Váradykon - 2002

"A vers: ünnep. A nemes és szép emberi érzésekre vágyó lélek ünnepe. Az irodalom számára is piros betűs nap. A szó, a gondolat ilyenkor levetkőzi hétköznapi, szürke gúnyáját és vasárnapi öltözéket vesz magára.
A költő versével tárulkozik legőszintébben a világ elé. Az én ilyenkor a legszabadabb, az enyémet ilyenkor nem lehet elvenni. A vers igazsága szubjektív valóság. Határai lélek től végtelenig terjeszkednek, honfoglalásának tere maga az élet egésze.
A verssel védekezni is lehet. Elutasítani a rideg és kegyetlen objektív valóságot, a minket bántó, bosszantó világot. És gyógyító ereje van. A kibeszéléssel belső feszültségeket oldun k fel, kérdezéseinkkel utat keresünk, kétkedéseinkkel utat taposunk.
A vers öntörvényű én-világ. Megfér benne a harmónia és a diszharmónia. Szövetében csend és háborgás él egymásmellettiségben. Ritmusát érzelem-értelem dobolja. Formáját a mondanivaló hogya nja és mikéntje alakítja. Ahogyan nincs két egyforma ember, egyéniség a költemény is, a sajátos és az egyedi jegyeivel vértezetten maga a megismételhetetlen." - írja Indig Ottó.
Teljes cikk : epa.oszk.hu