Tisza Kálmán
Kérjük a "hivatalos" szabadelvűeket, ne foglalják le a
maguk számára egészen Tisza Kálmánt. Engedjék meg, hogy Nagyvárad város
nagy fiát, képviselőjét üdvözölhessük mi is, kik, ha tán nem vagyunk,
nem akarunk lenni hivatalos szabadelvűek, de szabadelvűségben közelebb
állunk hozzá, mint a hivatalosok közül nagyon sokan.
Hálával egy hatalmas szép élet művei iránt,
tisztelettel adózva egy messze kimagasló egyéniségnek: lelkesült örömmel
üdvözöljük, sok hittel köszöntjük Nagyvárad falai között Nagyvárad
képviselőjét.
Hivatalos írások, beszédek zengedezhetnek kedvük
szerint, mi kimondjuk, s ez csak nemesebbé, értékesebbé teheti a mi
ragaszkodásunkat - hogy hálánknak, tiszteletünknek, örömünknek minden
kis rezdülését a Tisza Kálmán egyénisége foglalja le. Nem jut mi
sem "pártunk"-nak, "az ország sorsát bölcsen intéző" kormányvezérnek
sem. Teljes egészében a Tisza Kálmáné, a mi ragaszkodásunk Tisza
Kálmáné, a nagymúltú szabadelvű államférfié, s nem - a kormánypárt tagjáé.
Várjuk, de nem tudjuk: fog-e szólni Tisza Kálmán e disztinkciónk jogosult voltáról. A nagy kérdőjelek most is csak a sorok között kapnak választ?
Az ígéret pedig ismét csak annyi lesz, hogy Tisza
Kálmán a régi marad, s ha veszély jönne, megragadná a veszedelemben
hajladozó lobogót?...
Ismételjük, hogy csak várunk minderre választ. Remélni nem merünk...
És ez sem zavar azért bennünket hitünkben és
örvendezésünkben. Tisza Kálmánnál nem bűn az óvatosság. Ő egy élettel
fizetett már. Ez az élet szép, munkás, gyümölcsöző és értékes volt. Ha
szükség lesz a forradalomra, vagyunk sokan, akik még tartozunk a magunk
életével. Egyikünké sem lesz olyan szép és értékes, mint az övé, de
becsületesen leróvjuk, ha szükség lesz reá. Ősz fejtől, nagy munkában
hajlott deréktól, nyugodt szemtől, leszűrt hideg bölcsességtől nem
várunk mi forradalmat. Csak biztatást talán. Harci riadót hát Tisza
Kálmántól nem is reméltünk. Elég volna, ha a tapasztalat higgadtságával
csak annyi intést adna, hogy a harcra jó elkészülve lenni.
És ha ennyit sem ad? Hát mindegy. Tisza Kálmán napját már az is dicsőségessé s nagyszerű figyelmeztetővé
teszi, hogy mi Tisza Kálmánban ezen a napon az igazi, nem alkuvó
liberalizmus nagy harcosát tiszteljük meg, akinek a liberalizmusa egészen más volt, mint a mai hazug liberalizmus.
De Tisza Kálmán mint ember is olyan közel
áll minden nagyváradi szívhez, hogy már ez a minden kis tömeg-érdeken és
pártoskodásokon fölül álló szeretet ünnepnapjává teszi Tisza Kálmán
napját.
Láthatta, érezhette ezt a mi nagy tiszteletünket a
generális. Láthatta, érezhette, hogy e szeretet most még talán
szentebb, mint valaha. Szent a fájdalomtól, mellyel látnunk kell Tisza
Kálmán nagy élete eredményének, munkájának szétbomlását.
"Gyászfátyolt kellene öltenünk magunkra, ha a liberalizmus mellett[i] kitartástól Nagyvárad is eltántorodnék."
Mi úgy éreztük, hogy a mi aggódásunk, fájdalmunk rezeg vissza a szavakból.
Ősz generálisunk, aki mindnyájunké itt
Nagyváradon, még egyszer könyörgünk a mi hitünk megerősítéséért! Nem
forradalmi szókat, nem harci riadót, csak hittel leendő eltöltést,
intést, bátorítást kérünk a jövőre.
Mert bizony gyászfátyolt kellene akkor öltenünk
magunkra... És - hajh - fájdalmas aggodalommal valljuk be: félünk, hogy
már készülnünk kell a gyászfátyol viselésére.
Oszlasd el - ha lehet - a mi félelmünket generálisunk!
Nagyváradi Napló 1901. szeptember 4.
