Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 22., csütörtök

Sikeres volt a Festum Varadinum

Sikeres volt a Festum Varadinum 
Csütörtök déli sajtótájékoztatóján Szabó Ödön programkurátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a visszajelzések alapján sikeresnek nevezte a XXIII. Festum Varadinumot. 
Szabó Ödön elmondta, hogy szerdán ülésezett a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriuma, és a szervezők, valamint a közönség visszajelzései alapján sikerként könyvelte el a XXIII. Festum Varadinumot. Több partnerszervezettel működtek együtt, és végül jó ötletnek bizonyult az a szükségmegoldás, hogy a programoknak legyen egy kurátora. A magyar közösség tagjai ugyanakkor pozitívan fogadták az új arculatot, a rendezvények sokszínűségét. Megjegyezte: szándékosan tervezték úgy, hogy például péntek délután hét rendezvény is egymásra tolódjon négy órán belül, hogy az emberek tudjanak prioritási sorrendet felállítani maguknak, amúgy pedig ezek események különböző célcsoportokat céloztak meg. Úgy fogalmazott: „a jó ügyek mellé nem csupán a földiek, hanem Isten is oda áll”, ezt támasztja alá az, hogy általában a szabadtéri koncertek, előadások alatt nem esett az idő. Sokrétű és színvonalas volt tehát a 2014-es ünnepségsorozat, amiért köszönet illeti a történelmi egyházakat, az ifjúsági és a civil szervezeteket is. Magasra tették a lécet, de reméli, jövőre még feljebb lesz, és sikerül majd átugrani. Hozzátette: a kuratórium ezentúl hamarabb elkezdi az előkészítő munkát, és megfontolandó Fleisz János azon ötlete, hogy egy külön szervezőcsapat foglalkozzon a kisebb-nagyobb dolgokkal, a kuratórium pedig csak jelentősebb horderejű döntéseket hozzon, mint például a dátumok kijelölése.
Teljes cikk : erdon.ro 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése