Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 19., hétfő

Meghalt Mudura Sándor


 Meghalt Mudura Sándor 
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka nagyváradi rezidenciáján 75 éves korában álmában csendesen elhunyt Mudura Sándor vállalkozó, a Lotus kereskedelmi központ társtulajdonosa. 
Az utóbbi időben több betegség is gyötörte: prosztatarákja miatt többször operálták, illetve szívsebészeti eljárást is végrehajtottak rajta, Münchenben. Ennek ellenére nyilvános megjelenései alkalmából nem látszott rajta, hogy beteg, sőt, inkább vitalitást sugárzott. Amellett, hogy üzletember volt, karitatív tevékenysége miatt is ismerték, s műkincsek gyűjtésével is foglalkozott. A rendszerváltozást követően vált ismertté, előbb Magyarországon, majd a kilencvenes években Váradon is sikeres vállalkozó lett, jelentős üzleti és politikai befolyással. Két évvel ezelőtt a vagyonát 35-37 millió euróra becsülték.
Forrás : erdon.ro 

Hosszas betegség után 75 éves korában meghalt Mudura Sándor, az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember - közölte hétfőn a Bihon.ro nagyváradi portál.
A nagyváradi Lotus pláza tulajdonosát évről évre a leggazdagabb romániai magyar üzletemberek közé sorolták az erdélyi magyar lapok. Vagyonát több tízmillió euróra becsülték.
Az üzletember fiával, ifjabb Mudura Sándorral Romániában és Magyarországon is megannyi vállalkozást indított és vezetett. A portál felidézte, hogy az üzletember a Ferrero édességgyártó termékeinek, köztük a Kinder tojásnak a kizárólagos romániai forgalmazójaként alapozta meg a vagyonát.
Mudura Sándort politikai kapcsolatai a magyarországi baloldalhoz kötötték. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök 2002. júliusi erdélyi látogatásán Mudura Sándor Nagyvárad környéki villájában vendégeskedett. Az első erdélyi pláza felépítéséhez a magyar állami tulajdonú Eximbank folyósított 2,6 milliárd forintos hitelt, melyre a Magyar Exporthitel-Biztosító Rt. vállalt garanciát.
Az üzletember neve a magyarországi brókerbotrány kapcsán többször felmerült. A nagyváradi Lotus Market Rt. felügyelőbizottságában ugyanis Kulcsár Attila képviselte a részvények felével rendelkező Britton Kft.-t.
Mudura Sándor ellen a romániai korrupcióellenes ügyészség is vizsgálódott. A nyomozóhatóság áprilisban közölte, pénzmosással gyanúsítja abban az ügyben, amelynek Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke az elsőrendű gyanúsítottja.
Forrás : vs.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése