A mi Nagyváradunk Facebook csoportban olvasható egy nagyon érdekes bejegyzés,mely Nagyvárad magyar elnevezésű utcáiról szól.Bejegyzés:
"Miért nem lehet Nagyváradnak Magyar utcaneve , mert ez egy 800-éves történelmi város ?
Az még a könnyű esetek közé tartozik, hogy a román Petőfi park név alatt megjelenik a park magyar neve is: Schlauch tér. De volt régen Nagyváradon Körös utca, az most Tudor Vladimirescu; a közelében van ma Crişului, az régen Kaszárnya utca volt. Körülményes lenne megérteni, hogy nem a Crişului a Körös utca, hanem a Vladimirescu; továbbá a Crişului az a Kaszárnya utca (és a Kaszárnya utca nem azonos a Cazărmii-vel, ami szintén a közelben van).
Mivel ugyanazok a nevek vándoroltak a városon belül, a nem fordított magyar utcanév csak részben azonosítja az utcát. Ahhoz, hogy azonosítsunk egy utcanevet, szükséges ismerni a név használóját, vagy a szövegkörnyezetet is. Kolozsvári példát említve, a Petőfi utca jelentheti a Házsongárd előtti utcát is (régi helyi lakos szájából vagy útikönyvben a temető említése mellett), vagy azt az utcát is, amely ma viseli a Petőfi nevet (frissen beköltöző lakos esetében vagy lakcímként).
Ha Kolozsváron azt hallom, hogy megyek a Petőfi utcába, akkor a kijelentésből szinte jobban tudok következtetni a kijelentő személy gondolkozására, korára, mint amennyire megtudom, hogy melyik utcára is szeretett volna utalni.
Más városokban is a fordítás a megoldás. A magyar többségű Székelyföldön a kétnyelvű utcatáblák jelenléte rendszeres, rajtuk a nevek fordítása. A fele-fele Marosvásárhelyen a város elfogadott elméletileg egy listát három évvel ezelőtt, ahol fordítások szerepeltek.
Olaszi déli része 1890-ben
A névtáblákat a gyakorlatban csak részben helyezték el, sokszor csak a közterület köznévi részét lefordítva, azaz: Str. Târgului utca (egyébként felesleges lett volna Vásár utcának jelölni, mindenki Sáros utcának ismeri, azzal együtt, hogy utoljára százhúsz éve volt ez a neve. Majd Eötvös Józsefről, aztán még sok minden másról nevezték el). A kétértelműséggel Vásárhelyen is voltak gondok: míg az első világháború előtti Álmos vezér utca a két világháború között Somnului lett (!), addig a város másik részén egy másik Somnului ma Harcsa utcának lett lefordítva.
Az utcanevekkel ellentétben a településnevek magyar változatainak megállapításánál nem a román név az alap, hanem a hagyományos magyar név (a Szamos-parti Satu Mare nem Nagyfalu, hanem Szatmárnémeti). A húsz százalékos települések névtábláinál a román akadémia bizottsága a Maroshévíz, Négyfalu és Szentegyháza nevek mellett döntött, elvetette a pár évtizeddel korábban elterjedt Toplicát, Szecselevárost és Vlahicát.
Ha már erről a lajstromról van szó, tévedés volt bőven ott is, főleg az első változatban, amely megjelent a hivatalos közlönyben. Ezeket annak idején a magyar földrajzinév-bizottság révén jeleztük, így alakult ki a második, javított kiadás. Az egyik kirívó hiba a román homonimák miatt történt: két települést összetévesztettek. A Maros megyei Szászdálya és Dányán román neve azonos (Daia). Csupán a Bonyha községközponthoz tartozó Dányán volt húsz százalék feletti, magyar lakosság viszont magyar megfelelőként Szászdálya lett megadva. Ez kicsiben olyasmi, mintha Udvarhelyszéken Satu Mare alatt Szatmárnémetit kérnék kiírni.
Hogyha a "hagyományos" magyar utcanevek helyreállítása mellett döntünk, rögtön ott a következő kérdés: ha egy utcának hagyományosan több magyar elnevezése is volt (ez a belvárosi utcák esetén eléggé gyakori) akkor melyiket válasszuk? Miképpen lehet egy konszenzust kialakítani a magyar lakosság, illetve szakértők között? Van-e erre valamilyen gyakorlat akár Romániában, akár más európai városokban?
Nagyváradon (akárcsak más településeken) egészen a 19. század második feléig az utcák nevei magát az utcát jellemezték. A templomról kapta nevét a Barátok utcája, de még a Szent László tér is; a fogadókról a Sas, vagy a Zöldfa utca; a vízfolyásról a Körös vagy a Pece utca; a lakosairól az Úri vagy a Magyar utca; a kivezető irányról a Kolozsvári út, a méretéről a Széles utca.
Olaszi északi része
A 19. század vége fele begyűrűzött ide is az a divat, hogy a város vezetése az évszázadokon át változatlan neveket átalakítsa. Lett olyan név, amelynek volt köze a közterülethez: a Schlauch püspök által saját költségén rendezett teret még életében róla nevezték el, Sztaroveszky házát és birtokát hagyományozta gyermekkórház céljaira, az épület utcája felvette az adományozó nevét. Emléket állít a Szigligeti utca (szülőház), a Nagy-Sándor József utca (gyermekkorának otthona), Rulikovszky utca (sírhely). Nemsokára megjelentek azok a nevek is, amelyek már inkább a városvezetés eszményeiről árulkodtak (Kossuth, Széchenyi). Az utolsó magyar névadások (1940-es évek) pedig néha teljesen távol álltak az utca jellegétől (Hitler utca lett az Úri utca), velük együtt egyre inkább eltűntek az egykori magyar nevek.
A rendszer változásával a szimbólumoknak is változniuk kellett. A román városvezetés csak pár régi nevet hagyott meg. Alig van olyan utcanév, amely túlélte volna a változásokat: összesen talán kettő van a központban. Az egyik az egykori jogakadémia sarkán induló semleges töltetű Akadémia utca. A másik a Pável utca, amelyet még a dualizmusban neveztek el a görög katolikus püspökről. Az ötvenes évekig a nevet nem cserélték, de a névadó motívumot igen: Elena Pavel lett a neve, most ismét a püspök nevét viseli.
A névváltozásokkal a sajátosságok elvesztek: a rezsimek a saját képükre formálták a neveket: egy ideig királyok, politikusok; majd felszabadítók kerültek túlsúlyba, később bármi lehetett névadó: Shakespeare utca, Traktorista utca.
Ma békésen áll egymással szemben a névtáblákon király és püspök, vagy ellene harcoló forradalmár, parasztvezér. Számolgatjuk a magyar vonatkozású nevek arányát; kevésbé nézzük azt, hogy azok se nem hagyományos elnevezések (nem arról, nem ott van elnevezve róla a közterület, ahol annak idején), se nem motivált nevek (a személynek nem ahhoz az utcához volt köze).
Újváros
Lehet-e kiemelni, használatra javasolni valamelyik névváltozatot a sok közül, azaz megállapítani az egységesített nevet? Lehetne szempont az ismertség. Azonban ugyanazt az utcát idősebbek, fiatalok másképpen ismerik: használják a régi magyar nevet, az újabb magyar nevet, a régi román név lefordítását, az újabb román név lefordítását. Van, aki a magyar Szt. János utcanevet ismeri; van, aki a régi román Breiner Bélát; van, aki a mai román Ady Endrét. Tehát nem lehet eldönteni, hogy melyik a legismertebb név.
Ha nem is vesszük figyelembe a használat arányát, akkor is az egyértelműség, a következetesség miatt egy időpontot kellene kiválasztani. Ugyanis, ha több időszakból válogatnánk össze a neveket, akkor abból keveredés származna. Az Áldás utca egy ideig a központban volt (a Rimanóczy utca korábbi neve), majd a város szélére került, a Pece-patakon is túl. Akkor melyik utcának is lesz Áldás a magyar neve?
Egy időpontot kellene kijelölni. Melyik legyen az? Akárcsak a településnevek megállapításának elveinél, az utolsó magyar névadás lehetne az alap. Hiába ez a legteljesebb, azonban még ekkor is több száz utca nem létezett, ezek név nélkül maradnának. Ugyanekkor kerülgetni kellene Hitler, Mussolini nevét. Sőt, az utolsó névadási hullámban hiába nevezték el Rákócziról, Mikszáthról a Fő utcát vagy a Széles utcát: a használt utcanév továbbra is az utca jellegét tükröző név maradt, még az elismert személy neve sem tudta ezt háttérbe szorítani. Tehát ez sem működne, számos nevet régebbről kellene elővenni. Hátrább lépve az időben tovább csökken a nevek száma.
Tehát nem egyszerű folyamat a névegységesítés. Komolyan kellene átgondolni, hogy a rendelkezésre álló névváltozatok közül lehet-e előnyben részesíteni egy nevet, amelyről egyszerre elmondható, hogy a legismertebb, visszaadja a hagyományokat, köze van az utcához és a városhoz, nem bántó, ráadásul egy név csak egy helyen jelenjen meg a városban, mindezt – ha lehet – névváltoztatás nélkül. Szép feladata lehetne egy bizottságnak.
Váralja
Milyen akadálya lehet annak, hogy a hivatalos román utcanév mellé az önkormányzat kitegye a hagyományos, ám nem hivatalos utcaneveket is, mintegy történelmi kuriózumként?
– Szakmai akadályát nem látom. Egyértelműen látszania kell, hogy melyik az aktuális név (nagyobb betűk stb.). Alatta megjelenhetnének eltérő betűtípussal, kisebb méretben, akár évszámmal a korábbi megnevezések. Erre azonban alig van példa. Az egyik ilyen Szászsebes óvárosa, ahol az aktuális román nevek alatt más névtáblán, eltérő betűtípussal megjelenik az egykori szász hagyományos név. Budapesten a rendszerváltozás után maradtak meg egy ideig a régebbi nevek áthúzva, nem kuriózumként, hanem a tájékozódás megkönnyítésére.
Hogyan látod, Nagyvárad esetében mi lenne a kívánatos és szakszerű megoldás a magyar utcanév-táblák elhelyezésére?
Nyugat-európai minták alapján ideális talán az lenne, ha a város központjában azok az egykori semleges utcanevek lennének hivatalosak, románul és magyarul egyaránt, amelyek még az első szimbolikus névváltoztatások előtt, évszázadokon át használatban voltak. Nem Strada Republicii és nem Rákóczi út; hiába a kiírás, az utcát nem így ismerik; hanem Strada Principală és Fő utca.
Az utcanév-táblák most leginkább történelmi tájékozódásban segítenek. Ha egy idegen erre jár, azt tudja meg a nevekből, hogy milyen ideológiák söpörtek végig a városon az elmúlt évtizedekben. Ezzel szemben a helyiektől érdeklődve a nevek alapján nehezen talál meg utcát: az évtizedenként változó, az utcához csak körülményesen kapcsolható neveket nehéz megjegyezni, az utcát mindenki másképpen ismeri. Az utca jellegét megmintázó nevek ismertebbek lennének, a semlegességük miatt nem változnának. Így a földrajzi tájékozódásban ezek segítenének, ne feledjük, eredetileg ezért találták ki őket."
Az még a könnyű esetek közé tartozik, hogy a román Petőfi park név alatt megjelenik a park magyar neve is: Schlauch tér. De volt régen Nagyváradon Körös utca, az most Tudor Vladimirescu; a közelében van ma Crişului, az régen Kaszárnya utca volt. Körülményes lenne megérteni, hogy nem a Crişului a Körös utca, hanem a Vladimirescu; továbbá a Crişului az a Kaszárnya utca (és a Kaszárnya utca nem azonos a Cazărmii-vel, ami szintén a közelben van).
Mivel ugyanazok a nevek vándoroltak a városon belül, a nem fordított magyar utcanév csak részben azonosítja az utcát. Ahhoz, hogy azonosítsunk egy utcanevet, szükséges ismerni a név használóját, vagy a szövegkörnyezetet is. Kolozsvári példát említve, a Petőfi utca jelentheti a Házsongárd előtti utcát is (régi helyi lakos szájából vagy útikönyvben a temető említése mellett), vagy azt az utcát is, amely ma viseli a Petőfi nevet (frissen beköltöző lakos esetében vagy lakcímként).
Ha Kolozsváron azt hallom, hogy megyek a Petőfi utcába, akkor a kijelentésből szinte jobban tudok következtetni a kijelentő személy gondolkozására, korára, mint amennyire megtudom, hogy melyik utcára is szeretett volna utalni.
Más városokban is a fordítás a megoldás. A magyar többségű Székelyföldön a kétnyelvű utcatáblák jelenléte rendszeres, rajtuk a nevek fordítása. A fele-fele Marosvásárhelyen a város elfogadott elméletileg egy listát három évvel ezelőtt, ahol fordítások szerepeltek.
Olaszi déli része 1890-ben
A névtáblákat a gyakorlatban csak részben helyezték el, sokszor csak a közterület köznévi részét lefordítva, azaz: Str. Târgului utca (egyébként felesleges lett volna Vásár utcának jelölni, mindenki Sáros utcának ismeri, azzal együtt, hogy utoljára százhúsz éve volt ez a neve. Majd Eötvös Józsefről, aztán még sok minden másról nevezték el). A kétértelműséggel Vásárhelyen is voltak gondok: míg az első világháború előtti Álmos vezér utca a két világháború között Somnului lett (!), addig a város másik részén egy másik Somnului ma Harcsa utcának lett lefordítva.
Az utcanevekkel ellentétben a településnevek magyar változatainak megállapításánál nem a román név az alap, hanem a hagyományos magyar név (a Szamos-parti Satu Mare nem Nagyfalu, hanem Szatmárnémeti). A húsz százalékos települések névtábláinál a román akadémia bizottsága a Maroshévíz, Négyfalu és Szentegyháza nevek mellett döntött, elvetette a pár évtizeddel korábban elterjedt Toplicát, Szecselevárost és Vlahicát.
Ha már erről a lajstromról van szó, tévedés volt bőven ott is, főleg az első változatban, amely megjelent a hivatalos közlönyben. Ezeket annak idején a magyar földrajzinév-bizottság révén jeleztük, így alakult ki a második, javított kiadás. Az egyik kirívó hiba a román homonimák miatt történt: két települést összetévesztettek. A Maros megyei Szászdálya és Dányán román neve azonos (Daia). Csupán a Bonyha községközponthoz tartozó Dányán volt húsz százalék feletti, magyar lakosság viszont magyar megfelelőként Szászdálya lett megadva. Ez kicsiben olyasmi, mintha Udvarhelyszéken Satu Mare alatt Szatmárnémetit kérnék kiírni.
Hogyha a "hagyományos" magyar utcanevek helyreállítása mellett döntünk, rögtön ott a következő kérdés: ha egy utcának hagyományosan több magyar elnevezése is volt (ez a belvárosi utcák esetén eléggé gyakori) akkor melyiket válasszuk? Miképpen lehet egy konszenzust kialakítani a magyar lakosság, illetve szakértők között? Van-e erre valamilyen gyakorlat akár Romániában, akár más európai városokban?
Nagyváradon (akárcsak más településeken) egészen a 19. század második feléig az utcák nevei magát az utcát jellemezték. A templomról kapta nevét a Barátok utcája, de még a Szent László tér is; a fogadókról a Sas, vagy a Zöldfa utca; a vízfolyásról a Körös vagy a Pece utca; a lakosairól az Úri vagy a Magyar utca; a kivezető irányról a Kolozsvári út, a méretéről a Széles utca.
Olaszi északi része
A 19. század vége fele begyűrűzött ide is az a divat, hogy a város vezetése az évszázadokon át változatlan neveket átalakítsa. Lett olyan név, amelynek volt köze a közterülethez: a Schlauch püspök által saját költségén rendezett teret még életében róla nevezték el, Sztaroveszky házát és birtokát hagyományozta gyermekkórház céljaira, az épület utcája felvette az adományozó nevét. Emléket állít a Szigligeti utca (szülőház), a Nagy-Sándor József utca (gyermekkorának otthona), Rulikovszky utca (sírhely). Nemsokára megjelentek azok a nevek is, amelyek már inkább a városvezetés eszményeiről árulkodtak (Kossuth, Széchenyi). Az utolsó magyar névadások (1940-es évek) pedig néha teljesen távol álltak az utca jellegétől (Hitler utca lett az Úri utca), velük együtt egyre inkább eltűntek az egykori magyar nevek.
A rendszer változásával a szimbólumoknak is változniuk kellett. A román városvezetés csak pár régi nevet hagyott meg. Alig van olyan utcanév, amely túlélte volna a változásokat: összesen talán kettő van a központban. Az egyik az egykori jogakadémia sarkán induló semleges töltetű Akadémia utca. A másik a Pável utca, amelyet még a dualizmusban neveztek el a görög katolikus püspökről. Az ötvenes évekig a nevet nem cserélték, de a névadó motívumot igen: Elena Pavel lett a neve, most ismét a püspök nevét viseli.
A névváltozásokkal a sajátosságok elvesztek: a rezsimek a saját képükre formálták a neveket: egy ideig királyok, politikusok; majd felszabadítók kerültek túlsúlyba, később bármi lehetett névadó: Shakespeare utca, Traktorista utca.
Ma békésen áll egymással szemben a névtáblákon király és püspök, vagy ellene harcoló forradalmár, parasztvezér. Számolgatjuk a magyar vonatkozású nevek arányát; kevésbé nézzük azt, hogy azok se nem hagyományos elnevezések (nem arról, nem ott van elnevezve róla a közterület, ahol annak idején), se nem motivált nevek (a személynek nem ahhoz az utcához volt köze).
Újváros
Lehet-e kiemelni, használatra javasolni valamelyik névváltozatot a sok közül, azaz megállapítani az egységesített nevet? Lehetne szempont az ismertség. Azonban ugyanazt az utcát idősebbek, fiatalok másképpen ismerik: használják a régi magyar nevet, az újabb magyar nevet, a régi román név lefordítását, az újabb román név lefordítását. Van, aki a magyar Szt. János utcanevet ismeri; van, aki a régi román Breiner Bélát; van, aki a mai román Ady Endrét. Tehát nem lehet eldönteni, hogy melyik a legismertebb név.
Ha nem is vesszük figyelembe a használat arányát, akkor is az egyértelműség, a következetesség miatt egy időpontot kellene kiválasztani. Ugyanis, ha több időszakból válogatnánk össze a neveket, akkor abból keveredés származna. Az Áldás utca egy ideig a központban volt (a Rimanóczy utca korábbi neve), majd a város szélére került, a Pece-patakon is túl. Akkor melyik utcának is lesz Áldás a magyar neve?
Egy időpontot kellene kijelölni. Melyik legyen az? Akárcsak a településnevek megállapításának elveinél, az utolsó magyar névadás lehetne az alap. Hiába ez a legteljesebb, azonban még ekkor is több száz utca nem létezett, ezek név nélkül maradnának. Ugyanekkor kerülgetni kellene Hitler, Mussolini nevét. Sőt, az utolsó névadási hullámban hiába nevezték el Rákócziról, Mikszáthról a Fő utcát vagy a Széles utcát: a használt utcanév továbbra is az utca jellegét tükröző név maradt, még az elismert személy neve sem tudta ezt háttérbe szorítani. Tehát ez sem működne, számos nevet régebbről kellene elővenni. Hátrább lépve az időben tovább csökken a nevek száma.
Tehát nem egyszerű folyamat a névegységesítés. Komolyan kellene átgondolni, hogy a rendelkezésre álló névváltozatok közül lehet-e előnyben részesíteni egy nevet, amelyről egyszerre elmondható, hogy a legismertebb, visszaadja a hagyományokat, köze van az utcához és a városhoz, nem bántó, ráadásul egy név csak egy helyen jelenjen meg a városban, mindezt – ha lehet – névváltoztatás nélkül. Szép feladata lehetne egy bizottságnak.
Váralja
Milyen akadálya lehet annak, hogy a hivatalos román utcanév mellé az önkormányzat kitegye a hagyományos, ám nem hivatalos utcaneveket is, mintegy történelmi kuriózumként?
– Szakmai akadályát nem látom. Egyértelműen látszania kell, hogy melyik az aktuális név (nagyobb betűk stb.). Alatta megjelenhetnének eltérő betűtípussal, kisebb méretben, akár évszámmal a korábbi megnevezések. Erre azonban alig van példa. Az egyik ilyen Szászsebes óvárosa, ahol az aktuális román nevek alatt más névtáblán, eltérő betűtípussal megjelenik az egykori szász hagyományos név. Budapesten a rendszerváltozás után maradtak meg egy ideig a régebbi nevek áthúzva, nem kuriózumként, hanem a tájékozódás megkönnyítésére.
Hogyan látod, Nagyvárad esetében mi lenne a kívánatos és szakszerű megoldás a magyar utcanév-táblák elhelyezésére?
Nyugat-európai minták alapján ideális talán az lenne, ha a város központjában azok az egykori semleges utcanevek lennének hivatalosak, románul és magyarul egyaránt, amelyek még az első szimbolikus névváltoztatások előtt, évszázadokon át használatban voltak. Nem Strada Republicii és nem Rákóczi út; hiába a kiírás, az utcát nem így ismerik; hanem Strada Principală és Fő utca.
Az utcanév-táblák most leginkább történelmi tájékozódásban segítenek. Ha egy idegen erre jár, azt tudja meg a nevekből, hogy milyen ideológiák söpörtek végig a városon az elmúlt évtizedekben. Ezzel szemben a helyiektől érdeklődve a nevek alapján nehezen talál meg utcát: az évtizedenként változó, az utcához csak körülményesen kapcsolható neveket nehéz megjegyezni, az utcát mindenki másképpen ismeri. Az utca jellegét megmintázó nevek ismertebbek lennének, a semlegességük miatt nem változnának. Így a földrajzi tájékozódásban ezek segítenének, ne feledjük, eredetileg ezért találták ki őket."
Forrás,fotó : A mi Nagyváradunk Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése