Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2016. december 21., szerda

Volt egyszer egy Kis Pipa

 
"Hajdanán Nagyvárad egyik emblematikus kisvendéglője a Szent János utca 5. szám alatti Kis Pipa volt. Hírnevét, közkedveltségét nem az elegáns berendezése, hanem a kifogástalan kiszolgálás, a jó és olcsó ételek és italok adták." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.


"A Kis Pipa első bérlője Fülöp Katalin volt, ő 1895. szeptember 1-től egészen 1904. december végéig vezette a kisvendéglőt. A fiatal bérlőnő igyekezett változatos menüvel csábítani a vendégeket. Talán az ő ötlete volt először a városban 1896 nyarán, hogy „halestélyt” rendezzen – amit később a legtöbb vendéglős átvett tőle. Ez kitűnően elkészített szegedi halászlét jelentett, mellé Rácz Jóska bandája húzta a hallgatókat. Novembertől viszont disznótort rendezett friss hurkával, kolbásszal és finom érmelléki karcossal. Az előzékeny kiszolgálásról, a szíves vendéglátásról a bérlő asszony kezeskedett.
Nemcsak ízletesek, hanem igen olcsók is voltak az itteni ebédek. Emiatt sok újságíró is törzsvendégnek számított. Ahogy a Tiszántúl 1901. július 31-i számában egy Kóby név alá rejtőző újságírója írta: „Hogy milyen jól megy ennek a kis mulatóhelynek, élénken illusztrálja azt egy dolog, hogy ide járnak leginkább kosztolásra az újságírók és – kibírják…”
Nagy Endre is meg lehetett elégedve, amikor azt írta: „Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen rásütött pecsenyével és szódafröccsöt saját termésű érmelléki bakatorral…”
Az egyik képen látható kerthelyiséget először 1897. május 1-én nyitotta meg Fülöp Katalin, majd a későbbiekben minden év tavaszán. A vendégek leginkább Varga Lajos zenekarának válogatott nótái mellett szórakoztak.
Dutka Ákos szerint: „A Kis Pipa, Juhász Gyula derűs, boldogtalan szerelmében is életkedvre lobbant váradi három esztendejének egyik kedves esti fészke, a kisvárosi kispolgári étterem és a hortobágyi csárda szerencsés keveréke volt. Hosszú, a telekre befelé nyúló épülete odabújt a Bémer térre nyíló, olaszosan keskeny Pokol [később Szent János, ma Ady Endre] utca módos ipari házai közé. Mindjárt az elején, nem messze a színháztól, három muskátlis, fuksziás ablaka az utcára nézett, kovácsoltvas cégéréből a kapu felett ott lógott a jellegzetesen sárguló gyaluforgács-boglár. Üvegajtós söntésében olcsón mérték a jóízű érmelléki kadarkát.
Beljebb, a hosszú, tágas nagyteremben, a sok apró, fehérre terített asztalon túl, két hosszú kecskelábú asztal nyújtózott. Az egyik a jobb sarokban a színészeké, akik késő este, előadás után jöttek, a másik bal felől, közel az ablakhoz, felette Kossuth Lajos életnagyságú arcképe, alatta a hagyományos nemzetiszín szalagos babérkoszorúval. Ez volt a Lajos asztaltársaság asztala. Ide alkonyatkor »feirand« után ültek be a 48-as kispolgárok.
Sörözni jöttek a jómódú iparosok, de már régen háttérbe szorította őket a sörivó úri elem. Az anekdotázó demokrata értelmiségiek: ügyvédek, mérnökök, városi hivatalnokok. Ültek, és nagyokat húztak a habzó, keserű szőlősi sereskorsókból…”
Dutka úgy emlegette, hogy ő vitte el először Juhász Gyulát ebbe a kisvendéglőbe egy színházi előadás után. Rövidesen a tanár-költő törzshelyévé vált a Kis Pipa, később egyik versében így emlékezett: „Várad: szőlőkoszorús őszöd / Mily tarka pompa tört szememben / S a Kispipában kék ködök közt, / Hány szürke bánatot feledtem, / Mikor az élet öklelőzött / S az évek szálltak már felettem / S én csak daloltam s késve késtem / Aratni jégvert kis vetésem.”
Regényes korrajzában Dutka Ákos így emlékezett barátjának a Kis Pipához való kötődésére, no meg a Sárvári Annához való reménytelen szerelmére: „Ott ült a Pokol [a valóságban Szent János] utcai Kis Pipában, a lefestett, fáradt színészek közt Nyáray Antallal, Gózon Gyulával, Deésy Alfréddel, és nyelte a rostélyost, és itta az érmelléki kadarkát egy koronáért. És verset írt Nyáray Tónihoz. Arcán az életöröm, a kisimult boldogság, az ébredő vágy s ezek fölött egy sötét suhanó árnyék a nagy álmodott, sírig tartó, soha el nem ért szerelem: Anna. »Milyen volt szőkesége, nem tudom már…« – írta a búcsúzó, fáradt és beteg költő, a közelgő halál árnyékából, egyik legszebb, remekbe vésett versében. De én láttam, én látom ma is, olcsó, rikító szőkeségét ráborulni puha, vágy keltő, érzéki arcára. A mindig érvényesülést hiába kereső vidéki segédszínésznő férfit uszító eleganciájában.
Kék szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap aszkétavágyát, s egy-két találkozás után eltűnt a költő életéből, hogy megnőjön a nő, a szerelem illanó távoli káprázatává, s maradjon a tiszta, örök szerelem bálványa, melyhez a költő 30 év távlatából is, mikor »nem tudja már, milyen volt szőkesége«, még mindig visszasír.
És Anna ment a maga útján. Futó szerelmek homályos ösvényein a Juricskay Barna vagy mások kocsiján, homályos legénylakások pásztoróráira. Mit tudta, mit jelentene Juhász Gyula szerelme az ő számára.
Várad figyelte és féltette a költőt. Az újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót egy tréfákból, élcekből kifogyhatatlan fiatal ügynök, Korda Sándor, aki nagyon szerette és féltette Juhász Gyulát, de tudta azt is, milyen estéken jár előadás után Sárvári Anna a Juricskay Barna lakására. Egy este aztán elcsalta a gyanútlan Juhászt, színielőadás után a színpadi kiskapuhoz, ahol Juricskay Barna már várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta, hogy beülnek a kocsiba és elhajtatnak. Korda kis kerülővel odavezette a Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol még láthatta az imádott Anna szőkeségét.
Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt Juhász számára mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje az életen.”
A költő 1937. április 6-án öngyilkos lett, veronállal megmérgezte magát. Juhász Gyula halála után Anna így nyilatkozott: „Csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám… a versekhez semmi közöm…”
Egy évvel a költő halála után Sárvári Anna is öngyilkos lett: 1938. július 25-én ő is megmérgezte magát. A 8 Órai Újság szerint: „Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.”
Forrás : biharmegye.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése