Több olvasata van a
nagyváradi zászlóügynek • Fotó: Facebook/Bihar megyei RMDSZ
"Az elmúlt négy hónapban – beleértve a december végi zászlóégetési kísérletet is – már negyedik alkalommal gyaláztak meg magyar felségjeleket Nagyváradon. Szinte biztosra vehetjük, nem lesznek azonosított elkövetők. Az RMDSZ is feljelentést tett az ügyben, a néppárt pedig ügyészségi kivizsgálást szorgalmaz.
A váradiak közül azonban vannak, akik úgy vélik, az RMDSZ emberei kicsit „rásegítettek” az esetek többségére azzal, hogy a néhány éve még elérhetetlen magasságban díszelgő zászlókat (román, magyar, uniós) provokatív módon leeresztették a Fekete Sas-palota passzázsa alatti székház bejárati ajtaja fölé. Szinte a hajnali randalírozók keze ügyébe „ajánlva”. Ettől eltekintve az esetek nyomozati végkimenetele mindig hasonlóképpen alakul: vagyis a magyar közösséget ért sérelmeknek nincs jogi orvoslata, a tettesek soha nem kerülnek elő.
A „rásegítés” alatt a váradi magyarok egy része azt érti, hogy e bűncselekmények azóta szaporodtak el, amióta Nagyváradon az RMDSZ ellenzékből politizál, Zatykó Gyula, a néppárt alelnöke pedig Ilie Bolojan polgármester kabineti tanácsadójaként próbál ezt-azt elérni, amit a vezető párt három évtized alatt nem volt képes kieszközölni a helyi magyar közösség számára.
A politika ezerarcú – szokták mondani a társadalomtudományi bölcseletek, na meg a nép, ha már úgy érzi, a politikum nagyon alábecsüli a felfogóképességét. Ugyanis régebben a zászlók, ahogyan a Fekete Sas-palota passzázsában készült régi fotók mutatják, sokkal magasabban lengtek, mint az elmúlt „rongálási időszakban”. Vagyis a helybéliek szerint kilóg a lóláb, meg stílusosan szólva a zászló is. Vagyis mintha szándékosan költöztették volna egy emelettel lejjebb a lobogókat kiprovokálva annak sorozatos meggyalázását, bizonyítva ezzel is, milyen üldözött státuszba került az RMDSZ, amióta a néppárt egyetlen szál embere hivatalt tölt be a városházán.
Tavaly augusztusban, szintén egy hajnalon, „ismeretlen tettes” törte le a magyar zászlót, és addig hagyta pár méterrel odébb a falnak támasztva, míg a párt egyik tótumfaktuma le nem fotózhatta. Utána az „elkövető” el is lopta azt, mire megvirradt. A furcsa zászlólopásról némi malíciával az erdélyi sajtó is beszámolt, ami nem csoda, hisz nincs olyan magyar ember, aki egy letört zászlót biztonságba ne helyezett volna reggelig.
De nem a már játszótéri homokozóba illő politikai csatározások miatt nyúltam a témához, inkább azon morfondírozom, mikor leszünk mi, romániai magyarok román honfitársainkkal azonos rangú állampolgárok, ha a térfigyelő kamerák és videók ellenére se kerül elő egyetlen tettes sem. És nem csak ebben a magyarellenes ténykedésben.
Történt ugyanis tavaly tavasszal, hogy a magyar határ menti kisvárosban, Érmihályfalván, a Nagyvárad–Halmi vasúti járat jegykezelője minősíthetetlenül „lebozgorozott” és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetett egy szinte még gyermeklányt, mert magyarul kérdezte meg tőle az állomásban veszteglő vonat útirányát. Az esetnek a helyi vasútállomás egyik alkalmazottja is szemtanúja volt, térfigyelő kamerák is veszik a terepet. A járat is ismert volt, a dátum is, az óra úgyszintén, mégis a vasúti rendőrségnek, no meg a kolozsvári központú vasúti társaságnak három hónapjába telt „azonosítani” az agresszív alkalmazottat. Ezt számtalan szembesítés követett, ami inkább a lány meghurcolására, mint a tettes azonosítására ment ki, hátha megunja. A lelki tortúra és hosszú huzavona után a család kézhez kapott a kolozsvári regionális vasúti rendőrségtől (az érmihályfalvi őrsön keresztül) egy háromsoros irományt, amely szerint eljártak az ügyben, és ezzel az eset lezárva.
Az objektivitás nevében hozzáfűzném, hogy Beke István és Szőcs Zoltán esetében –, de említhetném számtalan nemzettársunkat az elmúlt évtizedekből – a román államhatalom önmagát is megszégyenítő gyorsasággal tudott reagálni, ha nevetséges vádakkal példát kellett statuálni egy etnikum számára.
Visszatérve a nagyváradi sorozatos zászlógyalázásra s főleg a decemberi égetési kísérletre: a gyújtogatás az egyik legsúlyosabb vádnak számít a román Btk-ban. Sokkal súlyosabbnak, mint a rongálás vagy bárminemű gyűlöletre való uszítás.
De mi az néhány petárdához képest? "
Forrás : erdelyinaplo.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése