Az
1900-ban kiadott Borovszky féle térképen már átszeli a vasút a
temetőket és fel vannak tüntetve a temetők felekezet szerinti felosztása
is.Forrás : Darabont József
Az 1980-as évek végén néhány váradi igyekszik egy cél felé Velencén. Áthaladnak a vonatsíneken,majd balra térnek.A 2-es villamos síneit átlépve rejtélyes módon nyomuk veszett.Hol vannak?Inkább azt firtassuk miért jöttek ide.Egyik legszebb emlékeim közzé tartozik ez a történet. Nézze csak' Most jön egy alacsony férfi,ugyanazon az úton,mint a fent említett néhány váradi.Ő is egyszer csak eltűnik a nagy bozótban.
Miért tűntek el rejtélyes módon?A választ mindjárt megtudjuk,ha ismerjük a történet hátterét.Ezeknek a váradiak volt egy nagy problémájuk.A munka után együtt iszogattak.Nem ez volt a gond.Ha ismeri a régi Velencét Váradon,akkor eltudja képzelni a helyzetet.
Vége van a munkaidőnek.A váradiak többsége nem rohant haza,hanem a kollégákkal elmentek a kocsmába elbeszélgetni,miközben több korsó, közismert nevén "hálba" sör mellett felidézték az aznapi problémákat. Mindenkinek megvolt a helye a csoportban.Jellemzője a csoportos ivás volt.Nem szeretném nagyon kiemelni,de mindegyik gyárban voltak hasonló baráti csoportok.A baj nem az volt,hogy ittak,hanem a mennyiség tekintetében értek el kiváló eredményeket.
Ha Váradon élt 1989 előtt jól tudja,hogy munkaidőben is dugiban ittak a munkatársaink,kollégáink.A bejegyzés címét azért választottam,mert igazat írok le.Remélem,hogy Borozsnyai úr leszármazottai nem fogják rossz néven venni mindazt amit leírok.Miért kerültek ezek a váradiak Borozsnyai úr sírja mellé?
Az oka egyszerű.A munka befejezése után a csoport először a régi 2-es villamos velencei végmegállójában találkozott a kocsmában.Megittak több hálba sört,majd elindultak a város felé mondjuk gyalogosan.Milyen stáció/megálló következett?
Az Azbocimettel szembeni egykori Parasca kocsma.Különlegessége az volt,hogy üveges sörrel volt ellátva szinte a nap minden órájában.A szóbeszéd szerint a főnök rokonja a Sörgyárban dolgozott nagy posztban.
A következő stáció a hajótéri híres Tábla kocsma,melyet Indries,a Cireşica vezetőjének a testvére vezetett.Nagyon jó minőségű hálbás sört ihattunk rummal és sóval keverve.A sótól nem lehet felpuffadni.A törzsvendégek rendszeresen a tábla alatt üldögéltek,és gyorsabban voltak kiszolgálva mint mi.Megjegyzem,az Indries testvérek régóta nincsenek köztünk.
Már csak néhány lépésre volt,ha megtudta tenni,a pince kocsma a Templomtéren.Nem volt egy nagyon kényelmes kocsma,de sokan látogatták az alacsony árak miatt.Az egyik történet szerint a közeli Bernát gyárban dolgozó Tóni bácsi volt az egyik lapítója a kocsmának,mert korán reggel szerette meginni a nem kevés adagját.Róla még annyit,a barátjával fogadásból délutántól estig képes volt meginni egy veder sört.
Ha tovább ment,pontosabban fogalmazva,volt még ereje megtenni egy pár lépést,megérkezett a Szüldővel szembeni kocsmához.Az apukák kedvenc helye volt ez a kocsma,mert leggyorsabban itt tudtak inni az újszülött baba és a boldog anyuka egészségére.Az ötödik stációig volt legnehezebben eljutni,de megérte a fáradságot,mert magas szinten volt kiszolgálva a vendég.
Ez volt az öt stáció balladája.
Miért volt számunkra "veszélyes " ez az út?Mert általában a kollégák "elázva" érkeztek meg a városba.Sokan azt mondták,hogy a mi csoportunk inkább iszik,mintsem dolgozik.Volt valami igaz benne,de nem fedte a valóságot,mert mindegyikőnk a csoportból közel 3.000 lejt keresett.Felhívták a figyelmünket,hogy ne keressünk többet,mert levágnak a fizetésünkből.Megfogadva a tanácsot,csak annyit dolgoztunk amennyi kellett.Ki volt számítva,hogy fejenként mennyit dolgozzunk naponta.Az más kérdés,hogy a napi adagot 4-5 óra alatt megkerestük. Többet nem írok,nehogy a főnökünk elolvassa ezt a bejegyzést,és levágjon a fizetésünkből.Tőle ez is kitelik.
Sírkövük a várad-velencei zsidó temetőben.Forrás : tikvah.ro
Kerestem fényképeket a régi velencei temetőről,de sajnos nem találtam.A fenti fotó érzékelheti milyen lehetett.Mi az Azbocimenthez legközelebben fekvő temetőhöz véletlenül kerültünk.Történt,az egyik kollégának sürgős dolga akadt.Hirtelen eltűnt a szemünk elől.Pár perc múlva mosolyogva jött elő a bozótból.Ekkor jött az ötlet.Nézzük meg ezt a helyet.A temető nagyon el volt hanyagolva.Pár métert haladtunk előre,míg megtaláltuk a megfelelő helyet.Volt néhány sír,melyen nem volt szemét,gaz vagy más.Le tudtunk ülni a sírokra.Volt egy nagy fa,melynek árnyékában elfogyasztottuk a Gabi Alimetaraból vett olcsó folyékony "teát".Az egyik alkalommal megnéztem a sír tulajdonosának a nevét.Borozsnyai volt a vezetékneve,mellette Papp,Kovács és más nevek szerepeltek.Borozsnyai úr sírja volt a legjobb hely,mert árnyékos volt.Ha jól emlékszem,talán az 1870-es években született,és az 1950-es évek elején halt meg.
Ha jó idő volt,akkor megkérdeztem a kollégáimtól :
- Megyünk meglátogatni Borozsnyai úrt?Mi lehetett a válasz?
-IGEN.
Ezek voltak az álcázott találkozók a régi velencei temetőben,Borozsnyai úr sírjánál.
Csak mi tudtuk mit jelent számunkra a Borozsnyai úr neve.Ettől kezdve nem láttak minket " elázva" a városba,mert mentünk a velencei régi temetőbe.Gyorsan eltűntünk a világ szeme elől.Ha esetleg többet fogyasztottak ,lehetett egyet aludni is,mondjuk estig.Ha esett az eső,vagy rossz idő volt,találtunk a vasúti sínek mellett épülő blokkokat,melyek védelmül szolgátak a mostoha időben.A lényeg,minden helyzetben feltaláltuk magunkat.A szokásainkról keveset tudtak meg,mert nem volt "besúgó" köztünk,mert abban az időben volt egy alapelv " Egy mindenkiért,mindenki egyért ". Védtük és segítettük egymást.Szinte egy család voltunk.Miért kell írjak múlt időben?Mert a kollégák nagy többsége hasonló sorsa jutott mint Borozsnyai úr.Egyet tehetnék,ha tudnám hol vannak a sírjaik,leülnék és beszélgetnék neki,milyen nagy változásokon ment át a világ harminc éven át.Igaz amit a Prédikátor 9:7-ben ír a Károli fordítás szerint : "Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett."
Megírtam ezt a bejegyzést,mert szerettem volna ,ha a következő nemzedék is olvasná.Miért?Képet alkosson,hogy a diktatúra idején hogyan éltünk Váradon.Nekem is az a sorsom lesz,mint Borozsnyai úrnak és kollégáimnak.Elébb vagy utóbb oda kerülök ahova kerül minden ember.Mi fog történni velem?Prédikátor írja az 1:4-ben :"Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő".A következő versben ez áll : "És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő [ismét] feltámad."
Már csak néhány lépésre volt,ha megtudta tenni,a pince kocsma a Templomtéren.Nem volt egy nagyon kényelmes kocsma,de sokan látogatták az alacsony árak miatt.Az egyik történet szerint a közeli Bernát gyárban dolgozó Tóni bácsi volt az egyik lapítója a kocsmának,mert korán reggel szerette meginni a nem kevés adagját.Róla még annyit,a barátjával fogadásból délutántól estig képes volt meginni egy veder sört.
Ha tovább ment,pontosabban fogalmazva,volt még ereje megtenni egy pár lépést,megérkezett a Szüldővel szembeni kocsmához.Az apukák kedvenc helye volt ez a kocsma,mert leggyorsabban itt tudtak inni az újszülött baba és a boldog anyuka egészségére.Az ötödik stációig volt legnehezebben eljutni,de megérte a fáradságot,mert magas szinten volt kiszolgálva a vendég.
Ez volt az öt stáció balladája.
Miért volt számunkra "veszélyes " ez az út?Mert általában a kollégák "elázva" érkeztek meg a városba.Sokan azt mondták,hogy a mi csoportunk inkább iszik,mintsem dolgozik.Volt valami igaz benne,de nem fedte a valóságot,mert mindegyikőnk a csoportból közel 3.000 lejt keresett.Felhívták a figyelmünket,hogy ne keressünk többet,mert levágnak a fizetésünkből.Megfogadva a tanácsot,csak annyit dolgoztunk amennyi kellett.Ki volt számítva,hogy fejenként mennyit dolgozzunk naponta.Az más kérdés,hogy a napi adagot 4-5 óra alatt megkerestük. Többet nem írok,nehogy a főnökünk elolvassa ezt a bejegyzést,és levágjon a fizetésünkből.Tőle ez is kitelik.
Sírkövük a várad-velencei zsidó temetőben.Forrás : tikvah.ro
Ha jó idő volt,akkor megkérdeztem a kollégáimtól :
- Megyünk meglátogatni Borozsnyai úrt?Mi lehetett a válasz?
-IGEN.
Ezek voltak az álcázott találkozók a régi velencei temetőben,Borozsnyai úr sírjánál.
Csak mi tudtuk mit jelent számunkra a Borozsnyai úr neve.Ettől kezdve nem láttak minket " elázva" a városba,mert mentünk a velencei régi temetőbe.Gyorsan eltűntünk a világ szeme elől.Ha esetleg többet fogyasztottak ,lehetett egyet aludni is,mondjuk estig.Ha esett az eső,vagy rossz idő volt,találtunk a vasúti sínek mellett épülő blokkokat,melyek védelmül szolgátak a mostoha időben.A lényeg,minden helyzetben feltaláltuk magunkat.A szokásainkról keveset tudtak meg,mert nem volt "besúgó" köztünk,mert abban az időben volt egy alapelv " Egy mindenkiért,mindenki egyért ". Védtük és segítettük egymást.Szinte egy család voltunk.Miért kell írjak múlt időben?Mert a kollégák nagy többsége hasonló sorsa jutott mint Borozsnyai úr.Egyet tehetnék,ha tudnám hol vannak a sírjaik,leülnék és beszélgetnék neki,milyen nagy változásokon ment át a világ harminc éven át.Igaz amit a Prédikátor 9:7-ben ír a Károli fordítás szerint : "Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett."
Megírtam ezt a bejegyzést,mert szerettem volna ,ha a következő nemzedék is olvasná.Miért?Képet alkosson,hogy a diktatúra idején hogyan éltünk Váradon.Nekem is az a sorsom lesz,mint Borozsnyai úrnak és kollégáimnak.Elébb vagy utóbb oda kerülök ahova kerül minden ember.Mi fog történni velem?Prédikátor írja az 1:4-ben :"Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő".A következő versben ez áll : "És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő [ismét] feltámad."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése