A szabadkőműves
mozgalom az új és jelenkori történelem egyik legkevésbé ismert és
legellentmondásosabban megítélt szervezete volt, és maradt egészen napjainkig. Ennek
legfőbb oka és magyarázata, hogy mindig igen szigorúan zárt szervezet volt, és
egyes országokban és időszakokban titkosan, illegálisan folytatta
tevékenységét. Fokozták a körülötte kialakult titokzatosságot szervezeti
felépítményei, elnevezései, misztikus-szimbolikus szertartásai, rituális
előírásai, melyeket máig megőrzött. Ezt használták ki a mozgalom mindenkori
ellenzői és ellenségei arra, hogy a tájékozatlan emberekben minél negatívabb
képet alakítsanak ki róla. Pedig pozitív megítéléséhez elég csak két dolgot
figyelembe venni: hogy kik az ellenzői, s hogy kik a tagjai és hívei a
mozgalomnak. Ellenzői a reakció, az önkényuralom, a totalitarizmus erői, hívei
és támogatói a haladás, a felvilágosodás, a racionalizmus elkötelezettjei. A
másik, konkrétabb érv csak akkor használható, ha ismerjük a szabadkőművesség
alapvető célkitűzését: A nemzeti, faji, vallási különbségek szerint széttagolt
emberiséget egy családba kell egyesíteni, és testvérnek kell tekinteni
mindenkit, akit Isten embernek teremtett. (Dr. Balassa
József nyelvészprofesszor, 1864-1945)
A
szabadkőművesség nem nemzetközi, hanem egyetemes szervezetnek nevezi magát,
elhatárolódva így a szocialista, kommunista mozgalom internacionalizmusától. A
18. században Angliából kiinduló mozgalom ideológiája szorosan összefonódott a
felvilágosodás eszméivel és mozgalmával. A 19. században a szabadkőművesek
lettek a liberális, demokratikus, antiklerikális eszmék hirdetői és képviselői,
noha a páholytagok politikai felfogása meglehetősen különböző volt. A 19.
század végére a szabadkőművesség jellegzetesen városi, polgári szervezetté
vált. Tagjai a középrétegek soraiból kerültek ki; kereskedők, iparosok,
bankárok, értelmiségiek voltak. Az 1886-ban létrejött, az összes magyarországi
páholyt egyesítő Magyarországi Symbolikus Nagypáholy
belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabálya kimondta: A szabadkőművesség
filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség,
művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség
kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a hazai törvények
tiszteletben tartására kötelezi. (2. paragrafus)
A
19-20. század fordulóján a szabadkőművesség fejlődésének csúcsára ért. Ez időben Európában több mint 7000 páholy működött, mintegy
330.000 taggal, s világszerte több mint kétmillió volt a szabadkőművesek száma.
Magyarországon akkor 126 páholy létezett, körülbelül 13.000
taggal. Ennek a jelentős szervezetnek egyik újszerű tevékenységi formája a
vándorgyűlés lett, melyet először a történelmi Magyarországra kiterjedően éppen
Nagyváradon szerveztek meg, 1903. október 24-25-én. A 20. század elején
Nagyvárad rendkívül dinamikusan fejlődő, fontos gazdasági és művelődési
központ. A gazdasági fellendülés egyik jelentős következménye volt a
polgárosodás, a civil társadalom kialakulása. Ennek meghatározó keretei a
különböző társadalmi, közművelődési, jótékony célú, sport- és más egyesületek,
amelyek foglalkozások, életkorok, nemek, vallások vagy kitűzött célok szerint
szerveződtek, felölelve az élet szinte minden ágát, területét. A várostörténész
Fleisz János adatai szerint 1904-ben Nagyváradon
összesen 72 egyesület működött, ami rendkívül magas szám a város kb. 50.000 lakosához viszonyítva. A Borovszky
Samu szerkesztette Bihar vármegye és Nagyvárad című korabeli monográfia
ezzel a kérdéssel kapcsolatban megállapítja: A
nagyváradi társadalom mindenféle eszmét vagy törekvést, jótékony vagy kultúrcélt, emberbaráti, irodalmi vagy művészeti
vállalkozást támogat. A baj csak az, hogy az egyleti életben résztvevők száma
az egyesületek számához képest csekély, s így jellemző a túlterhelés és ennek
következménye a gyakori kimerülés. Nem azért szenvednek hajótörést az egyes
közhasznú törekvések, mert nem lennének támogatói, hanem azért, mert túl sok az
egyesület, s nem sikerül őket egyesíteni egyes közös célokra. Ezeknek az
egyesületeknek a sorába tartozott az 1876-ban megalakult László Király
Szabadkőműves Páholy, melynek jelentőségét és erejét igazolja az a tény, hogy
képes volt egy országos méretű, igen fontos rendezvény kezdeményezésére és
megszervezésére.
A
nagyváradi szabadkőműves-páholy történetéről mindeddig igen kevés adat áll
rendelkezésünkre. Az említett, Borovszky-féle
monográfia csak anynyit közöl róla, hogy 1876-ban dr.
Berkovits Zsigmond orvos alapította, s fivére, dr. Berkovits Ferenc ügyvéd főmesteri vezetése alatt indult
virágzásnak. Napjainkban Péter I. Zoltánnak a Bihari Naplóban közölt
városépítészet-történeti cikkeiben olvashattunk a váradi
páholyházak leírása kapcsán a helyi szabadkőművesek korai történetéről.
Eszerint az 1880-as évek végétől leginkább pangás jellemezte a páholy
működését, sőt 1891-ben kimondták a páholy „elaltatását”, hogy egy év múlva
ismét életre keltsék. Akkor új, fiatal tagokat is bevontak, de továbbra is Berkovits Ferenc vezetése alatt. Széles körű programot
tűztek maguk elé: jótékonysági akciókat szerveztek, megalakították a
rabsegélyező egyesületet, a rabok iskoláját. Foglalkoztak az árva gyermekek
megsegítésével, gyermekbarát egyesületet létesítettek. Harcoltak a faji
megkülönböztetés ellen. Szorgalmazták a város víz- és csatornahálózatának
lefektetését a közegészségügyi program keretében. Népkönyvtárak létesítésére
indítottak akciót. Saját könyvkiadójukban ismeretterjesztő könyveket adtak ki.
A legfontosabb, kézzelfogható, ma is létező megvalósításuk azonban az 1901-ben
a Rulikowsky utca elején felépült páholyházuk
(székházuk, szentélyük) volt. Erről így írt Dutka
Ákos: A sarkon túl, a Rulikowsky úton egy titokzatos,
egyiptomi templom külsejű épületet szenteltek fel nemrég. Ez a szabadkőművesek
háza. Két páholy is dolgozik benne. Nyugtalan lelkű értelmiségiek otthona. Itt
gyúrják, dagasztják a jövendő kovászát. Nagy Andor szerint az új épület villa
is volt, de mintha templom is lenne, s végeredményben hasonlít egy különös
műterem-házhoz is, melyben valami nagy építőművész zárja el magát a magasba
nyíló ablakokkal, hogy csöndben és láthatatlanul folytassa munkáját.
Ebben,
a kortársaknak oly titokzatosnak tűnő épületben zajlott le 1903. október 24- és 25-én a László király páholy kezdeményezésére
és szervezésében a magyarországi szabadkőműves-páholyok első országos
vándorgyűlése.
A
gyűlésnek a szervezők által megfogalmazott célja: „hogy elősegítsék a
szabadkőműves szervezeteknek az egyöntetű munkálkodását és közvetlen
érintkezését, valamint a közös célok és eszmék közös erővel leendő gyakorlati
megvalósítását. A vándorgyűlésre Magyarország egész területéről 23 páholy
jelentette be részvételét: Budapest, Szeged, Szolnok, Szombathely, Győr,
Pozsony, Fiume, Zágráb, Munkács, Temesvár, Brassó, Kolozsvár stb. különböző
elnevezésű és irányultságú páholyai.
A szervezők élén a László Király Szabadkőműves Páholy akkori
főmestere, dr. Grósz Menyhért állott, s a 12 tagú
szervezőbizottságban ott találjuk a város akkori több jeles személyiségét,
neves jogászokat, orvosokat, tanárokat, újságírókat, bankárokat (Biró Márk, Edelmann Menyhért, Gáthy Bálint, Kepes Miklós, dr.
Nagy Géza, Papp János, dr. Révész Vilmos, dr. Sarkadi Lajos, dr. Schütz Albert,
dr. Rosenthal Mór, dr. Várady
Zsigmond). A
vándorgyűlés programjában a következő előadások szerepeltek:Teljes cikk : galilei.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése