Péter I. Zoltán : Az újvárosi központi temető

Új temetői szabályrendelet elfogadásáról döntött Nagyvárad város vezetősége 1898 tavaszán. A leglényegesebb az volt, hogy kimondták: a köztemetőn belül felekezeti temetők is létesíthetők. Ha kérik a felekezetek, külön temetőrészeket kapnak, melyek rendelkezési jogát megválthatják, de ezek a részek is köztemető jelleggel bírnak - írja a cikk bevezetőjében Péter I. Zoltán.

A szakbizottságok után a váradi városi tanács is tárgyalta a temetők szabályrendeletét, amint arról az egyik napilap is beszámolt: „Nagy ideje annak, hogy rendezetlen temetőügyünk rendezését Nagyvárad város tanácsa megkezdte. Nem múlt el év, hogy e rendezést a belügyminiszter is ne sürgette volna. Most aztán, amikor a honvéd-hadapród iskola építése folytán az úgynevezett Zöldkerti temetővel kényteleníttetett a város felhagyni, még sürgősebbé vált a temetők ügyének kellő módon való rendezése. Tanácsunk utóbbi időben egész eréllyel fogott hozzá a rendezéshez, s mivel a korábban készített temetői szabályrendelet-tervezet sok tekintetben nem volt megfelelő, Komlóssy József gazdasági tanácsnok bízatott meg egy új szabályrendelet-tervezet készítésével, ki is e megbízatásnak rövid idő alatt megfelelt. A tervezetet a tanács most újból tárgyalás alá vette, s azt a lehető legrövidebb idő alatt megállapítja, s azután a közegészségügyi és jogügyi bizottság véleményének meghallgatása mellett az a közgyűlés elé fog terjesztetni elfogadás végett.”
„A szabályrendelet szerint lesz két köztemető; a Várad-Velencén levő temetőket a mostani kezelés mellett egyelőre fenntartják. A köztemetőkben mindegyik hitfelekezet részére külön területet jelölnek, ezenkívül még lesz olyan terület, melyen azokat temetik el, kikre nézve saját végakaratuk vagy örököseik, illetve hozzátartozóik valamelyik felekezeti temetőrészben való temetkezést ki nem jelölik.”
„A városi közgyűlés határozatban kimondta: az újvárosi (a Zöldkerti), a velencei, a váraljai temetőket beszünteti, s egy központi temetőt állít fel Újvároson a régi Rulikowski temető kibővítésével s rendezésével. Ezt a határozatot annak idején az egyik képviselő megfellebbezte. A miniszter a napokban döntött: jóváhagyta a közgyűlés határozatát.”
Az újvárosi központi temető az 1870-ben megnyitott Rulikowski temető átalakítása nyomán alakult ki. Első lépésként 1898-ban a bejárattól egy széles főutat alakítottak ki, s emiatt 50 sírt felástak, és a halottakat másutt helyezték el papi áldás mellett. A ma is ismert Rulikowski temetőnek a főúttól jobbra eső részét már 1870-től használták. A bal oldali részen alakították ki 1899-től az új köztemetőt.
A Rulikowski temető jobb oldali részén, a keresztények parcelláin túl mérték ki a neológ zsidó temető parcelláját, amelyet még 1899 június havában a neológ izraelita hitközség meg is vásárolt a várostól, és magas kőfallal vett körül. Ugyanitt Rendes Vilmos épített egy halottasházat is. Már az első évtől kezdve a neológok temetni is kezdtek az új temetőbe.
Az ortodox zsidók egyelőre nem igényeltek itt parcellát, ők továbbra is a velencei temetőt használták. Majd csak 1916-ban kérték a kijelölt terület átadását, mivel véleményük szerint a velencei sírkertben már nem sokáig marad hely. Végül az új ortodox zsidó temetőrész megnyitása elmaradt, talán a világháború miatt. Majd csak 1926. október 31-én került rá sor a Szentegyletnek köszönhetően. „Ezen a napon – írta Mózes Teréz – nyitották meg az új ortodox zsidó temetőt. A vallásos szertartásoknak megfelelően a főrabbi vezetésével zsidók tömege vonult ki a régi velencei temetőbe. Gyászimával vettek búcsút a város halottaitól, elsősorban a régi vallási vezetőktől, a nagy rabbiktól, majd a Zárda (ma Mihai Viteazul) utcai nagytemplomban tartott istentisztelet után kivonultak a 7000 sírhelyet számláló, Rulikowski úti temetőbe. A temetőt úgy tervezték, hogy előreláthatólag 35 évig kielégítse az igényeket, de a körülötte levő területek további 100-200 évre is biztosították volna a halálozási statisztika előirányzatait. Akkor… senki nem gondolt arra, hogy a Váradról elhurcolt zsidók gázkamrákban lelik halálukat…”
Gondolatban térjünk vissza az új köztemető előkészületeihez. Amint az egyik helyi napilap 1899 novemberében írta: „Lassankint kialakul a volt Rulikowski, most már újvárosi központi temető azzá, aminek szánták: a halottak modern, díszes nyugvóhelyévé. A város rendeztette az utakat, főbejáró kaput készíttetett, csinos lakása van ott a temetőőrnek, benn a temetőben igen sok díszes családi sírbolt készült.
A felekezetek egymás után veszik birtokukba a részükre kijelölt temetőrészeket, a római katolikusok be is rendezkedtek, tegnap pedig az ágostai evangélikusok nevében Osterlamm Ármin felügyelő s Materny Imre lelkész kérték a tanácsot, hogy az egyház részére adja át a kijelölt területet. Az átvételt a beadvány aláírói, ezenfelül ifj. Rimler Károly és Péchy Antal fogják teljesíteni. (…) A sorhelyek kitűzése megtörtént, s aki át akar venni egy-egy sírhelyet vagy sírboltnak való területet, az illető felekezethez vagy a városhoz forduljon, míg a közös temetőben levő sírhelyeket a városnál lehet megváltani. Akik igazolják, hogy a bezárt Zöldkerti temetőben valamely területet megvásároltak, s árát kifizették, hasonló nagyságú területet ingyen kapnak az újvárosi központi temetőben. A temetőben apró, fehér lécek jelzik az egyes sírok és sírhelyek nagyságát…”
A Rulikowski temetőt nem ismertetjük részletesen, hiszen azzal Kordics Imre helytörténész foglalkozott nagy szakértelemmel, részletes felméréseket végzett 2010-től. Várható, hogy a közeljövőben megjelenik erről a tanulmánykötete is.

A Rulikowski temető kápolnái
• A Steinberger római katolikus temetőkápolnát 1908-ban építette Sztarill Ferenc Steinberger Ferenc apátkanonok megrendelésére. A kápolnát az 1905-ben elhunyt kanonok hagyatéki gondnoka, Bundala Mihály kanonok építtette fel, és 1908. október 30-án áldották meg. Az eklektikus, túlsúlyban neoreneszánsz elemeket tartalmazó épületet ma is az eredeti funkciója szerint használják, de már felekezettől függetlenül.
• Alexandru Haşaş 1938-ban építtette elhunyt nejének azt a kápolnát, amelyet temetőkápolnaként használnak az ortodox hívek. A kápolnát Molnár György építészmérnök tervezte neobizánci stílusban, és Pintér István építészmérnök kivitelezte.
• Úgyszintén 1938-ban építtette Traian Valeriu Frenţiu görög katolikus püspök családi sírboltnak azt a kápolnát, amelyet 1989 után ismét használhatnak a görög katolikusok temetőkápolnaként. Tervezője Sallerbeck Antal, építője Papp János volt.
• A városi ravatalozó – amit eredetileg krematóriumnak szántak – 1936-ban épült a városi mérnöki hivatal tervei szerint. Építése idején korszerűnek számító, villamos hűtésű kamrákkal, három ravatalozóhelyiséggel és egy irodával látták el.

Forrás : biharmegye.ro  

Térkép

Jelentős értékmentés a Rulikowski temetőben (2011)

 

Az, aki a Rulikowski temetőben a múlt emlékeit is keresi kissé csalódva fog távozni. Már, számarányunknál fogva is egyre kevesebb az eredeti formában megmaradt sírhely. A pusztuló, átalakított vagy felszámolt emlékek közt még rátalálhatunk temetkezési kultúránk néhány értékes darabjára.

Az 1849. augusztus 28-án, a közeli Bóné kútnál kivégzett Rulikowski Kázmérnak 1870-ben, újratemetése alkalmával díszes gránit emlékművett állítottak. A temető bejáratához közeli, ma is látható sírhelyet 1899-ben a város saját tulajdonába vette. Az emlékműállítást követően Rulikowskiról nevezték el az oda vezető utat majd az új köztemetőt is. A tősgyökeres váradiak mindég a magyar szabadságharc mártírjává lett lengyel tiszt, Rulikowski nevét használták mindkettő esetében.

       Az 1870-ben megnyitott köztemetőben a kor temetkezési szokásait követő díszes vagy szerényebb sírhelyek készültek. Az obeliszkkel jelölt, kerítéssel övezett és örökzölddel díszített sírhelyek a temető leglátványosabb emlékei. A sírok többségét azonban az ún. tábla alakú sírkövek jelölik. A 19. századból megmaradt, kevés számú emlék a helyi sírkőfaragás remekei. A rajtuk látható sírjelek (melyek nyelvi segítség nélkül is üzenetet közvetítenek, kifejezve a gyászt, az elmúlást, a túlvilági életbe vetett hitet vagy ismereteket közölnek az elhunytról) pedig temetkezési kultúránk jelrendszerének kiemelkedő értékei.

        Az 1870-ben megnyitott Rulikowski temetőben néhány korábbi datálású sírkövet is találunk. Ezek, feltehetően az 1780-ben megnyitott és 1896-ban bezárt közeli Zöldkerti temetőből kerültek ide. Köztük van Várad jelenleg ismert legrégibb sírköve is 1786-ból! Ez az űn. szív  alakú kövek sorába tartozik. Az elnagyolt  szív alakú táblát jól faragott kereszt zárja le. A 18. században a városi polgárság már használja a szív alakú sírköveket (síkban és térben is megjelenítve). Mint sírjel vallási és emberi érzelmek képi eszköze. A szerelem, a házastársi hűség legkedveltebb motívuma. Vallásos értelemben a szív megjelenítése a Jézus szíve tisztelettel van kapcsolatban: Jézus iránti szeretetünket és az Ő felénk irányuló szeretetét szimbólizálja. E kisméretű kő mellett áll nemes Pojnár Demeter 1821-ben készített sírköve. A lefele karcsúsodó tábla két szélét befele csavarodó csigavonal határolja. Ez a lélek túlvilági útját, az Istenhez vezető utat szimbolizálja. A klasszicizáló síremlékek egyik jellegzetes darabja egy 1834-ban készült, amelynek szövegmezejét féloszlopok határolják és timpanon zárja le. Várad temetőiben is a 19. század 40-es, 50-es éveiben kezd elterjedni, majd a század második felében válik gyakran használttá a neogótikus típusú sírkövek. Ezt a stílusirányzatot képviseli – többek közt- egy 1846-os és egy 1865-ben készült gazdátlan síremlék. A komoly szaktudás birtokában lévő kőfaragók a gótika egyszerű motivumait használva a szövegmezőt a jellegzetes és gondosan kivitelezett mérművel zárják le.

        A fentiekben említetteken kívül még néhány 19. századi sírkő szintén megmaradt a temetőben. Ma, már ezek Várad temetkezési kultúrájának legrégibb emlékei. (Az Olaszi temetőből a legrégebbieket végül is nem sikerült kimenteni: pl. ott törték szét a tíz-tizenkét évvel korábban még meglévő, 1806-ban faragottat vagy a lábszárcsontos koponyával díszített 1820-as sírkövet).

         Sárközi Zoltán tanácsos, a Bihar megyei Műemlékvédő Alapítvány elnöke az értékes sírkövek megmentését kezdeményezve felvette a kapcsolatot Bimbó-Szuhai Tiborral. Az Alapítvány elnöke és a Közterület- fenntartó és Piacgazdálkodási Vállalat műszaki igazgatója a helyszínen tájékozódva elhatározták az értékes síremlékek megmentését. A kövek mindegyike évtizedek óta elhagyott sírhelyen áll, legtöbbje megdőlve és a földbe süppedve. Ezért első lépésként a sírhelyek megtisztítását határozták el, amit Pásztai Ottó Zsolt a temető adminisztrátora fog felügyelni.

         Hasonlóan fontos feladat lenne a jogi szabályozás adta lehetőségekkel a gazdátlan sírhelyek megvásárlása (pl. körzeti RMDSZ szervezet).

        A birtokbavételt követő helyi védelem biztosítása olyan műemlék jellegű sírkövek megmentését jelenthetné, amelyek helyi temetkezési kultúránk egyedülálló tárgyi emlékei.

Kordics Imre      

Forrás : erdon.ro 

Térkép

Porladó sírkövek, eltemetett történelem a nagyváradi köztemetőben

Kevesen tudják még a váradi magyarok közül is azt, hogy a Rulikowski Kázmérról elnevezett városi köztemetőben egy régi, az 1700-as években bezárt temetőből származó sírkövek, obeliszkek, szobrok is találhatók, melyek minden működő demokráciában a műemlékeknek kijáró védelmet kapnák meg. Nagyvárad azonban e tekintetben is kivétel, ugyanis itt senki sem törődik a régi magyar emlékekkel. A politikai kampányokban fellángoló tenni akarás kimerül a tervezgetésben, a nyilatkozattételben. Pedig ezeréves Kárpát-medencei magyar történelmünk megóvása érdekében mennyire fontos lenne, hogy e régi magyar Nagyváradnak ez a kicsi lenyomata fennmaradjon a jövő számára!

A városi temetőben levő két legrégibb sírkő

Kordics Imre helytörténész vezetett körbe a temető „régi részén”, és mutogatta meg azokat a síremlékeket, amelyeket műemlékké kellene nyilvánítani. Ehhez azonban elsősorban akarat, másodsorban pénz kellene.

A tavaszi időjárás sok váradit ösztönözött arra a napokban, hogy kihasználva a szép időt kimenjen a váradi köztemetőbe, s meglátogassa néhai szerettei sírját. Egyre kevesebben tudják azonban a váradi magyarok közül azt, hogy a Rulikowski Kázmérról elnevezett városi temetőben egy régi, az 1700-as években bezárt temetőből származó sírkövek, obeliszkek, szobrok is találhatók, melyek minden működő demokráciában a műemlékeknek kijáró védelmet kapnák meg. Nagyváradon azonban ez nincs így, a város magyar múltját igazoló sírkövek (már amennyi még megmaradt ezekből) lassan, de biztosan málnak szét, s a műemlékvédelemmel foglalkozó illetékeseknek vagy nincs szavuk a muzeális és történelmi értékű síremlékek megmentésére, vagy (ilyen vagy olyan okokból kifolyólag) nem érdekük időt, pénzt, vagy csak jóindulatot szánni arra, hogy a régi magyar Nagyváradnak ez a kicsi történelmi lenyomata fennmaradjon a jövő számára.

Sírkövekkel dobálózó politikai propagandák

Szomorkodó anya síremléke a nagyváradi köztemetőben. Kalauzunk, Kordics Imre azt mutatja, felújítás híján miképpen megy tönkre épített örökségünk eme gyöngyszeme

Persze a politikai események sodrában az elmúlt évek során időnként politikusok előrántották ezt a műemlékvédelmi témát is, s meglobogtatták a sajtó és a közvélemény előtt. A szomorú helyzet azonban az, hogy a nagyváradi városi temetőben levő évszázados sírkövek és szobrok semmilyen védelem alatt nem állnak (hacsak nem a Jóistené alatt), s politikusi nekibuzdulások ide vagy oda, lassan eltűnnek majd a süllyesztőben, ahol, úgy tűnik, egyetlen elv uralkodik, hagyni kell pusztulni mindent, ami Szent László városának egykori magyar valóságát hivatott igazolni, felidézni.

Tavalyelőtt volt ugyan egy nyilvánosságra jutott próbálkozás a Rulikowski temető régi sírköveinek megmentése kapcsán, azonban mára bebizonyosodott, az akkori tervezgetésekből semmi nem valósult meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezete, a kolozsvári Házsongárd Alapítvány segítségét kérte a nagyváradi temető megóvásához, a szervezet ugyanis már akkor eldöntötte, védetté akarja nyilváníttatni a nagyváradi temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit. A Házsongárd Alapítvány egyik vezetője, Tőkés Erzsébet lapunk kérdésére elmondta, ők csak szakmai tanácsot tudnának adni a váradi műemlékvédőknek, azonban nemcsak Váradon, hanem valamennyi erdélyi magyar városban egyre bonyolultabb önkormányzati határozatok születnek, amelyek mintha egyenesen arra lennének kitalálva, hogy a műemlékvédelmet gátolják.

Valójában csak a pénz segítene?

Kordics Imre helytörténész, a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére 2011-ben neki is kezdett számba venni, felleltározni a régi sírhelyeket. Azonban úgy tűnik, a politika malmai másként, és valóban lassan őrülnek, ugyanis az akkori tervekből semmit nem lehetett megvalósítani. Kordics Imrével jártuk be tegnap a városi temető egy részét, és együtt vettük szemügyre, mi is a helyzet jelenleg a régi sírkövekkel, obeliszkekkel.

A történész úgy véli, minden mentőakció, a sírköveknek műemlékké való nyilvánítása egyedül a városi önkormányzat jóindulatán múlik, meg persze a pénzen. A magyar műemlékek iránt tanúsított jóindulat azonban az elmúlt évek során egyre csak várat magára, s úgy tűnik, egyetlen politikai párt, egyház vagy civil szervezet sem akarja vagy tudja megtenni, hogy pénzért kiváltsa és gondozza a több száz éves sírköveket, szobrokat. A tavaly megszavazott 179/31. 03-as határozatot figyelembe véve ugyanis ez az egyetlen megoldás volna a régi síremlékek megóvására, tehát magyarán az, ha pártok, szervezetek a (saját) zsebükbe nyúlnának végre, s megvásárolnák azokat a sírhelyeket, amelyeken még viszonylagos épségben ott állnak a régi keresztek, fejfák, szobrok. Kordics elmondta, meg is van a húsz legrégebbi síremlék leltára, csak a szándék és a pénz hiányzik, hogy ezeket megvásárolják és rendbe tegyék.

A Zöldkerti temető feledésbe merült

A ragyogó tavaszi napsütésben sokan igyekeznek családtagjaik, szeretteik sírjára virágot tenni, kiirtani ott a gazt. A régi síremlékek környékén, noha azok a temető bejáratához viszonylag közel vannak, kihalt a táj. Málladozó kriptakövek, régi feliratok, földbe süppedt keresztek igazolják, hogy a szó jó értelmében megszállott lokálpatriótákon kívül senki nem foglalkozik ma érdemben ezzel a műemlékvédelmi problémával.

A városi temetőt hivatalosan 1870-ben nyitották meg, amikor itt helyezték örök nyugalomra (az addig jeltelen sírban eltemetett) Rulikowski Kázmér 1848-as mártír-tábornokot. Több vitát, félreértést és félremagyarázatot eredményezett azonban az, hogy a városi temetőben olyan sírkövek is vannak, amelyeket az 1700-as évek elején faragtak akkoriban elhunytak emlékezetére. Kordics Imre elmondta az egyszerű magyarázatot, melyből kiderült, mindez azért van így, mert körülbelül 1870-ben zárták be az akkorra megtelt egyik városi temetőt, melyet Zöldkerti temetőként ismertek az akkori váradiak. Az új temetkezési hely megnyitásakor pedig több váradi család vitette át ide elhunyt hozzátartozói maradványait, sírköveit, esetenként egész kriptákat.

Régi öntöttvas keresztre hívja fel a figyelmem a történész, körülbelül száz éves lehet a remek kovácsoltvas fejfa, valószínűleg a legrégebbi vaskereszt a temetőben. Ma rozsdásan, megfeketedve álldogál a zöld lombok között. Elérkezünk a temető két legrégebbi sírkövéhez. Egymás mellett két kereszt, az egyiket 1821-ben faragták, a feliratát nem sikerült eddig megfejteni, feltehetően görög vagy makedón írásjelekkel vésték rá a szöveget. Mellette van az 1786-ban állított sírkő, mely szerint bizonyos Pojnár Demeter egykori váradi polgár aludta (volna) örök álmát ez alatt. Eddig bizonyítottan ez a legrégebbi faragott márványkereszt a Rulikowski temetőben, mondanunk sem kell, ez is igencsak megviselt állapotban található. Megtekinthetünk nem messze a Pojnár kereszttől egy feketemárvány obeliszket, amit 1831-ben készítettek, időrendi sorrendben ez a márvány emlékmű a harmadik a legrégebbi síremlékek korát tekintve. Emellett több, abból az időből származó márvány fejfa sorakozik, van, amelyiken el tudjuk olvasni az elhunyt nevét, de van, ahol a felirat rég lemállott, letöredezett.

Rimmler és Gojdu se érdemel többet?

Érdekességként megemlítjük, hogy ugyanitt, az enyészetre dobott kövek parcellájában található Emanuil Gojdu szüleinek (igencsak elhanyagolt állapotban levő) sírköve is. A városvezetőség urainak eddig eszébe sem jutott, hogy Gojdu emlékét és nagyságát megtiszteljék azzal, hogy annak családi sírkövét védetté nyilvánítsák és rendbe tétessék. Az obeliszkeken amúgy látszik, hogy szakértő mesterek keze faragta, s a nemes márvány még úgy-ahogy dacol az idővel. Az obeliszkek alatti sírhelyek azonban akár horrorfilmek díszletéül szolgálhatnának, több helyen megcsúszott a föld, és harminc-negyven centis üregeken át be lehet látni a sírgödrökbe. Megközelítve s benézve ezekbe, látni az évszázados koporsókat is.

De ha már az ismert egykori váradiaknál tartunk, nemcsak a Gojdu család kriptaköveinek sorsa nem érdekli az illetékeseket. Rimmler Károly volt váradi polgármester sírköve s az egykori városvezető emlékének tisztelete sem ért mindeddig egyetlen váradi magyar szervezetnek annyit, hogy kiváltsák a sírhelyet, mely jelenleg egy román család tulajdona. Rimmler sírkövét, annak ellenére, hogy a legutóbbi kampányokban számtalanszor idézték városépítő munkásságát, fontosságát a korteshadjáratok alatt, akkor löki félre a sírhelyet megvásárolt család, amikor éppen akarja, s ebbe törvényesen nem lehetne beleszólni.

Gazdátlan márványobeliszk 1895-ből, alatta nyitott sírgödör

Temetői terepszemlénket egy gyönyörű síremléknél fejezzük be. Kordics Imre szerint ez a sírkertben található legszebb szobor, 1920-ban készült, s egy gyermekét gyászoló anyát ábrázol. A sírkő leltárban így is szerepel Szomorkodó anya címmel. A kőfaragó neve ismeretlen, a szobor azonban megdöbbentően megkapó, még a mai állapotában is. Hogy meddig marad meg, nem tudhatni, ugyanis napról napra megy tönkre, ahogy Kordics meg is mutatja, elég hozzáérni, s darabok válnak le a belőle. Restaurátor után kiált, azonban a felújításának jelenleg nem sok az esélye.

Ahogy iparkodunk ki a temető úgynevezett „történelmi részéből”, visszafelé a forgalmasabb utakra azon tanakodunk, mi is lenne a megoldás. Kordics Imre úgy véli, a csoda akkor történne meg, ha a városi tanács valóban magába szállna, s tagjai felfognák, ezek a régi síremlékek valóban történelmi értékek, letűnt korok üzenetei, melyekre civilizáltabb vagy csak demokratikusabb városokban büszkék lennének, s jóváhagynák ezek műemlékké való nyilvánítását. De erre semmi esély, és a magyar érdekvédelmi szerveknek, úgy tűnik, semmi szavuk sincs, ha hasonló műemlékvédelmi dolgokról kell dönteni. Esetleg majd a következő kampányok alatt jól felturbózott történelmi tetemrehívásként ismét előkerül ez a téma is, és mindenki elmondja, mit kellene tenni, s aztán újra csend lesz. Szó szerint síri csend. S az a pár váradi magyar lokálpatrióta, aki tudja ezeket a régi dolgokat, tehetetlenül végig kell nézze, ahogy szemünk láttára mállik el a múltunk…
Forrás : erdely.ma