Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2017. december 7., csütörtök

Börtönképek tárlata, elítéltekkel

 

"Rendhagyó kiállítás nyílt: az Országos Börtönparancsnokság és az Euro Foto Art szervezésében az első olyan tárlat, amely minden olyan bv-intézetről szól, ahova beengedték a fotósokat." - írja Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

 

"Elítéltek és a váradi börtönparancsnok is ott volt tegnap Nagyváradon a December 1. téri Euro Foto Art galériában. Szokatlan tárlatot nyitottak meg ugyanis: amint a galéria vezetője, Tóth István AFIAP elmondta, Fényképezőgéppel Románia börtöneiben címmel indítottak projektet, 40 fotóművész részvételével, az ország legnagyobb városaiból. Az Euro Foto Art tagszervezeteinek képviselői ők, akik az Országos Börtönparancsnokság segítségével, fényképezési céllal bejárták az összes olyan börtönt, ahova beengedték őket. (A nagyobb kivételek között említette a marosvásárhelyit, amelyik még sosem válaszolt ilyen megkeresésre.) A művészi, illetve a dokumentaristább helyszínfotózás mellett azokat az alkotásokat is lefotózták, amelyeket egyes foglalkozások keretében a büntetésüket töltők készítenek odabent. Jövőre több albumot is kiadnak a képekkel, ennek előrendezvénye a mostani első kiállítás.

Meghívás
Tóth István például a rahovai börtönben fotografált, és lapunknak így összegzett: „Én sem hittem volna el, hogy ilyen ott, nem is érzed, hogy börtönben vagy, civil ruhában mászkálnak az elítéltek, de persze lehetnek olyan részek is, ahol ez nem így van. Olyan tisztaságot láttam a konyhájukban, amilyet a kórházakban sem.” A megnyitón ott volt, a váradi börtön parancsnoka, Paul Marius Hliban is, aki idén április óta dolgozik itt, addig a Botosani-i börtönt igazgatta. Ő elmondta: szívesen látják a művészeket, de persze a létesítménynek nem mindnen része nyitható meg előttük sem, és a látogatáskor főleg a fogva tartottak közösségi tevékenységében engedtek betekintést. Az ezeket mutató képekből áll össze amúgy a tárlat anyagának nagyobb része is. Ramona Novicov műkritikus pedig beszédében hozzátette: „ne is tudhatjuk igazán, mi zajlik egy ilyen büntetés-végrehajtási intézeten belül, de amit láttunk, már az is megindító”. A börtönparancsnok amúgy meghívta a tárlat szervezőit, hogy „a lehető legrövidebb időn belül a váradi bv-intézetben is állítsák ki ezeket a képeket”.
A megnyitóra mintegy húsz olyan elítéltet is elhoztak, aki rövidesen szabadul. Egyikük beszédet is mondott, bár semmilyen konkrétumot nem említett. Nem így aztán Tóth István, aki a jelen lévőket meghívta az Euro Foto Art szervezésében zajló fotótanfolyamokra, jelezve, hogy szabadulásuk után a mostani elítélteket is segítheti akár ez is a reintegrálódásban. A tárlaton – az Euro Foto Art rendezvényei közül most először, de nem utoljára – Nicolae Moranciu zenélt, aki a szabadsággal, az ember belső változásával kapcsolatos dalokat adott elő. A kiállítás január 5-ig tekinthető meg, munkanapokon." 
Forrás : biharinaplo.ro

" A tárlat január 5-ig, munkanapokon 8 és 19 óra között látogatható." Forrás : oradeamagazin.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése