"Hajdanán Nagyvárad egyik
emblematikus kisvendéglője a Szent János utca 5. szám alatti Kis Pipa
volt. Hírnevét, közkedveltségét nem az elegáns berendezése, hanem a
kifogástalan kiszolgálás, a jó és olcsó ételek és italok adták." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.
"A
Kis Pipa első bérlője Fülöp Katalin volt, ő 1895. szeptember 1-től
egészen 1904. december végéig vezette a kisvendéglőt. A fiatal bérlőnő
igyekezett változatos menüvel csábítani a vendégeket. Talán az ő ötlete
volt először a városban 1896 nyarán, hogy „halestélyt” rendezzen – amit
később a legtöbb vendéglős átvett tőle. Ez kitűnően elkészített szegedi
halászlét jelentett, mellé Rácz Jóska bandája húzta a hallgatókat.
Novembertől viszont disznótort rendezett friss hurkával, kolbásszal és
finom érmelléki karcossal. Az előzékeny kiszolgálásról, a szíves
vendéglátásról a bérlő asszony kezeskedett.
Nemcsak ízletesek, hanem igen olcsók is voltak az itteni ebédek. Emiatt sok újságíró is törzsvendégnek számított. Ahogy a Tiszántúl
1901. július 31-i számában egy Kóby név alá rejtőző újságírója írta:
„Hogy milyen jól megy ennek a kis mulatóhelynek, élénken illusztrálja
azt egy dolog, hogy ide járnak leginkább kosztolásra az újságírók és –
kibírják…”
Nagy Endre is meg lehetett elégedve,
amikor azt írta: „Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen
rásütött pecsenyével és szódafröccsöt saját termésű érmelléki
bakatorral…”
Az egyik képen látható kerthelyiséget
először 1897. május 1-én nyitotta meg Fülöp Katalin, majd a későbbiekben
minden év tavaszán. A vendégek leginkább Varga Lajos zenekarának
válogatott nótái mellett szórakoztak.
Dutka Ákos szerint: „A Kis Pipa, Juhász
Gyula derűs, boldogtalan szerelmében is életkedvre lobbant váradi három
esztendejének egyik kedves esti fészke, a kisvárosi kispolgári étterem
és a hortobágyi csárda szerencsés keveréke volt. Hosszú, a telekre
befelé nyúló épülete odabújt a Bémer térre nyíló, olaszosan keskeny
Pokol [később Szent János, ma Ady Endre] utca módos ipari házai közé.
Mindjárt az elején, nem messze a színháztól, három muskátlis, fuksziás
ablaka az utcára nézett, kovácsoltvas cégéréből a kapu felett ott lógott
a jellegzetesen sárguló gyaluforgács-boglár. Üvegajtós söntésében
olcsón mérték a jóízű érmelléki kadarkát.
Beljebb,
a hosszú, tágas nagyteremben, a sok apró, fehérre terített asztalon
túl, két hosszú kecskelábú asztal nyújtózott. Az egyik a jobb sarokban a
színészeké, akik késő este, előadás után jöttek, a másik bal felől,
közel az ablakhoz, felette Kossuth Lajos életnagyságú arcképe, alatta a
hagyományos nemzetiszín szalagos babérkoszorúval. Ez volt a Lajos
asztaltársaság asztala. Ide alkonyatkor »feirand« után ültek be a 48-as
kispolgárok.
Sörözni jöttek a jómódú iparosok, de már
régen háttérbe szorította őket a sörivó úri elem. Az anekdotázó
demokrata értelmiségiek: ügyvédek, mérnökök, városi hivatalnokok. Ültek,
és nagyokat húztak a habzó, keserű szőlősi sereskorsókból…”
Dutka úgy emlegette, hogy ő vitte el először Juhász Gyulát
ebbe a kisvendéglőbe egy színházi előadás után. Rövidesen a tanár-költő
törzshelyévé vált a Kis Pipa, később egyik versében így emlékezett:
„Várad: szőlőkoszorús őszöd / Mily tarka pompa tört szememben / S a
Kispipában kék ködök közt, / Hány szürke bánatot feledtem, / Mikor az
élet öklelőzött / S az évek szálltak már felettem / S én csak daloltam s
késve késtem / Aratni jégvert kis vetésem.”
Regényes korrajzában Dutka Ákos így
emlékezett barátjának a Kis Pipához való kötődésére, no meg a Sárvári
Annához való reménytelen szerelmére: „Ott ült a Pokol [a valóságban
Szent János] utcai Kis Pipában, a lefestett, fáradt színészek közt
Nyáray Antallal, Gózon Gyulával, Deésy Alfréddel, és nyelte a
rostélyost, és itta az érmelléki kadarkát egy koronáért. És verset írt
Nyáray Tónihoz. Arcán az életöröm, a kisimult boldogság, az ébredő vágy s
ezek fölött egy sötét suhanó árnyék a nagy álmodott, sírig tartó, soha
el nem ért szerelem: Anna. »Milyen volt szőkesége, nem tudom már…« –
írta a búcsúzó, fáradt és beteg költő, a közelgő halál árnyékából, egyik
legszebb, remekbe vésett versében. De én láttam, én látom ma is, olcsó,
rikító szőkeségét ráborulni puha, vágy keltő, érzéki arcára. A mindig
érvényesülést hiába kereső vidéki segédszínésznő férfit uszító
eleganciájában.
Kék
szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap
aszkétavágyát, s egy-két találkozás után eltűnt a költő életéből, hogy
megnőjön a nő, a szerelem illanó távoli káprázatává, s maradjon a
tiszta, örök szerelem bálványa, melyhez a költő 30 év távlatából is,
mikor »nem tudja már, milyen volt szőkesége«, még mindig visszasír.
És Anna ment a maga útján. Futó
szerelmek homályos ösvényein a Juricskay Barna vagy mások kocsiján,
homályos legénylakások pásztoróráira. Mit tudta, mit jelentene Juhász
Gyula szerelme az ő számára.
Várad figyelte és féltette a költőt. Az
újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót egy tréfákból,
élcekből kifogyhatatlan fiatal ügynök, Korda Sándor, aki nagyon szerette
és féltette Juhász Gyulát, de tudta azt is, milyen estéken jár előadás
után Sárvári Anna a Juricskay Barna lakására. Egy este aztán elcsalta a
gyanútlan Juhászt, színielőadás után a színpadi kiskapuhoz, ahol
Juricskay Barna már várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta,
hogy beülnek a kocsiba és elhajtatnak. Korda kis kerülővel odavezette a
Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol még láthatta az imádott
Anna szőkeségét.
Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s
Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt
Juhász számára mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje az
életen.”
A költő 1937. április 6-án öngyilkos
lett, veronállal megmérgezte magát. Juhász Gyula halála után Anna így
nyilatkozott: „Csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám.
Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a
versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az
Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a
szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának
szóltak, de nem nekem és nem hozzám… a versekhez semmi közöm…”
Egy évvel a költő halála után Sárvári Anna is öngyilkos lett: 1938. július 25-én ő is megmérgezte magát. A 8 Órai Újság
szerint: „Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt.
Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki:
Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő
dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az
Anna-verseket olvasta.”
Forrás : biharmegye.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése