Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. július 11., péntek

Kicserélik a csúf nejlontetőt

Pár hónappal ezelőtt emelte a váradi önkormányzat azt a könnyűszerkezetű műanyagtetőt a Széles utcai piac fölé, amely nagyon sok kereskedőnek és még több vásárlónak nem nyerte el a tetszését. A szóban forgó tető ugyanis sötét, kékes-zöldes színű nejlonöntvényből készült, és a színe miatt a piaci asztalokon levő áruk minőségét képtelenség megállapítani. A paradicsom lilának, a túró kékeszöldnek látszik, az meg, hogy melyik élelmiszer mennyire friss, szinte lehetetlen eldönteni a furcsa „hangulatvilágításban”.
kicserelik 1
Jelenleg ez a furcsa kékeszöld tető borítja a Széles utcai piacot

Emiatt már több vita volt a piacon, sok kereskedő az önkormányzatnak is panaszt nyújtott be, jelezve, hogy ahhoz képest, milyen borsos bérleti díjat fizetnek a Széles utcai piacon, a körülmények nem igazán kereskedő- vagy vásárlóbarátok. Másfél hónappal ezelőtt a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) vezetősége még azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékukban lecserélni a csúnya nejlontetőt, ugyanis azért választottak ilyen színű födémet a piacra, hogy az védje a melegtől és a napfénytől az árusokat és a vásárlókat.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése