Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temploma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temploma. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 8., szombat

Irgalmasrendiek kórháza és temploma

Az irgalmasrend váradi letelepítése poroszlói Gyöngyösy György kanonok (1735–1760) és Forgách Pál püspök (1747–1757) nevéhez fűződik. A különféle szociális jellegű intézmények alapítására törekvő kanonok püspökének sugallatára jelentős alapítványt hozott létre a betegápolással és kórházak létesítésével foglalkozó irgalmasrend számára. A püspök által 1753-ban adományozott váradolaszi telken Gyöngyösy kanonok hamarosan egy templom építéséhez kezdett, melyet 1760-ban kelt végrendeletében a rendre hagyott. Ezen kis templom nyugati oldalához csatlakozva épül fel később a rend kolostorépülete. 
 Az első irgalmasrendi szerzetesek 1760 nyarán, Patachich Ádám püspök (1759–1776) meghívására érkeznek Nagyváradra, a Helytartótanács 1761. február 5-én hagyta jóvá letelepedésüket és az öt szerzetes illetve négy beteg ellátását biztosító alapítványuk rendeltetését. Az egri rendházból érkező két irgalmasrendi szerzetes különféle ideiglenes lakhelyeken tartózkodott. A rendházuk építésére vonatkozó első adat 1761 februárjából származik, ekkor Patachich püspök a velencei téglaégető termelését az irgalmasok céljaira fordította. A templom nyugati oldalához csatlakozó – minden szinten boltozatos – rendház épületének alapozási munkáit 1763 tavaszán kezdik el, a püspöki építkezéseknél is tevékenykedő olasz kőműves pallér vezetése alatt.  A három-három helyiséget magában foglaló épületszárny 1763. október 15-ig tető alá is került. A következő évben a négy itt tartózkodó szerzetes beköltözött az új rezidenciába, július 21-én pedig a felszentelési ünnepséget is megtartották. Az alsó szinten rendezték be a konyhát és a szakács celláját, az főutcára néző sarkon pedig a refektóriumot; e fölött a prior dolgozó és hálószobája, valamint a két másik szerzetes közös cellája kapott helyet.

Forrás : lexikon.adatbank.ro

 Irgalmasrendiek temploma 


Építése 1754 körül kezdődhetett és valószínüleg résztvettek benne a Székesegyházon dolgozó művészek is. Az egyébként erdélyben igen ritka elliptikus kupolaboltjában lévő freskót 1869-ben a bécsi I.A. Rupp mester készítette. A templom fafaragásai gyönyörűek. A főoltár feletti szoborcsoport a Szentháromságot ábrázolja. Szószékén a négy evangélista jelképe látható.Forrás : welcometoromania.ro 

Forrás : Többarcú Nagyvárad Facebook facebook.com

2013. május 16., csütörtök

Nagyváradi Kálvária domb temploma - Ciuperca

Barthel György alkotása a Kálvária-hegy tetején épült kápolna is, melyet szintén Lajcsák püspök megrendelésére tervezett. A kápolna 1839/1840-ben épült, s az összes kiadások 16 606 364/8 forintra rúgtak.

A 9,5 m átmérőjű, köralakú, gömbkupolával ellátott kápolna homlokzatán, a görög templomok stílusában, propylaeum-szerűen, két sorban négy-négy zömök dór oszlop áll, melyek háromszögű timpanont tartanak. A propylaeumtól kétoldalt ívelt oszlopsoros nyitott csarnokok húzódnak, melyek két kis négyzetes toronykában végződnek. Ősüket a római Sz. Péter-templom kolonnádjaiban találjuk. Az előteret eredetileg rácsozott kerítés szegélyezte, alakjában azonban a püspöki levéltárban őrzött eredeti tervektől eltér.
A kápolna előtt álló hat, ma már igen megviselt s különben sem mesteri kőszobrot Dittmann Kelemen faragta, kiről tudjuk, hogy az 1830-as években Pesten telepedett le s ott dolgozott évtizedekig. Eddig ismert műveihez: a Nemzeti Színház karosgyertyatartóihoz s a budapest-ferencvárosi plébániatemplom szobraihoz csatlakoznak a váradi szobrok. Az oszlopcsarnokban elhelyezett tizennégy stációképet eredetileg a levéltári dokumentumok szerint, a többször említett „Gölcz” Jakab festette. A festő, sajátkezű németnyelvű „Aiber Schlag”-ján és elismervényén Jacob Kelsz-nek írja magát; innen ferdítette a magyaros kiejtés nevet „Gölcz”-re, avagy „Gölsz”-re. Eredetileg szintén ő festette a kápolna oltárképét is, melyet, akárcsak a stációképeket, az idők folyamán kicserélték. Összes munkálataiért 1170 forintot kapott.

A Kálvária egy szimbólum. Jelképe annak, hogy szürkül bele az emlékekben élő város a metropoliszba. Ellenben a közbeszédben érdemtelenül kevésszer esik szó erről az emblematikus helyről. Amikor még nem multinacionális kaptafára készítették a Bihari Naplót, évtizeddel ezelőtt jelentek meg írások erről a helyről. Hesz Ágnes Márta Rekviem egy keresztútért című publikációjában tudatta, hogy Barthel György építette 170 esztendeje, 1839-40-ben a kápolnát, ami pontosan a mai Gomba helyén volt. A második világháború kirobbanásának évében még centenáriumi ünnepséget tartottak, sőt a második bécsi döntés után, az újra fellángoló Szent László-kultusz éveiben templomot terveztek építeni oda a magyar szentek tiszteletére. „Azután jött az istentelenség korszaka. Eltűntek a stáció-kápolnácskák, a tetőn lévő keresztek, a kápolna” – a Kálvária épületeit 1955-ben lebontották, a dombtetőn mulató lett. „Nem emlékszem már, hogy tíz vagy húsz évig nem is mentem a szép dombra. Fájt a lelkem, s nem csak az enyém. Pedig valóban Várad szép helye ez a domb, megérdemelné a megbecsülést, a civilizált külsőt és egy méltó építményt!” – zárult az írás. Péter I. Zoltán helytörténész, újságíró is közölt Tudnivalók a Kálváriáról címmel cikket erről, melyben olvasói levélre válaszolva ismertetett adatokat a dombtetei kápolnáról Biró József (1907–1945) váradi születésű művészettörténész, képzőművész, grafológus Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei című doktori értekezése alapján.Teljes cikk az erdely.ma-n '

A Kálvária-hegy tetején 1839/1840-ben épült kápolna Lajcsák püspök megrendelésére készült, mint Barthel György alkotása.
Nagyváradon egykoron úrnapi körmenet indult fel a Barátok templomából a Kálvária-dombra, a kápolnához, amelynek helyén ma a Gomba nevű vendéglő áll.
A kápolna előtt álló hat kőszobrot Dittmann Kelemen faragta.
 A kommunizmus a kápolna végét is jelentette, 1955-ben lerombolták.
Még egy idézet a fent idézett cikkből : Nagyváradon egykoron úrnapi körmenet indult fel a Barátok templomából a Kálvária-dombra, a kápolnához, amelynek helyén ma a Gomba nevű vendéglő áll. A központban lévő istenházából a hajdani Sztaroveszky (ma Magheru) útról rátértek a Kálvária (ma Gheorghe Doja) utcára. Ott, a Kálvária és a Berkovics Ferenc (ma Olteniei, még korábban Kiskút) utcák kereszteződésével szemközt volt Mányi ügyvéd háza – ahol ma egy szép új épület pompázik –, amellett az első stáció. A következő a vasúti hídon túl, rögtön jobboldalt. A harmadik már a Golgota (ma Graurilor) utcában, majd feljebb szinte méterenként.
Sajnos szinte semmi nem látható a templomból.Őrizzük meg az emlékét a Kálvária dombi templom emlékét '
Hirek
 Keresztút a Kálvária-dombon A nagyváradi görög-katolikus püspökség szervezésében
 
Keresztút a Kálvária-dombon
Teljes cikk az erdon.ro-n 

A Kálvária-dombi zöldövezet a nagyváradi Nymphae Welnessközpont kialakításának részeként tennék rendbe.
Nagyvárad önkormányzata hétfői rendkívüli ülésén döntött a terv kivitelezéséhez szükséges műszaki-gazdasági dokumentáció elkészítéséről.

Az önkormányzat többek között a zöldövezet rendbe tételét, sétányok és kilátók kialakítását, padok, szemétkosarak kihelyezését tűzte ki célul. A vízművek jelenleg használaton kívüli területén egy úgynevezett rusztikus övezetet alakítanak ki, melyhez egy pontonhíd is vezetne a Körösön keresztül.
Forrás : nagyvarad.ro

Panoráma tömbházról - Kálvária domb
Nagyvarad - panorama tombhazrol - Kalvaria domb (Gomba)
Forrás : flickr.com