Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 19., hétfő

Kiosztották a Mózes Károly-díjakat

Cseke Attila egészségügyi miniszterként alapította, 2011-ben adták át először az orvosi asszisztensek kiemelkedő munkáját elismerő kitüntetést, melynek névadója a kiváló váradi orvos, a szakápolói képzés intézményének megteremtője, a ma is használatos tankönyv szerzője.
Egészségügy intézményi vezetőkkel, a Nagyváradi Egyetem orvosi karának, az asszisztensek szakmai szervezetének reprezentánsaival és természetesen ápolónőkkel telt meg szombaton délelőtt a nagyváradi városháza ülésterme. Azért jöttek, hogy köszöntsék a Mózes Károly-díj idei kitüntetettjeit, egyúttal kifejezzék tiszteletüket a néhai névadó munkája és szakmai elkötelezettsége iránt. Dr. Földes Béla, a Bihar Megyei Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, elsősorban dr. Mózes Gábort, a díj névadójának Izraelben élő fiát, aki rendszeresen részt vesz a díjátadókon. Földes doktor emlékeztetett rá, hogy egészségügyi miniszterként Cseke Attila az orvosi asszisztensek munkájának elismeréseként alapította a bronzplakettből és diplomából álló kitüntetést, amelyben Bihar, illetve felváltva Szilágy és Szatmár megyei ápolónőket részesítenek az Asszisztensek Kamarájának javaslatára. Utóbbinak a Bihar megyei elnöke, Iuliana Busuioc maga is részt vett a rendezvényen, és méltatta az egyik kitüntetettet.
Cseke Attila többek között azt hangsúlyozta, hogy a Mózes Károly által a betegápolásról írt könyvből tanul azóta is Romániában az összes ápolónő, immár a hetedik kiadást érte meg a vaskos kötet, amely a szakszerű tudnivalókon kívül erkölcsi útmutatóként is szolgál az egészségügyben dolgozóknak.
A nagyváradi egészségügyi tanintézet, az azóta is Mózes-iskolaként emlegetett líceum megalapítójáról, Mózes Károly egyéniségéről Mózes Gábor beszélt. Édesanyja, az Izraelben élő, 95 esztendősen is alkotó Mózes Teréz, a neves néprajztudós, muzeológus videóüzenetét is lejátszotta. Képeket vetített ezen kívül a holokauszt áldozatává vált Mózes-családról, a munkaszolgálatot megjárt édesapáról, az intézményvezető, a gondos orvos, a városát mélyen szerető polihisztor és a családapa Mózes Károlyról.
Lia Pop, az állami egyetem politológia professzora, a szenátus tagja azokat az emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, amikor őt fiatal tanárként az egészségügyi iskola igazgatójává nevezték ki. Mély benyomást tett rá, hogy Mózes doktor szívén viselte a tanintézet sorsát, és bölcs tanácsokat adott neki, miként óvja meg az ott lévő értékeket. A nyolcvanas évek azonban tönkretették a gazdag szertárat, a botanikus kertet, a több ezer kötetes könyvtárat…
Mózes Károlyt 2003-ban Nagyvárad díszpolgárává választották. A városházán adták át a kitüntetéseketA nevét viselő kitüntetést az idén Ana Maier, a volt járványkórház főasszisztense, Mózes doktor egykori munkatársa vehette át elsőként. Dr. Ritli László, a gyermekkórház volt igazgatója, korábbi egészségügyi miniszter olvasta fel a következő díjazott, Miklós Jolán gyermekkórházi asszisztens laudációját, aki sok egyéb szakmai és emberi kvalitása mellett 2006-ban gyógyszerész diplomát is szerzett. A nagykárolyi kórház igazgatója méltatta a harmadik kitüntetett, Király Margit érdemeit; a negyedik díjazott, Daniela Olar a megyei kórház radiológiai osztályán dolgozik a legkorszerűbb diagnosztikai gépekkel.
A rendezvényről videófelvétel készült, és amint Földes doktor elárulta, még aznap egy másolatot át is adtak Mózes Gábornak, hogy hazavigye édesanyjának. Az érdeklődők is megvehetik a kazettát, a szervezőknél lehet érdeklődni.
Forrás : biharmegye.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése