Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rulikowski Kázmér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rulikowski Kázmér. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 30., szombat

Rulikowskira emlékeztek

Rulikowski Kázmér (1827–1849) halálának 165. évfordulója alkalmából tartottak szerda délután 6 órakor szentmisét a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére az újvárosi Szent László-templomban. A megemlékezésen nagyjából kéttucatnyi ember gyűlt össze főt hajtani az egykori lengyel dzsidáskapitány tiszteletére, aki az 1848–1849-es a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt, és ezért 1849. augusztus 28-án mindössze 22 évesen itt, Váradon az életével fizetett.
Rulikowskira emlekeztek (Toth Attila Levente kaplan)
Nekünk, váradiaknak már generációk óta egyértelmű gesztus, hogy sírja előtt hagyományból főt hajtsunk a róla elnevezett temetőnkben, ahol a mi felmenőink vagy szeretteink is nyugszanak.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

2014. június 2., hétfő

Jelentős értékmentés a Rulikowski temetőben (2011)

Jelentős értékmentés a Rulikowski temetőben 
Az, aki a Rulikowski temetőben a múlt emlékeit is keresi kissé csalódva fog távozni. Már, számarányunknál fogva is egyre kevesebb az eredeti formában megmaradt sírhely. A pusztuló, átalakított vagy felszámolt emlékek közt még rátalálhatunk temetkezési kultúránk néhány értékes darabjára.
Az 1849. augusztus 28-án, a közeli Bóné kútnál kivégzett Rulikowski Kázmérnak 1870-ben, újratemetése alkalmával díszes gránit emlékművett állítottak. A temető bejáratához közeli, ma is látható sírhelyet 1899-ben a város saját tulajdonába vette. Az emlékműállítást követően Rulikowskiról nevezték el az oda vezető utat majd az új köztemetőt is. A tősgyökeres váradiak mindég a magyar szabadságharc mártírjává lett lengyel tiszt, Rulikowski nevét használták mindkettő esetében.
       Az 1870-ben megnyitott köztemetőben a kor temetkezési szokásait követő díszes vagy szerényebb sírhelyek készültek. Az obeliszkkel jelölt, kerítéssel övezett és örökzölddel díszített sírhelyek a temető leglátványosabb emlékei. A sírok többségét azonban az ún. tábla alakú sírkövek jelölik. A 19. századból megmaradt, kevés számú emlék a helyi sírkőfaragás remekei. A rajtuk látható sírjelek (melyek nyelvi segítség nélkül is üzenetet közvetítenek, kifejezve a gyászt, az elmúlást, a túlvilági életbe vetett hitet vagy ismereteket közölnek az elhunytról) pedig temetkezési kultúránk jelrendszerének kiemelkedő értékei.
        Az 1870-ben megnyitott Rulikowski temetőben néhány korábbi datálású sírkövet is találunk. Ezek, feltehetően az 1780-ben megnyitott és 1896-ban bezárt közeli Zöldkerti temetőből kerültek ide. Köztük van Várad jelenleg ismert legrégibb sírköve is 1786-ból! Ez az űn. szív  alakú kövek sorába tartozik. Az elnagyolt  szív alakú táblát jól faragott kereszt zárja le. A 18. században a városi polgárság már használja a szív alakú sírköveket (síkban és térben is megjelenítve). Mint sírjel vallási és emberi érzelmek képi eszköze. A szerelem, a házastársi hűség legkedveltebb motívuma. Vallásos értelemben a szív megjelenítése a Jézus szíve tisztelettel van kapcsolatban: Jézus iránti szeretetünket és az Ő felénk irányuló szeretetét szimbólizálja. E kisméretű kő mellett áll nemes Pojnár Demeter 1821-ben készített sírköve. A lefele karcsúsodó tábla két szélét befele csavarodó csigavonal határolja. Ez a lélek túlvilági útját, az Istenhez vezető utat szimbolizálja. A klasszicizáló síremlékek egyik jellegzetes darabja egy 1834-ban készült, amelynek szövegmezejét féloszlopok határolják és timpanon zárja le. Várad temetőiben is a 19. század 40-es, 50-es éveiben kezd elterjedni, majd a század második felében válik gyakran használttá a neogótikus típusú sírkövek. Ezt a stílusirányzatot képviseli – többek közt- egy 1846-os és egy 1865-ben készült gazdátlan síremlék. A komoly szaktudás birtokában lévő kőfaragók a gótika egyszerű motivumait használva a szövegmezőt a jellegzetes és gondosan kivitelezett mérművel zárják le.
        A fentiekben említetteken kívül még néhány 19. századi sírkő szintén megmaradt a temetőben. Ma, már ezek Várad temetkezési kultúrájának legrégibb emlékei. (Az Olaszi temetőből a legrégebbieket végül is nem sikerült kimenteni: pl. ott törték szét a tíz-tizenkét évvel korábban még meglévő, 1806-ban faragottat vagy a lábszárcsontos koponyával díszített 1820-as sírkövet).
         Sárközi Zoltán tanácsos, a Bihar megyei Műemlékvédő Alapítvány elnöke az értékes sírkövek megmentését kezdeményezve felvette a kapcsolatot Bimbó-Szuhai Tiborral. Az Alapítvány elnöke és a Közterület- fenntartó és Piacgazdálkodási Vállalat műszaki igazgatója a helyszínen tájékozódva elhatározták az értékes síremlékek megmentését. A kövek mindegyike évtizedek óta elhagyott sírhelyen áll, legtöbbje megdőlve és a földbe süppedve. Ezért első lépésként a sírhelyek megtisztítását határozták el, amit Pásztai Ottó Zsolt a temető adminisztrátora fog felügyelni.
         Hasonlóan fontos feladat lenne a jogi szabályozás adta lehetőségekkel a gazdátlan sírhelyek megvásárlása (pl. körzeti RMDSZ szervezet).
        A birtokbavételt követő helyi védelem biztosítása olyan műemlék jellegű sírkövek megmentését jelenthetné, amelyek helyi temetkezési kultúránk egyedülálló tárgyi emlékei.
Kordics Imre      
Forrás : erdon.ro 
Térkép

Porladó sírkövek, eltemetett történelem a nagyváradi köztemetőben

Kevesen tudják még a váradi magyarok közül is azt, hogy a Rulikowski Kázmérról elnevezett városi köztemetőben egy régi, az 1700-as években bezárt temetőből származó sírkövek, obeliszkek, szobrok is találhatók, melyek minden működő demokráciában a műemlékeknek kijáró védelmet kapnák meg. Nagyvárad azonban e tekintetben is kivétel, ugyanis itt senki sem törődik a régi magyar emlékekkel. A politikai kampányokban fellángoló tenni akarás kimerül a tervezgetésben, a nyilatkozattételben. Pedig ezeréves Kárpát-medencei magyar történelmünk megóvása érdekében mennyire fontos lenne, hogy e régi magyar Nagyváradnak ez a kicsi lenyomata fennmaradjon a jövő számára!

A városi temetőben levő két legrégibb sírkő

Kordics Imre helytörténész vezetett körbe a temető „régi részén”, és mutogatta meg azokat a síremlékeket, amelyeket műemlékké kellene nyilvánítani. Ehhez azonban elsősorban akarat, másodsorban pénz kellene.

A tavaszi időjárás sok váradit ösztönözött arra a napokban, hogy kihasználva a szép időt kimenjen a váradi köztemetőbe, s meglátogassa néhai szerettei sírját. Egyre kevesebben tudják azonban a váradi magyarok közül azt, hogy a Rulikowski Kázmérról elnevezett városi temetőben egy régi, az 1700-as években bezárt temetőből származó sírkövek, obeliszkek, szobrok is találhatók, melyek minden működő demokráciában a műemlékeknek kijáró védelmet kapnák meg. Nagyváradon azonban ez nincs így, a város magyar múltját igazoló sírkövek (már amennyi még megmaradt ezekből) lassan, de biztosan málnak szét, s a műemlékvédelemmel foglalkozó illetékeseknek vagy nincs szavuk a muzeális és történelmi értékű síremlékek megmentésére, vagy (ilyen vagy olyan okokból kifolyólag) nem érdekük időt, pénzt, vagy csak jóindulatot szánni arra, hogy a régi magyar Nagyváradnak ez a kicsi történelmi lenyomata fennmaradjon a jövő számára.

Sírkövekkel dobálózó politikai propagandák


Szomorkodó anya síremléke a nagyváradi köztemetőben. Kalauzunk, Kordics Imre azt mutatja, felújítás híján miképpen megy tönkre épített örökségünk eme gyöngyszeme
Persze a politikai események sodrában az elmúlt évek során időnként politikusok előrántották ezt a műemlékvédelmi témát is, s meglobogtatták a sajtó és a közvélemény előtt. A szomorú helyzet azonban az, hogy a nagyváradi városi temetőben levő évszázados sírkövek és szobrok semmilyen védelem alatt nem állnak (hacsak nem a Jóistené alatt), s politikusi nekibuzdulások ide vagy oda, lassan eltűnnek majd a süllyesztőben, ahol, úgy tűnik, egyetlen elv uralkodik, hagyni kell pusztulni mindent, ami Szent László városának egykori magyar valóságát hivatott igazolni, felidézni.

Tavalyelőtt volt ugyan egy nyilvánosságra jutott próbálkozás a Rulikowski temető régi sírköveinek megmentése kapcsán, azonban mára bebizonyosodott, az akkori tervezgetésekből semmi nem valósult meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezete, a kolozsvári Házsongárd Alapítvány segítségét kérte a nagyváradi temető megóvásához, a szervezet ugyanis már akkor eldöntötte, védetté akarja nyilváníttatni a nagyváradi temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit. A Házsongárd Alapítvány egyik vezetője, Tőkés Erzsébet lapunk kérdésére elmondta, ők csak szakmai tanácsot tudnának adni a váradi műemlékvédőknek, azonban nemcsak Váradon, hanem valamennyi erdélyi magyar városban egyre bonyolultabb önkormányzati határozatok születnek, amelyek mintha egyenesen arra lennének kitalálva, hogy a műemlékvédelmet gátolják.

Valójában csak a pénz segítene?

Kordics Imre helytörténész, a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére 2011-ben neki is kezdett számba venni, felleltározni a régi sírhelyeket. Azonban úgy tűnik, a politika malmai másként, és valóban lassan őrülnek, ugyanis az akkori tervekből semmit nem lehetett megvalósítani. Kordics Imrével jártuk be tegnap a városi temető egy részét, és együtt vettük szemügyre, mi is a helyzet jelenleg a régi sírkövekkel, obeliszkekkel.

A történész úgy véli, minden mentőakció, a sírköveknek műemlékké való nyilvánítása egyedül a városi önkormányzat jóindulatán múlik, meg persze a pénzen. A magyar műemlékek iránt tanúsított jóindulat azonban az elmúlt évek során egyre csak várat magára, s úgy tűnik, egyetlen politikai párt, egyház vagy civil szervezet sem akarja vagy tudja megtenni, hogy pénzért kiváltsa és gondozza a több száz éves sírköveket, szobrokat. A tavaly megszavazott 179/31. 03-as határozatot figyelembe véve ugyanis ez az egyetlen megoldás volna a régi síremlékek megóvására, tehát magyarán az, ha pártok, szervezetek a (saját) zsebükbe nyúlnának végre, s megvásárolnák azokat a sírhelyeket, amelyeken még viszonylagos épségben ott állnak a régi keresztek, fejfák, szobrok. Kordics elmondta, meg is van a húsz legrégebbi síremlék leltára, csak a szándék és a pénz hiányzik, hogy ezeket megvásárolják és rendbe tegyék.

A Zöldkerti temető feledésbe merült

A ragyogó tavaszi napsütésben sokan igyekeznek családtagjaik, szeretteik sírjára virágot tenni, kiirtani ott a gazt. A régi síremlékek környékén, noha azok a temető bejáratához viszonylag közel vannak, kihalt a táj. Málladozó kriptakövek, régi feliratok, földbe süppedt keresztek igazolják, hogy a szó jó értelmében megszállott lokálpatriótákon kívül senki nem foglalkozik ma érdemben ezzel a műemlékvédelmi problémával.

A városi temetőt hivatalosan 1870-ben nyitották meg, amikor itt helyezték örök nyugalomra (az addig jeltelen sírban eltemetett) Rulikowski Kázmér 1848-as mártír-tábornokot. Több vitát, félreértést és félremagyarázatot eredményezett azonban az, hogy a városi temetőben olyan sírkövek is vannak, amelyeket az 1700-as évek elején faragtak akkoriban elhunytak emlékezetére. Kordics Imre elmondta az egyszerű magyarázatot, melyből kiderült, mindez azért van így, mert körülbelül 1870-ben zárták be az akkorra megtelt egyik városi temetőt, melyet Zöldkerti temetőként ismertek az akkori váradiak. Az új temetkezési hely megnyitásakor pedig több váradi család vitette át ide elhunyt hozzátartozói maradványait, sírköveit, esetenként egész kriptákat.

Régi öntöttvas keresztre hívja fel a figyelmem a történész, körülbelül száz éves lehet a remek kovácsoltvas fejfa, valószínűleg a legrégebbi vaskereszt a temetőben. Ma rozsdásan, megfeketedve álldogál a zöld lombok között. Elérkezünk a temető két legrégebbi sírkövéhez. Egymás mellett két kereszt, az egyiket 1821-ben faragták, a feliratát nem sikerült eddig megfejteni, feltehetően görög vagy makedón írásjelekkel vésték rá a szöveget. Mellette van az 1786-ban állított sírkő, mely szerint bizonyos Pojnár Demeter egykori váradi polgár aludta (volna) örök álmát ez alatt. Eddig bizonyítottan ez a legrégebbi faragott márványkereszt a Rulikowski temetőben, mondanunk sem kell, ez is igencsak megviselt állapotban található. Megtekinthetünk nem messze a Pojnár kereszttől egy feketemárvány obeliszket, amit 1831-ben készítettek, időrendi sorrendben ez a márvány emlékmű a harmadik a legrégebbi síremlékek korát tekintve. Emellett több, abból az időből származó márvány fejfa sorakozik, van, amelyiken el tudjuk olvasni az elhunyt nevét, de van, ahol a felirat rég lemállott, letöredezett.

Rimmler és Gojdu se érdemel többet?

Érdekességként megemlítjük, hogy ugyanitt, az enyészetre dobott kövek parcellájában található Emanuil Gojdu szüleinek (igencsak elhanyagolt állapotban levő) sírköve is. A városvezetőség urainak eddig eszébe sem jutott, hogy Gojdu emlékét és nagyságát megtiszteljék azzal, hogy annak családi sírkövét védetté nyilvánítsák és rendbe tétessék. Az obeliszkeken amúgy látszik, hogy szakértő mesterek keze faragta, s a nemes márvány még úgy-ahogy dacol az idővel. Az obeliszkek alatti sírhelyek azonban akár horrorfilmek díszletéül szolgálhatnának, több helyen megcsúszott a föld, és harminc-negyven centis üregeken át be lehet látni a sírgödrökbe. Megközelítve s benézve ezekbe, látni az évszázados koporsókat is.

De ha már az ismert egykori váradiaknál tartunk, nemcsak a Gojdu család kriptaköveinek sorsa nem érdekli az illetékeseket. Rimmler Károly volt váradi polgármester sírköve s az egykori városvezető emlékének tisztelete sem ért mindeddig egyetlen váradi magyar szervezetnek annyit, hogy kiváltsák a sírhelyet, mely jelenleg egy román család tulajdona. Rimmler sírkövét, annak ellenére, hogy a legutóbbi kampányokban számtalanszor idézték városépítő munkásságát, fontosságát a korteshadjáratok alatt, akkor löki félre a sírhelyet megvásárolt család, amikor éppen akarja, s ebbe törvényesen nem lehetne beleszólni.


Gazdátlan márványobeliszk 1895-ből, alatta nyitott sírgödör
Temetői terepszemlénket egy gyönyörű síremléknél fejezzük be. Kordics Imre szerint ez a sírkertben található legszebb szobor, 1920-ban készült, s egy gyermekét gyászoló anyát ábrázol. A sírkő leltárban így is szerepel Szomorkodó anya címmel. A kőfaragó neve ismeretlen, a szobor azonban megdöbbentően megkapó, még a mai állapotában is. Hogy meddig marad meg, nem tudhatni, ugyanis napról napra megy tönkre, ahogy Kordics meg is mutatja, elég hozzáérni, s darabok válnak le a belőle. Restaurátor után kiált, azonban a felújításának jelenleg nem sok az esélye.

Ahogy iparkodunk ki a temető úgynevezett „történelmi részéből”, visszafelé a forgalmasabb utakra azon tanakodunk, mi is lenne a megoldás. Kordics Imre úgy véli, a csoda akkor történne meg, ha a városi tanács valóban magába szállna, s tagjai felfognák, ezek a régi síremlékek valóban történelmi értékek, letűnt korok üzenetei, melyekre civilizáltabb vagy csak demokratikusabb városokban büszkék lennének, s jóváhagynák ezek műemlékké való nyilvánítását. De erre semmi esély, és a magyar érdekvédelmi szerveknek, úgy tűnik, semmi szavuk sincs, ha hasonló műemlékvédelmi dolgokról kell dönteni. Esetleg majd a következő kampányok alatt jól felturbózott történelmi tetemrehívásként ismét előkerül ez a téma is, és mindenki elmondja, mit kellene tenni, s aztán újra csend lesz. Szó szerint síri csend. S az a pár váradi magyar lokálpatrióta, aki tudja ezeket a régi dolgokat, tehetetlenül végig kell nézze, ahogy szemünk láttára mállik el a múltunk…
Forrás : erdely.ma

2013. május 22., szerda

Rulikowski Kázmér és a Városi temető

Rulikowski Kázmér (1827. – Nagyvárad, 1849. augusztus 28.) lengyel dzsidás kapitány.
Édesapja Rulikowski Leon, lengyel főnemes volt, akit Szibériába száműztek az (1830-as) varsói felkeléssel való rokonszenvezése miatt.
Miután Kázmér elvégezte a varsói katonai akadémiát, magas ranggal a cári hadseregbe került. A lengyel származású orosz tiszt 1849-ben megszökött a 7. ulánusezredből, és a magyar szabadságharc mellé állt. Bem József oldalán harcolt a temesvári csatában. A lengyel légió parancsnoka, Visocki tábornok az emigrációt javasolta számára, de a fiatal tiszt haza akart térni a szülőföldjére. Elfogták és Világos után a magyar tisztekkel együtt az orosz lovasezred kíséretében Gyulára vitték. Augusztus 22-én lefegyverezték és Görgey Artúr személyesen adta át a lengyel kapitányt az oroszoknak. Később Nagyváradra került, ahol a rögtönítélő hadbíróság halálra ítélte. 1849. augusztus 28-án Ivan Fjodorovics Paszkevics orosz tábornagy, a cári hadsereg főparancsnoka kivégeztette a 22 éves lengyel tisztet.Forrás : hu.wikipedia.org  


Holott létezett a valódi mártír, Rulikovszky Kázmér dzsidás kapitány, aki "lengyel lelkületű [bizonyára katolikus] lévén", a 7. ulánusezredbôl átszökött Görgey seregébe. Sokféle könyvben olvashatunk róla, neve és sorsa mégis ismeretlen számunkra.
Megemlékezik az esetrôl A magyar háború című följegyzéseiben a kortárs Pjotr Vlagyimirovics Alabin, a IV. hadtest 22. kamcsatkai vadászezredének segédtisztje, aki kétszázezredmagával "béketeremtôként" jött "a magyar lázadók" ellen, hogy "lecsendesítse" Magyarországot. (Alabin naplója A magyarországi hadjárat 1849 című kötetben jelent meg az Európa Könyvkiadónál, 1988-ban, Rosonczy Ildikó—Katona Tamás válogatásában és szerkesztésében.)
A huszonegy-huszonkét éves Rulikovszky kapitányt 1849 augusztusában Nagyváradon végezték ki: "...amikor közölték vele, hogy ítéletét másnap reggel végrehajtják, megôszült egyetlen éjszaka alatt!" — meséli Alabin.
A kivégzést a gyulai fegyverletétel elôzte meg. Világos után a mintegy ezerháromszáz magyar tisztet három orosz lovasezred kísérte Gyulára. Kohn Dávid gyulai helytörténész 1929-ben megjelent, Az 1848—49-iki honvédtisztek fegyverletétele Gyulán című könyvébôl tudjuk, hogy a Magyarországra és Erdélybe vezényelt orosz sereg színe-java volt a kísérô ármádia. Az egyik ezred lova csupa pej, a másiké csupa szürke, a harmadiké mind tiszta fekete.
Rulikovszky Kázmér is Gyulára került Görgey többi tisztjével együtt, s még megtarthatták kardjukat. Az oroszok augusztus 22-én hajnalban fegyverezték le, és adták át ôket az osztrákoknak. Rulikovszky is megszökhetett volna, de ô is kivárta a végzetes hajnalt. Paszkevics ôt elkülöníttette, Nagyváradra vitette, orosz hadbíróság elé, s egy hét múlva halott volt. Sírja, ahogy száz évvel késôbb az '56-osok sírjai, sokáig jeltelen. A kiegyezés után díszes emléket állított neki Nagyvárad, s utcát neveztek el róla*. Nagy cinizmus, hogy Rulikovszky Kázmér mártírhalálának centenáriumán, 1949-ben a hamisítványról neveztek el utcát Budapesten — még akkor is, ha az eredetirôl esetleg nem is hallottak a névadók. Ahogy az 1990-es visszakeresztelôk se tudtak Rulikovszky Kázmérról. Hiszen a történelmi igazságszolgáltatás — ha már ez a teljesíthetetlen, kétes értékű, gondolati megvesztegethetôségre csábító dolog a szemünkben drágább az aranynál — az lett volna, ha Guszevból Rulikovszky Kázmér utca lesz.  

Rulikovszky Kázmér, aki meghalt értünk, kinéz egy pillanatra a vesztesek diadalkapuján, csodálkozik rajtunk, a magyar forradalmak ivadékain, ahogy idegesen nyeljük az antimemória-tablettákat, ámítjuk és kábítjuk magunkat.
*Az 1872-ben emelt Rulikovszky-síremlék ma is áll a lengyel dzsidás kapitányról elnevezett nagyváradi temetôben. (A szerk.) 


Teljes cikk : epa.oszk.hu

Augusztus 27-én végezték ki az addig orosz szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.
Forrás : sokkaljobb.hu



A Rhédey-kert a város legszebb és legérdekesebb kertje. Közelében, a Rulikovszky (központi) temetőben nyugszik Rulikovszky Kázmér, a lengyel származásu 1849-iki vértanú. Gránit-síremlékén, melyet 1872-ben emeltek, a következő felirás olvasható:
Rulikovszky Kázmér
lengyel születésü
volt orosz dzsidás százados.
A magyar szabadság pártolásáért
kivégeztetett
1849 augusztus 28-án.
Béke hamvaira. 
Forrás : mek.oszk.hu

"Rulikowski Kázmér, az orosz hadseregből átállt lengyel főhadnagyot,
akiről Nagyvárad egyik szép fasorát nevezték el mindaddig, amíg Nagyvárad a miénk volt."- mondta  Prof. Dr. Körösvölgyi László . Forrás : baratiegyesulet.civilkiser.hu

Rulikowski temető ,ma Városi temető 

A temetőről olvashatóA városi temetőt hivatalosan 1870-ben nyitották meg, amikor itt helyezték örök nyugalomra (az addig jeltelen sírban eltemetett) Rulikowski Kázmér 1848-as mártír-tábornokot. Több vitát, félreértést és félremagyarázatot eredményezett azonban az, hogy a városi temetőben olyan sírkövek is vannak, amelyeket az 1700-as évek elején faragtak akkoriban elhunytak emlékezetére. Kordics Imre elmondta az egyszerű magyarázatot, melyből kiderült, mindez azért van így, mert körülbelül 1870-ben zárták be az akkorra megtelt egyik városi temetőt, melyet Zöldkerti temetőként ismertek az akkori váradiak. Az új temetkezési hely megnyitásakor pedig több váradi család vitette át ide elhunyt hozzátartozói maradványait, sírköveit, esetenként egész kriptákat.

Rulikowski Kázmér sírja közelről 
Rulikowski Kázmér sírja távolról 
Rulikowski temető bejárata 

Városi Temető, volt Rulikovszki temető

 A temetkeztési osztály fő tevékenysége: a közterület gondozása és felhasználása, temetkezési-szolgáltatás nyújtás valamint saját temetkesésel foglalkozó üzletén keresztül  temetkezési kellékek árusítása. 

A temető területén található ingatlanok:
a). Neológ zsidó temető
b). Otrodox zsidó temető
c). Városi ravatalozó: a köztemető felügyelet gondozásába 
d). Haşaş kápolna: az ortodox egyház gondozásába
e). Frenţiu kápolna: a Görög-katolikus egyháa gondozásába
f). Steinberger kápolna: a Római-Katolikus egyház gondozásába  
Látogatási program:
Április elseje és november 15 között  -    8:00 - 21:00
Novembe 16 és március 31 között     -    8:00 - 17:00 
További információk : adporadea.ro 
Fotók







 




Forrás : adporadea.ro
 

Térkép


Forrás : facebook.com




Forrás : hartaoradei.ro