Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2018. január 16., kedd

Híres nagyváradiak : Bajor Andor

Bajor Andor 1990-ben 
Bajor Andor 1990-ben.Forrás : hu.wikipedia.org 

"Bajor Andor (Nagyvárad1927szeptember 30. – Debrecen1991január 25.) romániai magyar író, költő, humorista.

Középiskoláit szülővárosában végezte, 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemenfilozófia szakos tanári oklevelet szerzett. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1952-ig az egyetem Logika Tanszékén gyakornokként működött, majd rövid ideig a Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken lett tanársegéd. 1953 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként, 1957-től 1962-ig a Napsugár című gyermeklap munkatársaként dolgozott, majd 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1969 és 1987 között a bukaresti Előre című napilap kolozsvári munkatársaként tevékenykedett. Több évtizeden át ő írta az Utunk című irodalmi hetilap szilveszteri Ütünk mellékletét. 1990 és 1991 között a kolozsvári Keresztény Szó című katolikus lap főszerkesztője volt." 
Teljes cikk : hu.wikipedia.org 

Részlet Nagyvárad írásából : 

 
Szerző a Körös parton

"Nagyváradon születtem, éppen akkor, amikor apámat vidékre helyezték. Így ritka szerencsével a szülővárosom mellé azonnal szülőfalura is szert tettem, mégpedig akkora nagy falura, hogy évekig lehetett benne járni, és az ember még mindig nem jutott ki belőle."

 
Egyszerre éreztem fájdalmat és örömöt, amikor apám bejelentette, hogy sokáig nem folyósított és most egy összegben kapott nyugdíjából visszaköltözünk Váradra.
Evvel a döntéssel  kezdődött  meg  hurcolkodásaink hosszú sorozata.
Előbb a kanyargós Szent János utcában béreltünk lakást, a Váli-féle szódagyár mellett - amely a környéket állítólag robbanással fenyegette.
Az utcát azonban Szent János védte, elsősorban a Körös áradásától, de nyilván a szódásüvegek fölrobbanásától is.
A szent az utca elején vigyázott, és néhány alkalmat leszámítva csakugyan megóvta a várost az áradattól. A szobor megfeketedett a napon, és a Körös is sötétítette alakját, ha netalán mégis elszabadult az árvíz.

Szent János volt az első szerecsen, akit láttam.


Előbb a vincés apácák elemijébe írattak, hogy anyanyelvemen tanulhassak. Szerencsétlenségemre ez leányiskola volt, ami fokozta a városban betöltött helyzetem bizonytalanságát. Egyik apácát nem tudtam megkülönböztetni a másiktól egyforma ruhájuk és óriás kornettjük miatt. Csak azt ismertem föl, aki az utolsó órákon kötni tanított. Valahányszor megláttam, azonnal sírni kezdtem.
Tarthatatlan állapotomon végül is úgy segítettek, hogy a városi tanfelügyelőnek juttatott szerény pénzadománnyal a szüleim kieszközölték az olaszi katolikus fiúiskolába való átírattatásomat.
Egyébként elemibe annak idején apám is odajárt.

Mindennap kalandot jelentett a számomra, hogy az iskolából hazataláljak. Évek teltek belé, amíg a várost fölfedeztem, csavaroghattam a Bunyitai ligetben, amelynek csónakázó árkát apám ásta diákkorában, közmunkában, és szintén közmunkában én tömtem be.

Egyszer be akartam szökni a várba, ahonnan mondabeli alagutat vezettek Biharpüspökibe, Sólyomkővárra és a Kálvária temploma alá.
De egy katona megállított és rövid közléséből arra következtettem, hogy le akar lőni.
Várad világváros volt, ahol egyszerre árultak zöld lánggal égő gyufát, őrangyalszobrot, vadászkolbászt, Ady nevű harisnyát. Ebben látom ma is a szimbolizmus legérthetetlenebb túlkapását. A textilüzletek ajtaján át az utcára áramlott a képtelen mennyiségű ruhaszövetek szaga, és kérdésessé tette az előkelő öltözködés értelmét. Akkora idegenséget éreztem a luxusüzletek kirakata előtt, mint amikor a virágoskertbe fokhagymát ültetnek.

Olyan nagy város volt Várad, hogy még repülőhidakat is építettek az állomás mellé. Ezek nem repültek ugyan, de bizonyára megtehették volna. Innen sokat bámészkodtam, ismerkedtem a világrészekkel. Amíg a vonatok nehéz füstjüket reám lehelték, láttam igazi török vagonokat is. Mi nem utaztunk, csak költözködtünk. Külön-külön ismertem a harangokat, a székesegyház harangjának komoly kongását, a Szent László templom ércének líraibb tenorját. Ünnepélyes és szent épület volt a püspöki palota, csodálatra méltó a görögkeleti holdas templom, amely egyszerre jelezte az ég és a föld változásait.

Szent volt a Körös vize is, armaly mint valami pogány isten, évente megkövetelte a maga áldozatát.
Ez szomorú, de dicső halálnem volt.  Bár a folyó békén tűrte, hogy az ember a gáton átzuhogó víz alatt hűsöljön eltűnve a világ elől. Viszont a gyanútlan úszót mélybe húzta  kiszámíthatatlan örvényeivel.
Az elemi után az akkori Gojdu Líceum magyar tagozatára írattak, ahová mindig délután jártunk, mert számunkra akkor voltak szabadok a termek.

Ez idő tájt kezdődtek a főutcái kirakat- és fejbetörések, amelyek a belázasodott beszédek szerint a dicső történelmet idézték.
Apám ez idő tájt jött haza életének legkülönösebb választásáról.
Feldúltan újságolta,  hogy csak azt kérdezték meg : egyetért-e a királlyal.
Ugyanis joga volt nem egyetérteni és föliratkozni a rendőrség számára készülő névsorra.
Apám végül is egyetértett a királlyal.
Úgy hiszem, evvel a már szót sem érdemlő eseménnyel fejeződött be szülőföldem akkori története. Utána különösebbnél különösebb események következtek, amelyek nem a földrajzi és nem az ésszerű történelem szigorú körébe tartoznak. Tömegverekedések, fölszított indulatok, váradi románok és magyarok menekülése, zsidók összeterelése, elhurcolása és kiirtása, égő házak, porrá lett lakónegyedek, értesítések az elesettekről, vízbe roskadt hidak, feldúlt és megsemmisített évszázados kultúrértékek jelzik,   hogy  a szülőföldemet a történelem   milyen   megpróbáltatásoknak tette   ki.

Most, ha évtizedek múltán az utam arra visz, ismerős utcákon ismeretleneket találok.

Hajdani iskoláimat is hiába keresem. Egy darabig még tudtam, hogy nyilván az az új intézmény lehet a jogutód, amelynél az egykori pedellus tovább szolgál. De Ferenc bácsi nyugdíjba ment, és azóta tanácstalan idegenként állok a Kálváriára épített vendéglő önfeledt sokadalmában. Csak nehezen tudom a helyet azonosítani. A régi krónika metszete szerint innen ágyúzta a török a várat 1598-ban, és közben a láthatár széléig felperzselte a falvakat.
A várat egyébként akkor nem vette be.

A vár 1617-ben
Megátalkodottak voltak a védők, bár szabadságukban állt, hogy válasszanak a tűzhalál, a vízbefúlás és a lenyakaztatás között.
Fortéllyal, hősiességgel, bizonyára erős hittel az életet őrizték meg mint a legvalószínűtlenebb lehetőséget.

Gyermekkorom idején már csak egy fagylaltos török maradt a jatagános, lándzsás, ostromlétrás hadseregből.
De mint kiderült, annak sem az eredete volt török, hanem a foglalkozása. Összezavarta a törökséget a cukrászattal.
Eltűnt fagylaltos kocsijáról a gyönge emberek ügyefogyott érvényesülési szándéka csilingel felém."

Forrás: Utunk évkönyv, 1974., 163-168. oldalak 

Teljes cikk : kalandozok.blogspot.ro 


"Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. – 1991. jan. 25., Debrecen) – író. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos tanári oklevelet. A Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. 1949-től 1952-ig előbb gyakornok a Bolyai Tudományegyetem logika tanszékén, majd a magyar irodalomtörténeti tanszéken tanársegéd, 1953-tól az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1957-től a Napsugár, 1962-től pedig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőségi tagja Kolozsvárt. 1969 után az Előre kolozsvári munkatársa." 
Teljes cikk : lexikon.kriterion.ro 


 
(maszol.ro/Nagy P. Zoltán fotója Bajor Andorról, amikor a hatvanas évek végén ellátogatott a csíkszeredai napilap szerkesztőségébe)

"Baráti biztatásra is – „írd meg Bandikót, huszonöt éve halt meg” – belefogok egy bizsergetően fájdalmas kalandba: elindulok Bajor-élményeim nyomában. Hetykeségnek érezném kritikai értékelést mondani írónkról, távol áll tőlem betolakodóként elvenni a bölcsészek munkáját, élete és műve, gondolom és remélem, eléggé ismert a fiatalok körében is. Érdemes rákeresni, van új felfedeznivaló."

Teljes cikk : eurocom.wordpress.com 

Bajor Andor három levele — közzéteszi Réz Pál


"Nem is olyan rég történt, alig hatvanhárom éve, hogy legjobb barátom, akkori legjobb barátom, Bajor Andor letette az érettségi vizsgát a nagyváradi Szent László-gimnáziumban – hivatalosan már nem így hívták, de mindenki ezen a néven emlegette –, átköltözött Kolozsvárra, és beiratkozott a bölcsészkarra, ha jól emlékszem, magyar–filozófia szakra. Három évvel volt idősebb nálam Bandikó, három év pedig nagy idő és nagy rangkülönbség ebben az életkorban, de Bajor ezt sohasem éreztette velem – együtt szerepeltünk például, egyenrangúként, az önképzőkörben (persze az elnök ő volt), a diákmozgalomban. Rendeztünk egy irodalmi estet is, pontosabban irodalmi törvényszéket, talán 1946-ban, az Újságíró Klubban: Karinthy Frigyest állítottuk bíróság elé, én voltam az ügyész, Bajor a védő, Karinthy-művek a tanúk, a Pitypangot a Szigligeti Színháznak az az ifjú művésznője mondta el, akibe mindketten szerelmesek voltunk (pedig stílusosabb lett volna, ha ezt a verset férfi szavalja el). Nagy sikerünk volt. (Az irodalmi törvényszék jó műfajnak mutatkozott, nem is értem, miért feledkeztek meg róla.)" 
Teljes cikk : korunk.org 

Levele : epa.oszk.hu 

Bajor Andor életrajza a nevpont.hu-n.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése