Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. augusztus 22., csütörtök

Nagyváradi Virágkarnevál 2013-ban

Szerda délután Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke és Ovidiu Mureşan nagyváradi alpolgármester indította útjára az idei színpompás felvonulást Nagyváradon a magyar és román nemzetiszínű szalag átvágásával. Debrecenből idén öt virágkocsi érkezett Nagyváradra, köztük a Szent Anna-tó keletkezesének legendáját megelevenítő, mely az augusztus 20-i debreceni virágkarneválon közönségdíjat nyert.
A menetet egy hintó nyitotta, melyen a két ország és a két város zászlait vitték, majd lovas hölgyek, valamint íjászok következtek. A virágkocsik között láthattuk az érsemjéni Ezüstperje, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a micskei Görböc és a magyarremetei Kéknefelejcs csoportok néptáncosait, valamint a biharszentandrási Plaiurile Crişului Repede és a révi Moşuţ néptáncegyüttest is.
A kortárs táncok művelői is bemutatkoztak, a Quasar, a Dans Club 80, a Feeling Dance, a Flying Step és a Tini Dance tánccsoportok mellett láthatták még a Sunshine akrobatikus gimnasztika csoportot, a Pro Bikers Egyesület kerékpárosait és a Parkour Oradea akrobatáit is.
A színpompás menetet végigkísérte két bohóc, akik a gyermekeknek lufikból készítettek mókás állatkákat. A táncosokat, a kerékpárosok és parkour-ok mutatványait és a virágkocsikat gyakran köszöntötték tapssal, integetéssel a nézők, akik közül sokan kísérték is az elhaladó menetet. A kocsik a Nagyvásártérre (ma 1. Decembrie park) érkeztek, ott bárki megcsodálhatta őket, a színpadon pedig több fellépő is szórakoztatta a közönséget.
Forrás és galéria : reggeliujsag.ro 

2005 óta fokozatosan megszokottá vált, hogy augusztus 21-én a két önkormányzat közötti együttműködésnek köszönhetően Váradra is átjön néhány azon virágkocsik közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett látni. Nem történt ez másképp az idén sem, immár kilencedik alkalommal indult a menet a hagyományos helyről, vagyis a Dacia sugárúti cikk-cakk tömbházaktól. A „beavatottak” már jóval a 16 órára meghirdetett kezdési időpont előtt fényképezőgépekkel és mobiltelefonokkal felfegyverkezve stratégia helyeket foglaltak maguknak az előre bejelentett útvonalon, de az alkalmi járókelők körében is nagy népszerűségnek örvendett a látványos felvonulás.
Teljes cikk : erdon.ro 

A hagyományokhoz híven idén augusztus 21-én ismét megrendezték Nagyváradon a „Nyitott ablak Európára” elnevezésű rendezvényt.  Az eseményen a nagyváradiak  megtekinthették a felvonuló, virágba öltözött kocsik karavánját, melyek a tegnap végetért Debreceni Virágkarneválról érkeztek.
A kocsikról készült fotogaléria ITT megtekinthető.  
Forrás : nagyvaradi-hirhatar.ro 


Fotók

Forrás és teljes galéria :Többarcú Nagyvárad Facebook facebook.com



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése