Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2019. augusztus 22., csütörtök

Virágkocsik felvonulás, menettáncosok és színpad nélkül

Saját fotó.Készült a Városháza tornyából augusztus 21-én délután négy óra után. 


2019-ben ismét volt Virágkarnevál Nagyváradon. Az 50. Debreceni Virágkarnevál hat virágkocsiját láthatták a váradiak augusztus 21-én a Szent László téren.Sok ezer váradi láthatta a gyönyörű virágkölteményeket.A hagyomány folytatódott, de volt egy negatív hatása. Nem volt ünnepélyes felvonulás, nem voltak menettáncosok, sőt még színpad sem.Miért? 

"A másik komoly gond az, hogy idén először nem vonulnak fel Nagyvárad utcáin a Debrecenből érkező virágkocsik, sem az ezeket kísérő táncosok, azzal a komolyan nem vehető indokkal, hogy a felújítások miatt nem használható az útvonal – mondta a megyemenedzser. " - olvasható a Maszol cikkében. 

Politika ismét szegényebbé tette a váradiakat.A felújítások miatt nem volt felvonulás?A Ziga Zaga étteremtől a Decebálon át nincsen közlekedési akadály.Szánalmas  indok.Kiket sajnálok? Azokat akik felkészültek a felvonulásra és a színpadi fellépésre.A tudásukat nem tudták megmutatni.Mit érezhetnek? Nagyon átlettek verve. Ezt olvashatjuk a Maszol cikkében : 

„Lehet színpadunk, program nélkül. Ez azt jelenti, hogy az a 94 felvonuló gyermek nem tudja bemutatni produkcióját, amelyre oly lelkiismeretesen készültek. Román és magyar fiatalokról van szó, akiknek fellépése emelte volna a program színvonalát, hangulatát, de egy érthetetlen és rosszindulatú döntés miatt nem adhatták elő műsorukat. A polgármesteri hivatal döntését meg fogjuk támadni"

94 gyermek és fiatal hogyan érezhet? A politikai szabályok szerint a PNL -nek kétharmados többsége van a Helyi Tanácsban.Hála a váradi magyaroknak, Bolojan azt tehet amit akar.Nincs aki megfoghatná a kezét, talán a törvények. 

Nem volt hely a színpadnak a Szent László téren? A fenti fotó választ adhat a. kérdésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése