Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 28., hétfő

Forradalomnak hittem azt, amit csináltam

Várhatóan az ősz folyamán jelennek meg könyv formájában az idén 60 éves Stanik István szerkesztő, médiavállalkozó visszaemlékezései. Az alábbi részlet a ’89-es forradalmi napok Nagyváradjára kalauzolja az olvasót.
 
Mint a történéseknek nem csak szemlélője, hanem aktív megélője is, már-már negyed század múltán hogyan látod, mi történt 1989 decemberében Romániában? Egyáltalán változott-e benned, a huszonöt évvel ezelőtti énedhez képest a történések mai megítélése?
Természetesen. Akkor spontán éltük meg az eseményeket. Az elmúlt negyedszázadban annyi mindent olvastam, hallottam a forradalomról, hogy ma már nem tudnék úgy gondolni az eseményekre, mint akkor gondoltam. A legszívesebben azt a szót használnám, hogy rendszerváltás. Egy pillanat volt, amikor megtörtént a rendszerváltás. Én is keresem, mi az a fogalom, ami hitelesen tükrözi az eseményeket.
 
Az, hogy nem mondod ki a forradalom szót, annak is betudható, hogy a történésekben szerepük volt a titkosszolgálatoknak, hogy végső soron volt a történéseknek egyféle külső irányítása, befolyásolása?
Meggyőződésem, hogy volt egy forradalmi vonal, és én – biztosan lesz olyan, aki ezt illetlen szerénytelenségnek fogja venni részemről – ahhoz tartoztam. Őszintén hittem, hogy forradalmat csinálunk. Én láttam azokat az embereket, akik ott voltak a téren, akik a vezetésbe kerültünk, volt szomszédom, aki munkásember volt, voltak fiatalok, egyetemisták. A szemükben látszott, hiszik, hogy forradalmat csinálnak. Mikor arról volt szó, hogy el kell menni a váradi szeku székházába, megnézni, mi történik, lehet, hogy le kell tartóztatni őket, vagy meg kell védeni a tömegtől, mert már kezdték szétszedni. Tehát voltak kritikus pontok, amikor ki kellett menni, és nem lehetett tudni, hogy lőnek vagy nem lőnek. Mentek az emberek. Akkor, amikor oda elindultál, nem tudtad, visszaérsz-e még vagy sem. Mi 22-én többször éltük át a halál lehetőségét. Bradu1 és mások is leírták, volt egy pillanat, amikor ott volt a hadsereg, amely már átállt a nép oldalára – vagy maga csinálta az eseményeket, ezt nehéz ma már megállapítani –, és azt mondták, meg fogják támadni a váradi városházát. Ezt az a tábornok maga mondta, aki bevezényelte a katonákat a mai polgármesteri irodába, amelynek sok ablaka néz a térre. Homokzsákokat hoztak, és minden ablakba két katonát állítottak, akik csőre töltött fegyverrel vártak. Leoltották a villanyt. Az ember akkor azt hitte, meg fog halni. Eszembe jutott a két gyerekem, vettem a kabátomat, és én is elindultam a nagy lépcsőn lefelé. A felénél visszafordultam, azt mondtam, nem lehetek ilyen szar alak. Ezt csak azért mondom el, mert akik részt vettek benne, biztos, hogy forradalomnak hitték egy darabig. Addig, amíg el nem jutottak hozzánk az információk. Gyakorlatilag 25–26-án már volt egy beszélgetésem Molnár Gusztival2. Ő a kitoloncolása után akkor jött vissza. Ezt a beszélgetést fel is vettük magnóra. Én nagyon közel voltam, ezért nem nagyon volt rálátásom az eseményekre. Guszti távolról, perspektivikusan látta, azt viszont nem érzékelhette közelről, milyen események zajlanak konkrétan. És akkor ketten kiegészítettük, megpróbáltuk összerakni a mozaikokat. A forradalomnak természetesen voltak előjelei. Akkor már látszott az, hogy mindenütt megdőltek a diktatúrák, csak Románia volt hátra. Tudtuk, előbb-utóbb itt is lesz valami. Azt gondoltuk, Ceauşescu el fog tűnni, és lesz egy emberarcú szocializmus. Akkor egy Kádár-féle szocializmussal is kiegyeztünk volna.
 
Teljes cikk : varad.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése