Bizonyára akkor sem volt sokkal gazdagabb a színház, de rémlik, mintha a színpadról áradt volna a bőség, a fény. Hogy csak egyet említsek: a János vitéz második felvonása a francia király udvarában játszódik, a palota egy pompás termében, ahol minden ragyogott, ahol a trónus aranynak tűnt, és a királynőt játszó Bán Kató fején csak úgy csillogott a korona…
A napokban egy pillanatra visszamentem a múltba a városunkban tartózkodó Székelyné Nagy Gizivel, aki az akkori idő legnagyobb sikerű szubrettje volt. A karcsú kislány alig 16 évesen került a váradi színházhoz, ahol Szabó Ernő és Putnik Bálint az Erdészlány címszerepét bízta rá, amit olyan sikerrel oldott meg, hogy azonnal leszerződtették. Mikor ‘47-ben odakerültem, már ő volt a közönség kedvence, aki mind prózában, mind operettben főszerepeket játszott. Kolléganői is nagyon szerették, ami színháznál nem jellemző. Mikor Pesten Hamvy Lucyvel és Szögi Arannyal a régi színészekről és színésznőkről beszélgettünk, Palucz Vilma mellett mindig a Nagy Gizi neve került szóba mint a legkedvesebb és legőszintébb kollégáé.
Nagyszerű volt most vele elbeszélgetni a múltról, hallgatni, hogyan áradozik az itteni közönségről, amely elárasztotta szeretetével, sikeres színésznővé téve. Szomorúan vallotta meg, hogy később megbánta, amiért férje unszolására Németországba költözött. Szeretettel mutatta unokáinak fényképét, elmesélte férje, a váradiak által oly jól ismert Székely doktor korai halálát és az ezzel járó akkori nehéz helyzetét, de mint mondotta: optimista lénye leküzdötte a nehézségeket, és csodás emlékeiből élve boldog embernek érzi magát.
Azután újra visszatért szeretett témájára, a színházra, és talán még mindig mesélne, ha a vonat indulása nem szakította volna félbe...
Forrás : hhrf.org
Mogyoróssy István.Forrás : szigligeti.szigligeti.ro
Kattintson : Mogyoróssy István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése