az istenadta magyar művész pályája egyik legzajosabb sikerét aratta.) Még egy miniszterelnök népszerűségéhez is hozzájárult a szegedi cigány, akinek Wekerle hozta törvénybe... kezdetű recepciós dala diadallal járta be akkoriban az egész országot.

A millennium után Budapestre sodorta a sorsa a nótafát, aki sohase tudott igazán gyökeret verni a számára idegen aszfaltban. Kerepesi úti kávéházak közönségének húzta a magyar nótákat, majd daltársulatot alakított (nők is voltak benne), és elindult velük a vidékre: 1900 őszén Nagyváradon egy fiatal, sápadt, égőszemű újságíróval került össze. Ez az ifjú legény mámoros lett a nótáitól és verset írt hozzá, amelyet egy ünnepi vacsorán olvastak fel a dalos cigány előtt. Ady Endrének - mert ő volt az ifjú - ez a legszebb, legigazabb, legerősebb verse a Még egyszer kötetében, egy kamasz zseni hódolata a másik nagyság előtt, aki eredendő magyarságát új lángra lobbantja a költőnek, akit úgy, úgy húz magához az idegen isten, de aki mégis győztes, mégis új és magyar lesz nemsokára. Ady Endre háromszor ismétli ebben a vallomásos, ébredéses versében:

Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten!

Még Élesdre is elkísérte a vándor hegedűst az ifjú Ady, aki pedig nehezen mozdult ki városából, a vak Gyulát hallgatva mindig: kárhoztatni a váradi éjben.

Dankó Pista útja a külföldre is ívelt, bizony, még a messze Moszkvát is megjárta dalos csapatával, amelynek lelke Helvey Gyula volt, Helvey Laura öccse, zongorista, harmóniumos, és kottaíró. (A társulat egyik nőtagja még itt él Szegeden, a szép idők emlékein andalogva.)

Közben múltak az évek és a fényes éjszakák, meg a sötét nyomorok lassan-lassan elkoptatták a tüdőt, amely egyre foszladozott. Csokonai betegségét örökölte a szegény apától a magyarság legnagyobb cigánya, az eltörött hegedűt megreperálhatta, de foszló tüdejére nem tudott írt találni se San Remo tündéri ege alatt, se a csengődi puszta homokján. Mert azért egy kis birtokot mégiscsak összehegedült magának a világ zenésze, aki valamikor az öreg Krausz bácsi tánciskolájában húzta a jópáloshoz a talpalávalót, és aki a távoli Kreml száz tornya tövében a magyar Moszkva öreg harangját hallotta és Lisbeth Stíegler Hölz San Remo-i szállójában, a Hotel Victoriában a szegedi jegenyék susogását figyelte:

Most van a nap lemenőbe...

Rengeteg feketét fogyasztott a beteg muzsikus, aki egyre sápadtabban jelent meg a városban, ahonnan a dicsőség halálra fárasztó útjára indult. A magyar nóta kezdett elnémulni, és egy rossz napon Dankó Pista bejelentette a barátainak, hogy - eb ura fakó - ő is operettet fog írni!

- Megőrültél, te cigány! - förmedt rá Balla Jenő, aki jól tudta, mit jelent Dankó népies alföldi géniusza. Napokig nem beszéltek egymáshoz, végül is a nótafa adta be a derekát, odament a kritikushoz és odasúgta neki:

- A nyavalya ír operettet, nem én!

1903 április elsején örökre visszajött.

Szép temetése volt. Először Budapest búcsúzott el tőle, akit visszavárt a szegedi televény. Herczeg Ferenc indította utolsó útjára az Alföld szívébe. Szegeden az egész város ott volt a koporsója mellett, ahol Tömörkény és Pósa Lajos istenhozzádja várta. Az özvegye és édesanyja ballagott a halhatatlan diadalszekere után, Urbán Lajos, a hűséges Kukac vitte az eltörött hegedűt, s az összes cigányzenekarok húrjain felzendültek a soha el nem múló melódiák. Ott muzsikált a vásárhelyi Béla cigány is, Czutor Béla, akinek hírét egy Dankó-nóta adja által nemzedékről nemzedékre.

Az utolsó percben érkezett meg Temesvárról Szabolcska Mihály, a tiszteletes költő, aki a párizsi mulatóban és a salzburgi csapszékben is a kondorosi csárdára és a tiszaparti kocsmára emlékezett.

Ma már a ruszkicai magyar márvány hirdeti a nótafa emlékét, az első cigányét, aki szobrot kapott a néptől, amelynek lelkéből lelkeztek dalai.

Fajából kinőtt cigány - ez volt valójában a mi Dankó Pistánk, akiről a magyar népdal zenei fejlődésének avatott történetírója, dr. Fabó Bertalan korszakos könyvében úgy beszél, mint aki a népiesen magyar nótának első mestere ezen a tájon. Ez a tanulatlan népzenész onnan merített, ahol az ősi, örök szépségek forrása fakad: az alföldi magyarság leglelkéből. Maga szokta mondogatni, hogy ha a Tisza partján sétál, akkor megduzzad a lelke, mint tavasszal a szőke folyó. Dankó az első alkotó és az első igazi nótaköltő cigánya a magyar művészetnek, mert hiszen Bihari János palotás és toborzó táncokat szerzett, Lavotta az úri rendhez tartozott, Csermák germán hatásra komponált, Rózsavölgyi pedig, akit Petőfi Sándor verse is megörökített, zsidó volt. Az ázsiai cigánylélek, ez a rejtelmes, borongós és ujjongó géniusz itt a Tisza táján, a szegedi homokon ébredt paraszt zsályaként magyarrá és teremtövé Dankó Pista muzsikájában. Olyan szegedi csoda ez, a magyar átlényegülésnek olyan boldogságos titka, mint az, amelyik a másik halhatatlan Pistát, a Steingassner-fiút Tömörkény Istvánná változtatta. Van itt valami a nyárfák zenéjében, a puszták csöndjében, valami, ha azt ki tudnók mondani...

Margó Ede finom remekművet formált a nagy cigányból. De a márvány hideg, a nóták pedig élő és éltető erői a magyar életnek, örömök és bánatok megszépítői és megszentelői. És én fájdalmas és keserű szívvel látom, hogy e nóták kultusza nem olyan erős és nem olyan meleg, mint ahogy illenék és kellene.

Éppen az idén, a német dalkirály, Schubert százesztendős halhatatlanságát egyre-másra ünnepelik Szeged művészi körei. A nagy bécsi zeneköltő emlékének áldoznak most derűre-borúra városunkban. Méltó és igazságos ez a kegyelet, ez a hódolat, ez az áhítat, ez az ájulat, de talán nem ártott volna Dankó Pista huszonöt esztendős halhatatlanságának is szentelni egy kis időt és fáradságot. A szegedi Schubert is bevonulhatna a szegedi kultúra templomaiba, különösen mai napság, amikor vad idegen ritmusok szennyes árvize készül elönteni a magyar gátakat! Urak, úrfiak, válogatott cigánylegények, a Dankó Pista eltörött hegedűjét meg kell reperálni, mert különben nemsokára darabokra hasad a világ legfájdalmasabb és legdicsőségesebb eleven hangszere is: a magyar nép lelke!"

Forrás :  mek.oszk.hu

Délmagyarország, 1928. december 25.

Ady Élesden. A Dankó-koncert

 

Forrás: varad.ro

"Ady nagy rajongója volt Dankó Pista zenéjének, egyik kedvenc nótája volt a Most van a nap lemenőben című Dankó-szerzemény. 1900-ban Dankó Váradon vendégszerepelt zenekarával, esténként hatalmas sikerrel lépett fel a Fekete Sas palota hangversenytermében. Ady számtalan rajongó cikkében promotálta a híres zenészt, sőt versben is tisztelgett előtte. 1900 augusztusában Dankó búcsúzik Nagyváradtól, nagyszabású koncerttel.

 

Azon a búcsúkoncerten jelen van egy élesdi dzsentri földbirtokos asszony: Juricskay Jolán és húszéves asszonylánya. Ők hívják meg Dankót Élesdre, s így kerül sor a koncertre, 1900. szeptember 25-én, kedden este 20 órakor, amelyen Ady is részt vett. Aznap este az élesdi Erzsébet szálló nagyvendéglőjében legalább 160 ember szorongott. Ott volt Bérczy Imre főszolgabíró, Verner Kálmán szolgabíró, dr. Sámson Márton járási főorvos, dr. Ungár Vilmos járási főállatorvos, ott vannak a környék gazdag magyar nemes famíliái: a Juricskayak, Poynárok, Szúnyoghok, Richter Károlyék. Szép számmal képviseltetik magukat a helyi zsidó nagykereskedők, sőt a román ortodox urak – köztük egy magas rangú pópa – is. Élesd kegyurai: gr. Bethlen Aladár és neje, Batthyány Vilma nincsenek jelen ugyan, de jóindulatuk jeléül bort és mézet küldenek a társulatnak. A lépes méz a gégényi uradalom méhészetéből került ki, s külön felcímkézve a súlyos tüdőbeteg Dankónak szánta a jólelkű Vilma grófné.

 

A koncert sokáig volt szóbeszéd tárgya Élesden. A fenti részleteket dédanyám mesélte leányának, Vilma nagyanyámnak, aki a grófné keresztlánya is volt. Innen kapta a Vilma nevet. Dédanyám a grófné megbecsült fehérnemű-varrónője volt hosszú évekig, az ilyen keresztszülőség megszokott kegyúri gesztus volt akkoriban a hűséges alkalmazottak irányában.

 

Lezajlott a koncert, hatalmas sikerrel, a közönség együtt énekelte a híres Dankó-nótákat: Eltörött a hegedűm, Szőke kislány, Még azt mondják stb." - írja Ütő-Dávid Lenke.

Teljes cikk : varad.ro

Szabadkőműves zsoldban - Ady Endre és a szabadkőművesség II. (1905–1908)

 

"Raffay Ernő korábbi könyveiben már vizsgálta a magyarországi szabadkőművesség Trianon előtti történetét, célrendszerét. Rámutatott, hogy a szervezet – amelynek legharciasabb, legaktívabb és egyre erősödő radikális tagjai, illetve páholyai a keresztény magyar nemzetállam megdöntését akarták elérni – előszeretettel alkalmazta a közvélemény, az értelmiség titkos befolyásolásának különféle módszereit. Ady Endre hírlapírói tevékenységének elemzése azért fontos, mert egyrészt prózai munkássága nem része a kialakított Ady-képnek, másrészt megvilágítja a folyamatot, amelynek során a tehetséges, tragikus sorsú költő szellemi és erkölcsi béklyóba kényszerült, majd a pénz reményében, ám meggyőződésből is, az országrontó erők és személyek zsoldjába állt. Napjaink eszmei-politikai folyamatainak megértése szempontjából is jelentőséggel bír, hogyan ítéljük meg Ady Endre sorsát, életét és munkásságát – valamint a korszakot, amelyben élt, és amely a Magyar Királyság megsemmisítéséhez vezetett.
A szerző Ady Endre és a szabadkőművesség viszonyát taglaló könyvei közül ez a második, az első Szabadkőműves béklyóban címmel jelent meg 2013-ban."
Forrás : varmegyehaz.hu

Ady Endre utolsó képei

Ady Endre utolsó képeit láthatja.

Forrás : Répai Ati Facebook 

Halálával kapcsolatban ezt olvashatjuk a Wikipédián : " A Tisza-gyilkosság után szélütést kapott, ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, tüdőgyulladással küzdött: a Liget Szanatóriumban halt meg 1919. január 27-én, 41 évesen.". Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Ady Endre: Új versek

"Ady Endrének, ki új verskötete elé ezt a czímet irta, pár év előtt ismertettük már e helyen egy kis versfüzetét, mint egy bár még kiforratlan, de kétségkívül figyelemreméltó tehetség művét. Azóta forrott, haladt, sokat tanult, sokat felejtett: izgalmas, küzdéssel teli lelki életet élt , saját világfelfogást , saját költői hangot és irányt igyekezett a maga számára kiküzdeni."
Teljes cikk : huszadikszazad.hu

 

Székely Aladár fotója Lédáról.Forrás : hu.wikipedia.org

 Ezt írja Ady Endre az Új versek előszavában :

"E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket.
Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő
lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében.
Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem.
Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak."

Ady Endre Új versek művét olvashatja a mek.oszk.hu-n '

Fordulat költészetében: Új versek (1906) 

Az Új versek kötet darabjai már korábban napvilágot láttak napilapban vagy folyóiratban, s meglehetős feltűnést keltettek. Ám kötetbe rendezve hatásfokuk a sokszorosára növekedett. A fiatal Ady - ellentétben elmélkedőbb hajlamú, új hangjukat tudatosabban kereső-kísérletező pályatársaival, Babits Mihállyal vagy Kosztolányi Dezsővel - a közéleti feladatot vállaló lírai hagyomány felől indult el. Költészetének egy része kifejezetten publicisztikai ihletű és célzatú. Az Új versek nyitó darabjában nemcsak egy új költészet-eszmény nevében lép fel (mint a másik, a kötetet záró ars poetica, az Új Vizeken járok, 1905), hanem jogot formál arra is, hogy a Kárpátok alatt elzárkózó ország közállapotait ostorozza.

A kötetet Ady Lédának ajánlotta, s az első ciklus, a Léda asszony zsoltárai szerelmük megrendítő, nagy érzelmi zűrzavarát állítja elénk. Nem lehet pontosan tudni: az Asszony teremtette-e meg őt, ő az Asszonyt, vagy mindkettőjüket az a végzetszerű elrendelés, amit csak elfogadni lehet, felfogni semmiképp sem. Csupa rejtély, csupa bizonytalanság ez a szerelem. Elválások és egymásra találások sorozata: menekülés Lédához, menekülés Lédától. A távolság és közelség játékától nyeri érzelmi hőfokát és ambivalenciáját: „Őrjít ez a csókos valóság, / Ez a nagy beteljesülés, / Ez a megadás, ez a jóság. / (...) Meg akarlak tartani téged, / Ezért választom őrödül / A megszépítő messzeséget.” (Meg akarlak tartani, 1904) A Héja-nász az avaron (1905) a Harc a Nagyúrral típusú létharc-versek dinamizmusával írja le szerelmi csatájukat.
Teljes cikk : magyar-irodalom.elte.hu

Ady Endre Új versek című művének elemzése 

Ady Endre a „Nyugat-kánon” egyik kiemelkedő alkotója, a folyóirat első hiteles szerzője, annak indulásától főmunkatársa. Szemléletének meghatározó vonásai a magyar nemzeti és történelmi, valamint a kálvinista és ótestamentumi hagyományokhoz való kötődés, valamint elsősorban Nietzsche személyiség-felfogásának hatása. Költészetének – különösen a pálya első szakaszában – alapvonása a vallomásos és kijelentő hang. Költészete folytatója és lezárója a magyar utóromantikus lírának, ugyanakkor modernsége sok szállal kapcsolódik a szecesszió szimbolizmus korszerű szemléletformáihoz is. Életműve később az avantgárd (főleg az expresszionizmus) tapasztalatával is együtt halad.

Teljes cikk : doksi.hu 

Az Új versek második kiadása 

"Új versek. Ady Endre régebbi, mintegy három évvel ezelőtt megjelent verses könyve most második kiadásban látott napvilágot. Ez az a könyv, a melylyel Ady benyomúlt az irodalmi diskusszió körébe, mint a mai irodalom egyik legérdekesebb tagja s olyan heves viták központja, a milyeneket ez a mai nemzedék még nem látott."

Teljes cikk : huszadikszazad.hu 

Ady Endre : Új versek. Harmadik kiadás. Nagy Sándor rajzával.

 

Bp., 1912, Pallas. 126 l. A borító rajz Falus Elek munkája.Forrás : axioart.com

 

 

Ady Endre : Mihályi Rozália csókja

Ehhez a városhoz (Nagyváradhoz) kötődik az a végzetes szerelmi viszony is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt: erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában ír.
Forrás : hu.wikipedia.org

(Egy vén hírlapíró meséiből.)

(Ez egy sírkőn olvasható: = Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozom elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Mihályi Rozália - legyen neki könnyű a föld - kicsi, színházi némber volt, míg élt. Vörösre festette a haját, mint utólag értesülök s az ajka magától volt piros. Kacagott, de nem szívesen, hanem mert a színügyi bizottság tagjai csak a kacagó kóristánét szerették. Lutheránus papnak volt a kitagadott leánya s a Halál csak azért volt rettenetes neki, hogy a Nebántsvirágot nem játszhatta el. Öt esztendőn keresztül ígérték neki igazgatók, rendezők, színügyi bizottsági tagok és hírlapírók. A Nebántsvirág több csókjába került, mint a szerelem, a pénz és a toilette-gond együtt, mégis úgy halt meg szegény, hogy ez a nagy vágya árván maradt és telesírta a halottas, kórházi szobát. A Halál egyéb körülményei nem bántották Mihályi Rozáliát, hiszen könnyelmű nő volt. Aradon, Kassán, nem árulom el, hol fekszik s mennyi idő óta. Sose láttam Mihályi Rozáliát, de hatalmasabb nő nála nem elegyedett az életembe. S amit elmondandó vagyok, mély, kicsi történet, egy fölkavart, fatális tengerszem. Igazi hősnője e történetnek Mihályi Rozália, aki most már a Krisztussal van, mert az mindennél jobb.)

*

Már nyolcszor kértem Kun Marcellát, csókoljon meg s hazudja azt, hogy drága vagyok neki. Hiszen hasznát vehetné, mert ő fiatal fél-primadonna s én írom a kritikákat. Fekete leány volt s nem babonás, de okos, Kun Marcella s valószínűleg nem undorodott tőlem. Legföljebb is neki nem lett volna nagy öröm az én ölelésem s látta előre a bajt. Én akkor a legszebb siheder voltam belülről s nem csináltam titkot belőle, hogy bolond vagyok szerelem közben. Bolonduljon meg és örvendően jajgasson, akit én magamnak választok és dicsekedjék el vele. Ettől joggal félt Kun Marcella, aki porcelán-arcát fehérnek őrizte meg eleddig minden szerelmek közben és ellen. Volt eset, hogy elbeszéltem neki, miket álmodok róla s hogy őt tartom minden létezés legkívánatosabb vánkosának, a pihenőnek, a pihentetőnek, az érdemes helynek, ahol pihenni kell s esetleg szívesen pihen el örökre az ember.
Félt tőlem Kun Marcella, szabad járásom volt a hotelbe, ahol lakott, mert félt tőlem. Beengedett a lakásába olyankor is, amikor vad, fekete, kemény haját regulázta mindenféle fésűkkel. Lassan-lassan már jogot szereztem arra, hogy arcomhoz fogjam föl ezt a kis testével csúfolkodó sötét, erős hajat. Ha azonban megkábított a Kun Marcella nyakának, vállának s egész kis testének közelsége, kikaptam:
- Volna magának öröme, ha lelkem-testem leteperné s én úgy néznék a szemébe, mint egy zsiványnak? Kell magának ilyen briganti-eredmény, ilyen szerelmetlen szerelem, mondja?
Megreszkettem és sírtam ilyenkor s főképpen amiatt sírtam, hogy ilyen gyönge, szamár vagyok. Ilyen nővel nem így kell bánni, de én ő benne nem ilyen nőt akartam, mást, jobbat, maga-megadót, belémbolondultat. A szemei, a fekete Kun Marcella szemei, kékek voltak, hideg, lelketlen, rossz, kék szemek. Ezek még sohase akadhattak föl, ezek még sohase fordulhattak ki szerelemtől.
Megálljatok csak, ti rossz, kék szemek, úgy kell nektek, hogy én a tüzelésetekre pályázom. Fogadkoztam, hogy tovább immár nem komédiázunk, mert én nem vagyok egy hím Kun Marcella. Én nem azért tanultam meg a szerelmet, hogy tudjam, micsoda, hanem azért, hogy fogyasszam, hamvasszam vele magam, ahogyan illik. Kun Marcellának pedig megmondtam egy napon:
- Marci - így becéztem - holnap délután maga nem fogadhat vendéget. Csak én mehetek el magához, csak én mehetek be magához, holnap délután.
Nagy készülés, programos bátorság csak jó, barbár egészségű embernek ajánlhatók. Nekem átkozott, veszett éjszakát szerzett a nagy bátorságom s a nagy készülésem. Bizony elbágyadt legény voltam másnap s délután kopogtattam Kun Marcellánál becsületből. A leány sírhatott, meglágyultak, nedvesek voltak a rossz, kék szemei s olyan kékek, hogy majdnem barnák. Mikor benyitottam, megriadt, el is gyöngült, ülve maradt és abban a pillanatban - éreztem - utált is. Szerettem volna ölbe kapni a kis fehér-fekete, ostoba csöpp teremtést s lóbálni gyöngéden, mint egy csecsemőt. Dalolni neki síró hangon, hogy elaludjék, hogy én is elaludjak, mert az éjszakám rossz volt. Valami ilyen dajkadalt szerettem volna énekelni: "Marci, kicsi Marci, ne csókolózzunk; kinek teszünk jót, ha mi csókolózunk?" "Marci, kicsi Marci, leteszlek a pamlagra, összedörzsöljük, mint két buksi gyermek, az arcainkat s a könnyeinket," "Marci, kicsi Marci, én csak sírni szeretnék veled máma, de úgy nagyon, bömbölni."
Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá. Odaültem Kun Marcella mellé s nagy, csinált szerelmi dühvel megmartam az ajkát. Neki erre csak az jutott eszébe, hogy megharapott ajkat egészen tiszta vászon-zsebkendővel tanácsos nyomogatni. Fölállott fáradtan, szomorúan s amikor kikereste a zsebkendőt, visszajött, de úgy, mintha a vére hullna s Golgothára jönne. Kibontottam a haját, tűrte, de közben olyan hangon, ahogy a rózsafüzéres, áhítatos, vén asszonyok imádkoznak, beszélt:
- Ismerem magukat, tudom, hogy hiába beszélnék, sírnék, ellenkeznék, jól van. Nekem ez nem kell, nem mulattat, fáj, de maguk ilyenek. Én még mindig meglakoltam, valahányszor férfivel volt dolgom. Különösen eggyel, akit utáltam, de muszáj volt, aki a testemet is megölte.
Hallottam és nem hallottam, amit beszélt, már a papucsait csókoltam. Az ember nagyon szomorú állat, aki akkor is tud szeretni, amikor még előbb nem kívánta. Azután a szemeit kellett keresnem, az arcát néznem s azt hittem, hogy megháborodtam. A Kun Marcella szemei nem voltak kékek, de szinte feketék, a haja vörös, az ajkai piros-pirosak. Az egész leány más volt, mint ő maga, mintha megbabonáztak volna bennünket két percre.

