Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. október 6., vasárnap

Az 1948-49-es forradalom és szabadságharc Nagyváradon

A több mint 900 éves Nagyvárad, mint püspöki város (civitas) tűnik fel a forrásokban és rövid idő alatt jelentős egyházi, közigazgatási, gazdasági és katonai központtá válik. Kiváltságait fokozatosan szerezte meg. A több virágzási és hanyatlási szakaszt megélt régi város a török uralom következtében lényegében eltűnt. A korszerű város létrejötte emiatt a 18. századtól számítható, amelyre a barokk újjáépítés és a hagyományos keretek kitöltése volt jellemző.
A 19. század első felében Várad jelentős gazdasági, társadalmi és urbanizációs előrelépést ismert és előretört a városok rangsorában is. Az 1848-ig terjedő időszakra a gazdasági megerősödés és megújhodás jelenségei észlelhetők egész Magyarországon. Ezek hatottak a körösparti városra is. Gazdasági síkon Várad átlép a protoindusztriális szakaszba, a társadalmi szerkezetben pedig a polgári átalakulás jegyei jelennek meg.
A 19. századi iparosítást általában itt is három fázis jellemzi. Az első a protoindusztriális formák fejlődése, a másik a gyáripar és a protoindusztriális formák együttélése, végül a gyárak elterjedése az iparban. Várad esetében 1848-ig csak az első szakasz ment végbe, a második csak a forradalom után bontakozik ki, a harmadik pedig a század utolsó negyedében.
A magyar ipar és kereskedelmet támogató és Kossuth Lajos vezetése alatt működő Védegylet váradi fiókjának élén Szacsvay Imre állt, de a gazdasági fellendülést megcélzó szervezkedésnek nem kedvezett a forradalom kitörése.
Ha a város 1848-49-es helyzetét próbáljuk bemutatni, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy Várad abban az időben még négy ún. városból állt: Várad-Újváros, Várad-Olaszi, Várad-Velence és Várad-Váralja. A város gazdasága még őrizte hagyományos szerkezetét. A hanyatlásnak indult céhes műhelyek mellett az ipart csak egy szeszgyár és egy mezőgazdasági szerszámokat készítő kisüzem képviselte. A kisvárosi jellegű, zömében földszintes házak soraiból álló, közigazgatási szempontból is elmaradt Nagyvárad felzárkózása még csak az ezt követő időszakban történt meg. A forradalom alatt elfogadott rendeletek nem szüntették meg a céheket, de biztosították a szabad iparűzést és megtiltottak minden korlátozást. Így 1849 után a módosított céhrendszer még tovább tevékenykedett.
Ilyen körülmények között a forradalom és szabadságharc jelentős változásokat hozott a helyi gazdasági társadalomban és közéletben. A lakosság egy része a toborzások által elhagyta a várost. Akik otthon maradtak, vagy a hivatalokban igyekeztek helyt állni, vagy, ha nem voltak hivatalnokok sok áldozatot kellett vállalniuk a haza védelméért. A város lakosain nagy terhek voltak, mint például a folytonos szállítások, a katonák beszállásolása és részbeni ellátásának kötelezettsége stb. Utóbbit az élelmiszerek növekvő drágasága is nehezítette. Egyedül a bor volt olcsó, mivel 1848-ban jó évjárat volt.
A legnagyobb teher a nemzetőri kötelesség volt, amelyet később felváltottak az önkéntes csapatok.  A hadifoglyokkal is külön terhek jártak.
A város polgárságán tehát nagy teher volt annak ellenére, hogy az egyenes adóba alig fizettek valamit, viszont annál több adományt ajánlottak fel.A város oktatása is megérezte a forradalmi körülményeket. A Jogakadémián az 1847/48-as tanévet már májusban befejezték, a következő 1848/49-ast pedig már meg sem nyitották. A gimnáziumi tanulók létszáma is lényegesen lecsökkent. Csak a népiskolákban folyt közel megszokott rendben a tanítás. A helyi társadalmi élet egyik alapvonása a vallási türelem volt. Az új helyzet hatása meglátszott az egyházakon is. Értekezleteken tárgyalták meg főleg az iskolai reformok kérdéskörét.
A városban a hangulat víg és bizakodó volt, az erkölcsi kötelékek lazultak, a házasságok pedig rendkívül könnyen mentek. A kocsmák, vendéglők és kávéházak nagy forgalmat bonyolítottak le, a létbizonytalanság fokozta az élni való vágyat.
1848-ban volt színtársulat is Nagyváradon, de a háború kitörésekor megszűnt.
A város lakossága számára szokatlan volt a tőkés jellegű nagyvállalatok jelenléte is. A korabeli források általában arról számoltak be, hogy a helyi hatóságok, illetve a lakosság nem támogatta mindig megfelelő hazafisággal a Váradon gyökeret vert hadiipart. Természetesen a város előljárósága és a polgári lakosság kénytelen volt a hátrányos tényezőket is eltűrni. A front elkerülte ugyan a várost, de a beszállásolások, a sok idegen, az állandó közlekedés, az ilyen méretű tevékenységhez nem szokott lakosságot erősen megviselte. Ennek ellenére több dokumentum is fennmaradt, amely bizonyítja, hogy a város és lakossága szívügyének tekintette a forradalom és szabadságharc sikerét és pártolta a hadiipar bővítését.
Arról, hogy milyen módon befolyásolták a város mindennapi életét az ide költöztetett hadiipari objektumok, csak kevés adattal rendelkezünk.
Az tény, hogy 1849 tavaszára a város valóságos hadiipari központtá és táborrá lépett elő. A város túlzsúfoltsága miatt Hódossy nagyváradi kormánybiztos kiutasította innen az erdélyi menekülteket. Emiatt a lapok erősen támadták. Hodossy szabályszerűen járt el, mert a gyári alkalmazottak, hivatalnokok és katonák számára sem volt elég szállás. Hodossy, ahogy indokolták, csak azokat az erdélyi menekülteket utasította ki, akiknek ott semmi dolguk nem volt és ottlétükkel csak a drágaságot növelték.
A források beszámolnak a város helyzetéről az oroszok jelenléte idején is. Ebből megtudjuk, hogy "Nagyváradnak körülbelül 30.000 lakosa van. Bár a város régi erődje rossz állapotban van, az egy támadást mégis kiállhat. Az erőd szabályos ötszöget képez a Vauban-féle rendszer szerint. A belső és külső falazat kőből van, az árok 12 láb széles mocsaras aljjal. A bástyák eleje hosszú, az oldaluk rövid. A közvéd közepén egy górvéd van, mely egy lőréses favéd-házból álló. Maga a város földerődítményekkel van körülvéve, mely különben nagy kiterjedése miatt nehezen védhető."
"Nemcsak a várról, hanem a város életéről is beszámolnak a korabeli orosz szemtanúk: Grosswardein, magyarul Nagyvárad, az Alföld peremén, a Kárpátok déli nyúlványainak lábánál fekszik. A dombhátakat, mint mindenhol, itt is szőlő borítja. A város gazdag, elég nagy és szép. Utcái, mint a régi városoké általában, keskenyek. Lakosainak többsége katolikus, templomai gyönyörűek. Vannak a városban pravoszláv és görög katolikus templomok is, melyekben az istentisztelet szláv nyelven folyik. (...) Nagyvárad terei és utcái állandóan tele voltak orosz és magyar katonák tömegével. Sok magyar tisztet szállodákba és magánházakba szállásoltak el, a magyar katonákat pedig táborban. A fogoly Görgey egy magánházban lakott, azzal a szállodával szemben, amelyben fivérei, segédtisztjei, stb. voltak. (...) Nagyváradon mindenki pihent és a lehetőségekhez képest mulatott. A színházban minden este tartottak előadást. A főtéren mindennap orosz katonai zenekar játszott, közben pedig orosz és magyar lovasok mutatták be tudásukat. A kocsmákban volt belőlük bőven... Ömlött a magyar bor és a pezsgő."A forradalom törvényei megváltoztatták a város közigazgatási életét is. A választókerületek kijelölésével kapcsolatban új lendületet kapott az egykor már összetartozó városrészek egyesülési tendenciája. Végül felemás döntés született, így Várad-Újváros és Várad-Olaszi közös követválasztási jogot kapott, míg Várad-Váralja és Várad-Velence a bihari körzetbe lett beosztva.
A forradalom leverését követő abszolutizmus a centralizációt, a jogi túlszabályozást és a bürokráciát támogatta. Nagyvárad egyike lett a kerületi székhelyeknek, így megőrizte különállását.
Az új közigazgatás bevezetése a nagyváradi császári királyi főbiztosság felállításával történt. A közigazgatásilag egyesített város élére új polgármestert neveztek ki, akinek a beiktatására 1850 január 14-én került sor. Bölönyi Menyhért beszédében hangsúlyozta: "Ezen központi városok egybeforrasztása eléggé mutatja uralkodónk kegyességét. Az ő kegyéből lett e város, mint hajdan volt nagy s századok óta polgárok kebleibe forrón óhajtott egyesítést általa szentesítették."
A felülről egyesített város lakosságát az osztrák hatóságok 1850 december 5-én összeírták. Ez a pontatlanságokat is tartalmazó összeírás részletesen ismerteti a város nemzetiségi és vallási összetételét. Mivel az 1848-49-es mozgalmas időszakról nem rendelkezünk hiteles adatokkal, az 1850-es adatokat ismertetjük tájékoztató jelleggel.
Az 1867-es kiegyezés rövidesen meghozta a város részére az alkotmányos közigazgatást. Nagyvárad korszerű polgári közigazgatási rendszere 1872-ben alakult ki. Az 1870. évi XLII. t.c. szerint Nagyváradot felvették a törvényhatósági jogú városok sorába. A céhek 1872. évi megszüntetésével az iparban is végbement a szerkezetváltás és a kereskedelem is gyorsan előretört.
A 19. század utólsó évtizedeiben a város gyors fejlődésnek indult és korszerűsödésének nyomait ma is őrzi a város arculata. Az évszázad végére a népesség száma jelentősen megnőtt és a nemzeti, vallási összetételben is módosulások történtek

 NAGYVÁRAD 1848-1849-BEN
Nagyvárad és Bihar megye szerepét, illetve jelentőségét az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején összegző jelleggel még nem írták meg. Az azóta eltelt időszak nem kedvezett, mivel a források feltárása mind nehezebbé, gyakran pedig lehetetlenné vált. Több mint 155 év eltelte után szükséges Nagyvárad és Bihar szerepének feltárása főleg, mert ez számos helyi sajátosságot mutat.
Az 1840-es években Biharban napirenden voltak a heves pártcsatározások a Tisza Lajos (1796-1854) nevével fémjelzett konzervatívok és a Beöthy Ödön (1796-1854) által vezetett liberálisok között.
A pesti események hírére - a feszült hangulat ellenére -, Sántha György alispán 1848 március 20-ra tanácsülést hívott össze a megyeházára, amelynek a nagyváradiak csatlakozásával népgyűlés jellege lett. Ez a népgyűlés elfogadta a 12 pontot és kimondta, hogy az országgyűlésbe Beöthy Ödönt küldjék. Elhatározták még a polgárőrség felállítását és a nemzeti szalag viselését.  A népgyűlés jelszava: "Szabadság, egyenlőség, testvériség, béke és rend!" volt.  A kiáltvány megfogalmazásával Lukács Györgyöt bízták meg.
A forradalmi helyzet ledöntötte a válaszfalakat a politikusok között is, a szabadság biztosítása vált a közös jelszóvá. "Jeléül az egyetértésnek mellyel az érdeklet hatóságok alkottattak, a megye és városok házainál immár nemzeti színű zászlók lobognak."  "Ez volt Bihar vármegye és Nagyvárad békés forradalma."
A következő napon, 1848 március 21-én nagy ünnepre került sor. A várost kivilágították s több ezren hazafias dalokat énekelve fáklyásmenetben Beöthy Ödön lakása elé vonultak. A megjelentek között ott volt a katonai tisztikar is élén Gläser altábornagy és Vetter Antal őrnagy, a 37. Gyalogezred 3. Zászlóaljának parancsnoka.  Másnap, március 22-én Beöthy Nagyvárad polgáraihoz intézett kiáltványában megköszöni a rend fenntartását, kiemelve, hogy: "A nép örömnyilatkozatai után szép csendesen lakhelyére tért. E tény jeléül szolgál annak, hogy Nagyvárad lakosai a szabadságra megérettek, mert tiszteletben tartják a rendet." Ugyanott hozza tudomásukra azt a hírt is, hogy gróf Batthyány Lajost a magyar kormány elnökévé nevezték ki.
Március 27-én a megyei közgyűlés kialakította az állandó bizottmányt, amelyben többek között helyet kaptak: Hodossy Miklós, Szacsvay Imre, Drágos János, Lukács György és Csengery Antal. Ez a közgyűlés is elfogadta a pesti 12 pontot, s Kossuth Lajoshoz üdvözlő feliratot intézett, "melyben tántoríthatatlan ragaszkodását fejezi ki hazánk ezen nagy fia iránt, kinek nevéhez csatolták az újabb átalakulásokat, s a haza megszilárdult alkotmányának létesítését és kiküzdését."
A fontos politikai események, akárcsak az ország többi részén gyorsan követték egymást.
1848 áprilisában Szemere Bertalan Beöthy Ödönt főispánnak, majd április 23-án másodelnöknek nevezte ki a kapcsolt Részek (Partium) visszacsatolási bizottságába.
Május elsején újabb közgyűlést hívtak össze, amelyet már a szabad ég alatt tartottak több ezer ember jelenlétével.
Másnap, május 2-án került sor Beöthy Ödön beiktatására a főispáni székbe, nagy lelkesedés közepette. Székfoglaló beszédét így zárta: "A haza javára működni a legparányibb hely is elég; s a haza javát bármily állásban előmozdítani szent kötelesség."
Május 23-án megtartották az általános tisztújítást. Megválasztották a 62 tagú képviselő testületet, amely nagy lelkesedéssel fogott a felszabadult város közigazgatási munkájához.  A Bihar vármegyei tisztújítást követően a központi négy városban is megtartották az előljárók megválasztását. Várad-Újvárosban a polgármester Bende Péter lett. Várad-Olasziban a főbíró Tar Imre, Várad-Váralján Tar Sámuel, Várad-Velencén pedig Nyári László lett.
1848 júniusa a népképviseleti országgyűlés képviselőinek megválasztásával telt el.
Az 1848 évi V. törvénycikk szerint Bihar megye 12 képviselői helyet kapott. Várad-Újváros és Várad-Olaszi egy közös képviselőt küldhetett, Várad-Váralja és Várad-Velence akkor még a bihari körzetbe lettek beosztva.
A központi választmányba Várad-Olaszi és Várad-Újváros is húsz tagot választott. Ezt június 21-ére hívták össze, a képviselő választást pedig 1848 június 24-ére tűzték ki.
A képviselő választás alkalmával Nagyvárad képviselőjévé Szacsvay Imrét választották meg 534 szavazattal, Nagy József ellenében, aki mindössze 54 szavazatot kapott.
Időközben a politikai helyzet sokat bonyolódott, Bécsből megszorító intézkedések indultak és a nemzetiségeket egymás ellen uszították.
A kormány a növekvő veszély miatt 1848 június 12-én Biharban is kihirdette a statáriumot és rögtönítélő bíróságot állított fel, amely megakadályozta a lázadások átterjedését Bihar megyébe.  Később a rögtönítélő bíróságok jelentősége csökkent és 1849 elejétől politikai törvényszék kezdte el működését, amelyet a köznép vésztörvényszéknek nevezett.
A politikai helyzet alakulása folytán, nyílvánvalóvá vált, hogy a forradalmi vívmányok megvédése, illetve tovább fejlesztése érdekében katonai eszközöket is igénybe kell venni. A kormány 10.000 ember toborzását rendelte el és ehhez Bihar és Nagyvárad is arányosan hozzá kellett járuljon. Tíz honvédzászlóalj központot jelöltek ki, Nagyváradot Szegedhez a 3. Zászlóaljhoz osztották be. Debrecen közelléte miatt, azonban a bihariak nagy többsége az ottani 10. Zászlóaljhoz állt be. A Váradról beküldött újoncokból 130-at, mivel a létszám Debrecenben betelt, még vissza is küldtek, ezek azonban a huszárok közzé álltak be.
Biharban a toborzás sok kritikára is alkalmat adott, hiszen a kormány két hónapos szorgalmazása után sem voltak még kint a harctéren. Ugyanakkor az összkép pozitív, mivel például Dobozy István főszolgabíró 315 nemzetőr helyett 600-at állított ki, míg az előírt 1.200 önkéntes helyett 1.457 (másutt 1451) jelentkezett.
A Nagyváradon állomásozó 37. gyalogezred 3. Zászlóaljának parancsnoka Vetter Antal alezredes feleskette katonáit a magyar alkotmányra és 1848 júliusában a délvidéki harctérre irányította őket.
A Kossuth lelkesítő beszédére 1848 július 11-én megszavazott 200.000 fős seregből Bihar megyére 6.408 honvéd jutott.
Augusztus hónapban a nemzetőrök útnak indítása mellett, Kiss Ernőnek, az első bihari nemzetőr zászlóalj megérkezését tudató, de újabb 1.200 fő küldését kérő átiratát támogatta a megyei bizottmány, illetve Beöthy Ödönt kinevezték teljhatalmú kormánybiztossá az Alvidékre.
Hodossy Miklós, akit 1848 szeptember 19-én Batthyány Lajos Bihar megyei kormánybiztosnak nevezett ki, igazolva a bizalmat, nemcsak a vármegye által támogatott 2. Bihari nemzetőr zászlóaljat állította ki, hanem ezen kívül még két század lovas nemzetőrt is.
Az 1.238 főből álló 2. Bihari nemzetőr zászlóalj 1848 szeptember 13-án indult Nagybecskerek alá.
A júliusi döntéssel kapcsolatban és Szemere Bertalan belügyminiszter augusztus 29-i veszélyt kiáltó felhívására Bihar vármegyében elkezdték a 27. Zászlóaljnak az újoncozását. A Biharra eső 1.150 embert gyorsan kiállították és az erdélyi harctérre küldték.
Ezen kívül a kapcsolt részekről összegyűlt 31. Zászlóalj gyülekezési helyének Nagyváradot jelölték ki, így ez is itt alakult.
1848 őszén Marosvásárhely elvesztése után az Országos Honvédelmi Bizottmány november 16-án elrendelte a népfelkelést. A helyi viszálykodások gátolták az előrehaladást és Hodossy a fő figyelmet kénytelen volt az újoncozásra fordítani, mivel Bihar hátrányban volt: a rea eső 6.408 honvédből, még az egyharmadát sem mozgósították. Hodossy megszervezte az 55. Honvédzászlóaljat, amelyet Erdélybe küldtek.
Hodossy a nemzetőrség szervezéséről is gondoskodott és december 15-én már 3.000 bihari nemzetőr volt harctéri szolgálatban.  Nagyvárad később még nyolc nemzetőr századot állított fel.
A hadihelyzet kedvezőtlen alakulása miatt a Körös parti városban is szükség volt óvintézkedésekre. Hodossy a Királyhágón végeztetett erődítési munkálatokat, de előzőleg Váradot is próbálta védhetőbbé tenni. A város melletti szőlőhegyek stratégiai pontjainál ágyúkat helyeztek el, az erdélyi országutat két helyen is elsáncoltak, a már október 8-án átvett vár árkait vízzel megtöltötték. A sáncolás 600 napszámossal 1848 november 16-án vette kezdetét.
A nehéz pillanatokban szükség volt a jó szervezésre, emiatt Kossuth Hodossyt 1848 november 20-án teljhatalmú kormánybiztossá nevezte ki.
A szamosújvári csata elvesztése, majd Kolozsvár feladása után Bihar megyének és Nagyváradnak a forradalom és szabadságharc alatti legnehezebb napjai következtek. A városban az élelmezést nehezítette a 4. Huszárezred tartalékszázadának az ide helyezése és főleg a Kolozsvárról ide menekült mintegy 3.000 lakos.  Hodossy igyekezett elérni, hogy a fegyverképes menekülteket utasítsák ki Nagyváradról és jelentkezzenek Szentpáli József erdélyi nemzetőr őrnagy táborában.
Ebben a válságos helyzetben érkezett 1848 december 5-én Váradra Bem József, akit a kormány küldött. Bem annak ellenére, hogy sietett tovább a frontra, a több intézkedés miatt a tervezettnél tovább maradt a városban, két kiáltványt készíttetett, amelynek egyike biztosítja mindenki számára a nemzeti és a vallási szabadságot s az egyenlőséget, a másik magyar és román nyelven készült és szabályozta a tábor ellátását. Az idős katona megjelenése reménykedéssel töltötte el az elkeseredett váradiakat. Másnap, december 6-án a váradi polgárok fáklyás zenével köszöntötték, ahol Mezey Mihály üdvözölte őt, mire Bem segédje által kijelentette: "hazánkért élni és halni kész."
Bem december 7-én indult el Váradról a Csucsa melletti Feketetó környéki táborozó sereghez. Innen készítette elő azt a győzelmi sorozatot, amely által 1848 végén Várad megszabadult az invázió veszélyétől és a fokozott élelmezési gondoktól.
Időközben 1848 december 19-én Kossuth Beöthy Ödönt teljhatalmú főkormánybiztosnak nevezte ki Erdélyre s az ezzel szomszédos megyékre.
1848 vége tehát Nagyvárad és Bihar megye számára kedvező fordulattal zárult, azonban országosan a helyzet drámaian alakult. A következő évben a harci események ugyan elkerülték a várost, mégis azt mondhatjuk, hogy Várad főszerepet kapott a forradalom és szabadságharc menetében.
Összefoglalva Nagyvárad szerepét 1848-ban és kiemelve a helyi sajátosságokat, a következőket állapíthatjuk meg:
Nagyváradon a forradalom békésen, a rend tiszteletben tartása mellett folyt le. Jellemző volt az események élénk figyelemmel követése és az új intézkedésekre való fogékonyság. Meghatározó volt az összefogás a közös hazafias célok elérése érdekében. Nagyváradon és Biharban a forradalom élére kimagasló férfiak álltak, megemlíthetjük itt elsősorban Beöthy Ödön, Hodossy Miklós, Lukács György, Szacsvay Imre stb. nevét.
Kiemelhető a forradalomban és szabadságharcban való tömeges részvétel és a bátor kiállás tömeges támogatottsága.
Tehát 1848-ban Nagyvárad és Bihar egyike volt az ország azon városainak, illetve területeinek, amelyek aktívan vettek részt az események menetében, jelentős áldozatokat vállalva a nemes ügy győzelme érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése