Fiákerek,
konflik, bérkocsik, komfortáblik jelentették Nagyváradon is a
járműforgalmat a XIX. század második felében, mígnem éppen száz
esztendeje már bérautók is megjelentek, néhány évtized múltán teljesen
kiszorítva a város utcáiról a ló vontatta taxikat. Utóbbiak működését
elsősorban korabeli sajtóanyagok alapján idézi fel PÉTER I. ZOLTÁN.
„Bérkocsik,
mégpedig úgy két, mint egylovasok dolgában Nagyvárad meglehetősen el
van látva. Nyitott és zárt fiakerje van 30, konfortáblija 35, melyek
elég tiszták és kényelmesek” – állapította meg Hügel Ottó kis
útikönyvében 1872-ben. Közlik az útikönyvben az árszabályokat is,
melyekből csak néhány jellemzőbb példát említünk: negyedórára a városban
a kétlovas bérkocsi – fiáker – 0,40 forintért, az egylovas – konflis –
0,25 forintért vitte az utast. Fél órára 0,50, illetve 0,30 forintot
kértek, míg egy egész órára már 1 forintot, illetve 0,60 forintot. Egy
egész napra is ki lehetett bérelni a bérkocsikat, 7–19 óra között 6
forintért egy kétlovast és 5 forintért egy egylovas bérkocsit. A
városban több állomáshelyet is kijelöltek a bérkocsiknak. A
legjelentősebb a vasútállomás előtt volt. (Hügel Ottó: Nagyvárad és
környéke. Nagyvárad, 1872. 5–6. p.)
Ezek a tarifák a mai embernek már nem sokat mondanak, ezért érdemes összehasonlítani az 1870-es évek bérkocsi-díjszabásait a korabeli egyéb szolgáltatásokkal. Például ha valaki a vasúttól egy szállodába hajtatott, a fiákerért 1 forintot fizetett, a konflisért 0,60 forintot, azaz 60 krajcárt. Ugyanakkor a Fekete Sas szállodában 1 forintért lehetett egy éjszakát tölteni. Ezek után joggal kérdezhető: a bérkocsi volt-e drága vagy a szálloda olcsó – még ha fürdőszoba nem is járt hozzá. De ha arra gondolunk, hogy például a Szőlőhegy vendéglőben egy liter borért 20 krajcártól 1 forintig kellett fizetni, akkor egyértelműen a szálloda volt olcsó. Hasonló volt a helyzet a XIX. század végén is, amikor egyórányi kocsikázás árából már egy szerényebb szobát lehetett bérelni a Zöldfa vagy a Fekete Sas szállodában.
Érdemes felidézni a bérkocsikra vonatkozó rendőri rendszabályokat korabeli megfogalmazásban: „1. Minden álláshelyen éjjelen által is egy-egy bérkocsifogat sor szerint a közönség szolgálatára készen állani köteles. 2. Az állomáshelyen álló bérkocsis minden bérlőt haladéktalanul felvenni köteles, valamint a megszabott napi időn kívül még éjjeli felszólításoknak a megszabott díjemeléshez eleget tenni tartozik. 3. Minden bérkocsinak hatóságilag kijelölt helye lévén, megrendelése esetében tartozik azt azonnal elhagyni, és a megrendelő által kijelölt helyre hajtani. 4. Az állomási helyen levő bérkocsis nem mentheti magát megrendelés esetén azzal, hogy már le van tartóztatva [vélhetően valaki által feltartóztatva – sz. m.], mert ilyen esetben tartozand fövege mellé egy fehér szalagból készült látható jelvényt tenni. 5. Az állomási helyen történő beszállásnál a bérkocsis a vendéget az órára való figyelmeztetéssel az időre emlékeztetni tartozik. 6. Ha a bérkocsi állomáshelyéről hivatik el, a járati idő azon perctől kezdve számítandó, midőn a bérkocsis állomási helyét elhagyta. 7. Minden bérkocsis a kapitányi hivatalnál bejelentendő, s csak erkölcsi jó magaviseletet és becsületességet tanúsító bizonylatoknak előmutatása után nyerhet a kapitányi hivataltól menetjegyet, amelyet a kocsiját használó vendégnek bármikor is előmutatni tartozik. 8. Hajtani a városban csak mérsékelt ügetésben (trab) szabad. Házakból kihajtani – vagy azokbani behajtás –, és az utcákba bekanyarodás alkalmával, nemkülönben a hidakon és mindenütt, hol a közlekedés bármi tekintetben szűk, továbbá a templomok közelében csak lépésben szabad hajtani. 9. Hajtás közben a bérkocsisnak dohányozni tilos. 10. A közönséget a bérkocsi használatára felszólítani nem szabad. 11. A bérkocsi mindig tisztán tartandó, annak rosszasságáért, s az azt használóknak netalán okozandó károkért a bérkocsitulajdonosok felelősök. 12. A vitelárdíjszabályon felüli követelések miatt a bérkocsisok szigorúan megfenyíttetnek; a felek tehát – akik zsaroltatnak – e végett a városkapitányi hivatalnál tegyenek panaszt. 13. Estve és éjnek idején kötelesek a bérkocsitulajdonosok a kocsik mindkét oldalán kivilágított lámpát használni, melyek külső világtáblájára a kocsi számának olvashatólag veres színnel előtüntetve kell lennie.” (Hügel Ottó: Nagyvárad és környéke. Nagyvárad, 1872. 6–8. p.)
Ezek után lássuk, hogyan is működtek ezek a bérkocsik az egykori sajtóhírek alapján az 1870-es években. „A komfortáblik ellen többen panaszkodnak. Legrondábbak állanak azonban az Apolló (a későbbi Szaniszló, a mai Eminescu) utca szögletén. Nem jó lenne néhány tisztát is állítani oda, vagy arra kötelezni a tulajdonosokat, hogy tisztességes kinézésű kocsikat tartsanak? Most az ember, különösen ha nincs módjában, hogy minden napra egy új ruhát csináltasson magának, csak félve veszi igénybe e ronda járműveket.” (Nagyvárad, 1873. április 30.)
Teljes a képzavar a cikkben, ugyanis a címben – amit nem közöltünk – „piszkos” fiáker szerepel, azaz kétlovas bérkocsi, míg az első mondatban szereplő komfortábli – amely ellen többen panaszkodnak – az egylovas bérkocsi, közismertebb nevén konflis. Ezek után arra gondolhatunk, hogy mind az egylovas, mind a kétlovas bérkocsik többsége piszkos volt. Bár az is lehetséges, hogy a cikkíró e néhány sorban minél változatosabban szerette volna a bérkocsikat megnevezni, s eközben úgy összekeverte a nevüket, hogy ma már nem tudhatjuk, melyik ellen volt panasza az újdondásznak. De 140 év távlatából vélhetően ennek már semmi jelentősége…
Ugyanez a téma Piszkos bérkocsik címmel visszatért ugyanezen év szeptemberében is: „Magyarország egyetlen városa sem tesz túl Nagyváradon a fiakerek piszkossága, rondasága tekintetében, holott jólélekkel merjük állítani, hogy az ilynemű járművekkeli közlekedés sehol sem drágább, mint városunkban. Nálunk az ember a legnagyobb vigyázattal kénytelen igénybe venni az újkori Faetonok [kétoldalt nyitott, a nap ellen védőtetővel ellátott elegáns, könnyű hintó – sz. m.] járművet, félvén a bepiszkolástól egyrészt, míg másrészről annak is ki van téve, hogy a rongyos, kaptás [vastag bokájú, pókos lábú, jellegzetes járású] gebe, melyre nézni szánalom, felbukik vele az utca közepén. Ha másra nem is, arra felügyelhetne rendőrségünk, hogy a fiakerek tiszták legyenek. Mint mondanak rólunk az idegenek?” (Nagyvárad, 1873. szeptember 30.)
Akadtak más gondok is, például éjjelente nehéz volt bérkocsit találni: „Éjjel nálunk sem egyik, sem pedig másik városrészben nincsen bérkocsi, pedig különben van elég. Sokszor pedig a közönségnek éjjel is sürgősen kellene, például orvosért és más száz meg száz okból. Nem járja egy olyan városban, melynek már gázvilágítása is van. Kérjük tehát a főkapitány urat, stb.” (Nagyvárad, 1874. október 1.)
Hogy mi köze van a gázvilágításnak a bérkocsikhoz? Talán csak annyi, hogy a „légszesz” fényénél a bérkocsik is könnyebben közlekedhettek, mint azelőtt a petróleumlámpák pislákolása mellett.
De folytassuk a panaszt egy másik cikk alapján: „Az egyfogatú kocsik nyomorúságos voltáról már írtunk, újabb illusztráció gyanánt feljegyezzük, hogy tegnap egy idegen asszonysággal a Fő utcán roppant össze egy ily díszfogat – az utasnő ijjedten kiszállt, úti málháit körülötte kirakták, s a romok mellől végre gyalog vette beljebb útját az ismeretlen városba.” (Nagyvárad, 1874. október 21.)
Eljött a tél, s ezzel egy időre megszűnt a panaszáradat is, mivel a bérkocsikat a sokkal népszerűbb szánok helyettesítették. Szokatlanul havas tél lehetett 1875 januárjában, vagy akkor még nem sózták az utakat, ha napokig lehetett szánkózni a városban: „Állandó pompás szánunk van, s a bérkocsik nagy része is tulajdonképpen bérszán. Van csengés, bongás az utcákon, s kivált a szerdai ünnepnapon egész csapatokban repültek és fáztak az ünnepi szánkózók. Úgy halljuk, valamelyik este – ha addig olvadni nem fog – fáklyás szánkózást rendez néhány lelkes szánkózó.” (Nagyvárad, 1875. január 9.) Hogy lett-e valami a fáklyás szánkózásból, azt már sohasem tudjuk meg, mert a lap nem tért vissza e témára.
Időközben kitavaszodott, és folytatódtak a bírálatok: „Konfortábel, konfortébel, konfertábel, konfertébel, konfortábli, konfertébli stb., stb. variációval van elnevezve azon néhány »batár«, mely Nagyvárad városában ide-oda cipeli a közönséget, húzván nekik kerekük forgásával »oly kegyetlen vonítással hangzó indulót«, mely felér a konstantinápolyi macskakoncerttel. Csúnyák biz ők, rosszak is, drágák is, de – piszkosak.” (Nagyvárad, 1875. április 14.)
Az a vád sem érheti a korabeli skriblereket, hogy csak nagy általánosságban írtak a bérkocsikról. Az egyik újságíró Konfertábel nr. 6 címmel az alábbi sorokat közölte lapjában: „No, ennél rongyosabb szerszám nincs a földkerekségén. A kocsisa szegény olyan rongyos, mintha a sas rúgta volna meg. Lova pókos mind a két hátulsó lábára, az első jobb lába pedig meg van rokkanva. Piszkosabb, mint amilyen lehetett volna az Augiás istállója, amellett kocsisánál egy mákszemmel sincs szebben dekorálva. Kerekeit csak a festék tartja össze, míg a hátulsó részt az elsőhöz vas hiányában egy kötéldarab fűzi oly szorosan és biztosan, amint azt egy néhai istrángtól várni lehet. Mindenesetre meghatóan parodizálja annak ízlését, ki beleül, s annak bátorságát, akit a sors ezen hajt ki a vasúthoz.” (Nagyvárad, 1875. december 29.)
A konflisok és fiákerek minősége mellett baj volt a kocsisok viselkedésével is: „Konfortáblisaink néha valóságos forradalmat csinálnak helyükön, ha egy-egy »passagier« jelentkezik. Tízen, húszan rohannak s majd elgázolják, úgy igyekszik felé valamennyi. Azok aztán, akiket az »utazó« nem választott, gúnyos sőt piszkos szavakkal illetik őt. Az ilyen botalávalókat jó lenne adandó alkalmakkor megfenyíteni.” (Nagyvárad, 1876. június 4.)
Azt gondolná az ember, hogy ezek a járművek lassan, megfontoltan közlekedtek az utcákon, miközben a lovak patkói szabályos ritmusban csattogtak a kövezeten. Már ahol volt kövezet… De nem egészen így volt: „A Fő utcán egy fiakerből a gyorshajtás következtében kiesett a hátulsó jobb kerék, minek folytán a jármű tengelye csak úgy szikrázott a kövezeten. Dicséretére legyen azonban mondva a mesterének – nem tört szét az alkotmány, ehelyett a benne utazó urat elhajította úgy, hogy suszterboldogító kövezetünk nyomban levitte arcáról, könyökéről és térdéről a bőrt a kihajítottnak!” (Nagyvárad, 1876. június 9.)
Még vagy egy negyedszázadig, ha tartott a lófogatú bérkocsik egyeduralma Nagyvárad utcáin. 1900 októberében automobil-próbajáratokat indítottak Debrecen és Nagyvárad között. Az első automobil nagy szenzációt keltve október 7-én érkezett meg a városba. Ennek „az új csodának” az elterjedését nem lehetett megállítani, még akkor sem, ha a városi tanács 1900 április havi ülésén úgy döntött, hogy „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi!” De bizony lett, mert sorra jelentek meg a magántulajdonú gépkocsik, 1913-ban már bérautók is álltak a váradiak rendelkezésére. (Péter I. Zoltán: „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi” In: Várad, 2011. 6. szám.) A bérautók, azaz a taxik az 1960-as évekre fokozatosan kiszorították Várad utcáiról a konflisokat (a fiákerek már hamarabb eltűntek), mára csak az emlékük él tovább.
Ezek a tarifák a mai embernek már nem sokat mondanak, ezért érdemes összehasonlítani az 1870-es évek bérkocsi-díjszabásait a korabeli egyéb szolgáltatásokkal. Például ha valaki a vasúttól egy szállodába hajtatott, a fiákerért 1 forintot fizetett, a konflisért 0,60 forintot, azaz 60 krajcárt. Ugyanakkor a Fekete Sas szállodában 1 forintért lehetett egy éjszakát tölteni. Ezek után joggal kérdezhető: a bérkocsi volt-e drága vagy a szálloda olcsó – még ha fürdőszoba nem is járt hozzá. De ha arra gondolunk, hogy például a Szőlőhegy vendéglőben egy liter borért 20 krajcártól 1 forintig kellett fizetni, akkor egyértelműen a szálloda volt olcsó. Hasonló volt a helyzet a XIX. század végén is, amikor egyórányi kocsikázás árából már egy szerényebb szobát lehetett bérelni a Zöldfa vagy a Fekete Sas szállodában.
Érdemes felidézni a bérkocsikra vonatkozó rendőri rendszabályokat korabeli megfogalmazásban: „1. Minden álláshelyen éjjelen által is egy-egy bérkocsifogat sor szerint a közönség szolgálatára készen állani köteles. 2. Az állomáshelyen álló bérkocsis minden bérlőt haladéktalanul felvenni köteles, valamint a megszabott napi időn kívül még éjjeli felszólításoknak a megszabott díjemeléshez eleget tenni tartozik. 3. Minden bérkocsinak hatóságilag kijelölt helye lévén, megrendelése esetében tartozik azt azonnal elhagyni, és a megrendelő által kijelölt helyre hajtani. 4. Az állomási helyen levő bérkocsis nem mentheti magát megrendelés esetén azzal, hogy már le van tartóztatva [vélhetően valaki által feltartóztatva – sz. m.], mert ilyen esetben tartozand fövege mellé egy fehér szalagból készült látható jelvényt tenni. 5. Az állomási helyen történő beszállásnál a bérkocsis a vendéget az órára való figyelmeztetéssel az időre emlékeztetni tartozik. 6. Ha a bérkocsi állomáshelyéről hivatik el, a járati idő azon perctől kezdve számítandó, midőn a bérkocsis állomási helyét elhagyta. 7. Minden bérkocsis a kapitányi hivatalnál bejelentendő, s csak erkölcsi jó magaviseletet és becsületességet tanúsító bizonylatoknak előmutatása után nyerhet a kapitányi hivataltól menetjegyet, amelyet a kocsiját használó vendégnek bármikor is előmutatni tartozik. 8. Hajtani a városban csak mérsékelt ügetésben (trab) szabad. Házakból kihajtani – vagy azokbani behajtás –, és az utcákba bekanyarodás alkalmával, nemkülönben a hidakon és mindenütt, hol a közlekedés bármi tekintetben szűk, továbbá a templomok közelében csak lépésben szabad hajtani. 9. Hajtás közben a bérkocsisnak dohányozni tilos. 10. A közönséget a bérkocsi használatára felszólítani nem szabad. 11. A bérkocsi mindig tisztán tartandó, annak rosszasságáért, s az azt használóknak netalán okozandó károkért a bérkocsitulajdonosok felelősök. 12. A vitelárdíjszabályon felüli követelések miatt a bérkocsisok szigorúan megfenyíttetnek; a felek tehát – akik zsaroltatnak – e végett a városkapitányi hivatalnál tegyenek panaszt. 13. Estve és éjnek idején kötelesek a bérkocsitulajdonosok a kocsik mindkét oldalán kivilágított lámpát használni, melyek külső világtáblájára a kocsi számának olvashatólag veres színnel előtüntetve kell lennie.” (Hügel Ottó: Nagyvárad és környéke. Nagyvárad, 1872. 6–8. p.)
Ezek után lássuk, hogyan is működtek ezek a bérkocsik az egykori sajtóhírek alapján az 1870-es években. „A komfortáblik ellen többen panaszkodnak. Legrondábbak állanak azonban az Apolló (a későbbi Szaniszló, a mai Eminescu) utca szögletén. Nem jó lenne néhány tisztát is állítani oda, vagy arra kötelezni a tulajdonosokat, hogy tisztességes kinézésű kocsikat tartsanak? Most az ember, különösen ha nincs módjában, hogy minden napra egy új ruhát csináltasson magának, csak félve veszi igénybe e ronda járműveket.” (Nagyvárad, 1873. április 30.)
Teljes a képzavar a cikkben, ugyanis a címben – amit nem közöltünk – „piszkos” fiáker szerepel, azaz kétlovas bérkocsi, míg az első mondatban szereplő komfortábli – amely ellen többen panaszkodnak – az egylovas bérkocsi, közismertebb nevén konflis. Ezek után arra gondolhatunk, hogy mind az egylovas, mind a kétlovas bérkocsik többsége piszkos volt. Bár az is lehetséges, hogy a cikkíró e néhány sorban minél változatosabban szerette volna a bérkocsikat megnevezni, s eközben úgy összekeverte a nevüket, hogy ma már nem tudhatjuk, melyik ellen volt panasza az újdondásznak. De 140 év távlatából vélhetően ennek már semmi jelentősége…
Ugyanez a téma Piszkos bérkocsik címmel visszatért ugyanezen év szeptemberében is: „Magyarország egyetlen városa sem tesz túl Nagyváradon a fiakerek piszkossága, rondasága tekintetében, holott jólélekkel merjük állítani, hogy az ilynemű járművekkeli közlekedés sehol sem drágább, mint városunkban. Nálunk az ember a legnagyobb vigyázattal kénytelen igénybe venni az újkori Faetonok [kétoldalt nyitott, a nap ellen védőtetővel ellátott elegáns, könnyű hintó – sz. m.] járművet, félvén a bepiszkolástól egyrészt, míg másrészről annak is ki van téve, hogy a rongyos, kaptás [vastag bokájú, pókos lábú, jellegzetes járású] gebe, melyre nézni szánalom, felbukik vele az utca közepén. Ha másra nem is, arra felügyelhetne rendőrségünk, hogy a fiakerek tiszták legyenek. Mint mondanak rólunk az idegenek?” (Nagyvárad, 1873. szeptember 30.)
Akadtak más gondok is, például éjjelente nehéz volt bérkocsit találni: „Éjjel nálunk sem egyik, sem pedig másik városrészben nincsen bérkocsi, pedig különben van elég. Sokszor pedig a közönségnek éjjel is sürgősen kellene, például orvosért és más száz meg száz okból. Nem járja egy olyan városban, melynek már gázvilágítása is van. Kérjük tehát a főkapitány urat, stb.” (Nagyvárad, 1874. október 1.)
Hogy mi köze van a gázvilágításnak a bérkocsikhoz? Talán csak annyi, hogy a „légszesz” fényénél a bérkocsik is könnyebben közlekedhettek, mint azelőtt a petróleumlámpák pislákolása mellett.
De folytassuk a panaszt egy másik cikk alapján: „Az egyfogatú kocsik nyomorúságos voltáról már írtunk, újabb illusztráció gyanánt feljegyezzük, hogy tegnap egy idegen asszonysággal a Fő utcán roppant össze egy ily díszfogat – az utasnő ijjedten kiszállt, úti málháit körülötte kirakták, s a romok mellől végre gyalog vette beljebb útját az ismeretlen városba.” (Nagyvárad, 1874. október 21.)
Eljött a tél, s ezzel egy időre megszűnt a panaszáradat is, mivel a bérkocsikat a sokkal népszerűbb szánok helyettesítették. Szokatlanul havas tél lehetett 1875 januárjában, vagy akkor még nem sózták az utakat, ha napokig lehetett szánkózni a városban: „Állandó pompás szánunk van, s a bérkocsik nagy része is tulajdonképpen bérszán. Van csengés, bongás az utcákon, s kivált a szerdai ünnepnapon egész csapatokban repültek és fáztak az ünnepi szánkózók. Úgy halljuk, valamelyik este – ha addig olvadni nem fog – fáklyás szánkózást rendez néhány lelkes szánkózó.” (Nagyvárad, 1875. január 9.) Hogy lett-e valami a fáklyás szánkózásból, azt már sohasem tudjuk meg, mert a lap nem tért vissza e témára.
Időközben kitavaszodott, és folytatódtak a bírálatok: „Konfortábel, konfortébel, konfertábel, konfertébel, konfortábli, konfertébli stb., stb. variációval van elnevezve azon néhány »batár«, mely Nagyvárad városában ide-oda cipeli a közönséget, húzván nekik kerekük forgásával »oly kegyetlen vonítással hangzó indulót«, mely felér a konstantinápolyi macskakoncerttel. Csúnyák biz ők, rosszak is, drágák is, de – piszkosak.” (Nagyvárad, 1875. április 14.)
Az a vád sem érheti a korabeli skriblereket, hogy csak nagy általánosságban írtak a bérkocsikról. Az egyik újságíró Konfertábel nr. 6 címmel az alábbi sorokat közölte lapjában: „No, ennél rongyosabb szerszám nincs a földkerekségén. A kocsisa szegény olyan rongyos, mintha a sas rúgta volna meg. Lova pókos mind a két hátulsó lábára, az első jobb lába pedig meg van rokkanva. Piszkosabb, mint amilyen lehetett volna az Augiás istállója, amellett kocsisánál egy mákszemmel sincs szebben dekorálva. Kerekeit csak a festék tartja össze, míg a hátulsó részt az elsőhöz vas hiányában egy kötéldarab fűzi oly szorosan és biztosan, amint azt egy néhai istrángtól várni lehet. Mindenesetre meghatóan parodizálja annak ízlését, ki beleül, s annak bátorságát, akit a sors ezen hajt ki a vasúthoz.” (Nagyvárad, 1875. december 29.)
A konflisok és fiákerek minősége mellett baj volt a kocsisok viselkedésével is: „Konfortáblisaink néha valóságos forradalmat csinálnak helyükön, ha egy-egy »passagier« jelentkezik. Tízen, húszan rohannak s majd elgázolják, úgy igyekszik felé valamennyi. Azok aztán, akiket az »utazó« nem választott, gúnyos sőt piszkos szavakkal illetik őt. Az ilyen botalávalókat jó lenne adandó alkalmakkor megfenyíteni.” (Nagyvárad, 1876. június 4.)
Azt gondolná az ember, hogy ezek a járművek lassan, megfontoltan közlekedtek az utcákon, miközben a lovak patkói szabályos ritmusban csattogtak a kövezeten. Már ahol volt kövezet… De nem egészen így volt: „A Fő utcán egy fiakerből a gyorshajtás következtében kiesett a hátulsó jobb kerék, minek folytán a jármű tengelye csak úgy szikrázott a kövezeten. Dicséretére legyen azonban mondva a mesterének – nem tört szét az alkotmány, ehelyett a benne utazó urat elhajította úgy, hogy suszterboldogító kövezetünk nyomban levitte arcáról, könyökéről és térdéről a bőrt a kihajítottnak!” (Nagyvárad, 1876. június 9.)
Még vagy egy negyedszázadig, ha tartott a lófogatú bérkocsik egyeduralma Nagyvárad utcáin. 1900 októberében automobil-próbajáratokat indítottak Debrecen és Nagyvárad között. Az első automobil nagy szenzációt keltve október 7-én érkezett meg a városba. Ennek „az új csodának” az elterjedését nem lehetett megállítani, még akkor sem, ha a városi tanács 1900 április havi ülésén úgy döntött, hogy „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi!” De bizony lett, mert sorra jelentek meg a magántulajdonú gépkocsik, 1913-ban már bérautók is álltak a váradiak rendelkezésére. (Péter I. Zoltán: „Nem lesz Nagyváradon automobil kocsi” In: Várad, 2011. 6. szám.) A bérautók, azaz a taxik az 1960-as évekre fokozatosan kiszorították Várad utcáiról a konflisokat (a fiákerek már hamarabb eltűntek), mára csak az emlékük él tovább.
Forrás : biharmegye.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése