Bem tábornok kamaszkapitánya – Csatáry Grósz Lajos főorvos, egészségpolitikus

Akár egy Jókai-regény hőse is lehetett volna. A forradalom kitörése miatt félbeszakította bécsi tanulmányait, végigverekedte a szabadságharcot, törökországi emigráció, majd börtön után szerzett diplomát. Hazatérve előbb Várad, majd az ország egyik legtevékenyebb közegészségügyi szervezőjeként, a mentőszolgálat egyik alapítójaként szerzett elévülhetetlen érdemeket - írja Szilágyi Aladár a kétrészes cikkének a beveztőjében.

Első rész

Grósz Lajos Biharország fővárosában, Nagyváradon született 1832. november 16-án. Apja – a magyar gyógyászatnak öt nemzedéken keresztül hét orvost adó dinasztia alapítója –, Grósz Frigyes már akkor országos tekintélynek számított. Lajos mostoha bátyja, Grósz Albert orvosdoktor, a nagyváradi szemkórház igazgatója 1819. január 12-én született. A szabadságharc idején az al-dunai táborban működött, később pedig a nagyváradi honvédkórházban. 1842-től 1867-ig Nagyvárad főorvosa volt. Az ő fia, Emil, a Budapesti Tudományegyetem I. számú szemklinikájának igazgatójaként a magyar szemészet egyik legeredményesebb művelője volt.

„Nem verekedhetett rosszul”

Lajos, aki 13 esztendővel volt fiatalabb Grósz Emil apjánál, már 15 éves korában maturátust szerzett a híres premontrei gimnáziumban. 1848-ban a bécsi medikusok között találjuk, majd a bécsi barikádokon, a Hyrtl professzor vezényelte diákszázadban szolgált alig 16 évesen. Októberben Kossuth hívó szavára már a nagyváradi 27. honvédzászlóalj puskaport szagolt katonája. Albert bátyját az ugyancsak nagyváradi születésű Flór Ferenc doktor, a honvédség egészségügyi osztályának vezetője az al-dunai tábor törzsorvosának nevezte ki – így Grósz Frigyes két fiáért aggódhatott a szabadságharc alatt.
Lajos, a vakmerő gyermekkatona előbb a csucsai ütközetben tűnt ki, amikor hadnaggyá léptették elő. Majd a beszterce–borgóprundi csata után főhadnagy lett, 1849 júniusában pedig századosként vett részt a kemény erdélyi utóvédharcokban. Bíró Imre írja róla: „Nem verekedhetett rosszul ez a Grósz Lajos, ha zsidó létére kapitányságig vitte a szabadságharcban. Világos azonban sötét pontot tett a lázas és hős mondatok után, s Grósz Lajosnak menekülnie kellett. Kossuthékkal együtt Törökországba emigrált. Ha fényképen szemügyre vesszük fanyűvő karjait, gránátos termetét, amikor 64 évesen is a székesfőváros bandériumának válogatott lovasai közé sorolták, elképzelhetjük, micsoda fizikuma lehetett előbb a szabadságharc, majd a hazai közegészségügy eme kivételes harcosának, aki a humorral sem állott hadilábon”.
Tíz nappal a világosi fegyverletétel után a mehádiai hídnál könnyebben megsebesült, de hűségesen követte vezérlő csillagát, Kossuthot Vidin felé. Török fennhatóság alatt már nem volt más választása, Ziah pasa felhívására a szultán szolgálatába lépett. A szerbiai Szarajevóban és a szíriai Damaszkuszban szolgált, a gyűlölt cár és császár ellenében. Tempora mutantur, az egykori ellenség, a török adott menedéket a bujdosóknak. Állítólag Lajos csempészte Mazzini leveleit Magyarországra, s bár ezt rábizonyítani nem tudták, fél évig volt fogságban. Mindössze húszéves, amikor ilyen „priusszal” amnesztiát kap a bécsi udvartól.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Második rész

A közegészségügynek nem volt olyan területe, amellyel kapcsolatban már Nagyváradon, de főleg Budapestre kerülése után ne lettek volna intézményalapítási, korszerűsítési javaslatai. Méltó módon képviselte a magyar orvostársadalmat nemzetközi kongresszusokon, s nem utolsó sorban a fővárosi társadalmi élet egyik legszínesebb személyisége volt. 

Grósz Lajos nagyváradi orvosra Balassa János sebészprofesszor köre már 1863-ban felfigyelt. Az alkotmányos élet beálltával Balassa vezetése alatt megindultak a mozgalmak a közegészségügyi tanács létrehozására. Korányi Frigyes szerint: „Midőn szóba jött, hogy nincs a tanácsnak jegyzője, azt mondta Balassa: ismerek egy igen jóravaló embert: nem lakik itt, de fel kell hozni: Csatáry Lajos”.
Nemességet kapott, átkeresztelkedett reformátusnak, és harcos ifjúságára emlékezve vette fel a Csatáry nevet, a Grósz ugyanis a szemészeknek volt „lefoglalva”. A Közegészségügyi Tanács megalakulásának évében (1868) tehát felkerült a fővárosba, ahol, miként Nagyváradon, a jogi akadémián is előadta az „orvosi rendészetet”.
1870-ben a magyar királyi államvasutak főorvosává nevezték ki, a közlekedési egészségügy területén úttörő érdemeket szerzett. Indítványára állították fel kontinensünkön másodiknak a közegészségügyi tanszéket.

A pesti társaságok kedvence

A fővárosba kerülve – felelősségérzettel végzett, szerteágazó tevékenysége mellett – nagy kedvvel vetette bele magát a kiegyezés után fellendülő társasági élet sűrűjébe. A millenniumi időknek megvoltak az asztaltársaságai, e kompániáknak pedig a házi poétái. Például a történész Thallóczy társaságnak Réthy László, ismertebb nevén Lőwy Árpád. Trágárságban Csatáry – a Balassa kör szellemes rigmusrögtönzője – soha nem akart versenyre kelni népszerű költőtársával, ám ezek a sete-suta strófák, olykor szándékoltan botló verslábak hűen tükrözik a jeles orvostársaság fehérasztali hangulatát. Szívesen verselt francia nyelven is, ám azoknak csekélyebb a kortörténeti érdekességük.
Korányi Frigyes professzor – aki szintén orvostanhallgatóként vett részt a szabadságharcban – volt a legrégebbi és legjobban értő barátja. Aki „már mint fiatal ember, hírét hallotta egy igen jeles tanulónak, ez Csatáry Lajos volt. Azután, úgy hiszi, 1849-ben találkoztak mint kiszolgált honvédek. Mikor aztán Bécsbe került, mint operateur, meghívták egy vacsorára azzal, hogy ott egy kitűnő zongorázó lesz: ezt is Csatáry Lajosnak hívták. Később hallotta, hogy a török császárnak van egy híres alattvalója: ezt is Csatáry Lajosnak hívták”. Humorért egyikük sem ment a szomszédba. Talán a fentiekből kitetszik, mily önfeledten tudtak tréfálkozni ezek a komoly orvostanárok.
Teljes cikk : biharmegye.ro