Dutka Ákos

 Forrás : mek.oszk.hu

Dutka Ákos (Nagyvárad, 1881. szeptember 11. – Budapest, 1972. december 27.) magyar költő, újságíró.

 A Nagyvárad és a Szabadság című lapok újságírója volt. 1905-ben Nagyváradon bemutatták A léghajósok című operettjét. Ugyanebben az évben Amerikába utazott, majd bejárta egész Európát. 1906-os hazatérése után ismét a Nagyvárad című lap munkatársa lesz. Az első világháború után Budapestre költözik. 1940-ig a Külügyminisztérium sajtó előadója. 1939 és 1943 között a Friss Újság felelős, majd főszerkesztője. A németek bevonulásakor a laptulajdonos utasítására nem volt hajlandó Hitlerről dicsőítő cikket írni. Elbúcsúzott munkatársaitól és kiköltözött Máriaremetére. Itt visszavonultan élt, csak az ötvenes évek közepétől hallatott ismét magáról.

 A Holnap szoborcsoport tagjaként Nagyváradon

Első versei nagyváradi lapokban illetve a Vallomások könyve (1904) kötetben jelentek meg. Megismerkedett és jó barátságba került Ady Endrével. 1908-ban a Nyugat előfutáraként emlegetett A Holnap című antológiában Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka társaságában jelent meg. Ezzel a magyar költészet megújítói és a polgári radikális eszmék harcosai közé került. A Hét, az Új Idők, a Pesti Napló, a Világ, a Népszava és a Nyugat is közölte verseit. Első két kötetének versein érződik az impresszionista és szimbolista hatás. Az első világháború éveiben a békevágy kifejezése jellemzi esősorban költészetét.

 Dutka Ákos hamvai a budapesti Farkasréti temetőben

Forrás : hu.wikipedia.org

Amikor Dutka Ákos 1908-ban A Holnap korszakkezdetet jelentő antológiájában hetedmagával megjelent - együtt jelezték az Ady vezérelte új magyar költészet harcos jelenlétét -, legalábbis Nagyváradon már ismert nevű költő volt. És akit ama századelőn a nagyváradi irodalom költőnek ismert el, az költő volt országos érvénnyel is. Aki A Holnap hét harcostársa közé tartozott, annak irodalomtörténeti helyzete szerint helye volt az új irodalom ugyanebben az évben megindult budapesti főorgánumában, a Nyugatban, még akkor is, ha még jó időre megmaradt továbbra is nagyváradi újságírónak, nagyváradi költőnek.

Dutka valójában nem is lett soha igazi nagyvárosi poéta, noha a Nyugat mellett a programszerűen nagyvárosi irodalmat hirdető Kiss József szerkesztette A Hét hamarosan úgyszintén magáénak tudta, és versei gyakorta jelentek meg a Nyugattal és A Héttel egyként szemben álló, mértéktartóan konzervatív Új Időkben, a jellegzetesen liberális polgári Pesti Naplóban, a polgári lapok közt leghaladóbb, harcosan demokrata Világban és a szociáldemokrata Népszavában. És mindezekben az alaposan különböző szellemű újságokban és folyóiratokban olykor egyszerre fejezte ki a később Budapesten is nagyváradi emlékekkel élő Dutka Ákos a maga idegenségét a nagyvárosi léttel szemben. Ez az idegenség nem is ellenszenv volt, nem afféle vidéki provincializmus - a századfordulói Nagyvárad ugyanúgy nem volt provinciális, mint a főváros, a nagyváradi írók-újságírók Párizsra pillantván, nyugatibb szelleműnek érezték magukat, mint a pestieket -, még kevésbé volt valamiféle népieskedés a "bűnös" várossal szemben, hiszen Dutka világéletében merőben idegen maradt a nála ifjabb népi íróktól is, sőt szimbolizmusa és mindvégig megőrzött szecesszióssága még inkább a későbbi "urbánusok" közé sorolhatná. Az ő idegensége a nagyváros kellős közepén a zsúfoltságnak, a tülekedésnek, a túl sok ember közt mindig kísértő magánynak költői kritikája volt: egyszerűen nem érezte jól magát a túl nagy forgalomban, túl gyors élettempóban még akkor sem, amikor az első világháború utáni években már egy budapesti napilapnak, a Friss Újságnak belső és nagyon becsületes munkatársa és nagy nyelvi kultúrája folytán a Külügyminisztérium sajtóelőadója volt. Amint tehette, ki is költözött a nagyvárosból, és a közeli, de mégis vidéki hangulatú Máriaremetén talált otthonra. Onnét kísérte egyre komorodóbb kedéllyel a fasizmus embertelensége felé rohanó világot, ott hallgatott el évekre, és ott szólalt meg újra megújult kedvvel a felszabadulás után, hogy a merőben új hangok közepette már kevesedmagával, majd megérvén a pátriárkák korát, immár egyedül képviselje Ady nemzedékét. Túl kilencvenedik életévén, testben-lélekben egészségesen úgy tudott lépést tartani és jelen maradni költészetünkben, hogy közben élő hagyományként őrizte annak a nagyváradi kezdetnek ízeit és illatait, amely az egész azóta való magyar költészetnek egyik forrása volt.

Teljes cikk : mek.oszk.hu 

Hírlapíró, szülővárosában a Nagyvárad, majd a Szabadság munkatársa. 1905-ben Amerikába utazott, majd bejárta egész Európát. Ezután a Nagyvárad színházi rovatvezetője. A Holnap Társaság köréhez tartozott. A Hét, Új Idők, Pesti Napló, Népszava, Nyugat közölte. A két világháború között külügyminisztériumi sajtóelőadó. Hosszú hallgatás után az utóbbi években újra publikál. Megírta a Holnap regényes történetét (A "Holnap" városa, 1955).

Teljes cikk : mek.oszk.hu 

Dutka Ákosnak nem szabad lakolnia azért, mert Ady Endrének nevezett csekélységemnek kortársa. S ha a magam nyomorúságain kívül mostanában még tudott fájni nekem valami távoli is, a Dutka esete fájt. Erre a szép, komoly, daloló emberre ráfogták, hogy semmi más, mint lelketlen Ady-utánzó. Így lakol mindig a kendőzetlenség, a szívbéli bátorság s a ravasz fogások ignoranciája. Van egy sereg Ady-öcs, aki vígan operálhat s egy megviselő érzéssel se fizet azért, hogy kifordított bundájú Ady-verseket ír. Dutka Ákos, aki át- és megélte a maga verseit, de nem titkolja, hogy Adyt olvassa, íme lakol.
A föld meg a város ama ritka könyvek közül való, mely okvetlenül dokumentum-rangra jut. Írója, a füzesekből városba oltott legény, megnemesedett szomorúfűz. Tolmácsa a gyönyörű, éltető vagy temető krízisnek, melybe végre a fél-ázsiai magyar lélek jutott. Kevés húron sír, de, istenem, Árpád magyarjai aligha ismerték a húros hangszereket. Később is rábízták a dolgot a cigányra, aki a húrtalanságot négy húrra gazdagította. Örüljünk, ha a magyar lantos nem kürtöt fúj vagy nem dobot ver máma. A verkli tudniillik nem hangszer s a cimbalom nem magyar találmány.
Dutka Ákosban nem dolgozik és mulat valami különös géniusz, de Dutka Ákos milyen lennhagyta már a Szabolcska-féle völgy-népséget. Ő már az érzések kultúr-magyarja, ő már az új magyar ember. Kissé programos, kissé elfárasztó az ő nyugtalanoknak érzett, tervelt és írt hetven vagy hány verse. De versek végre, az istenét vagy hadurát neki, ezrek helyett beszélő s ezrek lelkét illusztráló versek. Magyar és emberi fájdalmak fájatják a Dutka Ákos szívét s aligha tehet róla, ha ezek a fájdalmak sokszor-sokszor elnémítják benne a művészt.
Arról se tehet Dutka Ákos, hogy Ady Endre előbb írt és szenvedett meg bizonyos elkerülhetetlen érzéseket. Az már igazán nem a literatúra titka, hogy ki érkezik valahova előbb, zajosabban és hatóbban. Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki. De több s nálunk magyaréknál pláne több, sőt sok, mert lelkében van s dalol a krízis, mely az egész magyarság belső krízise. Dutka Ákos talán nem eléggé a magáé, de határozottan a mienk, érték, akit be- és le kell jegyeznünk.
Irta Ady Endre 1908-ban a Nyugat-ban. Forrás : epa.oszk.hu

Dutka Ákos  versei : blog.xfree.hu

Dutka Ákos levele Juhász Gyulának

 Forrás:sk-szeged.hu