"... csak morgolódik az egyszeri, születési helyét,
lakóhelyét életének játszóterét állandóan figyelő, minden kákán csomót kereső
ember. Mert a színdarab, az élet amiben ő is egy kis
epizódszereplő, pereg, csak pereg a nagy színpadon. A színpad díszletei pedig változnak, néha bután,
néha értelmetlenül, sokszor racionális, meggondolt rendezői gondolattól
vezérelve, de naponta változnak. A nagy színdarab szereplői is változnak, újak
lépnek fel, mások eltűnnek egy időre, vagy örökre. A szemlélődve figyelő pedig
morgolódik, mert gyermek és ifjúkorának egyik emlékét, a vasúti sínek fölött, a
Liget fölött átívelő vashídját észrevétlenül lebontották. Persze, hisz megújul
a Kálváriadomb, modern hidat álmodtak a tervezők a helyére. De azért rosszul
esik, mert személyes ismerős tűnt el." - írja blogjában Farkas László.
"Eltűnt aztán az utcákról egy ember, aki bár hajléktalan volt, emberségből példát mutatott. Igen, azzal, hogy az egyszeritől kapott szendvicsekből előbb hű társát az utcai vegyes farkaskutyát kínálta meg és a kutyát amikor beteg volt elvitte az állatorvoshoz, pedig ruha és ételosztásra is mehetett volna addig. Hajléktalan kollégája mondta a minap, hogy a "kóboj", ahogy ők hívták, meghalt. Egyszer csak meghalt.
"Eltűnt aztán az utcákról egy ember, aki bár hajléktalan volt, emberségből példát mutatott. Igen, azzal, hogy az egyszeritől kapott szendvicsekből előbb hű társát az utcai vegyes farkaskutyát kínálta meg és a kutyát amikor beteg volt elvitte az állatorvoshoz, pedig ruha és ételosztásra is mehetett volna addig. Hajléktalan kollégája mondta a minap, hogy a "kóboj", ahogy ők hívták, meghalt. Egyszer csak meghalt.
Eltűnt az utcáról egy malom, ami bár ebek harmincadján volt, lehetett volna ipartörténeti múzeum is.
Egy másik utcában leromboltak egy épületet amiből bármi lehetett volna, akár bölcsőde, vagy óvoda is, mert nem nagyon bővelkedünk efféle létesítményekben.
Aztán a fák... A fák, amik számolatlanul esnek a láncfűrészek áldozatául városszerte. Most épp a Rhédey kert huszonegy, hatalmas nyárfáját ítélték halálra. Személyes ismerősök mind, hisz ki nem járt ott gyermekkorában, ki nem szaladgált a betonból készült lelátókon amíg az apák a meccset nézték. Mert a mese epizódszereplője szaladgált ott, látott focit, atlétikát, sőt, még az értelmetlen szocialista élőkép, a pártot és az ő főtitkárát dicsőítő élőkép szereplőjeként meg is pihent árnyékukban.
Egyszóval egyszeri szemlélő, tárgyak, házak és fák közvetlen ismerőse, barátja, morgolódik és néha a nosztalgia könnycseppjei peregnek le arcán..."
Forrás : farkaslaszloblogja.blogspot.ro
