Vajda János (Pest, 1827. május 7. – Budapest, Erzsébetváros, 1897. január 17.) magyar költő, hírlapíró, a Kisfaludy Társaság rendes tagja.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
Pesten született, 1827. május 7-én. Apja, Vajda Endre feltehetően
Kulcsár István lapszerkesztő szolgálatában állt Pesten, itt vette
feleségül Veleczky Lídia szobalányt, s itt született fiuk.
Vajda az átmenet költője a magyar lírában. Eszmei értelemben a
Petőfi-féle polgári radikalizmus következetes hirdetője, a személyesség
szintjén a schopenhaueri életfájdalom megfogalmazója. Átéli a XIX.
század második fele centrumnélküliségének következményeit, és többnyire
jelentős művészi szinten tolmácsolja is azt. Stilisztikai-poétikai
szinten a Petőfi-féle népdal egyszerűségétől jut el a
szimbolisztikus-allegorikus ábrázolásig („Híd Petőfi és Ady között”).
Teljes cikk : doksi.hu
1827-ben született a
reformkor hajnalán. Szellemi fejlődésére igen nagy hatással
volt Vajda Péter, a nagybátyja, akit Petőfi is versben
siratott el halálakor. Petőfi egyébként Vajda ideálja,
talán ez is magyarázza, hogy 1848 augusztusában honvédnek
jelentkezik.
Teljes cikk :ngkszki.hu
Annak
ellenére, hogy Vajda János (1827–1897) tehetségére már az 1840-es
években fölfigyeltek, s élete vége felé a fiatal költőgeneráció
(Komjáthy, Reviczky) tagjai a legnagyobb élő költőnek tartották, élete
mégis magányos volt. Művészetét meg nem értés és támadás fogadta,
politikai eszméi miatt mellőzték, s magánélete is kudarcokkal teli volt.
Költészetét csak az utókor ismerte el méltóan, Ady például saját
költészetének szerves előzményét látta Vajdáéban.
Teljes cikk : tudasbazis.sulinet.hu
Vajda János idézetek : hu.wikiquote.org
Összes költeménye : mek.oszk.hu
Ady Endre: Néhai Vajda János
Sokáig várta szegény a Halált,
Pedig magyarul s nagyon szépen hívta
S vén haláláig hiányzott neki
Dárius kincse: azaz száz forintja.
Talán a mája se volt épp' szelíd
Olykor biz' nyűgös volt ez a vén gyermek.
De hisz' Istennek s ami keserűbb:
Magyarnak, bárdnak, poétának termett.
Durcásan, büszkén csörtetett tovább
Rakott, hívó, bő, nagy asztalok táján,
Dalolt, virrasztott, pusztult csöndesen
S gőggel rugott ki végső éjszakáján.
Bakonyi fajta, karakán magyar,
Pazar volt, jó volt rossz fajtája mellett,
Magyar mértéknél ő többet adott
S ő azt se kapta, ami nagyon kellett.
Akkor is úgy volt: frász törhette ki
A Dal és Szépség nyugtalan magyarját,
Mert úgy van igaz magyarság szerint,
Ahogy cudarok és urak akarják.
Mert úgy van most is, kis, szamár gazok
Fojtják el, fogják az Isten növényét:
Magyar és vátesz, ez éppen elég,
Hogy honi késsel szent szivén döföljék.
Mert úgy van, úgy lesz, nem kell ám ide
Valaki ember, igazán nagy, gazdag,
Hagyjuk szabadon, simán a teret,
Úrnak, nemesnek, hitványnak, pimasznak.
Óh, vén por-ember, boldog néhai,
Fáradt-irigyen, búsan megidézünk
S megejt bennünket a magyar remény,
Ha szikkadt, porladt koponyádra nézünk.
Forrás : visegradliterature.net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése