Péter I. Zoltán : Velence és Váralja temetői

Az egykori Velence 1692-ben, a vár visszafoglalásának évében már lakatlan terület volt. Így a középkori temetője sem volt már meg ekkor. Velence a törökök 1660. évi ostromakor teljesen elpusztult, s utána nem építették újjá. A XVIII. század elején csak Rác- vagy Katonaváros volt ismert, Velence nem - írja a cikk szerzője , Péter I. Zoltán  a Biharország oldalán

Emődi András szerint: „Bizonytalan a XVIII. század első felében a Katonavárosnak, Rácvárosnak, illetve Városároknak nevezett területek egymáshoz (és Velencéhez) való viszonya és pontos elhelyezkedése. Bár a köztudat Velence korai megnevezéseként tartja számon a Katonavárost, a század első felének kamarai összeírásai azonban egyöntetűen a váradi várhoz tartozó, annak közvetlen szomszédságában (attól elsősorban keletre, tehát Velence irányában) található és a fiskus tulajdonát képező településrészt nevezik hol így, hol úgy. E területen kamarai jobbágyok és zsidók laktak, ez utóbbiaknak a század derekán már zsinagógájuk is volt itt. Annak ellenére, hogy a területet több forrás Rácvárosnak titulálja, szerb lakosságnak itt nincs nyoma, az elnevezés az 1692 utáni évekből származhat, amikor többnyire valóban szerb katonák lakták, és ők feltehetően 1714 után Újvárosra telepedtek át.”
Vélhetően valóban az történhetett, hogy a több mint 30 évig puszta területnek – amelyen egykoron Velence volt – először a várhoz közeli részén telepedtek meg a rácoknak titulált görögkeleti vallású katonák – többségükben románok –, s emiatt nevezték ezt a részt Rácvárosnak vagy Katonavárosnak. Amikor 1714-ben a várparancsnokság rendelete alapján a vártól 500 lépés távolságra minden házat lebontattak stratégiai megfontolásból, akkor nemcsak a vártól nyugatra, hanem attól keletre Katonavárost is lebonthatták. Ez után – akárcsak Újváros esetében – e keleti határvonalon túl népesedett be újra az egykori Velence. E határvonalat berajzolták szaggatott vonallal a Halácsy-féle térképbe (1859) is, nagyjából észak–déli irányban. Ettől keletre építették újjá Velencét 1714 után.
Málnási Ödön vélekedése szerint Benkovich püspök székely tiszttartója, Barlog István telepített e püspöki birtokra székelyeket, belényesi románokat és úgynevezett nomád rácokat. Ez utóbbiak gyorsan megsokasodtak, és róluk kapta az egykori Velence a Rácváros nevet.

A velencei temetők

Mint a többi városnak, így Velencének is megvolt a saját temetője. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a XVIII. század elején hol lehetett ez. Bizonyos ellenben, hogy a század utolsó harmadában a várostól keletre, az egykori téglavető közelében temetkeztek. Itt létesítettek több temetőt is. A Kolozsvári utcáról a Temető sikátoron lehetett megközelíteni (a XX. századi szőrmegyár mellett). A görög katolikusoknak 1775-ben, a római katolikusoknak 1778-ban, az ortodoxoknak 1779-ben adott itt temetkezési helyet a magisztrátus.
Az itteni temetőket 1870-től a Kolozsvár felé vezető vasútvonal választotta el. A vasúttól keletre a római katolikus, a görög katolikus és az ortodox temető húzódott. A római katolikus temetőben volt egy kis kápolnaszerű sírbolt is, melyet a XIX. század második felében építtetett Ember Emánuel.
A vasútállomás felőli részen volt a görög katolikus temető másik része, a zsidó temető és attól északra a református sírkert. A görög katolikusok parcellájába 1782-től, a református temetőbe az 1790-es évektől temettek. A velencei zsidó temetőbe, egy 60 négyzetméternyi területen, 1801-től kezdve kezdtek temetkezni a Hattyú utcai temető helyett. Az itt levő legrégibb sírkő is 5561/1801-ből származik. A velencei izraelita temető rövid idő múlva kicsinynek bizonyult, szükségessé vált a megnagyobbítása. Gyűjtés útján szerzett pénzen 1864-ben új részt vásároltak hozzá, s két év elteltével ismét bővítették. Nagyjából az 1870-es évektől a sírkövek héber feliratai mellett megjelentek a magyar vagy német nyelvű feliratok is. Ma is létezik ez a temető, bár egy ideje már nem temetnek ide. A szomszédságában levő református, római katolikus, görög katolikus és ortodox temetőt 1952-ben és az után felszámolták az iparosításra hivatkozva.

Váralja temetője
A vár hadászati jelentőségének csökkenésével és a Helytartótanács 1782. évi engedélyével kezdett benépesülni a várárok közvetlen előtere is, immár Váralja néven, gyakorlatilag minden irányból körülfogva a vár hatalmas építményét, védműveit. Önálló hatóságát 1792-ben állították fel.
Váraljának is megvolt a külön temetkezési helye, a Kommendáns réti temető, a Ghillányi (ma Dimitrie Cantemir) utca elején levő kanyar déli része mögött (nagyjából a mai Anatole France, Industriei, Alexandru Vlahuţa és Costa-Foru utcák által közrezárt terület), külön katolikus és református résszel. A Csillagváros közelsége miatt csillagvárosi temetőnek is nevezték.
Hogy mikor létesült? Erre vonatkozó adat mindeddig nem ismeretes. Vélhetően Váralja hivatalos elismerése után, a XVIII. század végén létesítették, de az sem kizárt, hogy előbb, valamikor a század elején. Az is elképzelhető, hogy az 1700-as évek elején a temető még a Ghillányi utca másik oldalán lehetett, a későbbi villamosmű helyén, ugyanis találtak ott régi sírokat. Az 1859-ben készített Halácsy-féle és az 1890-ben kiadott Berger-féle térképen még szerepel, a későbbieken már nem. A XX. század elejére zárták be. A Ghillányi utca menti részt 1900 elejére fel is parcellázták, és itt építkezhettek is – egy korabeli térkép tanúsága szerint –, de a mögötte levő egykori temető helye akkor még érintetlen maradt.
Egy sajtóhír szerint 1896 nyarán a Kommendáns réti temető beszüntetése ügyében a nagyváradi latin szertartású káptalan a következő megkereséssel fordult Nagyvárad város polgármesteréhez: „A káptalanunk tulajdonát képező Kommendáns réti temetőket – melyek különben is a közegészségügyi törvény értelmében mint ilyenek, továbbra fenn nem tarthatók – a törvényszabta idő elteltével használatba kívánjuk venni, szükségessé vált azon időpontnak megállapítása, amelytől a törvény által megállapított 40 év kezdetét veendi. Az azon környékbeli lakosok halottaikat most is ezen temetőkbe temetik, s így azon időpont, míg az odavaló temetkezés beszüntettetik, meg nem állapítható. Tisztelettel aziránt keressük meg tehát Nagyságodat, méltóztassék a Kommendáns réti temetőinkben való temetkezés beszüntetését hatóságilag elrendelni, és az 1876. XIV. t. c. 116. §. értelmében egy alkalmas temető berendezéséről gondoskodni.”
A rendőrség 1896. november 8-án rendelte el a Kommendáns réti temetőbe való temetkezés beszüntetését, s így ettől a dátumtól 30 évet számítottak az itteni temető felszámolásáig. Ezek szerint 1926. november 8-ig nem lehetett volna felszámolni a temetőt.

Forrás : biharmegye.ro