Ady Dankó Pistát hallgatja.
A „szegedi nótafát” 1900 nyarán hallotta első ízben |Ady a „Fabódénak” mondott nyári színkör kertvendéglőjében. Azontúl igen gyakran vendége azoknak a helyiségeknek, ahol a Váradra el-ellátogató Dankó azon a néhány éven át bandájával muzsikált. Ady – ne feledjük – későn került ki a redakcióból, éjfél felé vagy utána, olyankor a Dankó-kertnek már kevés vendége volt. Többnyire csak az újságíró- és színészvilágból maradt ott összetartozó társaság – de szívből-igazán, és épp ezért, Dankó Pista csak olyankor játszott. Hogy cigány volt-e? Igen. Mindenekfölött azonban művész, aki átélte, amit játszott.
„Sohasem láttam kifejezőbb külsőt az övénél – írja Bársony István 1902 októberében a Nagyváradi napló tárcájában. – Érdekes fekete fej, amelyen a mélabú minden vonása harmóniába olvad. Minél inkább elomlik rajta a rejtélyes bánat, annál szebb.”
Negyvenen felüli férfi, de harmincévesnek sem látszott, nős ember, ki Váradra cigányzenekarával felesége nélkül járt. Vékonyka volt, valószínűen már akkor tüdővészes, amikor először került elénk, de mi nem láttuk rajta, hogy beteg, csak azt, hogy elfogy, ellángol a muzsikában. Nagy hangulat támadt mindig vonója nuomán, és olyankor mindenki ivott; sokan, akik tehették, pezsgőt, s a „kis” Dankó éjfél után már mindig velük ürítgette poharát.
Saját kedvenc nótáit szerette leginkább húzni, de Ady azokat azon melegében átvette, és megmaradtak soha el nem feledett nótáinak, Most van a nap lemenőben, Eltörött a hegedűm, Beteg az én galambom, Bús az magyaroknak élete (Gárdonyi Géza szövege), Maros partján halászkunyhó (Pósa Lajos szövege), végül Piros rózsa tövéről fakad a bimbó, melynek szövegét is maga Dankó írta. Ezenkívül még számlálhatatlan sok nótát tudott, épp hogy csak a föntieket sokáig húzatták, dúdolták még Váradon. A remekül megszervezett társulat egyes dalokat karban énekelt, vagy pedig szólisták, főként Pap Ferenc és Kertész József nevű jó hangú cigányénekesek a teljes kar s a banda kíséretével adtak elő erre való dalokat. Azóta se hallottunk ilyen cigényzenekart. Csupa muzikalitás az egész. Megrázó volt.
Ady nem is könyvelte el az élményt versírás nélkül. Még 1900. augusztus 31-re, a népszerű prímás búcsúbankettjére megírta Dankó című versét, mellyel Ady nevében Bíró Lajos köszönti fel az ünnepeltet. A vers a Nagyváradi Naplóban szeptember 1-én, majd a Még egyszerben jelent meg. Felolvasása napján rivalgó sikert aratott: minden szem a szerényen hallgató költőre irányult.
Magyar Dankó Pista áldjon meg az isten,
Hogyne szeretnélek, hogyne szeretnélek…
Ady még el sem hagyta Váradot, a nótakirályt, szegényt, már el is vitte a tüdővész, 1903. március 30-án, negyvenöt éves korában, Budapesten. Szülővárosa azonban hazaviteti, Tömörkény István utazika fővárosba Szeged halottjáért, és nagy pompával ott temetik el a Szeged-belvárosi temetőben. Mielőtt elföldelnék, társulata eljátssza Most van a nap lemenőben és Eltörött a hegedűm című nótáit. Ady a Nagyváradi Napló szerkesztői asztalánál figyeli a beteg, majd a halott művészről felröppenő híreket.” (Fehér Dezsőné – 81-83. o.)
Teljes cikk : moly.hu
Léda Nagyváradon korzózik.
Úgy bele lehet merülni Hegedűs okfejtéseibe, hogy legszívesebben egész nap ezt olvasnám…
Végre lehull részletesebben is a lepel arról, hogy kék volt-e, vagy nem volt-e kék Léda haja, mint ahogyan az régebben már más könyvekben, illetve @cseri karcában (http://moly.hu/karcok/135053) is említve volt .:)
"A sok feljegyzés között szinte humoros az, amit Dénes Zsófia említ meg Élet helyett órák című Ady-könyvében. Csodálom, hogy ez az intelligens írónő érdemesnek tartotta ezt a dajkamesét arra, hogy papírra vesse, hacsak önös érdekei miatt nem gondolta úgy, hogy könyvében megjelenteti. Ezeket írja:
„Emőd Tamás 1903-ban még gimnazista volt Váradon, de már a korzózó széplányok után megfordult. Diósiné felbukkanására a városban, a "nagy eseményre” így emlékezett vissza:
„Léda két-három éves házas lehetett. Párizsból jött haza látogatóba s egy nap alatt az egész város beszédtárgya lett. Rendkívüli varázsú asszony. Erősen festett, rúzsozott – haja sötétkék, amilyennek Wilde mondja a Saloméban Heródiás haját. Ehhez a kék hajhoz Léda hasonló kék cipőt és harisnyát viselt s ilyet Várad még nem látott. Az egész nőről Párizs, nagyélet, gazdagság és valami olyan fűszer áradt, amely igazán újszerű volt. Mindezzel felgyújtotta a szerelmi fantáziát. A huszonötéves Ady pedig akkor a Nagyváradi Napló szerény kondíciójú, "kosztos” munkatársa volt. A szerkesztőjénél Fehér Dezsőnél ebédelt, együtt a vakító Lédával. Fehérné ugyanis Léda iskolatársa volt. Ebéd után kimentek a Nagysötétágra, Léda családjának szőlőjébe. A Brüll-szőlőben négyen mulattak, a két asszony, Ady és Szüts Dezső, a város aljegyzője. Szüts Dezső beszélte el nekem másnap a nevezetes ebédet és különös délutánt. Azt is megjegyezte -emlékszem engem milyen csodálattal töltött el- hogy Diósiné Adynak künn a szőlőben Baudelaireről és Verlaineről beszélt. A versekről és a figurájukról. Már akkor, a legelső alkalommal, gimnazista ésszel azt találtam, hogy ez tökéletesen illik sötétkék hajához."
Teljes cikk : moly.hu
Végre lehull részletesebben is a lepel arról, hogy kék volt-e, vagy nem volt-e kék Léda haja, mint ahogyan az régebben már más könyvekben, illetve @cseri karcában (http://moly.hu/karcok/135053) is említve volt .:)
"A sok feljegyzés között szinte humoros az, amit Dénes Zsófia említ meg Élet helyett órák című Ady-könyvében. Csodálom, hogy ez az intelligens írónő érdemesnek tartotta ezt a dajkamesét arra, hogy papírra vesse, hacsak önös érdekei miatt nem gondolta úgy, hogy könyvében megjelenteti. Ezeket írja:
„Emőd Tamás 1903-ban még gimnazista volt Váradon, de már a korzózó széplányok után megfordult. Diósiné felbukkanására a városban, a "nagy eseményre” így emlékezett vissza:
„Léda két-három éves házas lehetett. Párizsból jött haza látogatóba s egy nap alatt az egész város beszédtárgya lett. Rendkívüli varázsú asszony. Erősen festett, rúzsozott – haja sötétkék, amilyennek Wilde mondja a Saloméban Heródiás haját. Ehhez a kék hajhoz Léda hasonló kék cipőt és harisnyát viselt s ilyet Várad még nem látott. Az egész nőről Párizs, nagyélet, gazdagság és valami olyan fűszer áradt, amely igazán újszerű volt. Mindezzel felgyújtotta a szerelmi fantáziát. A huszonötéves Ady pedig akkor a Nagyváradi Napló szerény kondíciójú, "kosztos” munkatársa volt. A szerkesztőjénél Fehér Dezsőnél ebédelt, együtt a vakító Lédával. Fehérné ugyanis Léda iskolatársa volt. Ebéd után kimentek a Nagysötétágra, Léda családjának szőlőjébe. A Brüll-szőlőben négyen mulattak, a két asszony, Ady és Szüts Dezső, a város aljegyzője. Szüts Dezső beszélte el nekem másnap a nevezetes ebédet és különös délutánt. Azt is megjegyezte -emlékszem engem milyen csodálattal töltött el- hogy Diósiné Adynak künn a szőlőben Baudelaireről és Verlaineről beszélt. A versekről és a figurájukról. Már akkor, a legelső alkalommal, gimnazista ésszel azt találtam, hogy ez tökéletesen illik sötétkék hajához."
Teljes cikk : moly.hu
A két nagyváradi Endre.
A két nagyváradi Endre története
„Hát ebben az időben történik, hogy Pályi Ede böngészvén a nagyváradi újságokat a Magyar Szó szerkesztőségében: átolvas valamely verset, amely megtetszik neki. A költemény alá Ady Endre volt írva. A szerkesztő estéjét a Nagymező utca Müncheni-serházban tölti a tavaszi sör mellett, még néhányszor keresztülrepkednek fejében az olvasott vers sorai, hazamegy, lefekszik, reggel, mikor felébred, elfelejti Ady Endre nevét, ellenben annál jobban emlékszik Nagy Endréére, akinek néhány humorisztikus tárcáját már olvasta ugyancsak a nagyváradi lapokban. Sebtiben kiadja az utasítást Zempléni P. Gyulának:
– Nagy Endre olyan verset írt a nagyváradi újságba, hogy Pestre kell őt hozni. Intézd el a kiadóhivatalnál, hogy táviratilag küldjenek neki tíz forintot, útiköltségül Pestre.
Másnap megérkezett Nagy Endre Ady Endre helyett a Magyar Szó szerkesztőségébe, Páyli csak hetek múlva jött rá a tévedésre, mikor már többször is látta Ady Endre nevét a váradi újságokban.”
Forrás : moly.hu
„Hát ebben az időben történik, hogy Pályi Ede böngészvén a nagyváradi újságokat a Magyar Szó szerkesztőségében: átolvas valamely verset, amely megtetszik neki. A költemény alá Ady Endre volt írva. A szerkesztő estéjét a Nagymező utca Müncheni-serházban tölti a tavaszi sör mellett, még néhányszor keresztülrepkednek fejében az olvasott vers sorai, hazamegy, lefekszik, reggel, mikor felébred, elfelejti Ady Endre nevét, ellenben annál jobban emlékszik Nagy Endréére, akinek néhány humorisztikus tárcáját már olvasta ugyancsak a nagyváradi lapokban. Sebtiben kiadja az utasítást Zempléni P. Gyulának:
– Nagy Endre olyan verset írt a nagyváradi újságba, hogy Pestre kell őt hozni. Intézd el a kiadóhivatalnál, hogy táviratilag küldjenek neki tíz forintot, útiköltségül Pestre.
Másnap megérkezett Nagy Endre Ady Endre helyett a Magyar Szó szerkesztőségébe, Páyli csak hetek múlva jött rá a tévedésre, mikor már többször is látta Ady Endre nevét a váradi újságokban.”
Forrás : moly.hu
Festmény Adyról
A fesmény, úgy tűnik, nagyon hozzánőtt a költő szívéhez:
Brüll Berta emlékezik a párizsi időkre:
Nagy összeveszések alkalmával Adynak csak ez a kép volt fontos. Hogy könyvei, írásai, mi több: pénze is ott marad, az nem volt lényeges, de a képet vitte magával, nála volt, amíg haragudtak, viszont amikor kibékültek, hozta vissza a hóna alatt. Ez a kép volt jó barátságuk szimbóluma.
Ha már szóba hoztam ezt az Ady-portrét, itt mondom el, hogy fekete alapon, szép fiatal fejét érdekesen ábrázolta; a költő legszebb fiatalkori képe volt. Czigány Pesten, Kabos Ede lakásán festette róla, Adynak ajándékozta, és Ady – tulajdonjoga fenntartásával – Léda párizsi szobája falára akasztotta. Amikor végleg szakított Lédával, természetesen nem kérte vissza. Léda halála után, 1934-ben Diósy Ödön Nagyváradon Aszódi Béláné Diósi Klára nevű unokahúgárnak ajándékozta. Aszódiné a Nemzeti Múzeum felkérésére sem volt hajlandó, hogy eladja a képet. (216-217. o.)
Teljes cikk : moly.hu
Ady és a frász
„- Jó, megírom neked, de csak úgy, ha benne lehet ez a szó: frász!
Előbb nevettem, azután – látva, hogy makacsul ragaszkodik a bizarr ötlethez – nagyon meghökkentem. Ismertem: tudtam, nem fog engedni. Így – gondoltam – még nagyobb baj lesz. Versben még nem olvastam addig, hogy frász. És a közönség? A program? Az ünnepélyesség? – Megbocsátható volt az izgalmam: húszéves voltam.
Másnap délután Léda asszonyékhoz hívott. Ott folytattam a rimánkodást: hagyja ki a frászt. A verandán ültünk (…) Nagy csönd volt. Poharazgatás közben előadtam kérésemet, de Ady hajthatatlan maradt:
– Ha nincs frász, nincs vers!
Kötekedve nézett, szeme gúnyos-dacosan villant. Ady Lőrinc fotográfiáján láttam ezt a nézést. Jóval később tudtam meg, hogy a „frász” szó, amihez olyan csökönyösen ragaszkodott, gondolatban egy miniszternek szólt, akitől akkortájt friss bántás érte. És az egész ellene támadt világnak szólt.” (257. o.)
Ady elutazott, majd Érmindszentről küldött Emődnek levelet és egy verset:
„A verskéziratban, amit mellékelt, alig volt javítás. Utóbb mondta, dühösen, frissen, törlések nélkül robbant ki belőle: Egy néhai költő, ez volt a címe. Szeptember 26-án, mikor megérkezett (úgy emlékszem, levélben és táviratban is kapacitáltam, hogy jöjjön), elolvastatta velem magának a verset. Pajkosan, várakozón, a kópégyerek mosolyával lesett, amíg a szövegen végigmenetem. Az ötödik strófához értem, amely így hangzik:
Akkor is úgy volt: frász törhette ki
A Dal és Szépség nyugtalan magyarját,
Mert úgy van igaz magyarság szerint,
Ahogy cudarok és urak akarják.
A „frász” szónál kipukkant belőle a nevetés. Mégis benne van a frász. El kell mondani. Muszáj.” (258. o.)
Forrás : moly.hu
Ady és az újságok
„Egyszer láttam |Ady Endrét, amint verset írt (…) – Nem is egyet, de hármat, mert ő nemigen adta alább, ha eljött a sikerülés remek órája, ahogy Arany Jánosunk elnevezte az ihletet. Ez az óra rendesen záróra után jött el. Akkor éppen a Nyugat váradi matinéja előtt virrasztottunk a híres váradi bodegában. Kaffka Margitot lefektettük, és mi, holnaposok: Ady, Emőd Tamás, Dutka Ákos meg én a vak Gyula cigány ősi bánatot lehelő népdalai mellett toroztunk tovább. Ady egyszer csak eltolta a poharat, papírt és ceruzát vett elő (mindig ceruzával írt), és megindultak a versek. Ekkor született egyik legmélyebb és legnagyobb szerelmes verse, a Hiába hideg a Hold. Ha egy kutyanyelv megtelt gömbölyű soraival, szépen fogta, és ledobta az asztal alá a földre. A holnapos költészet Benjáminja, Emőd Tamás gyöngéden lehajolt utánuk, fölvette, és „letisztázta” őket. (Egy egész sereg Ady-kéziratot őrizett így meg az utókor számára.) Mikor a hajnal első fénye ránk ragyogott, Ady fáradtan mosolyogva mondta:
– Mi már nem is holnaposok vagyunk, hanem másnaposok!” (260. o.)
Teljes cikk : moly.hu
Léda sírja.
1934-ben Diósyék egyébként Gödöllőn laktak egy villában, velük lakott Léda két húga is. Léda halála után Ödön nem gondoskodott tovább a húgokról, Bertáról és az értelmi fogyatékos Margitról (igaz, egy évre rá ő is elhunyt, mármint Dodó). Mindkét Brüll lány Auschwitzban halt meg 1944-ben, ez is egy szomorú, és kevésbé közismert történet.
Csinszka Léda temetésére koszorút (vagy csokrot?) küldött, amit azonban Léda férje a sírról eltávolított. Ez egy elég szép megfogalmazás, mert több forrás szerint „elhajította”, „a sír végébe dobta”.
Forrás : moly.hu
Octavian Goga és az Ady család.
1921 végén |Ady
Lajostól kapott Fehér Dezső levelet. Ebben panaszolta, hogy szülei
birtokával baj van, a román agrártörvény alapján ki akarják sajátítani.
Ha ez bekövetkezik, a legminimálisabb megélhetési lehetőségük sincs az
öregeknek. Tanácsot kérnek az uramtól, mit lehet ebben az ügyben tenni.
Az uram azt tanácsolta: jöjjenek Nagyváradra, mert levelezéssel ezt az ügyet megtárgyalni nem lehet. 1922. január 21-én jött el Ady Lőrinczné és Lajos fia hozzánk, és hosszas megfontolás után Fehér Dezső azt ajánlotta, hogy forduljanak Goga Octavianhoz.
Goga akkor szépművészeti miniszter ls a csucsai kastály új tulajdonosa volt. Mindig is hirdette, mennyire nagyra becsüli adyt, a költőt.
Fehér Dezső felhívta telefonon Csucsát, és elmondta Gogának, hogy Ady Endre anyja Váradon van, fontos ügyben szeretne vele beszélni: vajon mikor mehetnének ki hozzá Csucsára? Goga azt felelte, nem engedheti meg, hogy az idős asszony fáradjon el hozzá Csucsára, majd ő jön be másnap Váradra, ahol Ady Endre édesanyjának rendelkezésére áll.
Másnap délelőtt valóban bejött Váradra, és felkeresett bennünket, hogy nálunk találkozzák Adyékkal. Három óra hosszat tartott látogatása, élénk társalgásban telt az idő. Gogát minden érdekelte, ami Adyra vonatkozott. A költő iránti rokonszenvét – úgy látszott – kiterjeszti családjára is. Minden érdekelte, amit Ady néni az ő egyszerűségében ls természetes okosságával csak el tudott mondani. Ő maga, Goga, elbeszélte, mily sokat fáradozott, hogy a felfordulás alatt kirabolt csucsai kastály értékeit apránkint visszaszerezze. „Azért értékek – mondotta –, mert azok között Ady Endre élt.” Végigkutatta Csucsát s a környék falvait, így sikerült neki az „ereklyéket” visszaszereznie. Ezeket helyreállította, és most őrzi, gondozza őket a csucsai kastályban.
Nem olyan volt a beszélgetés hangja, mintha miniszter beszélne egy szegény gazdálkodó feleségével. Hanem közvetlen, mint amikor valaki megszólal rajongása tárgyáról, és azt olyannak mondja el, aki a körülrajongotthoz tartozik. Természetesen mindjárt a beszélgetés elején megígérte, hogy minden befolyásával azon lesz: az agrárkisajátítási szerv engedélyezze az Ady-birtok szabad eladását.
Ígéretét be is váltotta. Az ő közbelépése tette lehetővé, hogy Adyék földjének nagy része huszonöt székely gazda kezére kerüljön. (Fehér Dezsőné – 379-380. o.)
Az uram azt tanácsolta: jöjjenek Nagyváradra, mert levelezéssel ezt az ügyet megtárgyalni nem lehet. 1922. január 21-én jött el Ady Lőrinczné és Lajos fia hozzánk, és hosszas megfontolás után Fehér Dezső azt ajánlotta, hogy forduljanak Goga Octavianhoz.
Goga akkor szépművészeti miniszter ls a csucsai kastály új tulajdonosa volt. Mindig is hirdette, mennyire nagyra becsüli adyt, a költőt.
Fehér Dezső felhívta telefonon Csucsát, és elmondta Gogának, hogy Ady Endre anyja Váradon van, fontos ügyben szeretne vele beszélni: vajon mikor mehetnének ki hozzá Csucsára? Goga azt felelte, nem engedheti meg, hogy az idős asszony fáradjon el hozzá Csucsára, majd ő jön be másnap Váradra, ahol Ady Endre édesanyjának rendelkezésére áll.
Másnap délelőtt valóban bejött Váradra, és felkeresett bennünket, hogy nálunk találkozzák Adyékkal. Három óra hosszat tartott látogatása, élénk társalgásban telt az idő. Gogát minden érdekelte, ami Adyra vonatkozott. A költő iránti rokonszenvét – úgy látszott – kiterjeszti családjára is. Minden érdekelte, amit Ady néni az ő egyszerűségében ls természetes okosságával csak el tudott mondani. Ő maga, Goga, elbeszélte, mily sokat fáradozott, hogy a felfordulás alatt kirabolt csucsai kastály értékeit apránkint visszaszerezze. „Azért értékek – mondotta –, mert azok között Ady Endre élt.” Végigkutatta Csucsát s a környék falvait, így sikerült neki az „ereklyéket” visszaszereznie. Ezeket helyreállította, és most őrzi, gondozza őket a csucsai kastályban.
Nem olyan volt a beszélgetés hangja, mintha miniszter beszélne egy szegény gazdálkodó feleségével. Hanem közvetlen, mint amikor valaki megszólal rajongása tárgyáról, és azt olyannak mondja el, aki a körülrajongotthoz tartozik. Természetesen mindjárt a beszélgetés elején megígérte, hogy minden befolyásával azon lesz: az agrárkisajátítási szerv engedélyezze az Ady-birtok szabad eladását.
Ígéretét be is váltotta. Az ő közbelépése tette lehetővé, hogy Adyék földjének nagy része huszonöt székely gazda kezére kerüljön. (Fehér Dezsőné – 379-380. o.)
Teljes cikk : moly.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése