Bunyitay Vince (Sátoraljaújhely, 1837. január 11. – Nagyvárad, 1915. március 16.) egyháztörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1884).
1860-ban Nagyváradon szentelték pappá. Bihar megyében volt plébános. 1871-től püspöki könyvtárnok, 1893-tól kanonok, 1897-től felsőgagyi apát, 1907-től őrkanonok, 1915-ben címzetes püspök volt. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az egyik szerkesztője volt az Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából (I–V. Budapest 1902–12) című forráskiadványnak.
Művei
- A váradi püspökség története. I-III. (Nagyvárad, 1883-84)
- A mai Nagyvárad megalapítása. (Budapest, 1885), Értekezések a történettudomány köréből XII. 6. szám
- A váradi káptalan legrégibb statútumai. (1886)
- Szilágy megye középkori műemlékei. (1887, Értekezések a történettudomány köréből)
- Micz-bán és a Bocskay, Soós stb. családok leszármazása. (Turul, 7, 1889. 30-33.l.)
- A körösszegi és adorjáni gr. Csáky-család története, oklevéltár. I-II. (1919) (Bártfai Szabó Lászlóval)
- Gróf Csáky Miklós hercegprímás váradi püspökségének története. (kiadta Málnási Ödön, Vác, 1939).
Családja 1660-ban kapott nemességet, édesapja Bunyitay András, édesanyja Szepesi Anna. Tanulmányait szülővárosában, a piaristáknál kezdte meg, majd a forradalom után 1850 őszén szülei Kassára küldték, ahol 4 év alatt végezte el a gimnázium hátralévő osztályait. 1854-ben az egri kispapok közé kérte felvételét, 1858-ig elvégezte a hittudomány négy évfolyamát. Az egri érsek, Bartakovics Béla hatására bekapcsolódott az egri irodalmi körbe. Még kispap korában jelentek meg első költeményei. 1858. augusztus 28-án az egri érseki kancellária másolójának nevezték ki. Ezt a munkát azonban túlságosan monotonnak tartotta, ezért két hónap után elhagyta a papi hivatást. Az eltávozás azonban csak három hónapig tartott, majd a váradi egyházmegye papjai közé kérte a felvételét. 1859. november 4-én Békéscsabára került segédlelkésznek, 1860. február 11-én pappá szentelték. 1861 márciusában visszakerült Nagyváradra, majd 1863-ban szentjobbi plébánossá nevezték ki. 1875-ben a bélfenyéri plébánia élére került.
Szentjobbi tartózkodása során a kezdeti szépirodalmi lelkesedést a történeti múlttal való foglalatosság váltotta fel. Döntő fordulatot az jelentette, hogy 1872-ben megvizsgálhatta a Sennyey család csörgői levéltárát. Ekkor fordult véglegesen a magyar múlt feltárása felé. 1879-ben lemondott plébániájáról, és elfogadta a váradi püspökség könyvtárosi állását. 1878-tól kezdve sorra jelentek meg történeti értekezéseit. Megbízták a váradi püspökség történetét bemutató munka elkészítésével. Bunyitay végigjárta az egész egyházmegyét, felmérette, lerajzoltatta a templomokat, romokat. A hatalmas anyaggyűjtésnek köszönhetően született meg a három kötetből álló mű, amely 1883 és 1884 között jelent meg. Szépírói vénája nem hagyta cserben. A váradi püspökség történetét bemutató mű hatására a Magyar Tudományos Akadémia 1884. június 5-én levelező tagjává választotta. Akadémiai székfoglalóját A mai Nagyvárad megalapítása címmel 1885. február 9-én tartotta meg. Bekerült a Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányi tagjainak a sorába.
Tudományos munkásságában jelentős hangsúlyt kapott a váradi püspökség múltjának felkutatása. Elkészítette az egyházmegye egyházi topográfiáját, felvázolta a török által elfoglalt város mindennapi életét. Megírta a száműzetésben élő váradi püspökök történetét. A váradi püspökök számos feladattal bízták meg, de időnként komoly bizonytalansági tényezőkkel szembesült. Olykor intézmények, sőt egyes családok is igénybe kívánták venni Bunyitay történészi képességeit. A vatikáni okirattár bizottsága felkérte, hogy vegyen részt a vatikáni levéltárakban található hungarikák felkutatásában. Ennek a gyümölcse lett a római Szentlélek társulatba 1446 és 1523 között beiratkozott magyaroknak a névjegyzéke. Érdeklődése a reformáció korára is kiterjedt. Sorra járta a vidéki és a bécsi levéltárakat, összegyűjtötte becses kútfőket. Ezt a feladatot egy újabbal váltotta fel: a középkori művészet emlékeit kívánta feltérképezni. A levéltári alapok a segítségére voltak, ezekre támaszkodva írta meg a gyulafehérvári székesegyház építésének történetét. Kivette a részét a Magyar egyháztörténelmi emlékek című sorozat szerkesztéséből. Ő rendezte sajtó alá Ipolyi Arnold kisebb műveit.
Egyházi pályafutása is szépen alakult. 1893-ban váradi kanonokká nevezték ki, 1897-től felsőgagyi apát, 1907-től őrkanonok, majd pápai prelátus és olvasókanonok lett. Komoly terveket dédelgetett, azonban betegség lett úrrá rajta. Ekkor vagyonát kegyes alapítványok létrehozására fordította. Bélfenyéren óvodát hozott létre, Iráz faluban új templom építése fűződik a nevéhez. Családját sem hanyagolta el, a jó tanuló Bunyitay-ak számára ösztöndíjat létesített.
Teljes cikk : mult-kor.hu
Könyv cime : Bunyitay - Album