*

(Ma már tudom, hogy akkor Mihályi Rozália jött oda s ő csinálta ezt a babonát. Ráismerek teljesen azoknak a lefestéséből, akikkel azóta találkoztam és beszéltem. Akik ismerték, sőt nagyon-nagyon ismerték Mihályi Rozáliát, az én életem e legnagyobb, leghatalmasabb nőjét.)

*

Nem laktam én jól Kun Marcellával, de nem kellett a csókjának még az emléke. Minőségileg holott igen jó csók volt az, ma is vallom és merem vallani. De egyúttal ríkató, szomorú is volt s a magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon. De elmentem hozzá akkor, amikor a mi csókunk a véremben olyan lett, mint egy kehely, melynek későn jut eszébe, hogy kicsorduljon. Csupa rózsákat nyílott a vérem, haragos, tüzes, bő, szerelmi rózsákat. Kun Marcella lehajtotta a fejét, megcsókolt s ezt mondta:
- Most már úgyis mindegy, te akartad, én megmondtam neked.

*

(Rettenetes, most is látom, megint olyan volt Kun Marcella, mint amilyennek később Mihályi Rozáliát leírták. Megint szerettük egymást, de én nem őt szerettem most, hanem egy kimérát. Egy vörös hajú s buggyanó-vérajkú, fekete szemű másikat, ott volt ő is, Kun Marcella, de Mihályi Rozália volt a főbb, legfőbb személy. És mintha valaki még ott lett volna, akit mindhárman utáltunk.)

*

Megkérdezten Kun Marcellát, ki az, akiről olyankor beszélt, amikor okos szót nem ért a tettes.
- Én akkor Győrött voltam, ő újságíró volt - mondta - s az igazgató barátja volt. Azt mondta, hogy muszáj, különben elcsapat s az egész országban nincs számomra hely azután.
Megmondta az ipse nevét is Kun Marcella s én nagyon boldog voltam, amint az hihető. Egy nulla, egy senki, ennek csak érdemes volt vérembe venni valamelyik szép szerelme emlékezetét. Próbálkoztak az ötleteim, hogy ne vegyem nagyon a szívemre a dolgot, mert érdekes, furcsa. De az egészségem, most már Jób-egészség, viszont neheztelt, viharzott s halálosan haragudott. Hát kinek a csókja jött közénk ártalmasan, csúnyán, közém és Kun Marcella közé? Itt valakit keresnem kell, itt valakit még meg kell találnom, itt nagy titkok vannak. Én fogom magam s csókolok nagy küzdelmek után s a vége az, hogy valaki, aki előttem járt, megmérgezi a csókomat. Kun Marcella nem túlságosan jajgatott velem, sőt mintha elégtételt kapott volna. S ráadásul ezt a nőt e percben úgy kívántam, hogy hiába hozták volna elébem az Afrodité legelszántabb szüzeit. Gondoltam, s kívántam is: itt legjobb lesz, gyalázatosan komiszkodni.
- No, kedves szűz teremtés, talán azt is tudod, hogy hol lakik most a hozzád méltó férfiú?
Nem döbbent meg, nem fakadt fúriás haragra, megmondta a címet.

*

Elmegyek hozzá, ahhoz a gazemberhez - gondoltam. Végre is az ember minek nézzen utána, ha nem néz utána a csókjainak? Hadd tudjam, ki küldte őt Kun Marcellához, hogy Kun Marcella közölje velem, hogy ő már veszélyes csókokat is váltott.
Hiszen hírből már ismertem, újságíró volt, magyar, pesti, tudatlan, komisz és zsidó. Hetvenkedett s csak jó arculcsapások árán juhászodott meg.
- Ismerte Kun Marcellát s kitől jött hozzá maga, pimasz, senki, gazember?
Alázatosan vallott, verte a mellét s mindjárt meg is nevezte nekem Mihályi Rózsikát.
- Mihályi Rózsika - kérdeztem én - vöröshajú, piros, piros ajkú, fekete szemű?
- Igen, igen, igen, egyszer Aradon, hiszen ön is férfiú, ne haragudjon.
- Tehát Mihályi Rozália, kóristáné, ugye, isten önnel, nyomorult ember.
No, hiszen én ezt a nőt ismerem, ezt én már sokszor láttam, amikor mást öleltem. Mihályi Rozália, itt nagy számonkérés lesz, ha mi találkozunk.
Lentjártam abban a városban, ahol akkor Mihályi Rózsikának élnie kellett volna. A csók végre is fontos dolog, a legfontosabb s ha az ember már rosszul csókolt, legalább tudja meg, hogy kikkel és kiktől jött ilyen nagy, bús, egyébként élet-igazságos rokonságba.
Hazudnék, ha eltitkolnám, hogy Kun Marcellát életem e fájdalmas, perzekutor míveletében szerettem legjobban. S nem tartozik a történethez az se, hogy Kun Marcella rossz, kék szemeiből éppen ezidőben lettek a legszebb s legnőszarvasibb szemek valakinek, egy másnak a számára. Nekem más dolgom volt, nekem Mihályi Rózsit, azaz Rozáliát kellett megtalálnom. Mert az ember szomorú állat s nem mindig azt kapja a csókban, mit keres. Talán ez az emberi csóknak nagy fokozója - filozofáltam útközben -, de mégis rosszul van ez így.

*

(S csodálatosan, még a vasúton is ezidőben különösen kitüntettem a vöröshajú nőket, a rikító hajúakat s a fekete szeműeket.)

*

Nem árulom el, hogy Aradra érkeztem-e vagy Kassára, de megérkeztem. Mihályi Rozália után tudakozódtam s kezdtem tetszeni magamnak a csók-vipera e különös kergetésében.
- Meghalt, most március van, tehát meghalt február elején - mondta az öreg színházi pénztáros. Kacsintott is egy hamisat s hozzátette, hogy a karban sokkal csinosabb nők is vannak.
Olyan lettem, mint egy gyermek, aki nem kapja meg a vásárfiát.
- De nekem ő kell, vörös haj kell, Mihályi Rozália kell.
A pénztáros elhívatta a színházi portást, aki megmondta, milyen sorban, temetői sorban fekszik Rozália. S hogy a lelkemet kibékítse, még ezeket is a fülembe súgta:
- Jó leány volt, szép is, de szerencsétlen, nagyon csúnya betegségben halt meg szegény.

*

(Nem lehet tovább keresni azt, aki nekem egy rossz csókkal üzent. Mihályi Rozáliával nem beszélhetek, Mihályi Rozáliát nem vallathatom ki. Csak egyet tehetek, Mihályi Rozáliából megcsinálom az élet és csók múzsáját. Eléggé nem ismertem s eléggé belerondított az életembe. Különben is, ki tudja meddig kellene kereskednem, amíg megtalálnám azt, aki a szerelemről szomorú üzenetet küldött Kun Marcella által s az én férfiúi állatiasságom jutalmául? Nagyon szép koszorút vittem ki másnap, ragyogó délelőttön, a temetőbe, Mihályi Rozália sírjára. S akkor olvastam: = Itt nyugszik Mihályi Rozália, élt huszonhat évet, béke poraira. "Kívánkozott elköltözni és lenni a Krisztussal, mert az mindennél jobb." = Óh, jaj, bizony jobb, de mit csináljanak azok, akik el nem költözhetnek. Tovább élik, amíg tehetik azt, amibe Mihályi Rozália belehalt. Vörös haj, piros-piros ajkak, fekete szemek. Addig is, amíg meghalok, ezeket látom, ezeket kell látnom. S csókolok, pedig már tudom, hogy az emberi csók egyszerű üzenetváltás s az ember néha nagyon szomorú üzeneteket kap.)

Megjelent a Nyugat 1908. 6. számában
Forrás : epa.oszk.hu