Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2017. március 10., péntek

Magas rangú román állami kitüntetést kap Jenei Imre

Magas rangú román állami kitüntetést kap Jenei Imre 

"Magas rangú román állami kitüntetést adományozott csütörtökön Klaus Iohannis román elnök Jenei Imre futballszakembernek, volt román és magyar szövetségi kapitánynak." - olvasható a Bihari Naplóban.

"A román elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis aláírta azt a rendeletet, amely szerint Jenei Imre a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát kapja teljes labdarúgói és edzői pályafutása elismeréseként. A közlemény érdemeként említi még a román futball legemlékezetesebb eredményeinek elérésében, valamint több futballnemzedék felkészítésében játszott szerepét.
Jenei Imre március 22-én lesz 80 éves. Játékosként 12-szer öltötte magára a román válogatott mezét. A bukaresti Steauával 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
A román válogatottat 1986 és 1990 között, majd 2000-ben készítette fel, 1990-ben világbajnokságon, 2000-ben Európa-bajnokságon vett részt a csapattal. 1992 és 1993 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.
Forrás : erdon.ro

Belehalt a kanyaróba

Illusztráció 
Illusztráció 

"A héten, hétfő reggel a Városi Kórházban belehalt a kanyaró szövődményeibe egy 1 éves és 9 hónapos gyermek, akit Szatmár megyéből szállítottak Nagyváradra."- írja a Bihari Napló.
Teljes cikk : erdon.ro 

2017. március 9., csütörtök

Hogyan néz ki a Kálvária domb?

Sokan felteszik a kérdést : Hogyan néz ki a Kálvária domb?Köztudott, hogy a váradiak közkedvelt egykori kiránduló helye át lett alakítva.Nem telt egy év,a talaj megcsúszott tavaly novemberben,maga alá temetve mindent.Lezárták.Azt ígérték,hogy júniusra kész lesznek a helyreállítási munkálatokkal.A legújabb információk szerint áprilisba kezdik meg a helyreállítást.Csak abban reménykedhetünk,hogy a talaj nem csúszik tovább.Március 6-án így nézett ki a Kálvária domb,melyet sokan Gombának,vagy Ciupercának ismernek :
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
 Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
Egy Váradi fényképe. 
 Egy Váradi fényképe. 
Teljes album : Egy Váradi Facebook

Nem dolgoznak a Gombán

cof 
" Éppen egy hónapja annak, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester sajtótájékoztatót tartott a leomlott Gomba-feljáró kapcsán, ismertette az esetről készült hivatalos, szakértői jelentést, és bejelentette: a megyeszékhely önkormányzata megkülönböztetett prioritással kezeli az esetet, így egy-két héten belül nekikezdenek a javítási, helyreállítási munkálatoknak. Tegnapi terepszemlénken azonban azt tapasztaltuk, a „prioritás” szó jelentését Bolojanék elég sajátságosan értelmezhették, ugyanis a tönkretett Kálvária-dombon senki nem dolgozott azóta sem. A történelmi múlttal rendelkező Kálvária-domb – ahova az önkormányzat tavaly még turistaparadicsomot álmodott – jelenleg csak egy tönkretett katasztrófa sújtotta övezet, ékes példája a mulasztásnak és szakmai dilettantizmusnak." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.Személyesen is meggyőződtem,hogy nem dolgoznak a Gombán.Előre lehetett tudni,hogy a fák kivágásával megcsúszik a talaj.Az illetékesek végleg tönkre tették a Kálvária dombot.Soha nem lesz olyan,mint volt.Teljes cikk :

"Mint a Reggeli Újság korábban többször is megírta, tavaly november 13-ára virradó éjszaka földcsuszamlás történt a Kálvária-dombon. A leszakadt domboldal eltorlaszolta az akkor alig tizenegy hónapja épített modern sétányok egy részét, illetve a domboldal felső részének 70 százaléka megcsúszott. A Gomba-feljárót a váradi önkormányzat egy magyar–román határon átívelő projekt révén építette meg. Több új sétányt, pihenőket alakítottak ki, fúrtak, ástak, kiszedték a régi, évtizedek óta ott levő aládúcolásokat, nagy mennyiségű földet hordtak a közismerten ingatag talajú homokos domboldalra, sőt teljesen kiirtották azt a növényzetet (fákat, bokrokat), amely addig gyökérzetével stabilizálta a lejtőket. A projekt 1, 97 millió euróba került. A Gomba-feljáró felújításának kivitelezője az Abed Nego Kft., tervezője pedig Daniel Tivadar építészmérnök volt. A munkálatokra a kivitelező cég a várossal kötött szerződés értelmében ötéves garanciát vállalt.
A földcsuszamlást követően hamar kiderült, a domboldal bármikor elindulhat, ezért a nagyváradi önkormányzat Temesvárról hívott két ismert geológus mérnököt, Marin Marin professzort és Petru Pantea előadótanárt, hogy folytassák le a szakértői vizsgálatot. A több oldalnyi szakértői jelentésből kiderül: az építkezés megkezdése előtt a kivitelező cég nem végezte el az ilyenkor kötelező geotechnológiai felmérést, kiirtották azt a természetes növényzetet, amelyek ilyen területen gyökérzetükkel fogják a talajt, és ezután semmilyen megfelelő aládúcolást vagy támasztékot nem helyeztek a talaj stabilizálására, nem építettek ki vízelvezető árkokat, megfelelő mélységű alapokat, támpilléreket, továbbá a talajfeltöltésre használt anyagok sem voltak megfelelők.
nem dolgoznak 2 HA FER
Annak ellenére, hogy a temesvári mérnökök jelentésükben konkrétan figyelmeztettek arra, hogy a domboldal bármikor tovább omolhat, a vendéglő teraszrésze teljesen leszakadhat, a megindult hegyoldal rázúdulhat a domb aljában húzódó autóútra, az önkormányzat vezetői nem nevezik meg a felelősöket. Nem derült ki egyelőre az sem, hogy az Abed Nego Kft.-t – mely még a sürgős rehabilitációs munkálatokat se kezdte el – mekkora felelősség és garanciakötelezettség terheli.
Tegnap megkerestük a váradi önkormányzatot, hogy megtudjuk, a polgármester ígéretének ellenére miért nem kezdték még el a javítási munkálatokat. A városháza sajtóosztályán keresztül azt a választ kaptuk, csak akkor lehet lépni az ügyben, miután a március 30-ra tervezett városi tanácsi ülésen a tanácstagok is megszavazzák ezt. Ezek után csak reménykedhetünk, hogy a tanácsi határozatra hamarabb sor került, mint egy újabb földcsuszamlásra…"
Forrás:reggeliujsag.ro

2017. március 7., kedd

Kálvária domb tetején

"A talajcsúszás következményei jól láthatók. Elkezdődött a helyreállítási munkálatok. Június elején lesz átadva a váradiaknak. A felelősségre vonás később lesz. A fotók március 6-án készültek." - olvashatjuk a videó leírásában.A fotókat megnézheti a Egy Váradi Facebook albumban '
 

Váradi utcák.Második rész

A Váradi utcák videó első része nagy érdeklődést váltott ki a váradiak körében.Elkészült a második rész,melyben sok fotót láthatunk a Madárvárosból,a Vitéz/Decebal utcából és a Ligetből.Köszönet a videók készítőinek.A második rész végén azt olvassuk : Lesz folytatás 'Biztosan sokan várják ...

2017. március 6., hétfő

Váradi utcák.Első rész

Ismeri Nagyvárad régi utcáinak az elnevezését?Ha nem,nézze meg az alábbi videót.Farkas László fotói alatt olvashatja.Ha többször megnézi a videót, " beleszerethet " Nagyvárad hangulatos utcáiba.

Vitéz/Decebal,Körös/Tudor Vladimirescu utcák és a Kaszárnya/Cazărmii tér

Farkas László fotói segítségével láthatjuk a Vitéz utcát,melynek a mai neve nagyon ismerős,Decebal utca.Ki tudja mi volt a Tudor Vladimirescu utca régi elnevezése?Körös utca.A Kaszárnya tér,melyet ma Cazărmii térnek hívnak,csak pár lépésre van a Vitéz utcától.Nézze meg a videót '

Tanügyminisztérium: szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév

Tanügyminisztérium: szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév 
"Szeptember 11-én, hétfőn kezdődik a 2017-2018-as tanév, amely összesen 167 tanítási napból (35 hétből) áll – írja a Pavel Năstase tanügyminiszter által jóváhagyott rendelet."- írja az agerpress.ro.Teljes cikk : 

"Az oktatási tárca által küldött közlemény értelmében az első félév 2017. szeptember 11-én kezdődik és 2018. február 2-áig tart, míg a második félév 2018. február 12-én kezdődik és 2018. június 15-én ér véget.
Az iskolai szünetek időpontjai: téli szünet: 2017. december 23. – 2018. január 14.; félévi szünet: 2018. február 3. – 11.; tavaszi szünet: 2018. március 31.- április 10.; nyári szünet: 2018. június 16. – 2018. szeptember 9. Az óvodások és elemi iskolások 2017. október 28. – november 5. között is vakációznak. A líceumi végzősök 2018. május 25-én, a nyolcadikosok 2018. június 8-án fejezik be a tanévet.

Az Iskola másként program öt munkanapon át tart, és az iskolák maguk dönthetik el, hogy a minisztérium által javasolt periódusok közül melyik időszakban szervezik meg 2017. október 2-a és 2018. május 31-e között.
A tanügyminisztérium közleménye értelmében a hivatalos ünnepnapokon nem lesz tanítás.

A tanintézetek és tanfelügyelőségek október 5-én (az oktatás világnapján) és június 5-én (a tanítók napja) külön tevékenységeket szervezhetnek a két jeles nap megünneplésére.

Az oktatási tárca szerint jól megindokolt esetben a tanfelügyelőségek kérhetik a tanév rendjétől való eltérést, azonban a 167 tanítási napot be kell tartani, vagyis pótolni kell az elmaradt órákat, amennyiben erre sor kerül."
Forrás : erdon.ro


2017. március 5., vasárnap

Nagysándor/Aurel Lazăr és Várady Zsigmond/Mihail Kogălniceanu utcák

Egy lelkes lokálpatrióta,Farkas László,és egy amatőr vágó,Németi Károly közösen készítettek több videót Nagyváradról,a váradiak nagy örömére. Farkas László fotós,Németi Károly vágó nagyszerű duót,párost alkotnak. Külön ki kell emelni a fotós szép munkáját és a sok hasznos információt, mely olvashatók a fotók alatt.Nagy kiváltságnak tartom,hogy az Egy Váradi blogja még több adatot adhat közre Farkas László jóvoltából. Nézze meg a videót,majd olvassa el a cikkeket.

Nagysándor/Aurel Lazăr utcáról

"Várad őslakosainak tudatában, ez a rövid, bár fontos belvárosi utca "Nagysándor" utcaként él a mai napig. A mai Aurel Lazar utca már az 1859-es utcanévjegyzékben is szerepel, Ursula utca néven. Az idők folyamán sokszor cserélt nevet. Volt ez Nagysándor József, majd '39-ben Aurel Lazar, utána a kis magyar világban és a "népi demokráciában" , 1947-1966 között Nagysándor József, a diktatúrában pedig Litoralului és Dumitru Petrescu, míg a "rendszerváltás" után újra Aurel Lazar lett.
Az 1941-es címtár szerint, a Távbeszélő központ mellett itt volt a Román Királyság Konzulátusa is. A Református
Leányiskola és Internátus mellett egy másik fontos épület volt a 4. szám alatt a New-York szálloda. és a Bihari Szarvasmarha Tenyésztők Székháza is.
Volt az utcában öt ügyvédi, hat mérnöki iroda, egy orvosi rendelő, egy vendéglő, fényképészeti szaküzlet, kozmetikai-kereskedelmi ügynökség és fűzőkészítő is. Ebben az utcában található a Nagysándor József, aradi vértanú egykori szülőházán álló emléktábla is.
/az utcanevekre vonatkozó adatok Nagy József Barna, Várad lelke című munkájából valók - saját fotók - adatok: Nagyvárad 1941-es Címtára/"

Forrás : Farkas László Facebook
U.I. : Ne keressék a cikket,mert Farkas László blogjában meg fog jeleni. Ossza meg az ismerőseivel ,barátaival és rokonaival '

Várady Zsigmond/Mihail Kogălniceanu utcáról


"A Várady Zsigmond, mai nevén Mihail Kogalniceanu utca, Várad egyik legrégebbi utcája. Már az 1859-es utcajegyzékben szerepel, mint Pece sor. Volt még Szarvas utca, Várady Zsigmond utca, N. Filipescu, M. Kogalniceanu, majd a kis magyar világban újra Várady Zsigmond, hogy aztán máig újra a Kogalniceanu nevet viselje. Kevés váradi hívja már az utcát régi, magyar nevén.
Nem volt ez egy híres, boltokkal teli utca, talán ami híres volt ebben az utcában, az Emilia gőzmalom hatalmas épülete. A Mezey Mihály utcai kereszteződésben áll az egykori (és mai) tűzoltó laktanya, szemben pedig a románok által megkezdett, de 1942-ben befejezett Közüzemi Székház, ami ma középiskolának ad otthont. Csendes, majdnem kisvárosias lehetett ez az utca, takaros magánházakkal.
Az 1941-ben kiadott cégjegyzék szerint egyetlen kocsma és vendéglő sem volt az utcában. Volt viszont bodega, vagy falatozó a 18. szám alatt, a Staub Israelé, Egy bornagykereskedőt találunk itt, a 26. szám alatt, a Glóriát és a Dreher-Haggenmacher sörgyár lerakatát, ugyancsak a 26. szám alatt.
Cipész, hat is van az utcában, míg szabó négy. Fűszer-csemege kereskedést nem találunk egyet sem. Hentesbolt sincs, talán a Mussolini (Nagyvásártér) téri Húscsarnok miatt.
Az utca a Rhédey kertnél kezdődött és az Áruraktár mögött torkollott a Kapisztrán térbe (ma a Nagyvárad Pláza található ott).
Az utcanévre vonatkozó adatok Nagy J.Barna Várad lelke c. munkájából valók."

Forrás : Farkas László Facebook
U.I. : Ne keressék a cikket,mert Farkas László blogjában meg fog jeleni. Ossza meg az ismerőseivel ,barátaival és rokonaival '

2017. március 4., szombat

40 éve történt a nagy földrengés Bukarestben

A bukaresti földrengést mindenki másképpen élte át. Nálunk mozgott egy kicsit a csillár. Érdekes, hogy édesanyám vette észre a csillár mozgásából. Nevelőapám kinevette, mert nem hitte el. Az M1 csatornán jelent meg egy rövid hír a bukaresti földrengésről. Gyorsan bekapcsoltam az Orion rádiót .Hallgattam a Kossuth rádiót, majd a Szabad Európa rádiót kb. egy óráig. Reggel valamivel többet tudtunk meg a katasztrófáról. A bukaresti rádió csak szűkszavú közleményben jelentette be a katasztrófát. Akkor is hazudtak, mert diktatúra alatt éltünk. Ennek már negyven éve. Több mint 1.500 áldozat és nagyon sok sebesült volt. Csak 1989 után tudhattuk meg az igazságot. Nagy divat visszasírni az Arany -korszakot. Nem sírom vissza, csak emlékszek arra a földrengésre, mely nagyon megrázta Romániát.

