Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 10., vasárnap

RMDSZ : minden magyar ünnepe

 
 A nagyváradi program ünnepi szónoka Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese lesz


 
"Az elmúlt több mint két évtized hagyományaihoz híven, Nagyváradon az 1848-as márciusi forradalom évfordulóját az RMDSZ Bihar megyei szervezete közösen a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel, a Nagyváradi Evangélikus–Lutheránus Egyházközséggel, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközséggel, a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezetével, valamint a civil és az ifjúsági szervezetekkel az idén is méltóképpen szeretné megünnepelni. Nemzeti ünnepünk megemlékezési programja a következő: 

március 14., csütörtök 
– 19 óra – Márciusi Ifjak-díjak átadása a Szigligeti Színházban a Népek tengere című előadás keretében. 

Március 15., péntek 
11 óra – Koszorúzás a biharpüspöki világháborús emlékmű mellett álló kopjafánál; 
12 – Ünnepi istentisztelet a rogériuszi református templomban, ezt követően ünnepi beszéd és koszorúzás a harangtorony alatt kialakított honvéd emlékhelyen; 
14 – Koszorúzás Rulikowski Kázmér emlékművénél; 
14.40 – Koszorúzás a Nicolae Bălcescu-szobornál; 
17 – Ökumenikus ima a nagyváradi evangélikus templomban; 
18 – Koszorúzás és ünnepi beszédek Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok vezette zászlós, fáklyás felvonulás a Fő utcán a Petőfi Sándor-szoborig; 
20 – Koszorúzás Petőfi Sándor szobránál. 

Március 17., vasárnap 
12 óra – Koszorúzás a váradszőllősi katolikus templomkertben található emlékműnél; 
13.15 – Koszorúzás Petőfi Sándor félixfürdői szobránál, Váradszentmárton község.

Kérjük, koszorúzási szándékukat az RMDSZ megyei szervezetének titkárságán, a 0259/432–884 telefonszámon jelezzék hétköznaponként 9 és 15 óra között.
Ünnepeljünk újból együtt március 15-én!"

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 

Forrás : biharinaplo.ro

2018. szeptember 25., kedd

Miért nincs egyetlen magyar fellépő,énekes a Nagyváradi Ősz 2018 rendezvényen?

Toamna Orădeană 2018, la Cetate și pe pietonala Alecsandri. Street Food și concerte Holograf, Carla’s Dream, Antonia Forrás : bihon.ro

Átnéztem a Nagyváradi Ősz 2018 rendezvény programját,mely október 4-től 7-ig tart elsősorban a várban és több nagyváradi utcában.Jó a propagandája a rendezvénynek.A Jurnalul Bihorean cikkében olvasható a teljes program, valamint a Facebookon. Kik lépnek fel? 

"Scena principală a festivalului, aflată în Cetate, va găzdui pe parcursul celor 4 zile de eveniment nu mai puțin de 9 concerte extraordinare: Carla’s Dreams, Irina Rimes, Holograf, Antonia, Elena Gheorghe, Șuie Paparude, Macanache & Band, Damian Drăghici & Brothers, Vanotek & Quartet."

Egy kérdés : Miért nincs egyetlen magyar fellépő,énekes a Nagyváradi Ősz 2018 rendezvényen?

2018. július 3., kedd

Még 15 napig lehet beküldeni a hiánypótlást a Szülőföldön magyarul programhoz

 
"Folyamatban van a hiánypótlás időszaka a Szülőföldön magyarul programban – közölte szerkesztőségünkkel Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor." - írja az itthon.ma. Teljes cikk : 

"A hiánypótló levelek beküldési határideje június 30-a volt, de amennyiben a felszólítást későn kapták kézhez az érintettek, az átvételtől számított 15 napon belül a pótlás beküldhető.
Összesen 909 hiánypótlás felszólítás került kiküldésre, s mint általában, most is az érvénytelen személyi igazolványok vannak első helyen a pótolandó dokumentumok listáján.
„Kérjük az érintetteket, hogy a levelet figyelmesen olvassák el, és csak a kért dokumentumokat postázzák. A borítékra, kérjük, írják rá: hiánypótlás” – figyelmeztetett a programkoordinátor.
További információkért keressék a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapot, vagy jelentkezzenek az info@szulofoldonmagyarul.ro e-mail címen vagy a 0266-244450 telefonszámon."
[Forrás: közlemény]

2018. március 14., szerda

Felhívás a Sebes-Körös tisztítására - Az önkéntesek nem favágók '

Megszervezik a Sebes-Körös Tisztítása elnevezésű programot 
Megszervezik a Sebes-Körös Tisztítása elnevezésű programot

"Március 20–22. között a víz világnapja alkalmából a Life Tineret Alapítvány megszervezi a Sebes-Körös Tisztítása elnevezésű programot, mely a The Green City 2 projekt keretein belül fog zajlani." - írja Törő Enikő a Bihari Naplóban. Teljes cikk :

"A program célja, hogy tisztább legyen a környezet, amelyben élünk, hiszen a víz és a víz partja sok élőlénynek biztosít otthont, valamint a Körös-part remek relaxációs terület. A program célja emellett az is, hogy felhívják arra a figyelmet, hogy fontos tisztán tartani a környezetünket, vigyázni rá, megóvni a szépségét és egészségét. Az akción részt vehet bárki, bármilyen korosztályból, aki segíteni szeretne és a környezetéért valami jót tenni.

Részletek
Az akció három napon keresztül fog zajlani, 10–16 órák között a Densușianu híd és a Mareșal Constantin Prezan híd között, a Sebes-Körös mindkét partján, tájékoztatta lapunkat a részletekről Daniel Garcia szervező, a Life Tineret Alapítvány önkéntese. Az önkéntesek két csoportra lesznek osztva, egy részük csónakokból fogja tisztítani a vizet, másik részük a vízparton tevékenykedik majd. Minden eszközt (szemeteszsák, kesztyű) a szervezők biztosítanak, azt ajánlják az önkénteseknek, hogy kényelmes ruhát vegyenek fel, és esetleg vigyenek magukkal egy pár tiszta cipőt. A szervezők és az önkéntesek március 20-án délelőtt 10 órakor találkoznak a Densușianu híd melletti Szováta utcai parkolóban. A március 21-i és 22-i találkozási helyet a munka haladásától függően állapítják meg. Jelentkezni e-mailen a greencityproject2@gmail.com címen lehet, valamint a 0745–656–100 (Marius) telefonszámon." 
Forrás : erdon.ro 

Ha valakinek fel fog tűnni a nagy mozgás a Körös partokon,ne gondolja, hogy a favágók ismét dolgoznak,mert ezek az önkéntesek a Körös megtisztítását végzik,melyért dicséret jár.Ha tud,jelentkezzen önkéntesnek '

2016. augusztus 28., vasárnap

Színvonalas koncertek az idei évadban is

Tódor Albert és Foica László Fotó: Csikos Rolland  
 Tódor Albert és Foica László.Fotó: Csikos Rolland 

"Meghirdette 2016/2017-es évadának programját a Nagyváradi Állami Filharmónia, amely szeptember 22-én nyitja meg újra hangversenytermének kapuit H. Berlioz Római karnevál, op. 9 – Nyitányának, C. Saint Saëns 3., h-moll hegedűversenyének, op. 61 és C. Franck d-moll szimfóniájának bemutatásával." - írja Szamos Mariann a Reggeli Újságban.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

2015. szeptember 18., péntek

XIII. Hajdúhét – Szalontai Magyar Napok 2015

XIII. Hajdúhét – Szalontai Magyar Napok 2015 
"Gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket szeptember 19-26. között a XIII. Hajdúhét – Szalontai Magyar Napok 2015. " - írja az erdon.ro.

Teljes program : 

Program:
Szeptember 19., szombat
A Sinka István Kézműves Kör szervezésében
10.00: Szilvásgombóc főzőcske
A hagyományőrzés jegyében ízletes finomság készül a Csonkatorony udvarán.
A gombócolás után a program résztvevői megkoszorúzzák Sinka István köztéri szobrát.

Szeptember 20., vasárnap
A Városi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület szervezésében
12.00: Néprajzi kiállítás
Helyszín: az Arany Palota nagygalériája
A hagyományőrző tárlaton egykori használati tárgyak kerülnek bemutatásra, olyan több mint 100 éves eszközök, amelyeket régen a nagyszalontai emberek használtak.
Ugyanakkor a kiállítás keretében az egyesület kézimunka köre is bemutatja munkáját, azokat a kézimunkákat, amelyek nemrégiben díjazva voltak Budapesten és Békéscsabán.

Szeptember 21., hétfő
Az RMDSZ szervezésében
Egészségnap
Az elmúlt évekhez hasonlóan az egészségmegőrzés fontosságát szem előtt tartva idén is különböző orvosi vizsgálatokban részesülhetnek ingyenesen városunk lakosai.
10.00-12.00: Vércukorszint- és vérnyomásmérés a felnőtteknek dr. Kerekes Anikó közreműködésével.
14.00 órától dr. Tolnai Angéla tart orvosi tanácsadást és vérkeringésmérő géppel végez vizsgálatot. A rendelésre előjegyzést kell kérni, ennek érdekében keressék fel az RMDSZ Székház titkárságát.
Helyszín: Magyar Ház
A gyerekeknek ingyenes fogászati vizsgálat dr. Vígh József fogorvos rendelőjében.

Szeptember 22., kedd
Az RMDSZ szervezésében
18.00: Hajdúvárosi Esték
Helyszín: Magyar Ház
A rendezvény meghívott vendége dr. Veress Erzsébet családterapeuta, szakpszichológus.
A szakember nem először jár városunkban, előadásai már korábban is nagy sikert arattak a nagyszalontaiak körében.
A Hajdúhét keretében a boldogság-keresés módjairól, a lelki béke és a lelki egyensúly megteremtésének lehetőségeiről tart előadást.

Szeptember 23., szerda
Az RMDSZ és az Arany János Elméleti Líceum szervezésében
Sportnap
A nap folyamán szórakoztató vetélkedők, sportprogramok várják a diákokat.
Többek között lesz kocogás a 0-IV. osztályosok számára a városi parkban, majd zumba óra a nagyiskolában, szintén a legkisebbeknek.
A Sándor Péter Sportteremben labdarúgó bajnokság várja a 7-12. osztályos fiatalokat, de ugyanakkor a kosárlabda kedvelői is összemérik tudásukat a nagyiskolában a Sportnap folyamán.
Természetesen idén sem marad el az évről évre nagy sikernek örvendő kerékpártúra, és még sok más meglepetés is várja majd a tanulókat.
Az RMDSZ szervezésében
17.00: Könyvbemutató
Szalontai hajdú konyha
Ízek, étkek, értékek
Nagyszalonta háziasszonyai és a konyhaművészettel most ismerkedő ifjú hölgyek gyűjtötték csokorba kedvenc receptjeiket, amelyeket a Hajdúhéten a nagyközönség is megismerhet.
Helyszín: Magyar Ház

Szeptember 24., csütörtök
Az RMDSZ és az Arany János Művelődési Egyesület szervezésében
11.00: Arany 200 konferencia – A szárba szökkenő ünnep
Arany János születésének 200. évfordulóját 2017-ben ünnepli a nemzet. Ebből az alkalomból Arany 200 néven a nagyszalontai RMDSZ egy Kárpát medencei konferencia sorozatot kezdeményezett a tavalyi évben. Az indító konferencia folytatásaként a Hajdúhéten ismét találkoznak mindazok, akik felvállalták, hogy hozzájárulnak a legnagyobb epikus költő születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő programsorozathoz.
Helyszín: Magyar Ház
A rendezvény fővédnöke: Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
Ünnepi meghívottak: Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Dr. Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány elnöke, Hegedűs Csilla, volt Kulturális Miniszter, Korompai János a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Továbbá Bihar megye magyar parlamenti képviselői és szenátora.
Házigazda: Török László, polgármester.
A konferencia után a résztvevők megkoszorúzzák Bocskai István fejedelem köztéri szobrát.
A Hajdúhét keretében a gyermekek szórakoztatására is gondoltak a szervezők, ugyanis vidám műsorral mutatkozik be a Bóbita zenekar.
13.00: A Bóbita zenekar gyermekkoncertje
Az eseményre szeretettel várnak minden kisdiákot.
Helyszín: Zilahy Lajos Művelődési Ház

Szeptember 25., péntek
Az RMDSZ szervezésében
14.00: Deák Árpád gyűjteményes kiállítása
A marosvásárhelyi születésű szobrász gyűjteményes kiállítással mutatkozik be a Hajdúhéten. A tárlaton láthatóak lesznek különböző érmek, díjak és grafikák.
Helyszín: Magyar Ház
19.00: Színházi est
Délután a legjobb, avagy a miniszter félrelép
Helyszín: Zilahy Lajos Művelődési Ház
A Hajdúhét – Szalontai Magyar Napok keretében a kultúrház színpadán olyan neves budapesti színművészek mutatkoznak be, mint például Straub Dezső, Fodor Zsóka, a Barátok közt Magdi anyusa, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa, de színpadra lép Straub Péter és Beleznay Endre is.
A Délután a legjobb, avagy a miniszter félrelép című két részes komédia igazi csemege minden színházkedvelő számára, a remek szórakozást ígérő előadásra elővételben helyjegyek válthatóak a lenti nézőtérre az RMDSZ Székház titkárságán, a Kossuth Lajos utca 16 szám alatt, a karzatokra pedig a Zilahy Lajos Művelődési Ház irodájában vásárolható helyjegy. Figyelem! A helyek száma korlátozott, akik szeretnének részt venni a színházi esten, keressék fel mihamarabb a Magyar Ház irodáját, vagy a kultúrházat.
21.00: Toldi Zug!
Helyszín: a kultúrház udvara
21.00: Színpadon a Wrong Way zenekar
A színházi est után a Toldi Zug színpadán forrósítja a hangulatot városunk kiváló csapata, a Wrong Way. A zenekar magyar és külföldi jól ismert, közkedvelt slágereket, a 80-as, 90-es évek, illetve napjaink rock slágereit játssza, s garantáltan remek buli hangulatot varázsolnak majd a rendezvénytérre.

Kolbásztöltő fesztivál: szeptember 26., szombat
Mintegy két tucatnyi csapat az évről évre nagy sikert arató ízek versenyén. Jókedv, vidámság, finom ételek, italok, baráti társaságok, remek szórakozás!
Kezdési időpont: 12.00 óra.
Helyszín: Zilahy Lajos Művelődési Ház
Eredményhirdetés: 16.30 órakor.
10.00: DOG SHOW
Játékos vetélkedő a kutyatartó gazdik számára délelőtt 10 órától, a Kultúrház melletti udvaron.
Mialatt bent tekerednek a kolbászok, a kultúrház udvarán remek fellépők szórakoztatják a közönséget.
15.30 – Idesüss színpad
15.30-16.30: Néptáncprodukciók
16.30: Kolbászkészítő verseny eredményhirdetése
17.00: Magyar Rózsa mulatós koncert
17.50: Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar koncertje
18.50: Táncprodukciók: Arny Dance, Infinity, Famous
19.10: Schneider Lilla koncert
19.40: Tombolasorsolás
20.00: Zoltán Erika koncert
21.00: Danilescu Csaba és Nótári Andrea mulatós és könnyűzenei koncert
22.00: Spontán zenekar koncert
Kolbászfesztiválos különlegességek
Kolbászos babgulyás mindenkinek
Aki a kolbászfesztiválon enne egy jót, keresse fel az RMDSZ csapatát a kultúrházban, ahol átvehet egy játékszelvényt, amit kitöltve kell a kultúrház udvarán felállított RMDSZ sátornál leadni, cserébe pedig elfogyaszthat egy adag kolbászos babgulyást.
Sztárműsorvezető a kolbászfesztiválon
Barátok közt megsúgjuk önnek, hogy az idei kolbászfesztiválon a népszerű színművész, Szőke Zoltán (12.00 órától) lesz az esemény házigazdája, aki műsorvezetőként és zsűritagként is kiveszi majd a részét a rendezvényből.
Csepeli guruló kiállítás
Nagyszalonta testvérvárosából, Csepelről érkezik a kolbászfesztiválra az a veterán teherautó, melynek belsejében egy érdekes kamara kiállítást rendeztek be. Töltények, hűtőgép a ’30-as évekből, motorkerékpár az ’50-es évekből, és sok más érdekesség várja a látogatókat. A gyerekek örömére fajátékokat is ki lehet majd próbálni a rendezvény ideje alatt.
Nyerjen biciklit vagy fotelt a Tulipán tombolán
A Hajdúhéten, a szombati kolbászfesztivál alkalmával Tulipán tombolasorsolásra kerül sor. Számos értékes és érdekes ajándéktárgy talál gazdára. Ezek közül a leginkább szemrevaló lehet egy bicikli vagy egy kényelmes fotel. Ezzel együtt számos más nyeremény is gazdára vár. A sorsjegy ára 3 lej lesz. Keresse a Tulipán tombola standot szeptember 26-án, 12 órától a kultúrház udvarán. A nyeremények kisorsolására nyilvánosan, a sátor alatti Idesüss színpadon kerül sor.
Partiumi premier: Csíki sör Nagyszalontán
Mára az igazi csíki sör az erdélyi magyar nemzeti itala lett, amit az idei kolbászfesztiválon Nagyszalontán is meg lehet kóstolni. Az igazi csíki sör több mint ital. A székely különlegesség a kultúrház udvarán felállított standon, önköltségi áron lesz kapható.
A Hajdúhét – Szalontai Magyar Napok rendezvényeire a színházi est kivételével a belépés ingyenes.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
Forrás : erdon.ro

2015. augusztus 21., péntek

Minden korosztályt megszólít az MM Pódium

Minden korosztályt megszólít az MM Pódium 
"Az évadkezdéssel kapcsolatos tudnivalókról, újdonságokról, tervekről számoltak be az MM Pódium Kulturális Egyesület tagjai szerdán. Nagyobb gyerekeknek szóló programjaik is lesznek."
Teljes cikk : erdon.ro  

"Az új évad műsoráról, terveiről, céljairól számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Meleg Attila, az MM Pódium társulatvezetője a kulturális egyesület két oszlopos tagjával, Molnár Júlia és Herman Ferenc színművészekkel, akik immár két évtizede dolgoznak együtt és szívvel-lélekkel teli munkájukkal, fellépéseikkel felpezsdítik mind a gyerekek, mind a felnőttek szürke hétköznapjait."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

2015. augusztus 15., szombat

XVII. Érsemjéni Falunap – A program

Augusztus negyedik hétvégéjén tartják Érsemjénben a falunapot. A kétnapos rendezvényen – szombat, vasárnap – változatos műsorok várják a résztvevőket. A részletes program:

Augusztus 22., szombat 9 óra – nemzetközi fogathajtó verseny (focipálya); 10 – kispályás focitorna (sportcsarnok); 10 – gyerekprogramok (Népkert); 17 – a barantói közösségi ház avatása; 17 – óvodások és kisiskolások műsora (Népkert); 18 – gyermeknéptáncgála; 19 – Regélő Fehér Táltos dobcsapat; 20 - Tini Dance modernés showtánc bemutató; 21 – Playtime koncert; 22 – United koncert; 23 – diszkó.
Fotó: Dérer Ferenc A híres/neves érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport tánc közben
 
Augusztus 23., vasárnap, 8 óra – lovas hívogató; 9 – ünnepi felvonulás; 10 – ökumenikus istentisztelet (Népkert); 11.30 – a „Legszebb porta” verseny eredményhirdetése; 12 – koszorúzás Kazinczy Ferenc szobránál; 17 – óvodások és kisiskolások műsora (Népkert); 18 – Nemzetközi néptáncgála; 19 – Silver Wings, Feel the Rhithm táncbemutató; 20 – A Bugaci határon - az M. M. Pódium operett és nóta előadása; 21 – Control Dance showtáncbemutató; 22 – Dolly Rollkoncert; 23 – Mohácsi Brigitta koncert; 24 – tűzijáték, diszkó.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. június 26., péntek

Hegyközpályi Községi Napok

 

A hét végén, szombaton és vasárnap rendezik meg az idei, immáron tizenegyedik Hegyközpályi Községi Napokat. Íme a teljes program.

Június 27., szombat:
16 óra – hivatalos megnyitó, házasságkötő-terem átadása; 16.30 – hegyközújlaki óvodások és iskolások műsora; 17.15 – hegyközszáldobágyi óvodások és iskolások műsora; 18 – Switch Crew tánccsoport műsora, 18.30 – Dóczi Kriszta műsora; 19 – Steel Cross élő koncert; 20 – AmazonÁsz-koncert; 21 óra – Tóth Andi-koncert; 21.30 – Lagzi Lajcsi-koncert; 23 – DJ Preda és Nolan Roy.

Vasárnap
17.30 – hegyközpályi óvodások és iskolások műsora; 19 – KungFu-bemutató; 19.30 – The Wings of Feature M&Q tánccsoport bemutatója; 20 – Dóczi Kriszta-koncert; 20.30 – Hastáncbemutató; 21 – Nica Sergiu-koncert; 21.30 – Dankó Szilvia-koncert; 22.30 – Pataky Attila-koncert; 24 – Tűzijáték. 
Forrás : Bihari Napló /pressdisplay.com

A száldobágyi akácos réten lesz megtartva '

2015. június 20., szombat

Várat hódítanak a Szent László Napokkal - Teljes program

Várat hódítanak a Szent László Napokkal 
Idén először a váradi várban szervezik meg a Szent László Napokat június 25–28. között. A négy nap során műfajban változatos zenészek váltják egymást a várudvarban felállított színpadon és az alternatív helyszíneken, de sok más programmal is várják az érdeklődőket.
Előrendezvények
Június 20., szombat
10.00 Tisztítsuk meg Szent László városát! Gyülekező a Szent László téren.
10.00 Virágos Nagyváradért! Virágültetés Lorántffy Zsuzsanna, Bethlen Gábor és József Attila szobránál. Gyülekező a Szent László téren.
Június 21., vasárnap
9.00–13.00 Gyalogtúra Biharról Váradra – Várköltöztető szerepjáték. A túra történelmi szakértője Csorba Mihály történelem tanár. Gyülekező a bihari Földvárban.
Június 22., hétfő
18.00 Cey-Bert Róbert Gyula: Koppány, a fény harcosa. Az Ősök és hősök könyvtrilógia harmadik kötetének bemutatója. Helyszín: Góbé csárda.
Június 23., kedd
10.00 Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Biciklitúra Biharkeresztesre.
Június 24., szerda
18.00 Nagyvárad versus Greenwich – Ütő Gusztáv képzőművész performansza. Helyszín: Várudvar.
18.30 A (váradi) vár délköre – avagy csillagászati földrajz a XV. Században. Meghívott: Csukás Mátyás, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület tudományos titkára. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
20.00 Meglepetésprogram a Moszkva Kávézóban. Helyszín: Moszkva Kávézó.
szentlaszlo2
Június 25., csütörtök
17.30 A nagyváradi Szent László-szobor megkoszorúzása. Közreműködik: Heinczinger Mika, a Misztrál együttes alapító és aktív tagja (Szent László-énekek). Helyszín: A római katolikus püspöki palota kertje.
18.15 Fonalba szőtt álmok – Gazdáné Olosz Ella textilművész emlékkiállítása. Helyszín: Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme.
19.00 Ünnepélyes megnyitó. Köszöntő beszédek. A Fonó Zenekar Vadbarokk című koncertje. Helyszín: Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme.
20.00 Meglepetésprogram a Moszkva Kávézóban. Helyszín: Moszkva Kávézó.
22.30 Közönségtalálkozó és ráadás a Fonó Zenekarral. Helyszín: Bodega (Arany János utca 7.).
szentlaszlo3
Június 26., péntek
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar, Bethlen-bástya.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00 Találkozó a Szent László-szobrot a Szent László térre! csoport kezdeményezőivel. Beszélgetés a csoport további terveiről, a kezdeményezés folytatásának lehetőségeiről. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
10.00–13.00 Gyermekprogramok Bihar megyei kézművesek vezetésével: gyékényfonás, kosárfonás, mézeskalács-készítés, fadíszítés, nemezelés, rovásírás-tanulás; Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
13.00 A Székelyföldi Legendárium kiadványainak bemutatója, a Likaskő legendája – rajzfilmvetítés. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. A nagyváradi Szent László-herma és az egyházmegye kincseinek megtekintése. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00 Halkan felsír a tárogató – Vesztergám Miklós tárogatóművész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
16.00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes. Helyszín: Körös áruház előtti tér, Holnaposok szoborcsoport.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
17.00 Toró T. Tibor: „Két pogány közt egy hazáért” – könyvbemutató. A szerzővel beszélget: Molnár Gusztáv egyetemi oktató. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
17.15 Hollóének Hungarica Régizene Együttes. Helyszín: Várudvar.
18.00 Antik kézműves ruhák szemléje – Hampel Katalin ruhabemutatója. Közreműködik Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművész, énekes. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
19.00 Borkóstoló – Breitenbach Pince, Tokaj. Bemutatja: Kiss János borász. Közreműködik: Kátai Zoltán Tinódi-díjas énekmondó, népzenész. Helyszín: Királyfia-terem.
19.15 Loyal-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
21.00 Hobo és bandája koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
21.00 Éjszakai labdarúgás – Szent László-kupa. Helyszín: Sportiskola.
23.00 „Csillagom, csillagom…” – Éjszaka Várad felett. Távcsöves égkémlelés. Helyszín: Bethlen-bástya.
szentlaszlo4
Június 27., szombat
09.00–15.00 Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés. Közreműködik: Kátai Zoltán Tinódi-díjas énekmondó, népzenész. Helyszín: Várudvar.
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar, Bethlen-bástya.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00–12.00 Elszármazottak találkozója – A mi Nagyváradunk. Meghívottak: Dr. Kiss András és Szabó József (Ódzsa) rendező. Moderátor: Boros Zoltán. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
10.00–13.00 Gyermekprogramok. Kézműves-foglalkozások a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola vezetésével: nemezkészítés, bőrművesség, fazekasság, szövés, fafaragás, népi gyermekjátékok.
Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
10.00–20.00 Népgyógyászati sátor. Ingyenes masszázs, csontkovácsolás, inazás a berettyóújfalui MAG – Magyar Népi Gyógyászati közösség képviselőinek jóvoltából. Helyszín: Nagyváradi Vár.
10.30–19.00 Kerekítő baba-mama pihenősátor – 0–3 éves korosztálynak. 10.30–11.30 óra között Kerekítő bábos torna foglalkozás. Helyszín: Nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
11.00 Ződ posztó: Berecz András ének- és mesemondó előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
11.00–16.00 A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra. Helyszín: Várudvar.
12.00 Solymászbemutató – Kisteleki Gergely hivatásos solymász vezetésével. Helyszín: Várudvar.
13.00 Bábelőadás – Keljfeljancsi Komédiás Kompánia: Vitéz László és az elátkozott malom. Helyszín: Várudvar.
12.00 Attila szekere a Szajna partján. Boros Zoltán, B. Nagy Veronika és Sánta Ádám dokumentumfilmje Román Viktor (1937–1995) szobrászról. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem. Meghívottak: B. Nagy Veronika, Jakobovits Márta.
15.00 Historikus tánc – Freész Katalin. Harlekin Gamba Consort (Budapest). Megidézzük a reneszánsz udvarházak/paloták tánccal és zenével teli mulatságait. Körtáncok a XVI. századból, 1–99 éves korig. Helyszín: Várudvar.
15.00 Ázsiai gyökereink nyomában. Sipos Lilla kulturális antropológus előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. A nagyváradi Szent László-herma és az egyházmegye kincseinek megtekintése. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00 Mint a felhők közt a Hajnalcsillag – László király keresztútjárása. Jobbágyi Zsolt kutató előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
17.00 Tiberius Quartet – Komolyzenei koncert. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
17.30–18.30 Kerekítő bábos torna – foglalkozás 0-3 éves korosztálynak. Helyszín: Kerekítő baba-mama pihenősátor, Nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
18.00 Ereklyébe foglalt ereklye: Szent László győri hermája – Székely Zoltán művészettörténész, a Hansági Múzeum igazgatójának előadása; Szent László király újabb hermája. Kísérletek a Szent László ikonográfia megújítására – Lakatos Attila történész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
19.00 Kézműves sörök kóstolója. Bemutatja: Vásárhelyi István, a Sörbúvár blog sörszakértője. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
19.00 Operettissimo – válogatás nóta, operett, musical. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
21.00 Hooligans-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
 Június 28., vasárnap
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00–13.00 Mesesarok Szent László korából: kézműves-foglalkozások a Partiumi Keresztény Egyetem Tanárképző Intézetének tanárai és diákjai vezetésével; Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–13.00 Klikk! – kreatív foglalkozás gyerekeknek: vizuális kommunikáció játékos művészettörténettel. Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
10.30–19.00 Kerekítő baba-mama pihenősátor – 0–3 éves korosztálynak.
10.30–11.30 óra között kerekítő bábos torna foglalkozás. Helyszín: nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
11.00–16.00 A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra Helyszín: Várudvar.
12.00 Szellemi örökségünk: a jelképek és a szimbólumok világa – Kósa Klára kerámiaművész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
14.00 Könyvbemutatók: Dr. Kiss András: Egy váradi orvos visszaemlékezései Magyarországon; Dr. Szilágyi Ferenc, Zakota Zoltán: Partium – társadalom, területfejlesztés. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. Gyülekező a vár bejáratánál.
15.00–18.00 Az Erdélyi Magyar Filmszövetség bemutatkozása. Meghívottak: Lakatos Róbert-Árpád és Maksay Ágnes, a szövetség igazgatótanácsának tagjai. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem. Az előadás alatt rövidfilmeket, illetve részleteket vetítünk a tagok hosszabb filmjeiből. A bemutatkozást beszélgetés és tagtoborzás követi.
16.00 Színház az egész világ! – Beszélgetés Csíky Ibolya és Hajdú Géza színművészekkel. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
17.00 Ghymes-koncert: Bennünk van a kutyavér. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
18.00 Várad középkori székesegyháza – Mihálka Nándor régész
Szent László király koponyamaradványának multidiszciplináris vizsgálata. Meghívottak: Dr. Patonay Lajos PhD arc- és állcsontsebész, anatómus, laborvezető (Semmelweis Egyetem); Dr.habil. Pálfi György PhD, antropológus, tanszékvezető egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem). Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
19.00 Borkóstoló – Dula Bence, Eger. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
21.00 Zorán-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
Forrás : erdon.ro 
Bővebb információ : szentlaszlonapok.ro

2015. június 13., szombat

A 2015-2016 tanév programja

A teacher writes on the blackboard durin 
A 2015-2016 tanév 36 hétig tart és szeptember 14-én kezdődik.

I szemeszter
Tanítás: Szeptember 14 – December 18
Az óvodások, valamint a 4. osztályig lévő tanulók október 30 és november 8 között vakációt kapnak.
Téli vakáció: December 19 – Január 3
Tanítás: Január 4 – Január 29
Szemeszterek közötti vakáció: Január 30 – Február 7

II szemeszter
Tanítás: Február 8 – Április 8
Iskola Másképp: Április 4-8
Tavaszi vakáció: Április 9 – Április 17
Tanítás: Április 18 – Június 17
Nyári vakáció: Június 18 – Szeptember 11

Kivételt a 12. és a 8. osztályok lesznek. A 12. osztályok tanéve 37 hétig tart, ebből 33 hét tanítás, majd 4 hét az Érettségi. A tanítás vége május 27 lesz.
A 8. osztályosok számára a tanév 36 hetes lesz, ebből 35 hét tanítás, egy hét pedig a vizsgaidőszak. A tanítás június 10-én ér véget.
Forrás : oradeamagazin.ro

2015. június 3., szerda

Az idén ismét lesznek Biharpüspöki Napok

Az idén ismét lesznek Biharpüspöki Napok 
Június 13-14-én az RMDSZ biharpüspöki szervezete és a Biharpüspöki Alapítvány ismét megrendezi a Biharpüspöki Napokat. A helyszín ezúttal a legelő lesz, a szántói út és a Real között.
A program a következő. Május 13., szombat: 10-14 óra- gyerekprogramok a Zabhegyező Gyermekanimátorok közreműködésével, Sándor Mária Az állatok üzenete című zenés előadása; 16- biharszentjánosi Margaretta Mazsorettcsoport; 16.20- borsi Galagonya Néptánccsoport; 16.50- pom-pom tánc, Szacsvay Imre Általános Iskola II. J. osztálya; 17- biharpüspöki Passion Dance tánccsoport; 17.40- a Szacsvay iskola helyi magyar néptánc csoportja; 18- hivatalos megnyitó; 18- a Szent László Líceum tánccsoportja; 18.20- tombolasorsolás; 18.30- a helyi óvodások műsora; 19- székelyhídi Tini Dance; 19.50- tombolasorsolás; 20- Hacacáré, előadja Molnár Júlia és Meleg Attila; 21- slágerek, zenél Pontos Csaba; 22- Cappucino-koncert.
United-koncert
Június 14., vasárnap: 10 óra- ünnepi istentisztelet a református templomban; 11.30- koszorúzás az emlékműnél; 14- motoros délután; 17- a 25. és az 50. házassági évfordulójukat ünneplők köszöntése, fellép a Hitbástya kórus; 18- váradi fúvószenekar; 18.30- Let’s Dance tánccsoport; 19.30- a Wolf sportklub taekwondoo bemutatója; 20.20- slágereket énekelnek Dóczi Krisztina és Buzási Patrik, a Művészeti líceum diákjai; 21.30 United-koncert; 23- Tűzijáték.
A délutáni programokkal párhuzamosan zajlik a motorosok felvonulása és a Pusztai Farkasok íjjászbemutatója.
A Biharpüspöki Napok médiatámogatója a Bihari Napló.
Forrás : erdon.ro

2015. május 26., kedd

Az idei Érettségi programja

baccalaureate  
A XII és XIII osztályok május 29-én fejezik be tanulmányaikat, majd június 8-án megkezdődik az idei Érettségi.
Elsőnek, június 8-10 között a román nyelvi adottságokat mérik fel szóban, majd 10-12 között következik az anyanyelvi szóbeli vizsga.
Június 15-19 között lesz az informatika vizsga, június 22-26 között pedig a nemzetközi nyelvvizsga.
Az irásbeli vizsgák június 29-én kezdődnek a román nyelvvel, 30-án pedig az anyanyelvi tudást mérik fel.
Július elsején következik a a szaktantárgy, amely a reálosok számára matematika, a humán szakoknál pedig történelem. Az opcionális tantárgyakból július 3-án vizsgáznak.
Az eredményeket július 6-án délben ismertetik, majd 12 és 16 óra között lehet megóvni ezeket. A végleges eredmények július 10-én kerülnek nyilvánosságra.
Azok, akik megbuknak valamelyik vizsgán, augusztusban és szeptemberben újra próbálkozhatnak.
Forrás : oradeamagazin.ro

2015. május 22., péntek

A Váradi táncfesztivál programja

 
Május 19-24. KÖZÖTT Infinite Dance Festival lesz Nagyváradon. Jegyek a színház jegypénztárában kaphatóak, and online biletmaster. ro oldalon. Alább közöljük a programot. Május 22., péntek 19:00 óra, Szigligeti Színház: Közép-Európa Táncszínház - Horda. Május 22., péntek 20:30 óra, Szigligeti Stúdió: András Lóránt Társulat - A lecke. Május 23., szombat 19:00 óra, Szigligeti Színház: Magyar Táncművészeti Főiskola, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem - Főiskolák gálája. Május 23., szombat 20:30 óra, Moszkva Kávézó: Koncert - Mujko Orchestra. Május 24., vasárnap 19:00 óra, Szigligeti Színház: Szegedi Kortárs Balett - Stabat Mater / Tavaszi áldozat.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

2015. május 12., kedd

Körösvidéki Múzeumi Napok

A váradi Körösvidéki Múzeum május 13–18. között szervezi meg a XIX. Körösvidéki Múzeumi Napokat. Ismertetjük a programot.

Május 13-án 11.30-tól tartják meg az eseménysorozat hivatalos megnyitóját a barokk palotában, ezt követően ugyanitt 12 órától a múzeum szakembereinek könyvbemutatóira kerül sor. Május 14-én 12 órától újra megnyitják a Iosif Vulcan Emlékmúzeumot (Rimanóczy Kálmán/Iosiv Vulcan utca, 16. szám). Május 16-án 11.30-től nyílik meg A ruha teszi az embert. A divat történetének hat évszázada című kiállítás a barokk palotában a múzeum művészeti részlegén. Ugyanaznap 19 óra és éjjel egy óra között szervezik meg a XI. Múzeumok éjszakáját, amelyet idén az Együtt a Váradi múzeumok jelmondat alatt szerveznek meg. Ennek megfelelően a Körösvidéki Múzeum, az Ady Endre, Aurel Lazăr és Iosif Vulcan emlékmúzeumok mellett a különböző felekezetek (római katolikus, református, görög katolikus, ortodox) egyházi múzeumai és a katonai múzeum is részt vesz a Múzeumok éjszakáján.

A kiállítások mellett az Ady Endre Emlékmúzeumban Ady Endréről szóló dokumentumfilm vetítés lesz, míg a másik két emlékmúzeumban és a barokk palotában koncertre is sor kerül, Antonio Vivaldi Négy évszak művét adják elő: az Aurel Lazăr múzeumban a Tavasz és a Nyár csendül fel 18-19 óra között, míg a Iosif Vulcan múzeumban az Ősz és a Tél 20.15-21 óra között. A barokk palotában 23 órától mind a négy versenymű elhangzik. Május 16-án a Bihar Megyei Turizmust Népszerűsítő Országos Központ székhelyén (Patriotilor, 2.) Bihar megyei történelmi épületekről készült fotókiállítást nézhetik meg. Május 18-án a Múzeumok Nemzetközi Napján a Körösvidéki múzeumba és a három emlékmúzeumba ingyenes lesz a belépés. Ezen a napon 18.30-tól gálaestet tartanak, mely alkalmával a Szerelem című színházi előadást tekinthetik meg az Árkádia bábszínházban. A Körösvidéki Múzeumi Napok eseményeire ingyenes a belépés, viszont a barokk palotában sorra kerülő Négy évszak koncertre ingyenes belépőket osztanak majd a helyszínen, a színházi előadásra ingyenes belépőket lehet igényelni a bábszínház pénztáránál május 13-tól. 

Forrás : Bihari Napló Online/ pressdisplay.com

2015. május 9., szombat

XXIII. Nyíló Akác Napok 2015 – A program

XXIII. Nyíló Akác Napok 2015 – A program 
Az érmihályfalvi képviselő-testület áprilisi ülésén elfogadta a XXIII. Nyíló Akác Napok programtervezetét. A fesztivál részletes műsora olvasható az alábbiakban - írja az erdon.ro

Május 14., csütörtök, 8 óra – Haszon- és díszállat seregszemle (Móka parti szín); 10 – Tavaszi vásár (Piac); 11- László András nyíradonyi kosárfonó kiállítása (Múzeum); 17 – Ökumenikus istentisztelet (Református templom).
Május 15., péntek, 10 óra – Nyíló Akác Kupa kispályás nemzetközi focitorna ificsapatoknak (Praszler stadion); 10 – Tiszán innen, Dunán túl… – népdalvetélkedő (Művelődési Ház); 11 – Derűs Őszért- Szociális együttműködés határok nélkül (Szociális otthon); 12 – Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás találkozója (Gödör); 16 – Ünnepélyes megnyitó (Főtér); 18 – Józsa Domokos orgonaművész koncertje (Római katolikus templom); 18,05 – No Cable koncert (Főtér); 20 – Kiss Barna “Ilyen a Szerelem” -lemezbemutató koncert (Főtér); 21 – EDDA koncert: (Főtér); 23 – Retró parti (Gödör); 23 – Erdei zsibongó (Akácos).
Május 16., szombat, 9 óra – Nemzetközi kézilabda torna (Sportcsarnok); 12 – “Csak a szívünk legyen fiatal…” – aranylakodalmasok köszöntése (Művelődési Ház); 14 – Varázskréta – aszfaltrajzversenyen (Főtér); 14,05 – Lovasparádé és fogatok szemléje (Praszler stadion); 15 – Menő Manó Módi – gyerekdivat-bemutató (Főtér); 16 – Ort-Iki debreceni gólyalábasok (Főtér); 16,05 – Ifj. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán: Partium Társadalom, Területfejlesztés – könyvbemutató (Könyvtár); 17 – Libavonat koncert (Főtér); 18 – Ide lábam, ne oda – néptáncgála, közreműködnek: Sziporka néptánccsoport (Budapest), Ezüstperje (Érsemjén), Apró Lábak, Fürge Lábak, Nyíló Akác (Érmihályfalva), Tubák Annamária, Rencz Norbert (Főtér); 19,30 – Tornaljai (Szlovákia) Magic in Dance tánccsoport (Főtér); 20 – Playtime koncert (Főtér); 20,05 – G.B. Shaw: Pygmalion – a Móka színjátszó csoport bemutatója (Művelődési Ház); 21 – Tóth Andi koncert (Főtér); 22 – Ruby koncert (Főtér); 23 – Erdei zsibongó.
Május 17., vasárnap, 9 óra – Gasztronómiai versenyfutás – főzőverseny (Strand); 10 – Dog Day – Kutyás családi nap (Praszler stadion); 11 – Játszóház (Művelődési Ház); 12 – Aladin Hero Team – harcművészeti bemutató (Praszler stadion); 14 – Dog TopModel (Praszler stadion); 16 – Könyvbemutató – Szilágyi István: Hátrahagyott írásaim, közreműködik a Csilinka gyerekkórus (Művelődési Ház); 16,40 – Good Dragon karate bemutató (Főtér); 17 – Székelyhídi Tini Dance Center műsora (Főtér); 17,30 – Nagyváradi Unique Dance Studió (Főtér); 18 – Nyíló Akác Szépe – (Főtér); 18,30 – Laár András (Besenyő Pista bácsi) önálló előadása (Művelődési Ház); 19 – Silver Wings Egyesület műsora (Főtér); 20 – Cs. Nagy & Cserey Akusztik koncert (Főtér); 21 – Punnany Massif koncert (Főtér); 23 – Csepregi Éva és Végvári Ádám előadása (Főtér); 24 – Záróünnepség, tűzijáték (Főtér).
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
  

Forrás : erdon.ro
 

2015. április 8., szerda

Támogatás a magyarul tanuló diákoknak

Tamogatas 2 
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. még március folyamán meghirdette a Szülőföldön magyarul című program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2014/2015-ös tanévre. A program célja segíteni a romániai magyar nyelvű oktatásban és nevelésben résztvevő diákokat. A támogatási összeg az idei tanévben 17 200 forintnak megfelelő lejben lett megállapítva, ezt a szülőknek pályázati úton, személyesen lehet igényelni.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

2014. június 20., péntek

Együtt ünnepelnek a nagyváradi magyarok - Részletes program

Együtt ünnepelnek a nagyváradi magyarok 
A Szent László Napok célja Nagyvárad és a Partium kulturális örökségének bemutatása, mert a bihari megyeszékhely nemcsak „híd”, hanem a Partium „szíve” is egyben. A június 26–29. közötti esemény részletes programját közöljük, az előrendezvényekkel együtt.
Előrendezvények
Június 21., szombat
10.00 Tisztítsuk meg Szent László városát! Gerilla-kertészkedés. Szemétszedés. Sírtakarítás. Gyülekező a Szent László téren. Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem, Szent László Egyesület.
Június 22., vasárnap   
18.00 Cey-Bert Róbert Gyula nagyváradi előadása és A pozsonyi csata című könyv bemutatója. Helyszín: Góbé Csárda. Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
Június 25., szerda
10.00 Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Biciklitúra Biharkeresztesre. Indulás: Szent László nagyváradi szobrától. Szervező: Szent László Egyesület.
20.30 Red Fiction-koncert. Helyszín: Moszkva Kávézó. Szervező: Moszkva Kávézó.
Június 26., csütörtök
17.00 Alkalmazott víziók – A Partiumi Keresztény Egyetem (Képzőművészeti Tanszék) hallgatóinak jubileumi kiállítása.  Helyszín: Moszkva Kávézó, Sonnenfeld-palota.
18.00 A nagyváradi Szent László szobor megkoszorúzása – A római katolikus püspöki palota kertje.
19.00 Ünnepélyes megnyitó – Köszöntő beszédek. Közreműködik a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus. Üdvözlégy, kegyes Szent László király! – az Unesco-díjas Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régi- és népzenei koncertje. Helyszín: Szigligeti Színház.
20.30 Loyal Apples Club-koncert. Helyszín: Moszkva Kávézó. Szervező: Moszkva Kávézó.
Június 27., péntek
10–16 Két nap a lovagkirály városában – interaktív képzés. Helyszín: PKE. Szervező: Jármy Ferencz Egyesület.
11.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Magyar Polgári Egyesület.
15.00 Honfoglalás-kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Rhédey-kert.
15.30 Csökmői fúvószenekar – Toborzó. Helyszín: Körös áruház előtti tér.
16.30 Csökmői fúvószenekar – Toborzó. Helyszín: a Holnaposok-szoborcsoport.
17.15 Csökmői fúvószenekar – Toronyzene. Helyszín: a nagyváradi városháza tornya.
17.00 A nagyváradi vár felfedezése – A várat bemutatja Pápay Zoltán. Gyülekező a Góbé csárdánál. Szervező: Magyar Polgári Egyesület.
17.00 A Pece parti Párizs szépségei – Városnézés Moldován Gellért Lajossal. Indulás az infosátortól.
16.30 Elekes Gyula tűzzománc-kiállítása: Tűzzel írt képek. Megnyitja: Ütő Gusztáv, a PKE oktatója. Helyszín: PKE-aula. Szervező: Partiumi Magyar Művelődési Céh.
17.00 Szent László, a magyarság szentje – Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész előadása. Helyszín: PKE, Bartók-terem.
17.00 „Azt nézek a tévében, amit akarok” – használaton kívüli monitorok és televíziókészülékek befestése saját ízlés szerint. Az alkotások kiállítása. Kreativitást fejlesztő kézműves foglalkozás gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor. Szervező: Moszkva Kávézó.
17.30 Az érték a mérték – Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnökének előadása. Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Magyar Polgári Egyesület.
18.00 Csökmői fúvószenekar. Helyszín: Rhédey-kert.
18.30 A Történelem a pályán kiállítás megnyitója. Helyszín: PKE, díszterem. Szervező: Partitipatio Alapítvány. Partner: Balassi Intézet.
19.00 Borkóstoló – Geönczeöl Attila, az esztergomi Prímás Prince borászati vezetője. Helyszín: Rhédey-kert.
20.30 Az A. G. Weinberger/Póka Supergroup koncertje. Helyszín: Rhédey-kert.
21.00 Deák Bill Gyula-koncert. Helyszín: Rhédey-kert.
23.00 Éjszakai labdarúgó-kupa. Helyszín: Sportiskola.
23.00 Pece party – Moszkva Kávézó.
Június 28., szombat
9.00–15.00 Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés. Látványfőzés – Andrea Mandara olasz mesterszakács bemutatója. Közben fellépnek: Köröstárkányi Gyermekzenekar, Bertalan Attila citeramuzsikus. Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Dél-bihari Gazdák Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
10–15 Gyermekprogramok – Kézműves foglalkozások. Rovásírás-oktatás. Történelmi, népi és logikai játékok. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat sátra. Baranta. Székelyföldi Legendárium társasjáték és meseszekér. Játékos mozgásfejlesztő torna gyermekeknek a nagyváradi Mozgásfejlesztő Egyesület szervezésében. Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Pro Partium Egyesület, Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC), Magyar Polgári Egyesület.
10–16 Két nap a lovagkirály városában – interaktív képzés. Helyszín: PKE. Szervező: Jármy Ferencz Egyesület.
10–20 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Rhédey-kert.
11.00 Honfoglalás-kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Rhédey-kert.
11.00 A Pece parti Párizs szépségei – Városnézés Moldován Gellért Lajossal. Indulás az infosátortól. Igény szerint román nyelven is.
12.00 Solymászbemutató – Kisteleki Gergely hivatásos solymász. Helyszín: Rhédey-kert.
12–14 Nagyváradról elszármazottak találkozója. „Égig érhetne az ének” – Filmvetítés a nagyváradi Metropol zenekarról. A filmet bemutatja és méltatja a film rendezője, Boros Zoltán. A szervezők zenés meglepetéssel is készülnek. Moderál: Szilágyi Zsolt. Helyszín: Moszkva Garden. Szervező: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
12–16 Néptánctalálkozó. Fellépnek: Jászság Népi Együttes (a Fölszállott a páva elnevezésű tehetségkutató verseny győztese tánc kategóriában), Csillagocska Néptáncegyüttes (Nagyvárad), Galagonya Néptáncegyüttes (Bors), Egri Csodaszarvas Néptáncegyüttes (Szatmár megye), Aranyosszék Hagyományőrző Néptánccsoport (Kolozs megye), Ombodi Néptánccsoport (Szatmár megye), Regős Néptáncegyüttes (Győr). Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Érmelléki Gazdák Egyesülete.
13.00 Mindenki függ! Azok hangján, akik nem szólalnak meg… – Beszélgetés Kubiszyn Viktorral drogról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről, hitről és művészetről. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor. Szervező: Partiumi Keresztény Egyetem Gyülekezete.
14.30 Triatlon – Játékos csapatvetélkedő. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor.
15.00 Honfoglalás-kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Rhédey-kert.
16.00 Nőileg című női magazin bemutatkozása. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor.
17.00 Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző könyvbemutató. Meghívott beszélgetőpartnerek: Orbán Viktorné Lévai Anikó és Molnár-Bánffy Kata. Helyszín: PKE díszterem.
19.00 Kiállítás megnyitó: In memoriam Kristófi János. Filmvetítés: Arcélek (2011). Beszélgetés: Csáky Zoltán szerkesztő, Banner Zoltán művészettörténész, szerkesztő. Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Múzeumterme.
19.00 Kiss Barna és Utcazenekara. Helyszín: Rhédey-kert.
19.00 Csillagösvény szent csillaga: Szent László király – Born Gergely magyarságkutató előadása. Helyszín: PKE, Bartók-terem.
19.00 Magyar kézműves sörök kóstolója. Helyszín: Rhédey-kert.
21.00 Quimby-koncert. Helyszín: Rhédey-kert.
23.00 Táncház Forgács Zsomborral és Iván Enikővel. A talpalávalót a Soroglya Zenekar szolgáltatja. Helyszín: Moszkva Kávézó.
Június 29., vasárnap
10–20 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Rhédey-kert.
11.00 Ökumenikus istentisztelet – nagyvárad-réti református templom.
11.00 Mesejáték: Pinkó és a szegényember – Előadja a Budapesti Térszínház. Helyszín: Rhédey-kert. Szervező: Pro Partium Egyesület, Partiumi Magyar Művelődési Céh.
13.00 Papírmerítés: papír újrahasznosítása, papír készítés – Kézműves program mindenkinek. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor. Szervező: Moszkva Kávézó.
11–16 Sportprogramok. Szervező: PKED. Helyszín: Bunyitai-liget  (Brătianu-park); 11.00 Kosárlabda-bajnokság; 13.00 Küzdősport bemutató – S.K.T. UAMT Agora Nagyvárad Karate klub; 14.00 JAM&BALANCE FIT live DJ – Sport oktató: Moneo; 15.00 Küzdősport bemutató: King Do – Lion tékvandó klub.
12.00 Honfoglalás-kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Rhédey-kert.
15.00 Esti vers nagyban – a Moszkva rendhagyó esti verse. Az elmúlt év kedvenc verseinek felolvasása, beszélgetés Tasnády Sáhy Péter író és publicistával. Helyszín: Rhédey-kert/Moszkva sátor. Szervező: Moszkva Kávézó.
17.00 Musica Profana régizene-együttes koncertje. Helyszín: nagyvárad-olaszi református templom.
18.00 Kerny Terézia: Feltételezések a váradi székesegyház Szent László oltárának ikonográfiájáról. Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Múzeumterme. Szervező: Szent László Egyesület.
18.30 L’art pour l’art Társulat. Helyszín: Rhédey-kert.
19.00 Pálinkakóstoló – Spiritus Primus Kft., Tiszaföldvár. Helyszín: Rhédey-kert.
19.00 Hot Jazz Band-koncert. Helyszín: Rhédey-kert.
21.00 Budapest Bár-koncert. Helyszín: Rhédey-kert.
Forrás : erdon.ro

2014. május 27., kedd

Gazdag heti sportkínálat

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmával sorra kerülő sportesemények bemutatása volt a Bihar Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság székhelyén tegnap megtartott sajtótájékoztató fő témája, de szó esett a holnap Nagyszalontán sorra kerülő Kihívás Napja (Challenge Day) nevet viselő programról is.
gazdag cros
A gyermeknapi versenyeket a holnap sorra kerülő cselgáncstorna nyitja, amelyre a Bihorul Sportiskola tornatermében kerül sor holnap 16 órától. A versenyt eredetileg a hétvégén tartották volna, ám előrehozták, hogy a legjobbak egy nagybányai rangos megmérettetésen léphessenek tatamira.
A sport- és ifjúsági igazgatóság idén is szervez futóversenyt és utcai kosárlabda-, valamint lábtenisztornát. A szombaton sorra kerülő esemény helyszíne a Bihorul Sportiskola lesz. A futóverseny pénteken 12 órától rendezik meg a Bunyitai-ligetben (Brătianu Park). Hét távon díjazzák majd a résztvevőket, akik közül a legifjabbak még óvodások, a legnagyobbak pedig 12. osztályosok lesznek.
Péntektől vasárnapig az Őssi strandra várják a sportkedvelőket, ahol ifjúsági strandröplabda-tornát rendeznek 10 és 18 év közötti játékosok részvételével.
Szombaton és vasárnap vívó-emlékversenyt tartanak az Oradea Shopping City-ben. Első nap a 9 és a 13 évesek között avatnak majd bajnokot, a második napon a 11 és a 15 éves korosztály képviselői lépnek majd pástra.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

2014. május 5., hétfő

XXIII. Festum Varadinum programsorozat Váradon

XXIII. Festum Varadinum programsorozat Váradon 

„Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király, Magyarországnak édes oltalma, Szent királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok közt fényes csillag.” (Szent Lászlót dicsérő himnusz 1470-ből) 2014. Május 11. és 18. között immár a XXIII. alkalommal rendezik meg a Festum Varadinumot Nagyváradon. A rendezvénysorozatot részletes programját közöljük.

ELŐRENDEZVÉNYEK
Május 9., péntek
18.00 Törzsasztal-est Szilágyi Zsófia irodalomtörténésszel, a Móricz Zsigmond monográfia szerzőjével
Helyszín: Silent kávézó (Moszkva utca)
Programfelelős: Várad folyóirat, Szépírók Társasága; Szűcs László igazgató
19.00 Magyarok a Kárpát–medencében, Szent Istvántól – napjainkig, színdarab részletek, ismert versek, népénekek, dalok, történeti adomák, nemzetünk századaiból, előadók: Benkő Péter kétszeres Jászai-díjas színész, előadóművész és Szabó Gyula Győző, a Madách Akadémia hallgatója
Helyszín: a Partiumi Keresztyén Egyetem díszterme
Programfelelős: Nagyváradi Magyar Diákszövetség; Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Erőss Ádám elnök, Forró László előadó tanácsos
Május 10., szombat
9.00 Minden Magyar Majálisa 2014
Helyszín: a nagyváradi vársánc
Programfelelős: Pro Rogériusz Közösségi és Kulturális Egyesület; Czvikker Katalin kuratóriumi tag
Társszervezők: Nagyvárad magyar tannyelvű iskolái, nagyváradi magyar közösségi civil szervezetek, Szigligeti Színház, magyar nyelvű kulturális intézmények, magyar ifjúsági szervezetek, a magyar közösségi képviselet – az RMDSZ körzeti szervezetei.
9.00 Sportrendezvények meghirdetése
Babgulyások Királya – főzőverseny meghirdetése a nagyváradi RMDSZ körzetek között
9.00 Ünnepélyes megnyitó
Iskolák Programja – közreműködnek a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Nicolae Bălcescu Általános Iskola, a Mihai Eminescu Főgimnázium, az Ady Endre Líceum, a Szent László Gimnázium, a Dimitrie Cantemir Általános Iskola, a borsi és szentjánosi Tamási Áron Általános, illetve Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Iskola, a Szacsvay Imre Általános Iskola, az Andrei Şaguna Műszaki Kollégium, a Iosif Vulcan Pedagógiai Líceum, az érsemjéni Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjai. A program koordinátora Tóth Márta
13.00 A Phoenix mazsorett-csoport produkciója, koreográfus Posszert Boglárka
13.00 Jó ebédhez szól a nóta – közreműködik Molnár Júlia színművésznő, kísér Szöllősi Zsolt prímás és Sólyom Ádám tangóharmonikás
15.00 Koncert gyerekeknek – Weöres Sándor megzenésített verseiből a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásában
15.50 Tombolasorsolás
16.00 Sportrendezvények – eredményhirdetés
16.10 A Babgulyások Királya főzőverseny eredményhirdetése
16.20 Tini Dance Center és B612 Show – koreográfus Oláh Katalin
17.30 Tombolasorsolás
18.00 Örökzöld slágerek – zenés show-műsor, közreműködik a STARGROUP Csoport, vezető Molnár Mónika tanárnő
19.00 DESPERADO koncert
19.50 DUPLA KÁVÉ koncert
21.00 OLÁH GERGŐ koncert
21.50 A tombola fődíjának sorsolása az Atlantis Travel jóvoltából
22.00 KOVÁCS KATI koncert
22.50 Tűzijáték
FESTUM VARADINUM RENDEZVÉNYEK
Május 11., vasárnap
10.00 Ünnepi istentisztelet – igét hirdet főtiszteletű Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke; könyvbemutató: „Zenei kalendárium 2014” – bemutatja Zih Otília és Sándor Lajos, ünnepi beszédet mond Sógor Csaba EP-képviselő
Helyszín: Nagyvárad-újvárosi református templom
Programfelelős: Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség; Wagner Erik lelkész, Herdean Gyöngyi lelkész
13:00 Varadinum Kupa – fogathajtó verseny
Helyszín: a Bihorul sportiskola pályája (Făgărașului utca 5 szám, az Ócska piac mellett lévő füves pálya)
Programfelelős: Kings Land Golf Klub, Varadinum Kulturális Alapítvány, a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet; Kiss-Roth Lajos, Koncsek Vadnai Zita, Fehér Tamás
16.00 Gyergyószárhegy négy évtizede – válogatás a Barátság Képzőművészeti Alkotótábor anyagából – a kiállítás kurátora Ujvárossy László vizuálisművész, megnyitja Szilágyi Aladár közíró és Aurel Chiriac múzeumigazgató
Helyszín: a Körösvidéki Múzeum
Programfelelős: Varadinum Kulturális Alapítvány, Körösvidéki Múzeum; Koncsek Vadnai Zita elnök, Aurel Chiriac igazgató
17.00 Albert Flórián Emlékkiállítás – megnyitja Csűry István püspök és Albert Magdolna – Albert Flórián lánya
Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme
Programfelelős: Királyhágómelléki Egyházkerület, Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sport Alapítvány, Dél-Nyírség Ligetalja Települési Önkormányzatok Egyesülete, Fidem Egyesület; Forró László előadó tanácsos, Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere, Botházy Nándor sportért felelős ügyvezető
18.00 Domokos Géza kockázatai – Kántor Lajos könyvének a bemutatója, közreműködik Markó Béla, Dávid Gyula és Szűcs László
Helyszín: Ady Endre Emlékmúzeum
Programfelelős: Riport kiadó, Ady Endre Emlékmúzeum; Szűcs László igazgató, Imre Zoltán múzeumvezető
19.00 Pozsgai Zsolt – Szomor György: Monte Cristo grófja – musical két részben, a békéscsabai Jókai Színház előadása
Helyszín: Vársánc
Programfelelős: Pro Eurorégió Alapítvány, Szigligeti Színház; Delorean Gyula elnök, Czvikker Katalin főigazgató
Május 12., hétfő
8.00 Apáról fiúra – hagyományőrző mesterek interaktív kiállítása
Helyszín: Kanonok sor
Programfelelős: Pro Familiae Alapítvány; Jakabffy Emma elnök
13.00 Varadinum Junior – ifjúsági kulturális rendezvény
Helyszín: a Mihai Eminescu Főgimnázium
Programfelelős: Mihai Eminescu Főgimnázium; Hochhauser Enikő aligazgató, Varga Zsuzsa MEDIT-elnök
17.00 Tabéry Géza a magyar irodalom szürke eminenciása – emlékműsor
Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme
Programfelelős: Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete, Pásztai Ottó elnök
18.00 Volt egyszer egy város … – Horányi László (Esztergom) zenés szerzői estje
Helyszín: a Kiss Stúdió terme
Programfelelős: Kiss Stúdió Alapítvány; Kiss Törék Ildikó elnök
18.00 Gyermekhétfő – Gryllus Vilmos és zenész barátai, valamint közönségtalálkozó, a Macskadombi versek című könyvét dedikálja Tóth Ágnes író
Helyszín: Magnólia tér (Rogériusz negyed)
Programfelelős: Várad kulturális folyóirat, Szűcs László igazgató, Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet, Fehér Tamás elnök
Május 13., kedd
10.00 Kultúrák találkozása IV. – iskolanap
Helyszín: a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum
Programfelelős: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum; Zalder Éva-Mária igazgató
12.00 Varadinum Junior – ifjúsági kulturális rendezvény
Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium
Programfelelős: Mihai Eminescu Főgimnázium; Hochhauser Enikő aligazgató, Varga Zsuzsa MEDIT elnök
16.00 Generációk párbeszéde II. – találkozó és beszélgetés az iskola szerepéről régi és mai tanárokkal és diákokkal – iskolanap
Helyszín: Szacsvay Imre Általános Iskola
Programfelelős: Szacsvay Imre Általános Iskola, Pásztor Gabriella igazgató
16.00 A nagyváradi 4-es honvédek hősi helytállása a doberdói harcokban – ismertető előadás
Helyszín: az Ady Endre Líceum iskolaterme
Programfelelős: Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete; Szilágyi Ibolya elnök
16.30 Szemelvények az erdélyi és partiumi vasútépítés történetéből
Helyszín: a Proenerg KFT kiállítóterme
Programfelelős: Proenerg KFT; Makai Zoltán szaktanácsadó
17.00 Civil Társadalom Napja 2014 – Civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban
Helyszín: az Ady Endre Líceum könyvtárterme
Programfelelős: Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK); Dr. Fleisz János elnök, Meleg Vilmos ügyvezető
19.00 Edit Piaf et Agnes – Gajai Ágnes egyéni előadása
Helyszín: Nagyváradi Állami Filharmónia
Programfelelős: Szigligeti Színház, Czvikker Katalin főigazgató
Május 14., szerda
12.00 Varadinum Junior – ifjúsági kulturális rendezvény
Helyszín: Mihai Eminescu Főgimnázium
Programfelelős: Mihai Eminescu Főgimnázium; Hochhauser Enikő aligazgató, Varga Zsuzsa MEDIT elnök
13.30 Vers és zene a Holnaposoktól, a Holnaposok szobránál
Helyszín: a Holnaposok szoborcsoportja
Programfelelős: nagyváradi magyartanárok
17.00 Jubileumi kiállítás
Helyszín: Tibor Ernő galéria
Programfelelős: Tibor Ernő Képzőművészeti Alapítvány
18.00 Ünnepi istentisztelet: igét hirdet dr. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, fellépnek: a debreceni Canto Armonico énekegyüttes és a Varadinum Vonósnégyes, szeretetvendégség
Helyszín: nagyváradi evangélikus templom
Programfelelős: Nagyváradi Evangélikus Lutheránus Egyházközség; Mátyás Attila evangélikus lelkész
18.30 Közönségtalálkozó Kukorelly Endre íróval, közreműködik: Szűcs László
Helyszín: Ady Endre Emlékmúzeum
Programfelelős: Ady Endre Emlékmúzeum, Várad kulturális folyóirat; Imre Zoltán múzeumvezető, Szűcs László igazgató
20.00 Ez az arc ismerős – egy kellemes este Mikó Istvánnal és barátaival – monológok, kuplék, humoreszkek, zenés paródiák, vidám jelenetek és dalok, előadók: Mikó István Jászai-díjas színész, Rusz Milán és Suha Kálmán színészek
Helyszín: a Partiumi Keresztyén Egyetem díszterme
Programfelelős: Nagyváradi Magyar Diákszövetség, Királyhágómelléki Református Egyházkerület; Erőss Ádám elnök, Forró László előadó tanácsos
Május 15., csütörtök
10.00 Nagyvárad és Bihar a korai középkorban – történelmi konferencia
Helyszín: a nagyváradi Polgármesteri hivatal díszterme/Posticum
Programfelelős: Szacsvay Akadémia, Tanoda Egyesület; Szabó Ödön elnök, Kecse Gabriella elnök
12.00 Találkozó Varró Dániel íróval, költővel
Helyszín: a Szacsvay Imre Általános Iskola udvara
Programfelelős: Szacsvay Imre Általános Iskola, Várad kulturális folyóirat; Pásztor Gabriella igazgató, Szűcs László igazgató
15.00 Szent László, a lovagkirály – díjkiosztóval egybekötött kiállítás
Helyszín: a Gyermekpalota díszterme
Programfelelős: Tanoda Egyesület; Kecse Gabriella elnök
16.30 – Református lelkészkórusok országos találkozója – hangverseny
Helyszín: Nagyvárad-Olaszi református templom
Programfelelős: Bihari Református Egyházmegye; Mikló Ferenc esperes és Veres-Kovács Attila lelkész
17.00 Hagyományőrző gyermekfoglalkozás
Helyszín: a Kanonok sor 25. szám
Programfelelős: Partiumi Háló Egyesület; Konrád Katalin elnök
17.30 Közönségtalálkozó, könyvbemutató – vendég Varró Dániel
Helyszín: a Szacsvay Imre Általános Iskola
Programfelelős: Szacsvay Imre Általános Iskola, Várad kulturális folyóirat; Pásztor Gabriella igazgató, Szűcs László igazgató
17.30 Szent László kútja – a Nagyváradi Művészeti Líceum és a Biharpüspöki tanintézmények diákjainak zenés, prózai bemutatója, Szent László városalapító királyunk emlékére
Helyszín: a Biharpüspöki Bocskai István közösségi ház
Programfelelős: Biharpüspöki Alapítvány; Timár Enikő elnök
18.00 Ünnepi istentisztelet, fellép a Voce Vita kvartett, ezt követi Halmágyi Csaba: Életképek című ceruzarajz kiállításának megnyitója, szeretetvendégség
Helyszín: a Nagyváradi Unitárius Egyházközség temploma és a Simó Benjámin Galéria
Programfelelős: Nagyváradi Unitárius Egyházközség; Molnár Imola lelkész
19.30 Kocsis István: Árva Bethlen Kata – történelmi játék Kökényesi Ági és Szarvas Attila előadásában, rendezte: Pozsgai Zsolt
Helyszín: a Partiumi Keresztyén Egyetem díszterme
Programfelelős: Nagyváradi Magyar Diákszövetség, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Erőss Ádám elnök, Forró László előadó tanácsos
Május 16., péntek
10.00 Nyitott kapuk – iskolanap
Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium
Programfelelős: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium; Szabó Zsuzsanna igazgató
16.30 Hol sírjaink domborulnak – Kárpát-medencei magyar középiskolások történelmi vetélkedője
Előadást tart: Dr. Fónagy Zoltán (Budapest) és Dr. habil. Fleisz János történészek
Helyszín: a nagyváradi vár multifunkcionális terme
Programfelelős: Ady Endre Líceum, Sapientia Varadiensis Alapítvány; Fleisz Judit történelemtanár
17.00 Könyvbemutató – Puskás Bálint Zoltán: „… nem ilyen lovat akartam”
Helyszín: a Római Katolikus Püspöki Palota díszterme
Programfelelős: Partium Alapítvány; dr. Földes Béla elnök
18.00 Könyvbemutató – Péter I. Zoltán: A nagyváradi vár építészettörténete
Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme
Programfelelős: Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság; Dukrét Géza elnök
18:00 Bihari FC–Ferencvárosi Zöld Sasok öreg fiúk gálamérkőzés – jelen lesznek többek között Détari Lajos, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Schultz Levente
Helyszín: a Bihorul sportiskola pályája (Matei Basarab utca 4. szám)
Programfelelős: Zöld Sas Sportegyesület, Bihar megyei RMDSZ; Major András elnök, Botházy Nándor sportért felelős ügyvezető, Ferkő Jenő sportigazgató, vállalkozó
19.00 Varnus Xaver orgonakoncertje
Helyszín: Nagyvárad-Olaszi Református templom
Programfelelős: Kiralyhágómelléki Református Egyházközség, Csűry István püspök
19.30 Bihari Barnabás grafikái a Püspöki Palota felújításáról: 1967-1970
Helyszín: a Posticum díszterme
Programfelelős: Posticum – Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület; Csernák Béla elnök, Rencsik Imre ügyvezető igazgató
20.00 Kicserélődtek drága vérereid, ó város … – Zudor János költő előadóestje, közreműködik Lászlóffy Zsolt zeneszerző
Helyszín: a Posticum díszterme
Programfelelős: Posticum – Movimentum Iuventutis Christianae Egyesület; Csernák Béla elnök, Rencsik Imre ügyvezető igazgató
Május 17., szombat
9.30 Hol sírjaink domborulnak – Kárpát-medencei magyar középiskolások történelmi vetélkedője
Helyszín: az Ady Endre Líceum díszterme
Programfelelős: Ady Endre Líceum, Sapientia Varadiensis Alapítvány; Fleisz Judit történelemtanár, Apáti Tímea történelemtanár
11.00 Népfőiskolák, tudástárak, közösségépítők – nemzetközi konferencia az Erdélyi Népfőiskolai Collegium fennállásának 15. évfordulója alkalmából
Helyszín: a Nagyvárad-Ősi Református Egyházközség gyülekezeti terme
Programfelelős: Erdélyi Népfőiskolai Collegium; Ft. Csűry István püspök, társelnök, Barabás Zoltán költő, társelnök
17.00 Nagyvárad, mint törvényhatósági jogú város – előadás
Helyszín: az Ady Endre Líceum díszterme
Programfelelős: Szőlősért Közösségi Kulturális Egyesület; Kádár József jogász
17.00 Nagyváradi gyökerek – festmény- és fotókiállítás
Helyszín: Posticum – Szent Erzsébet kápolna
Programfelelős: Thurzó Sándor-József
19.00 Bikini koncert
Helyszín: a Lotus Központ parkolója
Programfelelős: Lotus Center, Cinema Palace, Varadinum Kulturális Alapítvány, Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet; Fehér Tamás elnök
21.00 Kormorán koncert
Helyszín: a Lotus Központ parkolója
Programfelelős: Lotus Center, Cinema Palace, Varadinum Kulturális Alapítvány, Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szövetség; Fehér Tamás elnök
Május 18., vasárnap
11 .00 Ünnepi szentmise és körmenet – főcelebráns Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök
Helyszín: Római Katolikus Székesegyházi Bazilika
Programfelelős: Római Katolikus Püspökség; Mons. Fodor József általános helynök
16.00 Könyvbemutató – „… és feltört a hit” 50 éve Nagyvárad lakói megvédték a Szent László templomot az ateista hatalom rombolásától – Péter I. Zoltán és Szilágyi Aladár összeállítása
Helyszín: a Nagyárad-újvárosi Római Katolikus Szent László templom
Programfelelős: Nagyárad-újvárosi Római Katolikus plébánia; Pék Sándor esperes, plébános
17.00 Szabadtéri fúvóskoncert
Közreműködnek: a kiskőrösi és nagyváradi fúvószenekarok
Helyszín: a Holnaposok szoborcsoportja
Programfelelős: Deé Róbert
19.00 Varadinum Díjkiosztó Ünnepség
Helyszín: Szigligeti Színház
Programfelelős: Varadinum Kulturális Alapítvány, Szigligeti Színház; Koncsek Vadnai Zita elnök, Czvikker Katalin főigazgató
Szophoklész: Antigoné – a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása
Helyszín: a Szigligeti Színház
Programfelelős: Szigligeti Színház; Czvikker Katalin főigazgató
Fővédnök:Kelemen Hunor miniszter
Halász János kulturális államtitkár
Támogatók:
Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium
Nemzeti Együttműködési Alap
Az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány
Bihar Megyei Tanács Közösségi és Szociális Igazgatósága
Nagyváradi Önkormányzat
Kiemelt Médiapartner:
Bihari Napló

Forrás : erdon.ro