Nagy Endre – író, újságíró, színházigazgató. Az irodalmi kabaré megteremtője. 1910-es évek.Forrás : meszk.oszk.hu
Nagy Endre és Emőd Tamás Nagyváradról indultak el és Budapestre érkeztek.Nagy Endrének jelentős szerepe volt a Pesti Kabaré létrehozásában és fejlesztésében.Később Emőd Tamás csatlakozott a Pesti Kabaréhoz Emőd Tamás segítségével.Nevük szerepel a Magyar Színháztörténetben.Néhány részlet jobban kiemeli a szerepüket és munkásságukat.
"A változások szele a fővárosi újságok szerkesztőségeit is megérintette.
Megnőtt azoknak a fiatal, éppen csak kezdő, vagy már némi vidéki
gyakorlattal rendelkező, húsz év körüli zsurnalisztáknak a száma, akik
ironikus hangvételű versekkel, szikrázóan szellemes humoreszkekkel
keltettek feltűnést: Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Nagy Endre, Gábor
Andor, Szép Ernő és mások néhány hónap alatt az újságolvasók kedvenceivé
váltak. Mindenütt róluk beszéltek, őket idézték.
Első este egy ifjú költő – Szép Ernő – ült egy öblös színpadi karosszékben, és aktuális rigmusait olvasta fel. Tíz nappal később ugyanezen a helyen Nagy Endre újságíró kezében zizegtek kéziratának lapjai. A felolvasásra ugyan nehezen szánta rá magát, a Bonbonnière-t nem tekintette olyan helyszínnek, ahol rangjához méltóan szerepelhetne, de a húsz korona honoráriumnak végül nem tudott ellenállni.
Nagy Endre lépésről lépésre átalakította a kabaré műsorát is. A színpadszerű darabokat elhagyta, és a régi commedia dell’artékra emlékeztető színpadi tréfákkal helyettesítette. A politikai és társadalmi eseményeket vidám kuplékban figurázta ki, és a külföldi sanzonokat magyar dalokkal cserélte föl. (Szirmai Albert–Gábor Andor: A villamos, A testőr, A pesti kávés; Szirmai Albert–Szép Ernő: A fakír; Hetényi Heidelberg Albert– Nagy Endre: Lót, Krumplikapálás után, A mézes huszár).
Voltak, akik utánozni próbálták Nagy Endrét. Faludi Sándor, Faludi Gábor kisebbik fia, apja támogatásával 1907. október 11-én az Andrássy út 69. szám alatt, a Képzőművészeti Tanács 1871-ben épült palotájának földszintjén Modern Színház Cabaret néven „ellenkabarét” nyitott. Az új színház sok mindenben különbözött a Teréz körúti Bonbonnière-től. Elsősorban a külsőségeiben. Fényes nézőterével, elegáns társalgóival rangot, tekintélyt adott a műfajnak. A város gazdag polgárságának és arisztokráciájának ugyanazt a szórakozást kínálta, amihez addig csak a szerényebb jövedelmű kispolgár és hivatalnokréteg juthatott hozzá. Az előkelőségek a levegőtlen, zajos és túlzsúfolt Teréz körúti helyiségbe a lábukat sem tették be, Faludi Sándor pedig őket igyekezett kiszolgálni. S hogy mindezt a legmagasabb színvonalon tegye, művészeti vezetőnek Molnár Ferencet és Heltai Jenőt szerződtette. A zenei vezetést a huszonhét éves Szirmai Albertre bízta, aki Koessler János tanítványa volt a Zeneakadémián, majd rövid ideig a Népszínház–Vígopera korrepetitoraként működött. Szirmai lírai és groteszk dalai már a Bonbonnière első műsoraiban feltűnést keltettek. Amit Molnár–Heltai–Szirmai nyújtott, az csak valamivel volt kevesebb annál, amit a közönség Nagy Endre kabaréjában láthatott. A Bonbonnière-ben prózában és dalban arról beszéltek és énekeltek, ami a kisembereket foglalkoztatta. Amiről napközben a városban a legtöbbet beszéltek, azt este a kabaréban a tréfákban, a kuplékban és a konferanszié szövegében hallhatták viszont. Nagy Endre valóságos élő újságot állított össze.
A Teréz körúti Bonbonnière-ben Nagy Endre régi és új művészekből átszervezte az új műfaj társulatát. László Rózsi, a vörhenyes hajú, karcsú lány, aki „kissé nyers hangjával, spontán mozdulataival a fülledt Terézvárosi gamin szellemi telivér géniusza volt”; Vidor Ferike, aki szomorúan lézengett a próbákon, mert nem találta szerepkörét, de Nagy Endre kitalálta, hogy írassanak neki cselédnótákat, amelyekben a „kispolgári háztartások lompos rabszolgáinak” örömeit, csalódásait kiénekelheti. Egy másik fiatal színésznő – Kökény Ilona – „a kávéházak traccsos, pipiskedő, hiszterizáló, férjet gyötrő, udvarlóit bolondító terézvárosi mamuskákat vitte a színpadra”, és ugyancsak örökös helyet biztosított magának a kabaré műsoraiban.
Nagy Endrét egy csapat munka nélküli színész is megpróbálta utánozni. Ők a város egy másik szegletében, az Üllői út 46. szám alatti Washington mulatóban ütötték fel tanyájukat. 1907. szeptember 15-én Kedélyes Színház néven mutatkoztak be. A külvárosi közönség teljes részvétlensége miatt három hónapnál nem bírták tovább és elvéreztek.
Faludi Sándor 1908 nyarán Nagyváradra utazott, hogy felkeresse az ott vendégszereplő Nagy Endrét és felkérje: vegye át a Modern Színház vezetését. A távozó Molnár Ferenc és Heltai Jenő őt ajánlották a megüresedett vezetői posztra. „Tulajdonképpen most kezdődött el a magyar kabaré története” – írta Nagy Endre, saját másfél esztendős tevékenységét ezzel kissé alábecsülve. Elégedetlensége abból adódhatott, hogy a közvélemény, de a sajtó is egy színvonalra helyezte őket a mulatók éjszakai vándoriparosaival, akikkel nappal nem volt szokás az éjszakai ismeretséget fenntartani. Ha volt valami, ami haragot ébresztett benne, éppen a kabarénak ebből a felemás helyzetéből adódott. Ezért is határozta el, hogy „ezt a megalázott, meggyalázott kabarét fölemelem a megbecsült művészetek színvonalára”.
1908-ban – Nagy Endre távozása után – a Teréz körúti Bonbonnière nem zárt be. Bálint Dezső egy pesti ügyvédet, Szalai Józsefet bízta meg a vezetéssel. Az ügyvéd úr társasági körökben úgynevezett „jópofa” csevegő volt, de amikor a kabaré bársonyfüggönye elé lépett, „körülbelül úgy adott elő, mintha periratot olvasna föl”. A Bonbonnière {666.} utolsó szezonját már Szalai nélkül vészelte át, és három évvel a megnyitása után, 1910 áprilisában végleg megszűnt.
Nagy Endre viszont pompás társulattal vonult át az Andrássy úti színházba, amely attól kezdve Nagy Endre Cabaret-ja (Modern Színpad) néven működött. Vele tartott Fábián Kornél, Ferenczy Károly, Huszár Károly, Sajó Géza, de a Modern Színház néhány kiválóságát is átvette, köztük Medgyaszay Vilmát, Kökény Ilonát, Vidor Ferikét, Boross Gézát, Kőváry Gyulát, Bársony Istvánt, Papp Jánost, Magyari Lajost, Boldizsár Andort és később a Nagyváradról felkerült Gózon Gyulát. Azok a színészek, akik járatlanok voltak a műfajban, megtanulták a gyors szerepcserékkel járó nehézségeket, ezzel a „a kis színpadon, amely minden pillanatban megőrizte a közönséggel való elektromos kapcsolatát, szinte önkéntelenül alakult ki a könnyed, közvetlen, konvencióktól mentes színjátszás stílusa”.
Nagy Endre bőkezűen fizette színészeit, akiknek így nem volt gond a házbért kiegyenlíteniük, cipőt és ruhát csináltatniuk. „Úgy éltünk, mint a testvérek, nem játszottunk színházi törvényszékesdit, nem versengtünk szerepekért, Nagy Endrében sem a főnököt és a mindenható direktort bámultuk, hanem a zseniális embert, aki a maga képére új műfajt alkotott, mert az a kabaré, amit ő csinált, nem is hasonlított a Salis-féle párizsi kísérletekhez, sem azokhoz az érzelgős német kabarémintákhoz, amelyeket Pesten is próbáltak – sikertelenül – meghonosítani” – emlékezett Boross Géza.
Nagy Endre nem tudott, de bizonyára nem is akart újságírói-szerkesztői múltjával szakítani. Mindent, amit a nagyváradi és pesti szerkesztőségekben megtanult, a kabaréban is hasznosította. Mindig az aktualitásokat kereste, azt, ami a pesti kisember hétköznapjait beárnyékolta, hangulatát megkeserítette. Amiről az utcán, a hentesnél, a kávéházakban, a társasági életben beszéltek, néhány mondat vagy utalás erejéig mindig beleszőtte aznapi konferanszaiba. {667.} A konferansz mégsem csak a vezércikket helyettesítette. Nagy Endre így határozta meg szerepét: „A dalokból, kuplékból, színpadi tréfákból, daljátékokból összeállított tarka műsor iparkodott a magyar politikai és társadalmi élet egybefogott torzképét adni, és a konferansz nemcsak mint keret, hanem mint szilárd váz övezte az egészet.”
Nagy Endre tréfái, rögtönzései, konferanszai mellett a kabaré másik jelentős vonulatát a költészet jelentette. Ezen a színpadon szólaltak {668.} meg Babits Mihály, Emőd Tamás, Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Heltai Jenő, Ignotus, Kiss József, Kosztolányi Dezső, Somlyó Zoltán, Szép Ernő legszebb s legbravúrosabb versei, kiváló zeneszerzők – Hetényi-Heidelberg Albert, Lányi Viktor, Nádor Mihály, Szirmai Albert, Reinitz Béla, Zerkovitz Béla – muzsikájával. 1909. március 4-én hangzottak el először Ady-versek a kabaréban, Reinitz Béla autentikus zenei tolmácsolásában (Új vizeken járok, Kató a misén, A magyar igazság). A hatás óriási volt, pedig Adyt ekkor még nemigen ismerték el széles körben. Az első három Ady-verset a Kuruc dalok, a Zilahi ember nótája, a Tűnődés csókja és mások követték. Az, hogy Nagy Endrének sikerült áttörést elérnie az Ady-versekkel, a zeneszerző mellett Medgyaszay Vilma érdeme volt. Nagy Endre Adyhoz fűződő baráti kapcsolata még a nagyváradi Szabadság című napilap szerkesztőségében kezdődött, ahol jó fél esztendeig dolgoztak együtt. Később ugyan elváltak útjaik, de Nagy Endre továbbra is szemmel tartotta Adyt, akit a kabaré közönsége is elfogadott, megszeretett. Nagy Endre jelentős összegű honoráriumokkal segítette a gyakran komoly anyagi nehézségekkel küzdő költőt.
1912. november 14-én Nagy Endre váratlan bejelentést tett: visszavonul a kabarétól, és a Modern Színpad bérletét átadja Medgyaszay Vilmának. Búcsúestjét 1913. május 31-én tartotta. Ezzel átmenetileg megszűnt az általa teremtett műfajhoz fűződő kapcsolata, sőt Budapestet is elhagyta. Párizsba utazott, hogy írói pályájához új élményeket keressen. Pályáját ott akarta folytatni, ahol a Bonbonnière-beli fölolvasóestét megelőzően abbahagyta.
Nagy Endre távolléte azonban az egész kabaréra árnyékszerűen ránehezedett. A közönség, amely egykor minden szavára úgy figyelt, mint egy családfő bölcs intelmeire, kimondatlanul is megérezte, hogy valami megszűnt, befejeződött. Véget ért a Nagy Endre nevével fémjelzett aranykor.
A színházak bezárták kapuikat, a szellemi élet vezetői közül egyesek haditudósítónak álltak be, mások – így a Párizsból időközben hazatért Nagy Endre is – frontszolgálatra jelentkeztek.
A régi gárda – Emőd Tamás, Gábor Andor, Somlyó Zoltán, Szép Ernő – mellett a színlapokra Lovászy Károly, Harmath Imre, Zilahy Lajos neve is fölkerült. Az addig jól ismert zeneszerzői gárda is tovább bővült.
Szőke Szakáll Nagy Endre kabaréjában kezdte pályáját, de még senki nem figyelt föl rá. Amikor a Sörkabaré vezetését átvette, azonnal Nagy Endréhez fordult tanácsért. A sértődött Nagy Endre, aki éppen Párizsba készült, nem tagadta meg múltját, ő szállította a megnyitó műsor legjavát.
1916-ban Nagy Endre hazaérkezett a frontszolgálatról és egyelőre nem tudott mihez kezdeni. A kabarét, amelyet megalkotott, eredeti formájában nem lehetett többé visszaállítani. A közönség kicserélődött, a háborús körülmények különben sem kedveztek a csípős közéleti gúnynak. Nagy Endre Zerkovitz Béla társaságában egyfelvonásos operettek, revük szövegét írta. Műveit nemcsak a Sörkabaréban, de a Royal Orfeum nagyszínpadán is játszották. Egy idő múlva mindezt kevésnek találta. A közönség is hasonlóképpen gondolkozhatott, mert gyakran nekiszegezték a kérdést: mikor hallhatják újra konferálni. 1918 tavaszán végre elszánta magát: „Amióta Nagy Endre csak írásaival érintkezik a közönséggel, tömegével kapják a leveleket a szín- és kabaréigazgatók, ezren és ezren sürgetik, hogy jelenjen meg újra a közönség előtt és konferáljon. Most végre teljesül a közönség kívánsága, legalább egyetlen estére, Nagy Endre újra konferál.” Az egyetlen estéből valóságos sorozat lett. A fővároson kívül 1918 nyarán vidéki körutat tett, amely meggyőzte, hogy népszerűsége éppoly töretlen, mint az utolsó békeesztendőben volt. A történelmi fordulatok – az őszirózsás forradalom és a kommün – hatására ismét visszavonult a szereplésektől. Nagy eseménynek számított, amikor 1919. szeptember 23-án a Nagymező utca 22–24. számú Télikertben újra saját kabarét nyitott Nagy Endre Színháza néven, amelyet csakhamar a szerényebb Nagy Endre Színpada elnevezés váltott fel. A Télikert azelőtt mulató volt, tehát kitűnő keret Nagy Endre számára. „A gyönyörű színház – a régi Télikert – mintha teljesen egybeolvadna a színpaddal, a páholysorok, a földszint, erkély és a rivalda egy színes nagy felületnek tűnnek; színészek és közönség között nincs válaszfal, csak egy pont magaslik ki: a konferanszié, író és színész Nagy Endre, ki a régi parádés hármas szerepében lép ismét a publikum elé” – írta a Színházi Élet.
Valami azonban mégis megváltozott. Nagy Endre kabaréjának jellegzetes stílusa és hangvétele ezúttal nem érintette meg a közönséget. Két és fél havi működés után Nagy Endrének távoznia kellett a Télikertből, és egyelőre nem is próbálkozott régi dicsőségének visszaszerzésével.
Amikor az Andrássy úti Modern Színház Bárdos Artúr vezetésével átköltözött a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcába, az Andrássy úti színház üresen maradt. Átalakították, és 1918. november 24-én Andrássy úti Színház néven nyílt meg ismét. Igazgatója Bárdos Artúr, művészeti vezetője Emőd Tamás, zenei vezetője Szirmai Albert volt.
1920-ban Beöthy László, az Unió Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság vezérigazgatója felszólította Bárdos Artúrt, hogy a Belvárosi Színházzal és az Andrássy úti Színházzal lépjen be a színházi trösztbe. 1920. március 20-án megkötötték a szerződést, de kapcsolatuk nem volt gyümölcsöző, s két év múlva, 1922. szeptember 24-én elváltak útjaik. Bárdos Artúr – Beöthy árulását emlegetve – hirtelen elhatározással Bécsbe utazott. Az Andrássy úti Színházat ezután Emőd Tamás vezette.
A kabaré nem kizárólag pesti műfaj volt. Már 1908 nyarán Nagyváradon is bemutatkozott a Bonbonnière társulata, és attól kezdve nem volt olyan magyarországi nagyváros, ahol ne vendégszerepelt volna. Sikerük és példájuk nyomán mindenütt szerveződtek kisebb alkalmi társulatok, amelyek a helyi visszásságokat tárták humoros formában a közönség elé.
„Írók, zeneszerzők, színészek roppant tömege kapott foglalkozást, de a kabaré nemcsak az ő számukra lett a magasabb rendű fejlődés iskolája, hanem a közönség is megszokta, hogy itt találkozik először azokkal az újszerű próbálkozásokkal, amelyeknek végső kiteljesülését a nagyobb színpadoktól várhatta” – foglalta össze Nagy Endre a műfaj jelentőségét."
Forrás : mek.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése