Egyváradi Blogja Nagyváradról: Jászai Mari Nagyváradon

2014. október 5., vasárnap

Jászai Mari Nagyváradon

Nagyvárad. - Jászay Mari "Elektra"-előadása a Rhédey-kertben állított nyilt, görög szinpadon.
Fekete S. felvétele.Forrás: Borovszky - Magyarország vármegyéi és városai

A nagyváradiak büszkék lehetnek Jászai Mari fellépéseire,mely egyik kimagasló színházi események voltak. Jászai Mariról olvashat a hu.wikipedia.org-n, bővebben a aszar.hu-n.Jászai mari többször fellépet Nagyváradon. Borovszky - Magyarország vármegyéi és városai című könyvben ez olvasható:

A Rhédey-kertben tartották meg szabad ég alatt, nyitott görög színpadon a Jászay-féle Electra-előadásokat, a melyek művészeti eseményszámba mentek.Forrás :mek.oszk.hu

A fenn idézet könyvben ezt írja Naményi Lajos :

Jászai Mari Elektra előadása.

1897-ben Leszkay András társulatával folyt le az a nevezetes Elektra előadás, mikor Jászai Mari a Rhédey-kertben, nyilt, görög szinpadon, az óriási köröndben úgy mutatta be a tragédiát, mint az az ókorban, görög szinpadon volt szokás. E kísérlet az egész országban feltűnést keltett és érdekes szinészettörténeti vitákra adott alkalmat.

1898/9-ben ismét a kolozsvári szintársulat játszott a szinkörben, Bölönyi József intendánssága mellett. Mint előbbi működését, úgy ez időbeli sikereit is czéltudatos, áldozatkész tevékenység jellemzi. Melegen érdeklődött a váradi szinészet száz éves jubileuma (1798-1898) iránt és mindent elkövetett, hogy ez minél fényesebben sikerüljön.Forrás : mek.oszk.hu

Ha az itteni nyári színkörnek nem volt is soha sikere, annál nagyobb sikert hozott a Rhédey-kert árnyas fái alatt – nem messze a mauzóleumtól – 1897. augusztus 15-én Szophoklész Elektrája Jászai Marival a főszerepben. Ha igaz, az 1889-es müncheni Lear király után Európában ez volt a második szabadtéri játék.
A nagy hírű előadást Jászai Mari június 25. – július 4. közötti színköri vendégjátéka előzte meg. Egy esti előadás utáni fogadáson született meg a szabadtéri fellépés ötlete. Fehér Dezső és Halász Lajos hírlapírók kecsegtették azzal a művésznőt, hogy Váradon megvalósíthatja nagy álmát: méltó keretek között, a Rhédey-kertben felépített görög színpadon előadni az Elektrát. Rendezőbizottságot alakítottak, kellő hírverést keltettek a vállalkozásnak, míg id. Rimanóczy Kálmán hozzákezdett a színpadkép megtervezéséhez. Az építész arra törekedett, hogy a monumentális színpadkép a görög művészet időtlenségét tükrözze.
A Nagyvárad napilap részletes leírást adott a színpadképről: „Hatalmas jegenyék alatt helyezkedett el a nézőtér és a színpad. A nagy amfiteátrumszerű, két részre osztott nézőtér elfoglalta az egész, úgynevezett köröndöt. A körönd déli oldalán állott a tizenöt és fél méter széles, egy méter húsz centiméter magas színpad, amelyhez – négy lépcsőfokkal megemelt – felső színpad társult. A színpadot nyolc méter magas korinthoszi oszlopsor szegélyezte, s az oszlopsort timpanonos tetőszerkezet fogta össze. Oldalt a Pelopidészek királyi palotája, »az aranyban és öldöklésben egyaránt gazdag«. A két oszlopsorban Szophoklész és Apollón életnagyságú szobrai, Peller Ferenc váradi művész alkotásai. A hatalmas színpadot két »küklopszi« stílusú romfal határolta, melyeken négy Veszta-láng égett.”
Az előadás rendezője Balla Kálmán színész volt, aki jó érzékkel, a szokásoktól eltérően, megszakítás nélkül, egyfolytában játszatta a darabot. A háromezer fős nézősereg lélegzet-visszafojtva ült a helyén az utolsó szavakig. Ekkor az ünneplés minden képzeletet felülmúlt. Jászait tizenötször szólították a közönség elé… Amikor Szücs Dezső, Adorján Emil és Beregi Oszkár kíséretében kocsin hajtatott be a városba, a Kert utca végén a lelkes sokadalom kifogta a lovakat, a férfiak beálltak a kocsit húzni, és Jászai Mari „mint a művészet fejedelme, az ünneplő tömeg rivalgása mellett vonult be a városba”.
Nem sokkal az előadás után Jászai Mari így emlékezett váradi fellépésének helyszínére: „A Rhédey-aréna isteneknek való hely. Hivatva van arra, hogy ünnepek színhelye legyen. Egész előadás alatt remegtem, mint egy szentségtörő. Lelkem beleolvadt a föld lélekzetébe. Megszűntem egyén lenni. Azt éreztem, amit mindig, ha a természethez közel vagyok, távol az emberek műveitől, hogy a nagy világ egy paránya vagyok, egy porszem és egy lehellet – és a mindent látó nagy Nap rám nézett, sugarai a szemembe tűztek, körülöttem az eleven »földölelő lég«, mely hajamat lengette, és előttem ünnepi ruhában és ünnepi hangulatban háromezer ember. Megremegtem. Ijedség szállt meg, mert éreztem, hogy olyat várnak tőlem, amit nem bírok adni…”