Alkony Várad felett - Horváth Imre válogatott versei

"A pesti Noran Könyvkiadó, melynek irodalmi vezetője a váradi Kőrössi P. József Várad, villanyváros elnevezéssel indított új sorozatot. Ennek szerkesztője, a szintén egykor váradi Réz Pál, sorozatkezdőként a négysorosok poétájának, Horváth Imrének sajátos hangú és hangulatú líráját választotta. Nemrég Alkony Várad felett címmel jelent meg a válogatott verseket tartalmazó kötet, amelyet Horváth Imre Ha a múzsa táncra kérne… címen közölt önéletrajzi visszaemlékezéseinek néhány fejezete egészít ki.
A válogatás Balázs Imre József nevéhez fűződik, ő írta az előszót is. Ez a kis bevezető tanulmány alapos tárgyismerettel, a Horváth Imre költészetet magyarázó és értelmező láttatással vázol életutat és jelez lényegjegyeket. A költőt jól ismerőket is meglepi néhány új gondolatával, és a magyar irodalmi tudatban még mindig eléggé ismeretlen poétára a jellegzetes és az egyéni jegyében irányítja a figyelmet. Ezt az állítást a válogatás támasztja alá. A verseket keletkezésük időrendjében sorakoztatja fel, és a címekből, a szakaszokból Horváth halk, szerény és színes egyéniségének életfilozófiája, idő és világlátása, rezzenésekre is érzékeny versuniverzuma bontakozik ki szinte teljességében - egy korszaknyi Váradot jellemzően." - írja cikkében Indig Ottó.
Teljes cikk : epa.oszk.hu

In memoriam Horváth Imre

108 éve, 1906 november 4-én született Margittán Horváth Imre erdélyi magyar költő. Családja egy dési kitérő után 1923 őszén költözött Nagyváradra és itt is élt 87 éves korában bekövetkezett haláláig.

Forrás : Többarcú Nagyvárad Facebook

 

Horváth Imre portréja Muhi Sándor grafikáján.

  

Horváth Imre lakóháza a nevét viselő (azelőtt Petuniei) utca 3/A szám alatt.

  

A költõ a Bémer (Ferdinand) téren sétálva.Forrás : Darabont József

  

Ezt a képet is ugyanakkor készítettem, csak bent a könyvüzletben.Forrás : Darabont József

  

Az emléktáblát a a költõ születésének 90.évfordulóján avatták fel a nagyváradi Ady Társaság kezdeményezésére.

  

Sírhelye a Rulikowski temetőben. Forrás : Kordics Imre

Az album forrása : Többarcú Nagyvárad Facebook

Balázs Tibor : Négy sor Horváth Imréért

az első sort a vízre írom
a másodikat fába vésem
a harmadikat égi kékbe
vagy Istenünktől visszakérem

Forrás : varad.ro


 Horváth Imre arcképe
Muhi Sándor grafikus rajza 

Horváth Imre (Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11.) erdélyi magyar költő.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Pomogáts Béla : Várad költőfilozófusa - Jegyzetek Horváth Imréről

A huszadik század első két évtizedében kibontakozó modern magyar irodalomnak Nagyvárad volt az első (a fővárost is megelőző) szellemi otthona és tűzhelye. Ez a szerep azonban már a tízes években – Ady Endre, Juhász Gyula és mások távozása következében – erősen megkopott, és az első világháború végére Várad jóformán „beleszürkült” a vidéki nagyvárosok (Debrecen, Szeged, Pécs, Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár) sorába. Igaz, a háborút követő zűrzavaros hónapokban még élt benne annyi kezdeményezőkészség, hogy a magyar fővárosról és a maradék országról leválasztott délkeleti régiók irodalmi életének egyik központja legyen. Váradon jelent meg 1919–1920-ban a két első „erdélyi” irodalmi folyóirat: a Magyar Szó és a Tavasz, és ott alakult meg még 1919 elején az Ady Endre Társaság, amely a lassan magára találó kisebbségi magyar irodalom szervezésében vállalt fontos szerepet. Számos magyar lap, könyvkiadó vállalat és nyomda szolgálta az erdélyi magyar irodalmi kultúra ügyét, a város korábbi mozgalmassága mindazonáltal már alig volt fellelhető. Nagyvárad a hirtelen megnövekedett román állam északnyugati határvárosa lett, elvágva természetes gazdasági hátterétől: a magyar Alföldtől, fejlődése megrekedt és ez kihatott kulturális életére is.

    Voltak persze írói Váradnak továbbra is, mindenekelőtt Tabéry Géza, aki fáradhatatlan munkát végzett Ady Endre szellemi örökségének és írói kultuszának gondozásában, emellett történeti regényíróként is maradandó műveket alkotott. Mellette egy időben a korán Magyarországra költözött Gulácsy Irén volt a váradi irodalom reménysége, illetve a város kultúrájának alakításában is részt vett néhány környékbeli, partiumi író, például Olosz Lajos, Károly Sándor, Szombati-Szabó István és egy időben az odaköltöző kiváló (és mára jóformán elfelejtett) regényíró: Berde Mária. 1927-ben a patinás Szigligeti Társaság is újjáalakult, 1931-ben Váradon szerveződött meg az Erdélyi Helikon irodalompolitikája ellen lázadó írók közössége: az Erdélyi Magyar Írói Rend (EMIR), és színvonalas tevékenységet folytatott a történelmi múltú Szigligeti Színház is. Várad irodalmi élete mindazonáltal nemigen mutatott fel igazán új tehetségeket, egyetlen kivétel akadt: a költő Horváth Imre, a közeli Margitta szülötte, aki apai részről a hírneves irodalomtörténet-író: Horváth János, anyai részről a nevezetes nótaszerző huszárkapitány: Fráter Lóránt (és még korábbról: Madách Imre hűtlenkedő felesége, Fráter Erzsi) rokona volt.

    Az 1906-ban született Horváth Imre valójában eseménytelen életet élt, hiszen alig mozdult ki szülőföldjének: a Partiumnak a határai közül, és alig vett tudomást korunk irodalmi és művészeti kalandjairól. Meglehetősen szűk körben élt, akár geográfiai értelemben is. Életének négy erdélyi város volt a színtere: Dés, ahol iskoláit végezte, Arad és Szatmár, ahol újságíróskodott, és mindenekelőtt Nagyvárad, ahol költővé érett. Vidéki lapoknál dolgozott: a nagyváradi Esti Lapnál (1927–1928), a szatmári Szamosnál és Szatmári Újságnál (1930–1931), a nagyváradi Erdélyi Lapoknál (1932–1933), az aradi Reggelnél (1933–1937), végül újra Váradon a Magyar Lapok szerkesztőségében. Riportokat, hírfejeket és tárcákat írt, munkáját szűkösen fizették, nemegyszer korrektornak vagy gépírónak használták. 1938-ban aztán búcsút mondott a szerkesztőségnek, hogy verseinek éljen csupán, s általuk teremtse elő a szűkös megélhetést.
Teljes cikk : napkut.hu

Horváth Imre

Horváth Imre arcképe Muhi Sándor grafikus rajza 

Horváth Imre költőt nem ismertem személyesen,de sokszor lehetett látni a Körös-part közelében levő parkokban a barátai között.Imre bácsi fehér lobogó hajáról és a humoráról lehetett felismerni.  Már húsz éve nincs köztünk ...Emlékét és a verseit megőrizzük ' 

 Horváth Imre (Margitta, 1906. november 4. – Nagyvárad, 1993. április 11.) erdélyi magyar költő.

 Apja, Horváth István gyógyszerész volt, anyja, Fráter Irén elszegényedett nemesi családból származott. Mint egyetlen gyermek a féltés és félelem, a magány légkörében nőtt fel, s noha később magánéletében és a társadalomban társakra talált, költői világára és életvitelére jellemző lett a gyermekkori élmény. 1914 májusában, miután az apa megvette a dési drogériát, átköltöztek a Szamos-parti városba. A költő első könyv- és színházi élményei kapcsolódnak ide; ötödik gimnazistaként kezd érdeklődni a költészet iránt, Reviczkyt, Vajdát, Arany Jánost olvassa, főként azonban Heine Álomképek című ciklusa hat rá. 1923 őszén Nagyváradra költözik a család, s ő a Gozsdu Líceum diákja lesz, 1925-ben teszi le az érettségit. Pár hónapig magántisztviselő egy cipőfűzőgyár irodájában, dolgozik az Economia banknál, a Barna-drogériában.
1927 szeptemberében belép a nagyváradi Estilap szerkesztőségébe, ám ez is keserű kenyeret jelent. 1928 nyarán leépítik, két évig állástalan. 1930-ban megismerkedik a szatmári Schneller Irénnel, odaköltöznek a lány szüleihez, ez idő alatt a Szatmári Újság, majd a Szamos munkatársa. Rövidesen visszatér Váradra, egyedül; 1931 júliusában az Estilapnál dolgozik, 1932 januárjától az Erdélyi Lapok próbaidős munkatársa. Költővé érése ennél a lapnál kezdődik: első versét itt adja közre Pakots Károly. Sikátorok című versét követően 1932–33-ban sűrűn jelen van a lap irodalmi mellékletében, sőt a Ki ez? első oldalra kerül.
Tovább hu.wikipedia.org

Horváth Imre régi értelmiségi családból származik. 1906-ban Margittán született, középiskoláit Nagyváradon végezte, egyetemi tanulmányokra azonban már nem tellett. Tisztviselőnek állt, majd 1927-ben újságíró lett. 1934-től, első verseskönyvének megjelenése óta elsősorban irodalommal foglalkozik. Költői, világnézeti fejlődésében döntő szerepet játszott, hogy utat talált a Korunk írói köréhez. Első megértő bírálója Gaál Gábor volt. A felszabadulás után román Állami-díjjal jutalmazták.
Horváth Imre a miniatűrök művésze. Nem tartozik a legtermékenyebb alkotók közé, összegyűjtött versei egy karcsú kis kötetben elférnek. Távol áll tőle az orkesztrális zengés, a fortissimo, nem tör harsányan az emberi lélek és a világ újabb s újabb tartományainak költői meghódítására. Versei apró megfigyeléseket, elmés gondolatokat, finom színeket rögzítenek. Kedveli a keleti, japán, kínai hatású négysorosokat: egész költészetét a belőlük kölcsönzött formai és gondolati szigor hatja át. Tömörségre és világosságra törekszik, felesleges szavakat nem használ. Gondolatait, érzéseit, ha mégoly összetettek s árnyaltak is, ki tudja fejezni tőmondatokban vagy egyszerű bővített mondatokban, a legegyszerűbb képekkel:

Nincs tisztesség e földön?

Nincs égi tisztaság?...

Én apám arcát őrzöm.

Hallom anyám szavát.

(Nincs tisztesség e földön)

Az epigrammatikus, tömör szerkesztésmód felel meg legtökéletesebben áttetsző, racionális költőiségének. Alkotómódját ezért mindenekelőtt a világos gondolati építés jellemzi. Bravúros rímelő, ám nem öncélúan, a sorvégek összecsengő rímei kikristályosodott gondolatokat zárnak be. Költészete mégsem hideg, fémes fénnyel világít, hanem meleget árasztóan izzik, mint a parázs, mert csillogó racionalitásához őszinte emberszeretet, meleg humanizmus társul. Képanyaga pasztellszínekből áll; növények, virágok, állatok, az égbolt fénylő csillagai, az évszakok változása – megannyi számtalanszor megénekelt költői tárgy kap új hangulatot és jelentést verseiben, s jelképezi az elmúlt három évtized kisembereinek örömét, bánatát, életét.
Humanizmusa már pályakezdésekor is több volt a puszta részvétnél s együttérzésnél. Az ínség, nélkülözés, mely osztályrészéül jutott, a kisebbségi {957.} sors azonosította a szenvedőkkel, a társadalom számkivetettjeivel, a nincstelenekkel. Sorsukat így belülről fejezte ki, átéléssel, lírai hitellel: eleinte panaszos hangon, lágyan, néha keserű rezignációval. A félelem, az elvágyódás, a magány költészete volt ez. A szenvedőkkel való azonosulás még nem politikailag tudatos táborkeresést vagy társakra találást jelentett:

Jobb egyedül. Baktatok csendben.

Kóbor kutyák értenek engem.

(Kutyasorban)

A harmincas évek végén fontos eszmei tisztázódás folyamatán ment keresztül. Ennek nyomán szólalt meg költészetében a tudatos elkötelezettség, a hovatartozás és felelősségvállalás hangja:

Mint híd alatt háló áldott szegények,

oly szegény légy. Vagy náluk is szegényebb.

Tiszta légy, mint a gyolcs, mit sebre kötnek.

Légy oly szabad, mint a be nem kötött seb.

(Ha egyszer hangod támad)

S oly igaz légy, – ha egyszer hangod támad,

mint gyárszirénák szavában a bánat.

Ettől kezdve nemcsak kifejezte a szenvedők és elnyomottak gondját, hanem tiltakozó szavát is felemelte érdekükben. Hangja érdesebbé és keményebbé vált. A fasiszta diktatúra és a világháború a felháborodás hangjával telítette költészetét:

Bontsd ki hajad és oldd meg az öved:

meztelenül kívánlak, – Gyűlölet!

(Gyűlölet)

– írta 1941-ben. Szimbolikus, de félreérthetetlen tartalmú versekkel ( Féregsors, Horog, Fecske a felhős ég alatt, Utolsó mohikán) emelte fel szavát a barbarizmus, a pusztítás ellen; harcos antifasiszta tettek voltak ezek. Az utolsó mohikán, legszebb költeményének hőse az emberi helytállást és a szabadságszeretetet példázza nemes pátosszal. A Fűért, fáért című költeményében pedig a fasizmus üldözötteinek és kiszolgáltatottainak emberi jogait hirdette az erőszakkal szemben:

Fűért, fáért halljátok hát szavam:

követelem, hogy igazuk legyen:

itt élni fűnek, fának joga van,

akár völgyben sarjadt, akár hegyen.

A felszabadulás után költészetének horizontja kitágult, érdeklődése több irányú lett, mint annakelőtte, verseinek tartalma gazdagabbá vált. Azok közé a költők közé tartozik, akiknek töretlenül ível felfelé a pályájuk, az őszin-{958.}tétlenség vagy a neofita túlbuzgóság soha nem tette szerény hangját disszonánssá. 1960-ban összegyűjtött versei elé méltán írhatta e szavakat:

Fáradni

láthatott

egy egész

félszázad.

Behordom

immáron

a rétről

szénámat.

Nyomomban

az este

de árnya

nem ér el, –

előtte

ballagok

megrakott szekérrel.

Forrás : mek.niif.hu
            
Horváth Imre látszólag eseménytelen életet élt, hiszen ki sem mozdult szűkebb szülőföldjéről: a Partiumból. Margittán született 1906. november 4-én (Horváth Jánosnak, a neves budapesti irodalomtörténésznek közeli rokonaként), Désen, 1923-tól Nagyváradon tanult, magántisztviselő, majd újságíró lett, a nagyváradi Esti lapnál, a szatmári Szamosnál és Szatmári Újságnál, a nagyváradi Erdélyi Lapoknál, az aradi Reggelnél, végül a nagyváradi Magyar Lapoknál dolgozott. Riportokat, hírfejeket és tárcákat írt, a redakcióban végzett napi robot emésztette fel erejét. 1938-ban búcsút mondott a szerkesztőségeknek, hogy csak verseinek éljen, és általuk tegye lehetővé az igencsak szűkös megélhetést. A közéletben nem vállalt szerepet, tagja volt a váradi Szigligeti Társaságnak, szerepet vállalt az ottani fiatal írók Tíz tűz (1932) című antológiájában, verseket közölt az Erdélyi Helikonban és a Korunkban – valójában egyetlen irodalmi mozgalomnak és tábornak sem kötelezte el magát.
Tovább helikon.ro

A meghirdetett programtól eltérően a meghívott Rostás-Farkas György, József Attila-díjas költő személyes okok miatt nem tudott részt venni az eseményen, de Kocsis Csaba berettyóújfalui énekmondó az est második felében beszélt Rostás-Farkas György munkásságáról, majd a költő megzenésített verseit adta elő. Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője, valamint Jakobovits Márta képzőművész beszéltek Horváth Imre A sárga ház című könyvéről. A húsz éve elhunyt Horváth Imre költő legismertebb, címadó versét is tartalmazó verseskötetet, A sárga házat 1993-ban, a költő halálának évében adták ki Jakobovits Miklós rézkarcaival illusztrálva. A most bővített formában kiadott mű ezúttal a nemrég alakult In Memoriam Jakobovits Miklós Egyesület megbízásából jelent meg az Europrint kiadó gondozásában.
Tovább erdon.ro

Szűcs László közölte, a NAT szempontjából jelentős év az idei: Horváth Imre költő születésének centenáriuma alkalmából Horváth Imre-emlékévvé nyilvánították a 2006-os évet. Szilágyi Aladár, a társaság új elnöke elmondta, a megemlékezéseket az április 11. – a költészet napja és a költő halálának évfordulója – , valamint november 4., Horváth Imre születésnapja között tartják meg.
„Az első rendezvény keretében felkérjük majd a nagyváradi színház Szigligeti Ede társulatának egyik fiatal színészét, hogy a költészet napjára állítson össze egy műsort a költő verseiből. Emellett négysorost író-versenyt hirdetünk, mivel ez volt Horváth Imre legkedveltebb műfaja. Novemberre szeretnénk elérni, hogy az önkormányzat post mortem díszpolgárrá nyilvánítsa a költőt, és ekkorra időzítettük legambíciózusabb tervünket is: mellszobrot akarunk állítani Horváth Imrének, lehetőleg a számára mindig ihletforrásul szolgáló a Körös-parton” – közölte a NAT új elnöke. A szobor 9000 euróba kerül, az összeget különböző pályázatok és adományok útján kívánják előteremteni.
A költő szülővárosa, Margitta könyvtára a NAT-tal közösen szavalóversenyt rendez a centenárium tiszteletére. Emellett a NAT tudományos-irodalmi szimpóziumot szervez Nagyváradon a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével. A rendezvényekre szeretnék Kányádi Sándort is meghívni. Újra meg kívánják nyitni a Horváth Imre-emlékszobát is, ha lehetséges, méltóbb, tágasabb helyen, mint a mostani, Kanonok sori.
Forrás : kronika.ro

Versei 
adatbank.transindex.ro
terebess.hu

Bolondok éneke címmel forgat játékfilmet Bereczki Csaba Nagyváradon. A stáb ottlétét már az első napon, november 13-án híd- és útlezárások jelezték. Az első két napon a város központja, a Körös-part Körös szálló felőli része és a Park szálló voltak a forgatás helyszínei. A harmadik napon már a Váradhoz közeli Örvénden forgatott a csapat, ahol a ma kultúrotthonként működő régi kúria szolgált díszletként. A filmben Harkányi Endre és Gubás Gabi is játszik. A csütörtöki forgatás után, este faggattam a film főszereplőjét, Eperjes Károlyt, aki Horváth Imrét alakítja.
Interjú multikult.transindex.ro 

Zoltán Frimont fiatal, magyar származású francia orvos, az Orvosok Határok Nélkül szervezet munkatársa. Orvosnő feleségének társaságában épp egy romániai misszión vesz részt, amikor váratlanul összeomlik, és egy erdélyi elmegyógyintézetben találja magát. Rövid időn belül otthonossá válik neki a kórház, felfedezi a bolondok különleges világát, és ösztönösen úgy érzi, hogy odabent jobb, őszintébb világ veszi körül, mint azelőtt a "normális" életben. Elhatározza, hogy soha nem hagyja el a kórházat. Egy súlyos múltbéli teher azonban annyira nyomasztja, hogy az már egyre elviselhetetlenebbé válik, ezért rövid időre visszatér Párizsba. Úgy tűnik, hogy még korai volt: vissza kell térjen az erdélyi bolondok közé, hogy végleg leszámoljon a múltjával, és felfedje különleges titkát...
rendező: Bereczky Csaba
forgatókönyvíró: Bereczky Csaba, Suzanne Schiffman
operatőr: Nemes Tibor
díszlettervező: Esztán Mónika
jelmeztervező: Orosz Imre
zene: Szelevényi Ákos
producer: Bereczky Csaba, Clara Ford
látványtervező: Esztán Mónika
vágó: Pierre Haberer

szereplő(k): 
Maia Morgenstern (Gina)
Julie Depardieu (Veronique/Marie)
Eperjes Károly (Horváth Imre)
Bánsági Ildikó (Zoltán anyja)
Andorai Péter
Stéphane Höhn (Frimont Zoltán)
Gubás Gabi
Radu Amzulescu (Dr. Pop)
Izidor Serban (Rupi)
Christian Charmetant (Zoltán apja)
Victoria Cociaş
Petre Nicolae
Meleg Vilmos
Kovács Lajos (András)
Forrás : port.hu