Metropol együttes.Forrás : harchivum.erdelyiriport.ro
"Beszéljünk a kezdetekrõl. Ezelõtt negyven évvel mi kellett ahhoz, hogy a váradi dombok alatt egy sikeres együttes verbuválódjék?
1968-ban az alapemberek már zenéltek különbözõ formációkban, amikor megkeresett Elekes Csaba azzal a javaslattal, hogy jó lenne egy ütõs kis csapatot összehozni. Vajda Tibor Garasos-híd melletti lakásában hánytuk-vetettük meg a dolgot, ott tartottuk az elsõ próbákat, és maga a Metropol Group név is ott született meg, Vajda édesanyjának köszönhetõen. Az elsõ idõszakban vidéken léptünk fel, pénzkereseti célzattal, ugyanis nem igazán tellett hangszerekre, márkás felszerelésekre, már amennyire beszerezhetõk voltak abban az idõben minõségi eszközök.
Milyen zenét mûveltetek akkoriban, és miben változott zenei világotok az évek során?
A kezdetekben mi is átvettük az akkor divatos zenekarok dalait, játszottuk például a Hungária együttestõl a Csavard fel a szõnyeget címû közismert slágert, vagy a nagy példakép, a Rolling Stones zenéjét. Elsõ saját dalunk Péter bácsi táskája cím alatt futott, Elekes Csaba szerezte a zenéjét. Eleinte könnyedebb, dallamosabb muzsikát játszottunk, majd fokozatosan váltottunk a rockra. Akkoriban tucatszám jelentek meg iskolazenekarok, mi már a kezdetekben arra törekedtünk, hogy föléje emelkedjünk az átlag szürkeségnek. Ezt nem bántó szándékkal mondom, mert a klubzenekaroknak is megvolt a maguk jelentõsége. 1968. november 29-én volt az elsõ koncertünk Váradon. Plakátot is készíttettünk erre az alkalomra, némi konyak ellenében éjszaka, sutyiban sokszorosították nyomdász ismerõseink. A banda összetétele változott az évtizedek során, körülbelül húszan fordultak meg a Metropol háza táján. Az alapító tagok: Elekes Csaba, Tomori Pál, Sergiu Cornea, Vajda Tibor és jómagam voltunk. Ez a csapat 1970-ig dolgozott együtt, az elsõ változás Sergiu sorkatonai szolgálatával kezdõdött, amikor is Nagy Gabi ugrott be helyette.
Indulásotok a romániai kommunizmus egy elviselhetõbbnek mondható idõszakához kötõdik, mennyire könnyítette meg ez a ti szárnybontogatásotokat?
Az 1968-as prágai bevonulásból kimaradó Románia a széleslátókörûség illúzióját keltette, de Titó szintén némi nyitást mutatott. Ekkor jelentek meg az elsõ amerikai filmek a mozikban. Valóban bíztunk a lényegi változásban, mint kiderült, nem kellett volna. Ceausescu kínai látogatása bekavart a látszatszabadságnak, attól kezdve fokozatos volt a bekeményítés, a „géniusz” mindenben a nagy testvért akarta utánozni. Szerencsénkre a korrupció már akkor is jól mûködött az országban, egy kis „figyelmességgel” a cenzúrát puhítani lehetett némileg. De a határvonal, ameddig elmehettünk, jól konturáltan meg volt húzva. Például a Vedd le az álarcot magadról vagy a Ha valakiben hinni lehetne kezdetû számainknak megálljt intett a cenzúra. Ezek a dolgok rettenetesen lehangoltak bennünket.
A kommunizmus sûrûjében hogy lehetett nagyváradi bandaként mégis az országos élvonalba kerülnötök?
Az országos ismertséget, a közönségtábort a Siculus fesztiválok hozták meg. Emellett nagy löketet jelentett a határ közelsége, aminek következtében a magyarországi és a nyugati zene, a kinti szellemi mozgás beszivárgott hozzánk is, a Kárpátokon túlra viszont már nem jutott el. Némi flexibilitást gyakorolt mindez a helyi hatóságokra, Várad hangulata rájuk is rányomta bélyegét. A Magyar Televízió és a Kossuth rádió is nagy szerepet játszott az ország nyugati részén élõk ízlésformálásában.
Mit tudott volna elérni a Metropol, ha külföldön is megmutathatta volna magát?
Szemléltetésül elmondom, hogy miután 1978-ban megjelent az elsõ és egyben utolsó hazai magyar nyelvû hanglemez, a Fehér album, rögtön utána felkerültünk az NDK toplistájára a Hideg hajnal címû nótával. Ennek persze története van… Costinesti-en egy héten át minden este szórakoztattuk a tengerparti turistákat. Arra õgyelgett két keletnémet impresszárió, megtetszett nekik a muzsikánk, és rögtön kérték, hogy német szöveggel énekeljük fel a dalt. Õk aztán kivitték az NDK-ba és bejátszották egy ottani rádióban. Váratlanul nagy sikert aratott a közönség körében. Erre megkeresték a bukaresti koncertirodát, és meghívtak bennünket a drezdai slágerfesztiválra. Felpakoltuk a felszereléseket és elmentünk kivenni a szolgálati útleveleket, mire közölték velünk, hogy mondjunk le az utazásról. Erre én mint a zenekar vezetõje megkérdeztem, mi a gond. Ha egy személy ellen van kifogásuk, akkor orvosoljuk a dolgot, legfeljebb itthon marad az illetõ, ne büntessék az egész csapatot. Persze magyarázatként csak annyi hangzott el az elvtársak részérõl, hogy kérdezni egyedül nekik van joguk, nekünk csak tudomásul venni szabad. Az igazi magyarázatra mégis fény derült, ugyanis miközben én az elõtérben várakoztam, a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül óhatatlanul is kiszüremlettek a hangok. A „mindenható” emelt hangon mondta: ameddig én itt vagyok, addig ezek a szakállas, torzonborz figurák, akik ráadásul bozgorok is, nem fognak kijutni sehová, garantálom. Lementem és mondtam a fiúknak, a hajunkat, ha kell, levágjuk, a szakállunkat leborotváljuk, de azzal, hogy bozgorok vagyunk, mit kezdjünk?
Magyarországon is megnyílt 1979-ben a kapu elõttünk, Komjáti György bemutatta a rádióban a Fehér albumot, ami akkoriban óriási publicitásnak számított. Meghívást kaptunk egy sorozatfellépésre, ahol többek között a Dinamittal, az Omegával és más neves csapatokkal koncerteztünk volna. De a budapesti koncertiroda felkérését a román hatóságok egyszerûen megtagadták. Szintén a magyar fél szervezett számunkra egy fellépést a nyíregyházi sportcsarnokba. Már el is adtak tízezer jegyet a bulira, mire arcunkba vágták idehaza, hogy mégse mehetünk. A harmadik kijutási kísérlet 1980-ban volt, akkor a Szovjetunióba akartunk menni, de végül oda sem engedtek. Számomra ekkor betelt a pohár. Az már csak hab volt a tortán, hogy lehallgatták a telefonjainkat, hogy – amint a változások után kiderült – megfigyelés alatt álltunk, jelentéseket írtak rólam a securitaténak. Egy alkalommal értésemre is adták, hogy idehaza nem sok babér fog teremni számunkra. Igyekeztem meggyõzni társaimat, hogy dobbantsunk innen, s próbáljunk megméretkezni Magyarországon. 1981 augusztusában névházasság révén kijutottam az országból, a többiek még reménykedtek, de mint köztudottá vált, késõbb java részük külföldre telepedett.
Ezzel még nem ért véget a Metropol…
Valóban nem, 1982-ben a váradi sportcsarnokban telt házasra sikeredett Metropol nosztalgiakoncertet tartottunk, ahová a banda régi tagjait is meghívtuk. Majd történt még egy kísérlet az együttes megmentésére, új tagokkal bõvülve 1983-tól három évig zenéltek. Ebben az idõben jelent meg a negyedik, román nyelvû nagylemez, Újból együtt címmel. 1994-ben a Román Televízió magyar nyelvû adása indulásának 25. évfordulója alkalmából Udvarhelyen gálamûsort tartottak, ahová a Metropolt is meghívták. Én akkor már Németországban éltem, Ráduly Béla Budapesten, Orbán is külföldön. Rajtuk kívül Márkus János és Trifán László is eljött zenélni. Sajnos rá egy hónapra megtörtént a tragédia, Béla tragikus körülmények között meghalt. Ennek hatására 1995-ben kiadtuk a Ráduly Béla-emléklemezt. Majd rá egy évre a váradi Szigligeti színházban emlékeztünk Bélára egy színvonalas mûsor keretében. A Metropol fennállásának harmincadik évfordulóját szintén a váradi színházban ünnepeltük, ami nem véletlen, hisz az évek során sok közös produkcióban léptünk fel a Pece-parti színészekkel. 2003-ban Siófokon mutattuk be Józsa Erikának a Metropolról írt könyvét. A következõ évben szintén volt egy koncertünk, Ráduly Béla halálának tizedik évfordulóján, ekkor egy emléktáblát is elhelyeztünk szülõházán. Ez az elsõ és mindmáig egyetlen emléktábla, amit romániai rockzenész kapott. Végül is annak ellenére, hogy felbomlott az együttes, idõrõl idõre mindig összejöttünk. A következõ ilyen találkozás 2006-ban a budapesti Uránia moziban volt, ahol Boros Zoltán Metropol-filmje debütált. Most pedig a negyvenedik születésnapot „ültük meg”, ismét idehaza.
Azok, akik szeretik a zenéteket, vagy meg akarják ismerni, amit csináltatok, hol hallgathatják meg a dalaitokat?
CD-nk, a rólunk készült könyvvel együtt, megvásárolható Magyarországon. Sajnos annak ellenére, hogy 2003-ban a frankfurti könyvvásárra is kikerült, és a kritika is jól fogadta, az Erdélyi Könyvklub mégsem vállalta a terjesztését"
Forrás : archivum.erdelyiriport.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése