Nagyon jó cikket olvastam a foter.hu-n Victor Pontáról és a felmenő őseiről.Idézek a cikkből,mert rámutat ,hogy mennyire tudják átírni a történelmet.Eredetileg a miniszterelnök nagyapja Triesztből jött,később már román volt, pap és alezredes:
„A Ponta-ősök Triesztből érkeztek Erdélybe, pontosan az Arad megyei
Pécskára, és becsületes nevük Ponta helyett Ponte volt. Nem véletlenül
választották ezt a helyet, hiszen az »osztrák-magyar uralkodó« kérésére
érkeztek oda mint építőmesterek. Az »osztrák-magyar uralkodó” pedig
azért hozatta oda őket, hogy megépítsék és kikövezzék a Pécska és
Nagylak közötti utat.
Victor Ponta 2014-ben szeptemberében is beszélt őseiről,
államfő-jelöltségi kampányának beindításakor, a bukaresti Nemzeti
Arénában tartott nagygyűlésen. Ilyen alkalmakkor a román politikusok
mindig szívesen hivatkoznak a történelemre, mindenekelőtt Erdély
elcsatolására. A »nagy egyesülés« egyébként is mindig kéznél levő téma a
románoknál, így várható volt, hogy Victor Ponta útkövező ősei most a
»nagy egyesülésért« harcoltak.
Trieszti olasz ősökről ekkor természetesen már nem esett szó,
ellenkezőleg, a miniszterelnök románnak vallotta magát, »mind minden más
román, aki büszke országára«. Megtudhattuk, hogy nagyapja pap volt, aki
megtanította unokáját az istenhitre.
Nos, ebben a pap nagypapa immár Ponta Gheorghe alezredessé változik. A
közös csupán az bennük, hogy »az időtájt osztrák-magyar Erdélyben«
születtek. A nagypapa most már az osztrák-magyar hadsereg tisztje volt,
aki 1917-ben átment Romániába, felvette a román állampolgárságot, és a
román hadsereg oldalán harcolt »karriertisztként«, majd a »nagy
egyesülést« követően Bukarestbe költözött.”
Teljes cikk :
foter.ro
Victor Ponta jelenleg Miami-ban tölti a szabadságát.A tengerparton milyen meséket talál ki az őseiről,melyet majd előad, a szokásos stílusában?