2017. március 3., péntek

Téli,nyári és őszi képek a Körös partról

A Körös part egyik jellegzetessége Nagyváradnak.Van egy sajátos hangulata,és csak pár méterre van a központtól.Mind a négy évszakban nagyon szép a Körös partunk.Farkas László fotói önmagukért beszélnek '

2017. február 25., szombat

15-en tüntettek Nagyváradon a Steauáért

 
Fotó: ebihoreanul.ro

Mindössze 15-en tüntettek Nagyváradon a Steauáért szombaton a Traian parkban a Prefektura előtt.Ők a Gigi Becali csapatát a FCSB-t támogatják.Fél óra után hazamentek a szurkolók.Talán majd máskor többen lesznek.
Bővebb információ : ebihoreanul.ro 

2017. február 19., vasárnap

Volt egyszer egy Szent László hét

Farkas László fényképe. 
Forrás : Farkas László Facebook 

"1942. májusában Nagyvárad Szent László hetet rendezett. Ekkor járt Nagyváradon a Szent Jobb is. A Szent Jobb ünnepe a korabeli Nagyváradon.A Szent Jobb ünnepe Nagyváradon címmel tudósít a Nagyvárad napilap 1942. május 4-én megjelent száma városunk számára legnagyobb ünnepéről, a Szent László évről, annak is kimagasló eseményéről, Szent István királyunk jobbjának váradi útjáról." - írja Farkas László a Facebook oldalán,mely megjelent a Bihari Naplóban is.

"Pillantsunk vissza kicsit a múltba, és a korabeli tudósító szemével lássuk annak a napnak az eseményeit, persze, a teljesség igénye nélkül. Szent László, városalapító királyunk szentté avatása 750. évfordulójának tiszteletére rendezte meg Nagyvárad a Szent László évet. Az előkészületek már hetekkel azelőtt megkezdődtek, hiszen a város meg akarta mutatni az országnak, hogy méltó nagy királyának emlékéhez. A zászlódíszbe öltözött Szent László téren, szemben a turulmadaras Országzászlóval, már áll a hatalmas tábori oltár. A katonai és rendőri kordon élő gyűrűt von a tér köré. A környező utcákban zárt sorokban helyezkednek el a különböző csoportok, melyek a térre való bevonulásra várakoznak. Pontban nyolc órakor a csoportok elindulnak sorban a téren kijelölt helyeikre, hogy bevárják a Szent Jobb és az egyházi és világi méltóságok érkezését.
Korabeli kép: Nagyváradi Szent László év 1942-ből és a díszszázad tisztelgése mellett a Szent Jobb elindult Nagyváradról

Aranyvonat
Az Aranyvonat, Szent István jobbjával Biharpüspöki felől fut be az Ősi állomásra. Arany és ezüst cirádákkal, festéssel és keresztekkel díszítettek a vagon oldalait. Az egyik oldalon az 1038-as, a másikon az 1938-as szám van felfestve. „A hatalmas teremkocsi metszett üvegfalai mögött a Szent István templom kicsinyített mintája: benne magyar Szent Koronával és magyar címeres, hímzett, bordó bársony terítőn, ékkövekkel, igazgyöngyökkel, aranypántokkal díszített üvegburában nyugszik a Szent Jobb”, írja a tudósító.
Az Aranyvonathoz öt termes kocsi csatlakozik, ezekben foglalnak helyet az ereklyét kísérő méltóságok és a koronaőrök. Serédi Jusztinián hercegprímás és kísérete a biharpüspöki állomásról egyenesen a Székesegyházba vonul csendes misére. Mise után újra vonatra szállnak, és a díszes szerelvény Ősi felé veszi útját. Az Ősi állomásról sűrű tömeg és feldíszített házak között halad a vonat a Rhédey kert felé. A Hadapródiskola előtt 1500 postagalamb várja kosarakban a vonatot, hogy az érkezés pillanatában felröppenve elvigyék Nagyvárad üzenetét Komáromba, Győrbe, Érsekújvárra, Székesfehérvárra és más városokba. A Hadapródiskola előtt várják a vonat érkezését Bihar megye és Nagyvárad méltóságai, a papság és az újságírók, valamint a magyar rádió és a posta műszaki személyzete. Megérkeztek az Irgalmas-rend papjai is, akik a Szent Jobb állandó hordozói. A vonat méltóságteljesen begördül a Hadapródiskola elé. A vonatot villanymozdony vontatja, elején magyar és pápai zászlók. A zenekar a Himnuszt intonálja, mikor a vonat megáll. A fogadás a pápai udvar előírásai szerint zajlik. A vonatból elsőként kilépő Serédi Jusztinián hercegprímást dr. Schriffert Béla, a káptalan dékánja és Gerinczy Pál, a Premontrei rend tartományi főnöke köszönti, majd sorban a szatmári és nagyváradi káptalan papjai járulnak köszöntésre. Ezután Bihar megye főispánja, majd Nagyvárad főispánja, végül Soós István polgármester mond üdvözlő beszédet.
Korabeli kép: Nagyváradi Szent László év 1942-ből és a díszszázad tisztelgése mellett a Szent Jobb elindult Nagyváradról

Ereklye
A helyi méltóságok beszédeire a hercegprímás válaszol.
A beszédek után a felsorakozott menet a Szent László tér felé indul. Elöl egy lovasrendőr szakasz, majd a cserkészek, a katonazenekar, a Hadapródiskola díszszázada, apácák, szerzetesek. A Szent Jobb előtt halad Máriássy László ezredes, a koronaőrség kapitánya, az ereklye két oldalán pedig a főispánok és a koronaőrség tagjai. Amikor a menet a Szent László térre ér, és befordul a hatalmas oltár elé, a tömeg kalaplevéve elcsendesedik, és lehajtott fővel köszönti az ereklyét.
A Szent László király szobrának helyére emelt oltárra emelik az ereklyetartót. Ebben a pillanatban ezer galamb röppen fel, hogy hírét vigye Nagyvárad ünnepének. A bíboros, hercegprímás tábori miséjének kezdetét kürtszó jelzi. Mise után a hercegprímás szentbeszédet mondott, melyet hangszórók segítségével a tér minden pontján hallani lehetett.

Díszes menet
A Szent László téri ünnepség után déli 12 órakor indult el a díszes menet, a Kishídon át, a Bémer téren és a Rákóczi úton a székesegyházhoz. A menetet az úton kisebb eső érte, ami azonban nem zavarta meg a ceremóniát. Az út mentén váradiak ezrei fogadták a hercegprímás áldását, amit menet közben, jobb és bal felé osztogatott. A székesegyházban, a kupola alatt felállított emelvényre helyezték a Szent Jobbot, és megkezdődött a bent lévő hatalmas tömeg zarándoklása az ereklyéhez. Időközben az Aranyvonatot, Ősin keresztül átvitték a központi pályaudvarra, és ott a második vágányon állították fel, ahova ezrek jöttek el megtekinteni. Az állomás frissen, fehérre festett épületét a peron és az utca felől is drapériák borították. Délután négy óra után a hercegprímás bevonult a székesegyházba, ahol ima után irgalmas rendi papok vállukra vették az ereklyeházat, és azt körmenetben vitték ki a pályaudvarra.
A pályaudvar előtt és a peronon díszszázad állott, és tiszteletadással fogadta a menetet. A Himnusz hangjaira, a díszszázad tisztelgése mellett a vagonban álló emelvényre helyezték az ereklyetartót, majd öt óra tájban a szerelvény kigördült az állomásból, és elindult Szolnok felé.
(Forrás: Nagyvárad napilap, 1942. május 4.) "

Fotók
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe.  
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Farkas László fényképe. 
Farkas László fényképe. 
 Ha letölti a fotókat,jelölje meg a forrást '

Májusban megnyitnák a múzeumot

majusban 
"Március végéig befejezik a Körösvidéki Múzeum új székhelyének felújítását, és az építkezést vezető cég kivonul az egykori királyi hadapródiskola épületéből, tudtuk meg Pásztor Sándor Bihar megyei RMDSZ-es tanácselnöktől kedden, az önkormányzati képviselőtestület ülése után. Ezt a bútorok kivitelezése követi, ami körülbelül két hónapig tart. Áprilisban el szeretnék kezdeni a közgyűjtemény költöztetését is, hogy május 18-án, amikor a múzeum hagyományos kiállítása van, megnyithassanak legalább egy szintet. „Vannak elképzeléseim, hogy Nagyváradot reprezentáló festőművészekkel és Nagyváraddal foglalkozó tárlatokkal kezdjünk, hiszen elsősorban a mi dolgainkat kell kiállítani” – fogalmazott Pásztor Sándor." - írja Fried Noémi Lujza a Reggeli Újságban.

"A Regionális Operatív Programhoz benyújtottak egy megközelítőleg ötmillió euró értékű projektet, ezen nagyon sokat dolgoztak az elmúlt két hónapban, illetve tárgyaltak is róla, és valószínűleg megnyerik a támogatást, mondta a tanácselnök. A projekt révén a múzeum udvarának, kertjének és kerítésének felújítását, rendbetételét  és egy emeletnek a teljes belső átalakítását fedeznék." 
Forrás : reggeliujsag.ro

Rák: helyzetkép és kilátások

Rák: helyzetkép és kilátások 
"Mindig is velünk volt, és mindig is lesz rák – véli egy szakember, aki Nagyváradon tartott előadást . Dr. Dégi László Csaba nem akart hiú reményeket ébreszteni, sőt, a tiszta tájékoztatás híve." -írja
Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban. Teljes cikk : 


"Az alvás a legjobb öngyógyítás, a regenerálódás ekkor a legjobb, mégpedig sötétben és hűvösben kell aludni, legalább nyolc órát – mondta Váradon dr. Dégi László Csaba, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság igazgatója, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. A doktoranduszok szövetsége, azaz a RODOSZ előadássorozatának soros meghívottja volt, ez alkalomból tartott előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen. Mint jelezte, az alvás tehát egy öngyógyítási folyamat is – de persze ennek is vannak határai. A szervezet ugyanis ezt, és más metódusokat is bevet annak javítására, ami belül romlik, de az öngyógyítás sem határ nélküli – persze a rákos megbetegedések esetében sem az. Elmondta: „Daganatos betegeket kutatok. Szigorúan hangsúlyoznám, a kutatási területem a daganatos beteg, nem a betegség. A daganatos beteg a maga rendszerében, a maga valóságában, a maga történetiségében. Nagyon nehéz azt kutatni, nagyon nehéz megérteni, hogy lesz valakiből elszenvedője ennek a betegségnek. Az igazság az, hogy erre nincsenek egyértelmű válaszok. Azt tudjuk, hogy tíz daganatból a legkonzervatívabb meglátások szerint is négy megelőzhető. Viszont hangsúlyozom, négy. Ez azt jelenti, hogy még van hat a tízből, aminek genetikai háttere van, és ott a megelőzéssel semmit nem tudunk elérni. Tehát nincs olyan, hogy minden daganattípust meg lehet előzni egészséges táplálkozással, tudatos mozgással. Ez négy esetében igaz lehet, viszont a másik hat esetében aligha. Azt is tudom, hogy a daganatos betegség ebben a pillanatban is mindegyikünkben benne van, hisz minden egyes sejt szintjén folyamatos háború van az onkogének és a proto-onkogének, tehát az elváltozásokat védő és az elváltozásokat gyártó sejthalmazok között. Ez egy állandó párbeszédegyensúly, ami bármikor, bárkinél felborulhat. Maga a természet egyébként a daganat rejtelmeit, titkait és a gyógymódját már rég felfedezte. Az elefántok például ki tudják ezt szinte teljesen küszöbölni. A természet önmagában tudja a választ arra, hogy miként lehet daganatmentesen élni, csak az a baj, hogy mi nem vagyunk elefántok, mi másképp csináljuk. Naponta több tízezer géntörés történik bennünk, tehát ennyi esély van arra, hogy valami elromoljon. Mivel a szervezetünk alapvetően túlélésre és gazdálkodásra van beállva, ezért alapvetően mindig próbálja javítani a géntöréseket, mikor sikeresen, mikor kevésbé sikeresen.”

Egyre többen…
Az elmúlt két és fél évtized során nőtt a várható élettartamunk – de ezzel együtt arra is több időnk van, hogy rákosak legyünk. Ugyanis ez utóbbi is növekvő tendenciát mutat. 2020-ra évente 85 ezer újonnan regisztrált rákbeteg lesz Romániában – mutatják az előrejelzések. Ám a valóság az, hogy már két éve meg is haladta az újonnan regisztráltak száma az évi 100 ezret. A férfiak között több rákos van, mint a nők között. Férfiak esetében a leggyakoribb a tüdőrák, nőknél az emlőrák, és mindkét nemnél sok a vastagbélrákos is.
Mindehhez még legalább 50% szenvedést hozzátesz a lelki teher is – mondta a szakértő. Alig van ugyanis kihez fordulni segítségért. Kérdés még mindig az is, hogy megmondják-e a betegnek, hogy miben szenved – holott törvény van rá, hogy ha tudni akarja, kötelező neki megmondani. És Dégi László Csaba szerint ez jobb is, „mert ha nem tudja a beteg, akkor a küzdéshez való lelki többletet is elvettük tőle”. Jelenleg körülbelül 8% azok aránya, akiket nem tájékoztattak arról, hogy rákosok. Főleg az alulképzett férfiak járnak így, akiknél a betegséget előrehaladott stádiumában diagnosztizálják.
Összességében két beteg közül egy klinikai depressziót is megél a kór miatt. Sőt, a túlélők jelentés része is pressziós marad, a visszaeséstől rettegve. A rákosok között ráadásul az öngyilkosság kétszer olyan gyakori, mint a nem rákosok között. Főleg a diagnózist követő első év során. Mindezek miatt is nagy szükség lenne a betegek lelki állapotának követésére, a segítségre is -ám ez nálunk alig működik, jelezte. Szerinte az onkológiai pszichoszociális ellátást el kell ismerni, mint egyetemes emberi jogot; az onkológiai betegek minőségi kezelésében, a szokványos terápia részeként, integrálni kell a pszichoszociális ellátást; a daganatos distressz, a hatodik vitális jel, mérése szükséges, a hőmérséklet, légzés, pulzus, vérnyomás és fájdalom mellett. Éppen ezért Dégiék kifejlesztették az APSCO nevű telefonos applikációt Kolozsvárott, a bizonyítékokon alapuló, önvezérelt distressz-mérőt, ami a stressz, a szorongás, a depresszió és a harag mérésének segítségével felméri a páciens – alakítható – distressz szintjét, és azonnali visszajelzést ad, szüksége van e támaszra, segítségre.
Összességében az a helyzet – mondta –, hogy ahol lelki segítség is kérhető, ott duplája a túlélési esély. Az öngyógyítás tehát egy az egyben lehetetlen, de a megfelelő körülmények hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervezetben a gyógyulást elősegítő folyamatos játszódjanak le. Azaz e témakörben is sokat javítana a beteg helyzetén az ellátás javulása, beleértve az odafigyelést is."

Nem volt tárgyalás

Nem volt tárgyalás 
"Pénteken folytatódott a nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat dolgozóinak spontán sztrájkja." - írja a Bihari Napló.

"A dolgozók elégedetlenek a vállalat vezetőségével, amiért az nem kommunikál velük, mondta lapunk munkatársának pénteken a helyszínen Corneliu Fofiu, az Energia szakszervezet elnöke. Ezért csütörtök után pénteken is többen nem álltak munkába a sorra kerülő váltás dolgozói közül. Fofiu elmondása szerint összesen több mint százan sztrájkoltak. Kifejtette: nehezményezik azt, hogy minden a vállalatot érintő információt a sajtóból és más forrásokból kell mgtudniuk, mert az igazgató semmit nem hajlandó közölni velük. Hozzátette, hogy Stanel Necula igazgató arroganciája dühítette fel őket, ez a magyarázata annak, hogy elégedetlenségük nyílt ellenállásba torkollott. Pénteken a munkabeszüntetők azt követelték Neculatól, hogy jöjjön az erőműhöz tárgyalni a munkásokkal, de mivel nem meent oda, a munkások azt követelték, hogy Ile Bolojan polgármester jöjjön közéjük tárgyalni. A városházáról azonban azt a választ kapták, hogy a polgármester Bukarestben tárgyal. Fofiu elárulta, hogy vannak, akik már negyven órája sztrájkoltak, leállították az 1-es számú kazánt. A munkások húsz százalákos fizetésemelést, áramfogyasztás-támogatást követelnek, illetve tájékoztatást kérnek arról, hogy lesznek-e elbocsátások, vagy sem. Mivel pénteken senki nem tárgyalt a sztrájkoló munkásokkal, utóbbiak immár Stanel Necula lemondását is követelték, majd este hazamentek. Dan Cretu, a vállalat szóvivője tegnap kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy péntek óta nem volt, és feltehetőleg nem is lesz már spontán munkabeszüntetés, noha mint, mondta, a szemben álló felek között tudomása szerint nem voltak egyeztetések. Hozzátette, hogy a munkások spontán megmozdulása egy pillanatig sem veszélyeztette a fűtésszolgáltatást."
Forrás : erdon.ro 

Elköltöztetik az ócskapiacot

Elköltöztetik az ócskapiacot 
"Csütörtök délben a Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) székhelyén sajtótájékoztatót tartott Liviu Andrica vezérigazgató. Beszámolt a tavalyi év befektetéseiről, és az idei terveket is ismertette." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

A nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) 2016-ban önerőből 3,4 millió lejt, városi költségvetési támogatással pedig 17,3 millió lejt, vagyis összesen közel 21 millió lejt költött befektetésekre- tudatta február 16-i sajtótájékoztatóján Liviu Andrica vezérigazgató. Ugyanakkor több mint 19 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított le, a kiadásai enyhén meghaladták a 16 millió lejt, és 3,1 millió lejes nettó profitot produkált, melynek teljesítési szintje 695 százalékos lett. Saját forrásból új adminisztratív székhelyet alakítottak ki- 599.159 lej. Ez a törvény mögötti parkolóház közelében van, ide várhatóan márciusban fognak átköltözni a nagypiac mellől- tudtuk meg. Emellett az épület külső rendbetétele felemésztett még 276.976 lejt, ezen munkálatok 95 százaléka befejeződött. Új parcellákkal bővítették a temetőt- 669.822 lej- és egy részét még bekerítették- 168.462 lej, illetve a régi helyén új kerítést építettek- 31.779 lej-, valamint az Európa lakópark felé eső részén is bevezették a világítást- 6.489 lej. Korszerűsítették- 445.509 lej- és bekerítették- 14.356 lej- a várad-szőllősi piacot, illetve bekerítették a várad-ősi piacot- 12.980 lej. Nyílászárókat szereltek fel a várad-rogériuszi piac oldalainál- 451.916 lej-, valamint 85 százalékban elkészült korszerűsítési munkálatokat végeztek a nagypiacon (a Grivitei utca felé eső résznél)- 340.886 lej. A helyi büdzséből a várad-rogériuszi piac melletti mélygarázs és aluljáró kivitelezése lett finanszírozva- 15 millió lej értékben, valamint a Kossuth utcai parkolóház építése- 2,2 millió lejjel. Utóbbinál röviden folytatják a munkálatokat, melyeknek eddig a 25 százalékával készültek el.

Idei tervek
2017-ben a városi költségvetésből nyert támogatással átköltöztetik az ócskapiacot szembe az Európa-lakóparkkal (9,5 millió lej). A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, a Helyi Tanács elfogadta a műszaki-gazdasági mutatókat, és kérvényt tettek le a légügyi hatóságnál. Folytatódnak ugyanakkor a munkálatok a Kossuth utcai parkolóháznál- 21,3 millió lej. Bekötőutat alakítanak ki a Cicero tömbház felé- 35 ezer lej, és lebontják az ADP mostani székhelyét, ahol parkolóhelyeket létesítenek- 40 ezer lej. Önerőből kereskedelmi helyiséget csinálnak a nagypiacon- 377.520 lej- és a temetőnek az Európa-lakóparkra néző részén folytatják a kerítésépítést- 400 ezer lej.
Bukaresti modell alapján egy olyan projektet indítanának, melynek az lenne a célja, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket megbarátkoztassák az állatokkal, és erre alkalmas, a menhelyen élő kutyákat használnának fel. Új vadállatokkal (nagymacskákkal) bővítenék az állatkert állományát, ezért egy új ketrecet építenek ott. (Ezzel kapcsolatos hír, hogy a Moja névre hallgató oroszlánkölyök eddig 1800 lej bevételt generált azáltal, hogy örökbe fogadható).
Március 1-től a piaci asztalbérlés tarifáját napi 1 lejjel emelik, az ócskapiacon pedig az eddig 25 lej helyett 30 lejért lehet majd parkoltatni az eladásra kínált autókat. Szintén piaccal kapcsolatos hír, hogy a várad-rogériuszi létesítmény első emeletén a tíz bérlemény közül öt bérlőre talált, és két közélelmezési egység már működik, melyek közül az egyik hagyományos magyar termékeket árul. A földszinti bazár rész 42 helyisége közül pedig 41 van elfoglalva."
Forrás : erdon.ro


2017. február 18., szombat

Nagyváradé volt tavaly Európa legjobban növekvő repülőtere

Végre történik valami a nagyváradi repülőtérrel. Azt olvashatjuk, hogy Európa leggyorsabban fejlődő repülőtére lett. Igazsághoz hozzátartozik, hogy szinte zéróról kezdték. Részlet az Origó cikkéből : "A leggyorsabban bővülő repülőterek 2016-ban
(zárójelben a növekedés 2015-höz képest)
1. Nagyvárad, Románia (488 százalék)
2. Jászvásár, Románia (131 százalék)
3. Bukarest BBU, Románia (122 százalék)
4. Oostende, Belgium (65 százalék)
5. Palanga, Litvánia (60 százalék) "

2017. február 16., csütörtök

Hamarosan megkezdik a helyreállítási munkálatokat a Kálvária dombon

Egy Váradi fényképe. 
Kálvária domb/Gomba/Ciuperca 

"A Bihoreanul lap értesülése szerint hamarosan megkezdik a helyreállítási munkálatokat melyet Nagyvárad költségvetéséből fizetnek. A tervek szerint június elsején lesz átadva. Ez a beruházás a "Bolojan korszak "negatív példája!" 

Szent László Napok ötödik alkalommal

Zatykó Gyula, Debrenti Edit, V. Korpos Dalma 
Zatykó Gyula, Debrenti Edit, V. Korpos Dalma

"Idén ötödik alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Szent László Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, mely idén attól lesz különlegesebb, hogy az esemény csatlakozott a magyar kormány által meghirdetett Szent László-évhez. Erről tartott tegnap sajtótájékoztatót a Szent László Egyesület elnöke, V. Korpos Dalma, a Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula, illetve Debrenti Edit, a Partiumi Területi Kutatások Intézetének munkatársa." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.

Mint megtudtuk, a Szent László Egyesület nemcsak az egyhetes Szent László Napok keretében, hanem ettől függetlenül is több olyan programot szervez Nagyváradon, amely a városalapító Szent László király kultuszával kapcsolatos. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László évének nyilvánította, s több olyan városban tartanak rendezvényeket, amelyek az egykori „táltos király” uralkodásához kapcsolódnak. Ilyen város Krakkó, Győr, Nagyvárad és Zágráb. Hogy miért pont 2017-re esett a magyar kormány választása, egyelőre nem derült ki, Zatykóék annyit mondtak erről, hogy a nagy uralkodó 940 évvel ezelőtt lépett trónra és 825 éve avatták szentté.
Nagyváradon a magyar nemzetpolitikai államtitkárság a Római Katolikus Püspökséggel is szervez közös programokat, ezen keresztül valószínűleg belefolynak a Festum Varadinum programjainak megszervezésébe is. A Szent László-évhez köthető nagyváradi rendezvények anyagi hátteréről a tegnapi sajtótájékoztatón a Szent László Egyesület vezetői nem tudtak vagy nem akartak felvilágosítást adni, egyelőre annyi derült ki, hogy a magyar nemzetpolitikai államtitkárság nem ad pénzbeli támogatást az egyesületnek, hanem kész, általuk szervezett programokkal csatlakoznak a rendezvénysorozathoz.

A Szent László Egyesület öt előadást tervez a következő hetekre, melyek László király uralkodását, korát, legendáit és örökségét mutatják be, az első előadás a tervek szerint márciusban lesz.

A Szent László Napokat idén június 19–25. között tartják a váradi várban. Ebben az esztendőben a szervezők az eddigieknél is családcentrikusabbá kívánják tenni a rendezvénysorozatot, ezért a gyerekeknek külön kétnapos „minifesztivált” is szerveznek. Hagyományőrző bemutatók, kézműves foglalkozások, előadások, koncertek lesznek az idei programban. Konkrét adatokat nem kaptunk a készülő programtervről vagy a fellépő együttesekről, Zatykó ugyanis azt mondta, jelenleg folynak még a tárgyalások az előadókkal."
Forrás : reggeliujsag.ro

2017. február 1., szerda

Tüntetés éjfél után a Szent László /Unirii téren

Több százan tüntetnek Nagyváradon a Szent László /Unirii téren-írja az ebihoreanul.ro. Szinte minden negyedből jönnek a spontán tüntetetésre. Mit fog tenni a rendőrség? Reméljük, nem lesznek erőszakos cselekmények!

Felrobban a puliszka Romániában?

A kormány elfogadta a sürgősségi rendelet egyes büntetéseket kegyelembe részesítő törvény tervezetét. Nem késett a válasz.Bukarestben és más romániai városokban több ezren vonultak az utcára, követelve a tervezet visszavonását.A tömegek száma percről percre növekszik.A fő kérdés:A puliszka felrobban Romániában?Bukarestben és más városokban mega tűntetésekre készülnek.Éjfél elmúlt,Romániában ismét forr a levegő!Ha lefekszik :Jó éjszakát! Ha ébren marad, nézze a romániai csatornákat, mert lehet, történelmet írunk! Reméljük békésen meglehet oldani ezt a nehéz helyzetet, ha nem, akkor lehet ismét a puliszka felrobban!