Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 31., szombat

A mai Nagyvárad megalázza a régit

Mint egykor a kivégzetteket, az öngyilkosokat, úgy köpte ki magából a mai Nagyvárad is a régi nagyváradiakat, akiknek munkáján, örökségén élősködik, elhazudva azt a múltat.
„Ezer turistacsalogató honlapnál többet elárul a mai Nagyváradról az a tény, hogy a nyughelyükön megbolygatott egykori váradiak azok mellé kerültek, akik életükben az emberi közösség peremére sodródtak, és akiknek halálukban is csak a temető eldugott zugában jutott hely, ráadásul a város egykori polgárai annyi megbecsülésben sem részesültek, hogy egy kereszt, vagy valamilyen jel legyen azon a földkupacon, amelyik most őket takarja, és még azt a talpalatnyi földet is sajnálták tőlük, amit még a hajléktalanoktól sem vont meg a mai Nagyvárad. Ezért került mind a hatvanhárom koporsó, a bennük lévő, több mint száz, többnyire név szerint azonosított ember maradványaival egyetlen nagyobbacska gödörbe.
Teljes cikk : foter.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése