Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 19., hétfő

A Festum Varadinum egy világítótorony

A Festum Varadinum egy világítótorony 
Vasárnap este díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat a Szigligeti Színházban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, fővédnök mondott beszédet. 
Ünnepi beszédében Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter kifejtette: néhány perccel azelőtt érkezett Székelyhídról, ahol meglátogatta a Böjte Csaba alapítványa által működtetett gyermekotthont. Lakóinak most egy biztos pont adatott meg az életében, és ez azért fontos, mivel minden ember valamilyen támpont vagy érték után vágyik, amelyhez igazodni tud ebben a kusza 21. századi világban. Ebből a szempontból szerencsések azok a fiatalok, akik családban nevelkednek. Reméli tehát, illetve bízik abban, hogy mindaz, amit mi örökségül kaptunk, világítótoronyként segít minket is eligazodni, és csak rajtunk múlik, hogy ezt felismerjük. Ilyen például a Festum Varadinum ünnepségsorozat is, mely immár huszonhárom esztendeje felmutatja a magyar kultúra és történelem értékeit úgy, hogy Szent László király tiszteletéből és a magyar történelmi egyházak összefogásával indult, az RMDSZ és a civil szervezetek támogatásával, a váradi magyar emberek igényeit kielégítve.
Hangsúlyozta: a közel negyed évszázad már egy akkora idő, hogy az ezalatt közzétett eredményekre támaszkodni lehet. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Festum Varadinum volt az első olyan nagyobb magyar rendezvény Partiumban, Erdélyben, illetve Romániában, amelynek nyomdokain haladva aztán újabbak és újabbak születtek, s ma már szinte nincsen olyan város, ahol magyar közösség él, mely ehhez hasonló rangos kulturális vagy egyházi rendezvénysorozatot ne szervezne.
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése