Pece-parti Párizs

„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” – mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város utcával és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza előtt áll." - írja cikkében az Útitárs.Mit ír Nagyváradról? 

„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” – mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város utcával és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza előtt áll.

Nagyváradon érdemes jókora sétát tenni, rácsodálkozni arra, amit már rendbe hoztak és némi optimista szomorúsággal tekinteni azon műemlék épületekre, melyek eléggé gyenge állapotban kiáltanak a válság utáni, gazdagabb évek után. De akár tatarozták már, akár csak tatarozni fogják az épületeket, ez bizony a szecesszió városa. Annak a kornak nemzetközi és magyar irányzatait látjuk a sétáló utcában, a belváros legtöbb pontján. Miként egy jó városhoz illik, hangulatát a kettészelő folyó alapozza meg, a Sebes Körös. Sétáló utcájában kiülős éttermek és kávéházak sorjáznak, hömpölyög hétköznap is a nép, vásárol, kávézik, ebédel, békebeli-polgári a hangulat. Az utca akaratlanul is a színház hatalmas épületéhez viszi a sétáló vendégeket. A bécsi Fellner és Helmer iroda építette, ugyanazok tervezték, akik a pesti Vígszínházat. Kívülről azonban az egykori Népszínházra emlékeztet (talán sokan emlékeznek még rá, ott állt „ahol a hatos megállt”, élete végén már a Nemzeti Színháznak adott otthont, de felrobbantották, mert az akkori technikai tudással a metró alagutat másképp nem tudták volna a Blahára vinni). Tehát, az idősebb pestiek ma a Nemzetire is emlékezhetnek, ha bejutnak, akkor viszont a Vígszínház belsejében érzik magukat.

Nagyváradon sok a régimódi, szép szálloda épület, a Fekete Sas Szállónál izgalmas passzázson is átsétálhatunk, a Bazáron. A püspöki palota kívül-belül impozáns. Ha nagy kört írunk le, visszakeveredve a folyópartra, akkor a hatalmas neológ Zsinagóga tűnik fel. Sajnos nemcsak méreteivel, hanem kopott külsejével is. Ez is tatarozásra vár, mint az említett szecessziós csodák. Ki nem hagyhatom a kicsiny, de nagyon kedves porcelán kutat, amolyan Zsolnay kút.

Nagyvárad, román nevén Oradea és környéke láthatóan virágzó gazdasági város, külvárosában a világ nagy cégeinek raktárbázisaival. Kihagyhatatlan a piac is, mert olyan zöldség-gyümölcs parádét találunk még hétfőn is, hogy az tényleg csoda! Még az árakat is megirigyeltük. Nagyvárad a magyar-román határtól mindössze nyolc kilométerre van, úgy kétszázezren lakják és a sok magyar szó néha feledteti, hogy Romániában járunk. Érezni, hogy a magyar kultúra, a magyar szépirodalom, és a magyar sajtó egyik fellegvára volt.

Persze, nehogy már okmányok nélkül induljunk, mert ide útlevél vagy kártyás személyi kell! Bár román oldalon már nagyon készülnek a schengeni határnyitáshoz, egyelőre átkelni az Ártánd-Bors határállomáson kell. Kell, mert érdemes! Aki Békésben jár, netán Gyulán nyaral, az ki ne hagyja a Pece-parti Párizst, Ady városát.

2012 májusának legvégén jártunk ott, és nem bántuk meg. Igaz, jókora kerülőt írhattunk le, mert Körösnagyharsányban voltunk pár napig. Ott ahol a románok már megépítették az utat a magyar határig, a magyar szakasz pedig állítólag készül. Megnéztük: egyelőre gyomok és földbuckák borítják nagy választékban a magyar út leendő helyét. Kár.

Szöveg és képek: Pufók, a szerkesztőTÁRS 

Forrás : nagygeneracio.hu

Fotók

 Forrás : nagygeneracio.hu