A
XX. század forrongó, megújulásra törekvő első évtizedében született,
1907-ben – egy esztendővel azelőtt, hogy a holnaposok berobbantak az
irodalmi életbe. Édesapja, Biró Márk latinos kultúrájú, társadalom- és
természettudományokban egyaránt jártas, földrajz–történelem–német szakos
tanárként került a nagyváradi ortodox zsidó polgári iskolába, s azt
később, már igazgatóként, gimnáziummá fejlesztette. Édesanyja, Hirschl
Mária az egyik legősibb nagyváradi zsidó családból származott. Iskoláit
szülővárosában végezte, előbb a premontrei gimnáziumban, majd ennek
megszűnése után a VI. osztálytól a zsidó líceumban tanult. Már
gyermekkorában hajlamot érzett a rajzolás, festés iránt. Tehetségét
felismerte a premontrei gimnázium rajztanára, Udvardy Ignác Ödön
festőművész, aki a nagybányai művésztelepen is dolgozott. Ide Biró
József már hetedik-nyolcadikos gimnazista korában, a nyári vakáció alatt
jutott el, hogy Thorma Jánosnál tanuljon.
Egy ígéretes pálya kezdete
1925. évi érettségije után a Budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. Réti István osztályába járt, de hatással volt rá Rudnay Gyula és Vaszary János is. Bár rajztehetsége már zsenge korától megmutatkozott, mégsem lett belőle képzőművész. Csók István vélekedése szerint csak ígéret maradt, aki jelentékeny művésszé magasodott volna, ha… nem ragadja el a tudomány. Mély benyomást tett rá a művészettörténetet oktató Lyka Károly, s az ő ösztönzésére beiratkozott a budapesti tudományegyetem művészettörténet szakára. Tanulmányait Gerevich Tibor professzor tanszakán végezte, 1932-ben doktorált a nagyváradi püspökség anyagi támogatásával megjelentetett, Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei című disszertációjával. Széles körű érdeklődését mutatja egyetemi tanulmányai alatt írt, ma is keresett Modern grafológia című könyve, amelynek bővített újabb kiadása, valamint családtagjai, pályatársai emlékezései bizonyítják, hogy ez irányú vizsgálatait a későbbiekben is folytatta.
Az egyetem elvégzése után visszatért Nagyváradra, ahol a Biharmegyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet könyvtárosává választották. Bánffy Miklós felkérésére a fiatal váradi kutató hatalmas vállalkozásba kezdett: a bonchidai kastélyban rendezte a gróf 30 000 kötetes családi könyvtárát. Akkortól – a levéltári kutatásban mestere és társa, Kelemen Lajos értékelése szerint – „az erdélyi és bihari barokk művészettörténet legtermékenyebb írója”, „az erdélyi barokk emlékek legjobb ismerője” lett; e területen kifejtett munkássága „terjedelmében és eredményeiben egyaránt az első helyre állítja” Birót.
A barokk építészet búvára
1937-től 1939-ig a marosvásárhelyi Teleki Téka könyvtárigazgatója volt. Bejárta Erdélyt, és a katolikus templomok barokk emlékei mellett behatóan foglalkozott az erdélyi barokk építészet világi emlékeivel – kastélyokkal, városi palotákkal. Írásait eleinte Erdélyben közölte, de hamarosan Budapesten is – előbb a Hekler Antal szerkesztette Archeológiai Értesítőben, majd különböző kiadóknál megjelentetett könyvekben. Közleményeit részben saját fényképfelvételeivel, rajzaival, alaprajzi felméréseivel illusztrálta. A legelőkelőbb erdélyi nemesi körök, a Bánffyak, Telekiek, Toldalaghiak – képességeit és tudását elismerve – magukkal egyenrangúként hívták meg rezidenciáikba, és látták – kutatásaihoz minden segítséget megadva – vendégül.
Az erdélyi templomokra és kastélyokra vonatkozó forráskutatásai ma is alapvetők. Írásai nemcsak a szakmát vonzották, hanem a művelt nagyközönséget is, filológiai pontossággal megírt munkáit tárgyába való beleélés és ízes, színes stílus jellemzi. Állandó munkatársa volt az Erdélyi Múzeumnak. Önállóan megjelent kötetei mellett tanulmányai sorából kiemelkedik a Két kolozsvári főúri barokk palota, illetve A zsibói kastély.
Biró József műveiben a tárgyilagos, történeti szemléletű erdélyi művészettörténet-írás mellett foglalt állást. Adatok sorát állította szembe Coriolan Petranu kolozsvári művészettörténész professzor és tanítványai nacionalista ihletésű elméleteivel. Ugyanakkor elismerte a két világháború közti időszak jelentékeny román művészettörténet-írásának az eredményeit is, és felhívta a magyarországi szaktudomány figyelmét a romániai publikációk fontosságára. Románnyelv-tudásának is köszönhetően közvetítette is a román eredményeket.
Erdélyi kastélyok című munkája a mai napig hasznosítható, páratlan útikalauz.
A
„Magyar Versailles”-ként emlegetett, ottani időzésekor még épséges ép
bonchidai kastélyról írva általánosabb érvényű következtetésekre jutott:
„A kastély történelmi termék, amiben egy egész nemzet régi élete is
lecsapódik, rajtahagyják nyomukat az évszázadok. Gazdagságot,
teremtőerőt, pompát, sajátos ízlést, alkotnivágyást, pusztítást, bukást,
harcok nyomait, mindazt, amit egy nép névtelen tagjai életük munkájával
összehordtak, s amiből urai monumentumot róttak egybe emlékeztetőnek. A
kastély kiváltságos életformát biztosított, elvonultságot a világ
zajától, magányt, bensőséget, kényelmet, a természettel való
egybeolvadást, művészi kincsekben való gyönyörködést, anyagiak révén
magasabb szellemi életet, együttélést a múlttal, nemzedékek letűnt
sorával, a történelemmel, az ősökkel, akik ezt a kiváltságot s módot
megszerezték, s amely az utódokat – a nemesség kötelez alapján –
folytatásra kötelezte. A kastély egyben földrajz és történelem.
Egybenőtt a tájjal.”
„Téves vágány”
Közéleti emberként számos tanújelét adta felelősségtudatának. „Cluj-Kolozsvár” megjelöléssel – tehát még „román világban” jelentette meg 1940 nyarán Az erdélyi magyar műemlékpolitika feladatai című dolgozatát. A bécsi döntés után – bár a zsidóság sorsát illetően az impériumváltás nem sok jóval kecsegtetett – fokozott tettvággyal folytatta tevékenységét. „A magyar nap újra rásütött a magyar Kolozsvárra” – írta maradéktalan lojalitását kifejező örömódai hangvételben az 1940 őszén kiadott Kolozsvári képeskönyv előszavában. „Enyhe ködök ülik meg a várost, amely lassan ébred, fázva, hitetlenül”, mintegy rácsodálkozva a régi épületeit felváltó „kockába vágott házakra”, amelyeket a „téves vágányra futott história” teremtett.
1944-ben Budapestre költözött. Az Erdélyi Gubernium története című nagy munkáját már nem tudta befejezni. A história ismét téves, tragikusan téves vágányra futott. Habár érdemei elismeréseképpen mentességet kapott a zsidótörvények hatálya alól, a nyilasok meggyilkolták 1945. január 6-án, 38. életévében. Munkaereje teljében halt meg, édesapjával együtt a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt lőtték a Dunába…
Forrás : biharmegye.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése