"Tavasszal tulipánmezővé varázsolta a Körös-partot, nemrég pedig egy szabadtérre kihelyezett, filegóriával védett zongorával örvendeztette meg a váradiakat. Sabău Marius virágkötő mesterrel a Szacsvay szobor árnyékában Szilágyi Aladár beszélgetett.
Interjú a Szacsvay szobor árnyékában Sabău Marius virágkötő mesterrel. A kép jobb szélén a zongorát rejtő kis pavilon Fotó: Szűcs László
Az Ezredvég Emléktér, mely a Szent László híd és a Nagyhíd között hol szélesebb, hol keskenyebb, szobrokkal ékesített parkpászmával követi a Sebes-Körös enyhe kanyarulatát, amióta világ a világ, mindig kedvelt promenádja volt a váradiaknak. Ezen az eszményi helyen, a hajdani Felsőgarasos híd utódja mellett, a Szacsvay szoborral szemközt ütötte fel kioszkját Sabău Marius virágkötő mester. Már előző, Szent László téri tanyája is igen népszerű volt az egyszerű, de egyedi virágköltemények kedvelői körében, de amióta kénytelen volt idehurcolkodni, azóta sem csökkent a virágműves-bódé forgalma. Törzsvásárlói megszokhatták: a virágkötő műhely szimfonikus zenével van kibélelve, éjjel-nappal megszakítatlanul szól a Bartók rádió, a gazda, a látogatók, nemkülönben a virágok kedvére.
Körös-parti kompozíció tavaszi virágokkal Fotó: Szokolszky Kinga
Felvirágoztatott folyópart
Marius kifogyhatatlan az ötletekben. Ennek legszínesebb tanújelét akkor adta, amikor elhatározta, hogy birodalmát jobbra-balra kiterjesztve, a sétány peremén húzódó parksávokat is meghódítja. Az ötletet tett követte. Debrecenben felvásárolt huszonhétezer (!) tulipánhagymát, kiültette, s az idén áprilisban-májusban „robbant a jól időzített akció”: tűzpiros, skarlátvörös, rózsaszín, narancssárga, violaszín, elefántcsont-fehér tulipánsereg inváziója következett az egymásra sorjázó ágyásokban. A történteknek hamar híre ment – igaz, a média is tüstént felfigyelt az eseményre –, megindult a zarándoklat, a városbeliek s a turisták napkeltétől napszentületig jártak csodát látni. Ne, ne gondoljuk, hogy ez a csodatétel valamiféle rafinált üzleti fogás volt Marius részéről, hiszen a saját zsebéből állta a tulipánakció költségeit, s az általa kiültetett virágsereget nem eladásra szánta, „csupán” a maga virágszeretetét és -örömét kívánta sokunkkal megosztani. Már akkor elhatároztam, hogy riportba foglalom a történteket, de mire a találkozásnak szerét ejthettem, szirmait vesztette a tulipántenger. Szerencsémre, tőszomszédságban lakozó Kinga lányom még idejében megörökítette a tulipáninvázió fázisait…
A hídon át csövön hozott vízzel locsolja a kis sziklakertet az újvárosi parton Fotó: Szűcs LászlóSziklakert a hídfőnél
Annak a hírnek a hallatán viszont, hogy Marius egy zongorát „ültetett” a parkba, Szacsvay Imre szobra mellé, minden dolgomat félretéve siettem a helyszínre, a fotografáló Szűcs László kollégám társaságában. A gazdát nem találjuk „otthon”. Odaát van, a híd túloldalán sziklakertet rendez” – magyarázza a pultnál tüsténkedő leányka. „Nocsak, Marius már a Körös balpartján is terjeszkedik? Ha így halad, az egész várost meghódítja magának…” – tűnődöm. A hídfő alatt, a vízparton kialakított kávéházi terasz oldalán egy rézsútosan kiképzett sziklakertet öntőző pincérlánytól érdeklődőm Marius holléte iránt, de kiderül, fogalma sincs arról, hogy kit keresek. Ekkor szólal meg egy, a híd korlátját támasztó, hátizsákos fiatalember: „Én volnék az, mit tetszik óhajtani?” Ahogy szóba elegyedünk, kiderül: távol áll tőle a túlpart meghódításának a szándéka, csupán a szemközti kávéház tulajdonosa kérte fel arra, hogy varázsoljon valami szépet a kellemes vízparti terasz mellé. „Adott volt ez a hídláb melletti sziklarézsű, nagyon elhanyagolt állapotban. Csupa törmelék, és gaz borította. Kitakarítottuk, feltöltöttük földdel, apróbb darabokból raktunk rá egy újabb sziklaréteget, és beültettük árnyékot és félárnyékot kedvelő virágokkal. Amit nem kellett ideplántálnunk, az egy különleges, ritka ibolyafajta, ezt már itt találtuk, sikerült megmenteni, továbbéltetni. A sziklakert aljában körbe mentát ültettem, hogy a tulajnak legyen honnan friss leveleket tépdesnie mentaalapú teához, hűsítőkhöz…” Mivel Marius gazda nincs megelégedve azzal, ahogyan az általa megálmodott sziklakertet gondozzák-öntözik, kétnaponta átjár a Garasos hídon, maga után húzza jó száz méternyi hosszan kígyózó, sárga gumicsövét, nem csak ellenőriz, hanem befejezi a félbe-szerbe maradt munkát. Türelmet kér, leereszkedik a lépcsőkőn, átveszi a pincérlánytól az öntöző alkalmatosságot, s a vízsugárral még egyszer alaposan végigpásztázza a sziklarézsűt.
Sabău Marius éppen gyertyát cserél a régi hangszeren Fotó: Szűcs László
Zongora a jó akusztikájú parkba
„Igazából jövőre fog virágba borulni, csak nem szabad egy napig sem elhanyagolni – magyarázza némi aggodalommal a hangjában, miközben átlábalunk a túlsó partra –. Ezt a csövet a tulipánok ültetésekor szereztem be. Egyetlen forrás a környékünkön a közvécé mosdójában található, onnan biztosítom magamnak is az öntözővizet.” Megérkezünk a szobor melletti filagóriához. Valóban egy függőleges szekrényű, „szabadtéri” pianínó lakik benne! „Németországból hoztuk, skandináv erdőkből származó faanyagból készült, bírja a szabad levegőt, az időjárás »viszontagságait«. Persze, az esőtől óvjuk, azért építettük otthonául ezt a pergolát. Egy hete, hogy kitettem, azóta napra nap megtorpannak mellette, van, aki csak ízlelgeti, de már számosan, főleg fiatalok, zeneiskolások, egyetemisták letelepednek melléje. Elkezdenek játszani, ki klasszikus zenét, ki dzsesszt, ki rögtönöz valamit. Akad olyan zongoristánk, aki már rendszeresen jár ide gyakorolni, bizonyára otthon nincs rá lehetősége… Mások csak megállnak, asszisztálnak egy-egy zongoradarab erejéig, majd továbbállnak. De hát az volt a célom, hogy ez a szabadtéri pianínó »mindenki zongorája« lehessen.”
A múlt századelőn is szívesen korzóztak az Ezredévi emléktéren a váradiak Péter I. Zoltán gyűjteményéből
Persze, rögtön adódik a riporteri kérdés, honnan a klasszikus zenének ez a szeretete, és miből kerekedett Mariusnak ez az újabb, a köz számára örömforrást kínáló ötlete? „Tizenhárom évig kertészkedtem Budapesten, miközben elvégeztem egy bankügyi főiskolát, tévérendezést is tanultam, de rövid kitérő után maradtam a virágoknál. Huzamosan dolgoztam éjszaka, miközben öntöztem, állandóan a Bartók Rádiót hallgattam. Ezt a zenei fertőzést hazahoztam Váradra, a párommal, Fruzsinával egyetemben, aki ugyan rendezvénymenedzsernek képezte ki magát, de végül a virágkötés minden csínját-binját eltanulva, beszállt mellém a boltba. A zenerádió megszakítás nélkül, éjjel-nappal szól, az emberek és a virágok örömére.
Nemrég, zárás után, amikor már egy lélek se mászkált a sétányon, egy barátommal kiültünk ide, a padra, zenét hallgatni. Beethoven C-moll zongoraszonátája áradt ki a bódéból, és muzsikabolond barátom megszólalt: »milyen jó akusztikája van ennek a parknak, illene ide egy zongora!« És lett… Egy hete már ideköltözött – mindenki örömére.”
Május első hetében nyílt a sok ezer tulipán (a fenti képen a kalapos úriemberek állnak ezen a helyen) Fotó: Szokolszky Kinga
Forrás : erport.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése