Volt egyszer egy Kis Pipa

 

"Hajdanán Nagyvárad egyik emblematikus kisvendéglője a Szent János utca 5. szám alatti Kis Pipa volt. Hírnevét, közkedveltségét nem az elegáns berendezése, hanem a kifogástalan kiszolgálás, a jó és olcsó ételek és italok adták." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.

"A Kis Pipa első bérlője Fülöp Katalin volt, ő 1895. szeptember 1-től egészen 1904. december végéig vezette a kisvendéglőt. A fiatal bérlőnő igyekezett változatos menüvel csábítani a vendégeket. Talán az ő ötlete volt először a városban 1896 nyarán, hogy „halestélyt” rendezzen – amit később a legtöbb vendéglős átvett tőle. Ez kitűnően elkészített szegedi halászlét jelentett, mellé Rácz Jóska bandája húzta a hallgatókat. Novembertől viszont disznótort rendezett friss hurkával, kolbásszal és finom érmelléki karcossal. Az előzékeny kiszolgálásról, a szíves vendéglátásról a bérlő asszony kezeskedett.

Nemcsak ízletesek, hanem igen olcsók is voltak az itteni ebédek. Emiatt sok újságíró is törzsvendégnek számított. Ahogy a Tiszántúl 1901. július 31-i számában egy Kóby név alá rejtőző újságírója írta: „Hogy milyen jól megy ennek a kis mulatóhelynek, élénken illusztrálja azt egy dolog, hogy ide járnak leginkább kosztolásra az újságírók és – kibírják…”

Nagy Endre is meg lehetett elégedve, amikor azt írta: „Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen rásütött pecsenyével és szódafröccsöt saját termésű érmelléki bakatorral…”

Az egyik képen látható kerthelyiséget először 1897. május 1-én nyitotta meg Fülöp Katalin, majd a későbbiekben minden év tavaszán. A vendégek leginkább Varga Lajos zenekarának válogatott nótái mellett szórakoztak.

Dutka Ákos szerint: „A Kis Pipa, Juhász Gyula derűs, boldogtalan szerelmében is életkedvre lobbant váradi három esztendejének egyik kedves esti fészke, a kisvárosi kispolgári étterem és a hortobágyi csárda szerencsés keveréke volt. Hosszú, a telekre befelé nyúló épülete odabújt a Bémer térre nyíló, olaszosan keskeny Pokol [később Szent János, ma Ady Endre] utca módos ipari házai közé. Mindjárt az elején, nem messze a színháztól, három muskátlis, fuksziás ablaka az utcára nézett, kovácsoltvas cégéréből a kapu felett ott lógott a jellegzetesen sárguló gyaluforgács-boglár. Üvegajtós söntésében olcsón mérték a jóízű érmelléki kadarkát.

Beljebb, a hosszú, tágas nagyteremben, a sok apró, fehérre terített asztalon túl, két hosszú kecskelábú asztal nyújtózott. Az egyik a jobb sarokban a színészeké, akik késő este, előadás után jöttek, a másik bal felől, közel az ablakhoz, felette Kossuth Lajos életnagyságú arcképe, alatta a hagyományos nemzetiszín szalagos babérkoszorúval. Ez volt a Lajos asztaltársaság asztala. Ide alkonyatkor »feirand« után ültek be a 48-as kispolgárok.

Sörözni jöttek a jómódú iparosok, de már régen háttérbe szorította őket a sörivó úri elem. Az anekdotázó demokrata értelmiségiek: ügyvédek, mérnökök, városi hivatalnokok. Ültek, és nagyokat húztak a habzó, keserű szőlősi sereskorsókból…”

Dutka úgy emlegette, hogy ő vitte el először Juhász Gyulát ebbe a kisvendéglőbe egy színházi előadás után. Rövidesen a tanár-költő törzshelyévé vált a Kis Pipa, később egyik versében így emlékezett: „Várad: szőlőkoszorús őszöd / Mily tarka pompa tört szememben / S a Kispipában kék ködök közt, / Hány szürke bánatot feledtem, / Mikor az élet öklelőzött / S az évek szálltak már felettem / S én csak daloltam s késve késtem / Aratni jégvert kis vetésem.”

Regényes korrajzában Dutka Ákos így emlékezett barátjának a Kis Pipához való kötődésére, no meg a Sárvári Annához való reménytelen szerelmére: „Ott ült a Pokol [a valóságban Szent János] utcai Kis Pipában, a lefestett, fáradt színészek közt Nyáray Antallal, Gózon Gyulával, Deésy Alfréddel, és nyelte a rostélyost, és itta az érmelléki kadarkát egy koronáért. És verset írt Nyáray Tónihoz. Arcán az életöröm, a kisimult boldogság, az ébredő vágy s ezek fölött egy sötét suhanó árnyék a nagy álmodott, sírig tartó, soha el nem ért szerelem: Anna. »Milyen volt szőkesége, nem tudom már…« – írta a búcsúzó, fáradt és beteg költő, a közelgő halál árnyékából, egyik legszebb, remekbe vésett versében. De én láttam, én látom ma is, olcsó, rikító szőkeségét ráborulni puha, vágy keltő, érzéki arcára. A mindig érvényesülést hiába kereső vidéki segédszínésznő férfit uszító eleganciájában.

Kék szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap aszkétavágyát, s egy-két találkozás után eltűnt a költő életéből, hogy megnőjön a nő, a szerelem illanó távoli káprázatává, s maradjon a tiszta, örök szerelem bálványa, melyhez a költő 30 év távlatából is, mikor »nem tudja már, milyen volt szőkesége«, még mindig visszasír.

És Anna ment a maga útján. Futó szerelmek homályos ösvényein a Juricskay Barna vagy mások kocsiján, homályos legénylakások pásztoróráira. Mit tudta, mit jelentene Juhász Gyula szerelme az ő számára.

Várad figyelte és féltette a költőt. Az újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót egy tréfákból, élcekből kifogyhatatlan fiatal ügynök, Korda Sándor, aki nagyon szerette és féltette Juhász Gyulát, de tudta azt is, milyen estéken jár előadás után Sárvári Anna a Juricskay Barna lakására. Egy este aztán elcsalta a gyanútlan Juhászt, színielőadás után a színpadi kiskapuhoz, ahol Juricskay Barna már várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta, hogy beülnek a kocsiba és elhajtatnak. Korda kis kerülővel odavezette a Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol még láthatta az imádott Anna szőkeségét.

Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt Juhász számára mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje az életen.”

A költő 1937. április 6-án öngyilkos lett, veronállal megmérgezte magát. Juhász Gyula halála után Anna így nyilatkozott: „Csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám… a versekhez semmi közöm…”

Egy évvel a költő halála után Sárvári Anna is öngyilkos lett: 1938. július 25-én ő is megmérgezte magát. A 8 Órai Újság szerint: „Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.”

Forrás : biharmegye.ro

Nagy Endre és Emőd Tamás a Pesti Kabaréban

 

Nagy Endre – író, újságíró, színházigazgató. Az irodalmi kabaré megteremtője. 1910-es évek.Forrás : meszk.oszk.hu

Nagy Endre és Emőd Tamás Nagyváradról indultak el és Budapestre érkeztek.Nagy Endrének jelentős szerepe volt a Pesti Kabaré létrehozásában és fejlesztésében.Később Emőd Tamás csatlakozott a Pesti Kabaréhoz Emőd Tamás segítségével.Nevük szerepel a Magyar Színháztörténetben.Néhány részlet jobban kiemeli a szerepüket és munkásságukat.

"A változások szele a fővárosi újságok szerkesztőségeit is megérintette. Megnőtt azoknak a fiatal, éppen csak kezdő, vagy már némi vidéki gyakorlattal rendelkező, húsz év körüli zsurnalisztáknak a száma, akik ironikus hangvételű versekkel, szikrázóan szellemes humoreszkekkel keltettek feltűnést: Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Nagy Endre, Gábor Andor, Szép Ernő és mások néhány hónap alatt az újságolvasók kedvenceivé váltak. Mindenütt róluk beszéltek, őket idézték.  

Első este egy ifjú költő – Szép Ernő – ült egy öblös színpadi karosszékben, és aktuális rigmusait olvasta fel. Tíz nappal később ugyanezen a helyen Nagy Endre újságíró kezében zizegtek kéziratának lapjai. A felolvasásra ugyan nehezen szánta rá magát, a Bonbonnière-t nem tekintette olyan helyszínnek, ahol rangjához méltóan szerepelhetne, de a húsz korona honoráriumnak végül nem tudott ellenállni.

A közönség ellenséges érzésekkel, közbeszólásokkal fogadta őt, és felolvasása már-már botrányba fulladt. Az utolsó pillanatban {661.} Nagy Endre feltalálta magát. Mesét rögtönzött, amely haragos nézőit jobb kedvre derítette. Hatalmas sikert aratott vele. Ekkor fedezte fel az élő szó varázsos erejét, és azt, hogy miképp lehet a közönséget egyik végletes hangulatból a másikba átlendíteni.

Nagy Endre lépésről lépésre átalakította a kabaré műsorát is. A színpadszerű darabokat elhagyta, és a régi commedia dell’artékra emlékeztető színpadi tréfákkal helyettesítette. A politikai és társadalmi eseményeket vidám kuplékban figurázta ki, és a külföldi sanzonokat magyar dalokkal cserélte föl. (Szirmai Albert–Gábor Andor: A villamos, A testőr, A pesti kávés; Szirmai Albert–Szép Ernő: A fakír; Hetényi Heidelberg Albert– Nagy Endre: Lót, Krumplikapálás után, A mézes huszár).

Voltak, akik utánozni próbálták Nagy Endrét. Faludi Sándor, Faludi Gábor kisebbik fia, apja támogatásával 1907. október 11-én az Andrássy út 69. szám alatt, a Képzőművészeti Tanács 1871-ben épült palotájának földszintjén Modern Színház Cabaret néven „ellenkabarét” nyitott. Az új színház sok mindenben különbözött a Teréz körúti Bonbonnière-től. Elsősorban a külsőségeiben. Fényes nézőterével, elegáns társalgóival rangot, tekintélyt adott a műfajnak. A város gazdag polgárságának és arisztokráciájának ugyanazt a szórakozást kínálta, amihez addig csak a szerényebb jövedelmű kispolgár és hivatalnokréteg juthatott hozzá. Az előkelőségek a levegőtlen, zajos és túlzsúfolt Teréz körúti helyiségbe a lábukat sem tették be, Faludi Sándor pedig őket igyekezett kiszolgálni. S hogy mindezt a legmagasabb színvonalon tegye, művészeti vezetőnek Molnár Ferencet és Heltai Jenőt szerződtette. A zenei vezetést a huszonhét éves Szirmai Albertre bízta, aki Koessler János tanítványa volt a Zeneakadémián, majd rövid ideig a Népszínház–Vígopera korrepetitoraként működött. Szirmai lírai és groteszk dalai már a Bonbonnière első műsoraiban feltűnést keltettek. Amit Molnár–Heltai–Szirmai nyújtott, az csak valamivel volt kevesebb annál, amit a közönség Nagy Endre kabaréjában láthatott. A Bonbonnière-ben prózában és dalban arról beszéltek és énekeltek, ami a kisembereket foglalkoztatta. Amiről napközben a városban a legtöbbet beszéltek, azt este a kabaréban a tréfákban, a kuplékban és a konferanszié szövegében hallhatták viszont. Nagy Endre valóságos élő újságot állított össze.

A Teréz körúti Bonbonnière-ben Nagy Endre régi és új művészekből átszervezte az új műfaj társulatát. László Rózsi, a vörhenyes hajú, karcsú lány, aki „kissé nyers hangjával, spontán mozdulataival a fülledt Terézvárosi gamin szellemi telivér géniusza volt”; Vidor Ferike, aki szomorúan lézengett a próbákon, mert nem találta szerepkörét, de Nagy Endre kitalálta, hogy írassanak neki cselédnótákat, amelyekben a „kispolgári háztartások lompos rabszolgáinak” örömeit, csalódásait kiénekelheti. Egy másik fiatal színésznő – Kökény Ilona – „a kávéházak traccsos, pipiskedő, hiszterizáló, férjet gyötrő, udvarlóit bolondító terézvárosi mamuskákat vitte a színpadra”, és ugyancsak örökös helyet biztosított magának a kabaré műsoraiban.

Nagy Endrét egy csapat munka nélküli színész is megpróbálta utánozni. Ők a város egy másik szegletében, az Üllői út 46. szám alatti Washington mulatóban ütötték fel tanyájukat. 1907. szeptember 15-én Kedélyes Színház néven mutatkoztak be. A külvárosi közönség teljes részvétlensége miatt három hónapnál nem bírták tovább és elvéreztek.  


Faludi Sándor 1908 nyarán Nagyváradra utazott, hogy felkeresse az ott vendégszereplő Nagy Endrét és felkérje: vegye át a Modern Színház vezetését. A távozó Molnár Ferenc és Heltai Jenő őt ajánlották a megüresedett vezetői posztra. „Tulajdonképpen most kezdődött el a magyar kabaré története” – írta Nagy Endre, saját másfél esztendős tevékenységét ezzel kissé alábecsülve. Elégedetlensége abból adódhatott, hogy a közvélemény, de a sajtó is egy színvonalra helyezte őket a mulatók éjszakai vándoriparosaival, akikkel nappal nem volt szokás az éjszakai ismeretséget fenntartani. Ha volt valami, ami haragot ébresztett benne, éppen a kabarénak ebből a felemás helyzetéből adódott. Ezért is határozta el, hogy „ezt a megalázott, meggyalázott kabarét fölemelem a megbecsült művészetek színvonalára”.
1908-ban – Nagy Endre távozása után – a Teréz körúti Bonbonnière nem zárt be. Bálint Dezső egy pesti ügyvédet, Szalai Józsefet bízta meg a vezetéssel. Az ügyvéd úr társasági körökben úgynevezett „jópofa” csevegő volt, de amikor a kabaré bársonyfüggönye elé lépett, „körülbelül úgy adott elő, mintha periratot olvasna föl”. A Bonbonnière {666.} utolsó szezonját már Szalai nélkül vészelte át, és három évvel a megnyitása után, 1910 áprilisában végleg megszűnt.
Nagy Endre viszont pompás társulattal vonult át az Andrássy úti színházba, amely attól kezdve Nagy Endre Cabaret-ja (Modern Színpad) néven működött. Vele tartott Fábián Kornél, Ferenczy Károly, Huszár Károly, Sajó Géza, de a Modern Színház néhány kiválóságát is átvette, köztük Medgyaszay Vilmát, Kökény Ilonát, Vidor Ferikét, Boross Gézát, Kőváry Gyulát, Bársony Istvánt, Papp Jánost, Magyari Lajost, Boldizsár Andort és később a Nagyváradról felkerült Gózon Gyulát. Azok a színészek, akik járatlanok voltak a műfajban, megtanulták a gyors szerepcserékkel járó nehézségeket, ezzel a „a kis színpadon, amely minden pillanatban megőrizte a közönséggel való elektromos kapcsolatát, szinte önkéntelenül alakult ki a könnyed, közvetlen, konvencióktól mentes színjátszás stílusa”.
Nagy Endre bőkezűen fizette színészeit, akiknek így nem volt gond a házbért kiegyenlíteniük, cipőt és ruhát csináltatniuk. „Úgy éltünk, mint a testvérek, nem játszottunk színházi törvényszékesdit, nem versengtünk szerepekért, Nagy Endrében sem a főnököt és a mindenható direktort bámultuk, hanem a zseniális embert, aki a maga képére új műfajt alkotott, mert az a kabaré, amit ő csinált, nem is hasonlított a Salis-féle párizsi kísérletekhez, sem azokhoz az érzelgős német kabarémintákhoz, amelyeket Pesten is próbáltak – sikertelenül – meghonosítani” – emlékezett Boross Géza.

Nagy Endre nem tudott, de bizonyára nem is akart újságírói-szerkesztői múltjával szakítani. Mindent, amit a nagyváradi és pesti szerkesztőségekben megtanult, a kabaréban is hasznosította. Mindig az aktualitásokat kereste, azt, ami a pesti kisember hétköznapjait beárnyékolta, hangulatát megkeserítette. Amiről az utcán, a hentesnél, a kávéházakban, a társasági életben beszéltek, néhány mondat vagy utalás erejéig mindig beleszőtte aznapi konferanszaiba. {667.} A konferansz mégsem csak a vezércikket helyettesítette. Nagy Endre így határozta meg szerepét: „A dalokból, kuplékból, színpadi tréfákból, daljátékokból összeállított tarka műsor iparkodott a magyar politikai és társadalmi élet egybefogott torzképét adni, és a konferansz nemcsak mint keret, hanem mint szilárd váz övezte az egészet.”

Nagy Endre tréfái, rögtönzései, konferanszai mellett a kabaré másik jelentős vonulatát a költészet jelentette. Ezen a színpadon szólaltak {668.} meg Babits Mihály, Emőd Tamás, Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Heltai Jenő, Ignotus, Kiss József, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Szép Ernő legszebb s legbravúrosabb versei, kiváló zeneszerzők – Hetényi-Heidelberg Albert, Lányi Viktor, Nádor Mihály, Szirmai Albert, Reinitz Béla, Zerkovitz Béla – muzsikájával. 1909. március 4-én hangzottak el először Ady-versek a kabaréban, Reinitz Béla autentikus zenei tolmácsolásában (Új vizeken járok, Kató a misén, A magyar igazság). A hatás óriási volt, pedig Adyt ekkor még nemigen ismerték el széles körben. Az első három Ady-verset a Kuruc dalok, a Zilahi ember nótája, a Tűnődés csókja és mások követték. Az, hogy Nagy Endrének sikerült áttörést elérnie az Ady-versekkel, a zeneszerző mellett Medgyaszay Vilma érdeme volt. Nagy Endre Adyhoz fűződő baráti kapcsolata még a nagyváradi Szabadság című napilap szerkesztőségében kezdődött, ahol jó fél esztendeig dolgoztak együtt. Később ugyan elváltak útjaik, de Nagy Endre továbbra is szemmel tartotta Adyt, akit a kabaré közönsége is elfogadott, megszeretett. Nagy Endre jelentős összegű honoráriumokkal segítette a gyakran komoly anyagi nehézségekkel küzdő költőt.

1912. november 14-én Nagy Endre váratlan bejelentést tett: visszavonul a kabarétól, és a Modern Színpad bérletét átadja Medgyaszay Vilmának. Búcsúestjét 1913. május 31-én tartotta. Ezzel átmenetileg megszűnt az általa teremtett műfajhoz fűződő kapcsolata, sőt Budapestet is elhagyta. Párizsba utazott, hogy írói pályájához új élményeket keressen. Pályáját ott akarta folytatni, ahol a Bonbonnière-beli fölolvasóestét megelőzően abbahagyta.

Nagy Endre távolléte azonban az egész kabaréra árnyékszerűen ránehezedett. A közönség, amely egykor minden szavára úgy figyelt, mint egy családfő bölcs intelmeire, kimondatlanul is megérezte, hogy valami megszűnt, befejeződött. Véget ért a Nagy Endre nevével fémjelzett aranykor. 


A színházak bezárták kapuikat, a szellemi élet vezetői közül egyesek haditudósítónak álltak be, mások – így a Párizsból időközben hazatért Nagy Endre is – frontszolgálatra jelentkeztek.

A régi gárda – Emőd Tamás, Gábor Andor, Somlyó Zoltán, Szép Ernő – mellett a színlapokra Lovászy Károly, Harmath Imre, Zilahy Lajos neve is fölkerült. Az addig jól ismert zeneszerzői gárda is tovább bővült.

Szőke Szakáll Nagy Endre kabaréjában kezdte pályáját, de még senki nem figyelt föl rá. Amikor a Sörkabaré vezetését átvette, azonnal Nagy Endréhez fordult tanácsért. A sértődött Nagy Endre, aki éppen Párizsba készült, nem tagadta meg múltját, ő szállította a megnyitó műsor legjavát.

1916-ban Nagy Endre hazaérkezett a frontszolgálatról és egyelőre nem tudott mihez kezdeni. A kabarét, amelyet megalkotott, eredeti formájában nem lehetett többé visszaállítani. A közönség kicserélődött, a háborús körülmények különben sem kedveztek a csípős közéleti gúnynak. Nagy Endre Zerkovitz Béla társaságában egyfelvonásos operettek, revük szövegét írta. Műveit nemcsak a Sörkabaréban, de a Royal Orfeum nagyszínpadán is játszották. Egy idő múlva mindezt kevésnek találta. A közönség is hasonlóképpen gondolkozhatott, mert gyakran nekiszegezték a kérdést: mikor hallhatják újra konferálni. 1918 tavaszán végre elszánta magát: „Amióta Nagy Endre csak írásaival érintkezik a közönséggel, tömegével kapják a leveleket a szín- és kabaréigazgatók, ezren és ezren sürgetik, hogy jelenjen meg újra a közönség előtt és konferáljon. Most végre teljesül a közönség kívánsága, legalább egyetlen estére, Nagy Endre újra konferál.” Az egyetlen estéből valóságos sorozat lett. A fővároson kívül 1918 nyarán vidéki körutat tett, amely meggyőzte, hogy népszerűsége éppoly töretlen, mint az utolsó békeesztendőben volt. A történelmi fordulatok – az őszirózsás forradalom és a kommün – hatására ismét visszavonult a szereplésektől. Nagy eseménynek számított, amikor 1919. szeptember 23-án a Nagymező utca 22–24. számú Télikertben újra saját kabarét nyitott Nagy Endre Színháza néven, amelyet csakhamar a szerényebb Nagy Endre Színpada elnevezés váltott fel. A Télikert azelőtt mulató volt, tehát kitűnő keret Nagy Endre számára. „A gyönyörű színház – a régi Télikert – mintha teljesen egybeolvadna a színpaddal, a páholysorok, a földszint, erkély és a rivalda egy színes nagy felületnek tűnnek; színészek és közönség között nincs válaszfal, csak egy pont magaslik ki: a konferanszié, író és színész Nagy Endre, ki a régi parádés hármas szerepében lép ismét a publikum elé” – írta a Színházi Élet.
Valami azonban mégis megváltozott. Nagy Endre kabaréjának jellegzetes stílusa és hangvétele ezúttal nem érintette meg a közönséget. Két és fél havi működés után Nagy Endrének távoznia kellett a Télikertből, és egyelőre nem is próbálkozott régi dicsőségének visszaszerzésével.

Amikor az Andrássy úti Modern Színház Bárdos Artúr vezetésével átköltözött a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcába, az Andrássy úti színház üresen maradt. Átalakították, és 1918. november 24-én Andrássy úti Színház néven nyílt meg ismét. Igazgatója Bárdos Artúr, művészeti vezetője Emőd Tamás, zenei vezetője Szirmai Albert volt.  


1920-ban Beöthy László, az Unió Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság vezérigazgatója felszólította Bárdos Artúrt, hogy a Belvárosi Színházzal és az Andrássy úti Színházzal lépjen be a színházi trösztbe. 1920. március 20-án megkötötték a szerződést, de kapcsolatuk nem volt gyümölcsöző, s két év múlva, 1922. szeptember 24-én elváltak útjaik. Bárdos Artúr – Beöthy árulását emlegetve – hirtelen elhatározással Bécsbe utazott. Az Andrássy úti Színházat ezután Emőd Tamás vezette.

A kabaré nem kizárólag pesti műfaj volt. Már 1908 nyarán Nagyváradon is bemutatkozott a Bonbonnière társulata, és attól kezdve nem volt olyan magyarországi nagyváros, ahol ne vendégszerepelt volna. Sikerük és példájuk nyomán mindenütt szerveződtek kisebb alkalmi társulatok, amelyek a helyi visszásságokat tárták humoros formában a közönség elé.

„Írók, zeneszerzők, színészek roppant tömege kapott foglalkozást, de a kabaré nemcsak az ő számukra lett a magasabb rendű fejlődés iskolája, hanem a közönség is megszokta, hogy itt találkozik először azokkal az újszerű próbálkozásokkal, amelyeknek végső kiteljesülését a nagyobb színpadoktól várhatta” – foglalta össze Nagy Endre a műfaj jelentőségét."

Forrás : mek.oszk.hu


 

Nagy Endre

 

Nagy Endre író, konferanszié.Forrás : mek.oszk.hu 

Nagy Endre, született: Grósz Endre (Nagyszőlős, 1877. február 5. – Budapest, 1938. május 5.) magyar újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató. „A magyar kabaré atyja.” 

Tanulmányait Nagyváradon végezte, s ott is lett újságíró a Szabadság című lapnál. Ady Endre és Bíró Lajos baráti körének tagja volt. 1900-ban már Budapesten élt, a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa volt, utóbbinál egészen 1910-ig. 1901-ben tűnt fel a Tarka színházban dalszövegeivel, majd 1907-től konferanszié volt a Nagykörúti Bonbonnière kabaréban, ami a mai Művész mozi helyén működött. 1908-ban a Modern Színpad igazgatója volt, amelyet 1913-ig vezetett. Egyéves párizsi tartózkodása után Az Est, majd a Budapesti Hírlap munkatársa volt. 1919-ben Nagy Endre Színpada néven nyitott kabarét a Télikertben, 1921-ben a Gresham-palota pincéjében a Pódium Kabarét, majd 1922-ben a Lomb Színpadot a Stefánia úton. 1923-1929 között Salamon Bélával együtt a Terézkörúti Színpadot vezette. Az 1930-as években az Újság belső munkatársaként dolgozott. Élete utolsó éveiben a Nyugat Baráti Körének előadóestjét vezette. 

Teljes cikk : hu.wikipedia.org 

Szabálytalan irodalmi jelenség: egy író, akit olyan kortársak, mint Ady Endre és Móricz Zsigmond, a legjelentékenyebbek közt tart számon, aki hatásában felülmúlta valamennyi politikai napilap és elméletekkel bajlódó folyóirat egész publicisztikáját, aki többet tett nemhogy Ady, de még Balassi és Csokonai népszerűsítésében is, mint kora kritikája és irodalomtörténete - életművének legnagyobb részét sohasem írta le, élőszóval rögtönözte, és amint nemzedékekre szóló hatással elhangzott, úgy veszett bele a semmibe, mint ahogy egyes hajdani skolasztikus elmélkedők szerint az emberi lélek a halál után belevész Istenbe. Nagy Endre megírt és megjelent művei egy szépen fogalmazó újságíró-novellista-színpadi szerző-emlékiratíró-irodalmi vitatkozó-esztéta jó színvonalára vallanak, odatartozik a Nyugat jó második vonalába, valamennyi műfajában akad jobb nála a nagy kortársak között. De mint az élőszó művésze, mint irodalomszervező, műfajújító, mint ösztönző erő - lángelme volt, és ugyanúgy tartozik a Nyugat vezérkarához, mint Ady, Móricz, Babits... vagy Osvát Ernő, aki írónak csaknem a nullával volt egyenlő, de aki nélkül a Nyugat nem Nyugat, és aki nélkül a magyar irodalomnak 1908-tól kezdve nem az az útja, mint ami vele és általa volt. A legnagyobbak irodalomtörténetét nem lehet elmondani az élőszóval hatók szerepe nélkül. És ki tudja, hogy Ady Endre maga pontosan Ady Endrévé fejlődik-e, ha ifjúkorától fogva nem Nagy Endre a talán legeslegjobb barátja, az a barát, akire hallgatott, és akivel sohasem különbözött össze.

Teljes cikk : mek.oszk.hu 

Nagy Endre író, újságíró, konferanszié, a magyar irodalmi kabaré megteremtője 75 éve, 1938. május 5-én halt meg.  

Teljes cikk : mtva.hu 

 
 

Nagy Endre (1877 – 1938) újságíró, író, konferanszié, a magyar kabaré atyja

Nagy Endre egy helyütt leírja könyvében a nagyérdemű közönséget úgy, hogy ki is mondja rá a szentenciát: ha emberek tömegben vannak, akkor csőcselékké válnak, akár selyem ingmell és brilliáns butón legyen rajtok, akár condra. Mindegy! (Tersánszky Józsi Jenő A kabaré regényéről; 1935.)

Teljes cikk : hu.wikiquote.org

  

Emlékezés a régi váradi kabaréra

Egy régi, szeptemberi őszi estén gyúltak ki először a Zöldfa fogadó újjá varázsolt színhelyén, a csillogó villamos lámpák százai, pazar fénnyel világítva be a legújabb őrület színhelyét, a Bonbonniere Cabaret színpadát. A kabaréét, ami a Budapesti Orfeum és számtalan más fővárosi próbálkozás után, megnyitja kapuit, a „kabaré atyjának”, Nagy Endrének szeretett városában, Nagyváradon! 1911-et írunk. De mint minden újdonságnak, a kabarénak sem jósol nagy jövőt a kissé borúlátó váradi publikum. Nem él két hetet sem, nem kell, szajkózták a huhogók a megnyitás előtt.
Ám amikor az első kéthetes műsor véget ért, azt láthatták, hogy igenis szükség van a Bonbonniere műsorára. Szívesen nézték végig a második, harmadik, sokadik műsort is. A borúlátókat már mindenki elfeledte, és csak azt látták, hogy a Zöldfa utcában van egy pazar eleganciával berendezett hely, ahol az esti, éjszakai órákban, egy pohár pezsgő és egy jó műsor idejére, el lehet tölteni pár emlékezetes órát. Hajnalban, hazafelé bandukolva, biztosan sok jó váradinak, eszébe jutott, hogy vajon, hogy került ide, Nagyvárad belvárosába, ez a pazar, világvárosi színvonalú mulatóhely? Ki lehetett az a bátor vállalkozó szellemű ember, aki lehozta városunkba a fővárosi orfeumok csillogó világát?

Ez az ember Kondor Ernő volt. Egy kalandos életű bankfiúból lett muzsikus, nótaszerző, színész, életbiztosítási ügynök. Meg még ki tudja mi minden volt, kalandos élete során! Tény az, hogy első állása egy bankban van, ahol nagy jövőt jósolnak neki, de ő inkább a színészetet választja. Elvégzi az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját, és mérsékelt sikereket arat Zilahy Gyula truppjával, Aradon, Kecskeméten, Debrecenben, Kassán. Ám hamar megunja a világot jelentő deszkákat, és mivel örököl némi pénzt, szerencsét próbál Monte-Carlóban. Itt elveszíti minden pénzét, de amikor más az talán öngyilkosságra gondol, Ernőnk hazajön, hóna alá csapja hegedűjét, cigánybandát szervez, és muzsikálni kezd. A budapesti éjszakában, füstös kávéházakban, sokáig vígadnak vagy épp szomorkodnak, hegedűjének hangjára.
Ezt az életet cseréli fel a biztosítási ügynöki munkával. Így kerül Nagyváradra. Másfél hónap után visszatér és megteremti a város első kabaréját. Hűséges segítőre talál Pongrácz Jenő személyében, aki Kondor bohém eszméi számára megteremti az anyagi fedezetet. Így a kabaré hamarosan szilárd anyagi talajon áll. Olyannyira, hogy a következő nyárra már pompás nyári színpadot varázsol a Zöldfa udvarába! Így már a forró nyári estéken is, kellemes, hűvös helyen mulathat a kabaré közönsége. A direktor úr eközben szervezi a színvonalasnál színvonalasabb műsorokat és a közönség hálája nem is marad el. Estéről estére teltházzal futnak a műsorok! Az, hogy mi volt a sikeres vállalkozás megszűnésének oka, nem sikerült kideríteni, de tény az, hogy a fejlődő Nagyvárad egyik üde színfoltja volt a Zöldfa Nagyszállóban működő Bonbonniere kabaré.
Forrás : reggeliujsag.ro