Tisza Kálmán beszélt
Tisza Kálmán beszélt. Beszédje nem volt harcra
szólító, de mégis nagyon nagy elégtétel nekünk. A mi őszinteségünk
erejét és igazságát igazolta, írta alá Tisza Kálmán beszédje.
Hálás szívvel mondunk mindenekelőtt a generálisnak köszönetet.
Nehogy félhivatalos intrikák, mesterkedések
meghamisítsák Tisza Kálmán nagyváradi napjának tanulságait, sietünk
azokat idejegyezni naplónk elejére.
Tisza Kálmán igaz liberális embernek tartja Széll
Kálmán miniszterelnököt. Annak tartjuk mi is. De Széll Kálmán nem egész
férfi. Liberalizmusa a valójában mindig inkább doktrinér magyar
liberalizmus nonpluszultrája. Csupa platoizmus, csupa lágyság, habozás
és jóindulat. Ezeket nem mondhatta el nekünk Tisza Kálmán, de ez a valóság. A Széll Kálmán jóindulatú tehetetlensége ártalmasabb a nyílt gonoszságnál.
Tisza Kálmán látja, érzi a gyűlöletet és hajszát
az ő liberalizmusa és hívei ellen. Rámutat ő maga is az
összeférhetetlenségi hajszára, mint az újak gyűlöletének
legbeszédesebb dokumentumára. Ő ellene feküdt az alattomos akciónak.
Csak nagyon kevés eredményt érhetett el. De a pártból a régi nemes
eszmék erejének föladása nélkül egy teljesen ismeretlen elszigeteltségbe
mégsem vonulhatott. Bent kellett maradnia a pártban. Az elvek becsülete
és az elvek élete kívánta. - Mi ezt megértjük, helyeseljük.
Szólott a gönci levélről is Tisza Kálmán.
Ismét, ezért is köszönet. Amit mondott, óvatos kissé, de elég határozott
és őszinte, nagy elégtétel rajtunk kívül dr. Friedländer Samunak is,
kinek múltkori őszintesége olyan megütközést keltett a gyáva hadak közt.
Tisza azt mondta, hogy aki a Károlyi Sándor-féle elvekkel a szabadelvű
párt tagja akar lenni, az sem nem szabadelvű, sem nem agrárius. Mert az agrárizmus a legsötétebb közgazdasági reakció.
A reakció pedig - ezt jegyezzék meg Tisza Kálmán beszédéből sokan -
minden formájában kárhozatos és veszedelmes. Mi ezt így váltjuk
aprópénzre: Károlyi Sándorék törekvése csak úgy tisztességes, ha a
tisztesség el lehet őszinteség nélkül is.
A régi Tisza Kálmán beszélt most Nagyváradon. Amit mondott, nagy súlyú, puritán szavaival kemény, határozott.
Mikor pedig lelkes éljenzés mellett ajánlották föl
ismét neki Nagyvárad mandátumát - ismét többet mondott, mint mi
vártunk. Igenis hitet nyújtott arra, beszélt arról, hogy nem változott, s
nem fog változni. És beszélt a harcról is ám, amely kitör, ha a liberalizmus ellenségei nem nyugszanak. És harcolni fog ismét Tisza Kálmán, mint harcolt volt erős derékkal, fürtös fejjel, kemény szívvel az ifjú korban.
Így mondta; köszönet érte. Dicsősége ez a mi hitünknek.
De Tisza Kálmán napjának nagyobb tanulságai még itt sem záródnak.
A Széll Kámán üdvözlésére pályázó sablonos indítványnál mély csendben maradt a nagyváradi szabadelvű tábor. Egy harsány hang Podmaniczky bárót éljenezte.
Nem volt kevésbé kínosabb a csend, mikor a
díszlakomán Hegyesi Márton Széll Kálmánért ivott poharat. A beszéd végén
generálisunkat éljenezték. Széll Kálmán neve diszharmónia volt Tisza
Kálmán napjában. De legeslegtöbbet egy másik tanulságból okulhatnak
azok, akiknek okulniuk kell. Valósággal extázisban tombolt Nagyvárad
szabadelvű tábora, mikor Várady Zsigmond doktor, a szabadelvű eszmék radikális fejlesztéséről s jövő feladatáról beszélt.
Ez hang volt a mi lelkünkből. Ősz fejével
bólintgatott reá a mi generálisunk, aki vállán tartja ma a magyar
szabadelvűség bástyáját. És mi félelemből, haragtól megtisztultan
mondogattuk:
- Biztatásokat nyervén, most már nem reszketünk. Erősek vagyunk, s a mienk az igazság, a Tisza Kálmán táboráé...
Nagyváradi Napló 1901. szeptember 5.
Forrás : mek.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése