Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2019. január 6., vasárnap

A Vízkereszt története

 
Vízkereszt (Piero della Francesca, 1448-1450 k., National Gallery, London).Forrás : hu.wikipedia.org 



"Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályok az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe:
  • a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése);
  • Jézus megkeresztelkedése a Jordánban;
  • Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.
Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át.

A római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik. Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest." - olvashatjuk a Wikipédián.A Vízkereszt története:

"Epifánia ünnepe a második legrégibb keresztény ünnep a húsvét után. Egyes gnosztikus csoportok már a 2. század végén megünnepelték ekkor Jézus megkeresztelkedését, a pogány misztériumvallások jeles napjához és a Nílus vizének megszentelése egyiptomi hagyományához kapcsolódóan. Az ünnep hittani tartalmát a 3. században tisztították meg az egyiptomi egyházatyák, és a 4. század elejétől már állandó liturgikus ünnepként ülték meg. A szokás hamar elterjedt előbb keleten, majd nyugaton, ahol a század második feléből származik az első forrás.

A 4. század végén – a Római Birodalom területén december 24-25-én tartott saturnalia és Mithrász-ünnepségek miatt – a születés ünneplése elkülönült, kialakult a december 25-én ünnepelt karácsony. Ezt követően rögzült vízkereszt mai hármas tartalma: a napkeleti bölcsek látogatása, Jézus megkeresztelkedése és első csodatétele a kánai menyegzőn.

A keleti egyházak a kezdetektől vízkereszt ünnepén szentelik meg a vizet. A katolikus egyház csak a középkortól alakította ki ezt a hagyományát.

A római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta, a zsinat rendelkezései értelmében a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli január 6-án, vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a következő vasárnapon tartják, a kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.

2014-től a magyar katolikus egyházban is parancsolt ünnep vízkereszt napja,mben azzal a korábbi gyakorlattal, amely a hozzá közelebbi vasárnapra tette."

Forrás : hu.wikipedia.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése