Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 21., hétfő

Indul a váradi főtér átépítése

Már a tervezési szakasz is kérdőjeleket támasztott és tiltakozást hozott, most azonban ezen túllépve az önkormányzat beindítja a Szent László tér átépítését Váradon – nem az eredeti tervek alapján. 
Kezdődik a közbeszerzési eljárás a nagyváradi Szent László (Unirii) tér átalakítása kapcsán végzendő munkálatokra. Mint arról beszámoltunk, a tér átrendezését már régebben kiötlötték, terv is készült, ám a Bolojan-adminisztráció akkoriban hirtelen leseperte az asztalról a már elfogadott elképzeléseket és a tiltakozások dacára sietve egy másikat készíttetett. Amelyik a bírálói szerint giccses és nem illik Váradhoz.
A mostani fejlemény, hogy tudatták a közbeszerzés megindítását, azaz hamarosan kiválasztják a kivitelezőket is. Ma fogadja el a városvezetés közbeszerzési osztálya a vonatkozó kritériumrendszert, ezt követően jelentkezhetnek a cégek.
Mit dolgoznak majd?
A következő fő munkálatokra keresik a kivitelezőket: a közút és a járdák felújítása (4.723, illetve 18.113 négyzetméternyi felületen); a közvilágítási hálózat teljes lecserélése (56 új oszlop elhelyezése, amelyeken LED alapú égők lesznek); az utcai bútorzat cseréje (39 pad, 2 kerékpártároló, 22 kuka kihelyezése); a közlekedési rendszer átépítése; a gyalogosoknak szánt felületek kiterjesztése (ez összesen 10.000 négyzetméterrel nő); két tömegközlekedési megállóhely áthelyezése és felújítása; a létező köztéri műalkotások felújítása; a tér átépítése, úgy, hogy a környező épületek homlokzataira akadálymentes legyen a rálátás.
A munkálatok tervezett összértéke 24.084.362 lej. Ebből szerződhető (a tervek szerint) 23.274.993 lej. Az egyik kikötés, hogy a munkálatokkal legtöbb 15 hónap alatt el kell készülniük a kivitelezőknek
Forrás : erdon.ro

Térkép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése