Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. március 27., csütörtök

A hétvégén érvénybe lép a nyári időszámítás

Romániában a nyári időszámítást először 1932-ben vezették be, majd 1943-tól az időszámítás-váltás gyakorlatát felfüggesztették,és csak 1979-től vezették be ismét. 
1997-től lépett életbe a jelenleg is érvényes nyári időszámítás március és október utolsó vasárnapja között, amely az Európai Unió gyakorlatához igazodik. Románia „hivatalos ideje” egyébként a GMT (a Nagy-Brittanianai greenwichi csillagvizsgálón áthaladó képzeletbeli meridián) +2.
 Románia szombatról vasárnapra virradó éjszaka áll át a nyári időszámításra úgy, hogy az órát egy órával visszaállítjuk, így március 30-ika 23 órából fog állni, és az év legrövidebb napja lesz.
Forrás : nagyvarad.ro

Stratégiai alkalmazkodás a klímaváltozáshoz

Stratégiai alkalmazkodás a klímaváltozáshoz
Kedden Nagyváradra látogatott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Délben sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ-székházában, amelyen az általa vezetett tárca prioritásaira is kitért. 

Sajtótájékoztatóján Korodi Attila környezetvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Bihar megyében összesen 250 millió euró értékben finanszíroznak uniós támogatású projekteket, a Szektoriális Operatív Program környezetvédelmi kiírása keretében. Ezek közt vannak a hulladékgazdálkodást, az ivóvíz hálózat infrastruktúráját, a távfűtést, az árvízvédelmet és a folyószabályozást, valamint a Natura 2000 természetvédelmi területek kezelését érintő befektetések. A Vízművek 83 millió euró, a Hőerőmű 77,7 millió euró támogatáshoz jutott, de ugyanígy több ezer lejt kaptak azok, akik a helyi közösségekkel együttműködve hozzájárulnak a természetvédelmi területek megóvásához, és több millió lejt hívhattak le az árvízvédelemmel foglalkozók. A tárcavezető szerint az utóbbi időben csökkent a bürokrácia a fejlesztéseket célzó kifizetéseknél, melyek átlagosan tizenkét nap alatt megtörténnek, és előfinanszírozásra sincs szükség a beruházók részéről.
Külön kiemelte annak fontosságát is, hogy uniós forrásokból finanszírozzanak állami projekteket, a Környezetvédelmi Alapon keresztül, és a Regionális Fejlesztési Minisztériummal együttműködve.
Teljes cikk : erdon.ro

Felújítások az őssi strandon

Nagyváradon egy ideje bezárt a nyugdíjasok által oly közkedvelt észak-őssi strand, mivel a tavaszi nyitás előtti szokásos felújítási munkálatokat végzik. A helyszínen Eugen Onciuval, a strand adminisztrátorával beszélgettünk.
felujitasok (1)
Sok még a tennivaló
A déli órákban a szemerkélő esőben egy padon üldögélve jóízűen uzsonnáztak a munkások, de már szemügyre vehettük a munkájuk eredményét: az öt medencéből egyet már kifestettek, a többihez pedig, mint megtudtuk, hamarosan hozzáfognak. Eddig kicseréltek 500 méternyi, hideg és meleg vizet szállító vezetéket, és átalakították a medencék vízellátását biztosító hálózatot is a hő- és vízveszteség elkerülése érdekében. Ezenkívül a zöldövezetet is rendbe teszik, gyepesítenek, megnyírják a bokrokat, megmetszik fákat.
felujitasok (2)
Az egyik medencét már kifestették
A strand április 18-án, a húsvét előtti pénteken nyit.
Forrás : reggeliujsag.ro

Cserélik a főnyomócsöveket Váradon

Terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat tegnap Mircea Mălan váradi alpolgármester, ugyanis szerdán kezdték el a megyeszékhely távfűtési rendszerének főnyomócsöveit felújítani, ami 17,5 kilométernyi cső kicserélését jelenti. A munkálatokat a Rogériusz negyedbeli Podului utca végén kezdték el. A szabadtéri sajtótájékoztató azon a szakaszon zajlott, ahol a hatalmas, rozsdamarta főnyomócsövek előtűnnek a felszínen a negyed szélén levő tömbházak mellett. Mint megtudtuk nem lehetett tovább odázni ezt a felújítást, ugyanis a főnyomócsövek nagy részét 1966-ban és 1970-ben fektették le, s az elmúlt évtizedek alatt ezek igencsak elhasználódtak. Az új csöveket elkezdték a helyszínre szállítani, ezek körterülete kisebb, mint az eddigieké, s a tervek szerint ugyanott fognak húzódni, mint a régiek. Az új csövek szigetelése jóval korszerűbb, mint a harminc-negyvenéves csöveké, s ez az energiatakarékosság szempontjából, de a karbantartás zökkenőmentessé tételében is előnyt jelent. Mălan elmondta, a nagyszabású munkálatok az egész várost érintik, ezért (noha egyezettek és együttműködnek a közlekedési rendőrséggel) nagy a valószínűsége, hogy ahol muszáj, ott időszakos útlezárásokat lesznek kénytelenek bevezetni. Megpróbálnak minél kevesebb fennakadást okozni ezekkel, és előre is elnézést, megértést kérnek a polgároktól az esetleges kellemetlenségek miatt.
cserelik
cserelik (2)
A munkálatokat EU-s pályázati pénzből tudják megvalósítani, a kivitelezők a Construcţii Bihor Rt. és az Energomontaj Rt. cégek. Amennyiben a tervek jól haladnak a főnyomócsőcserét 2014 végére tervezik befejezni.
Forrás : reggeliujsag.ro 

 Cserélik a távhővezetékeket
Nagyvárad- Az év végéig összesen 17,5 kilométer hosszan távhővezetékeket újítanak fel és korszerűsítenek Váradon, ezek nagy része a Rogériuszon és Olasziban található. A Podului utcában kezdték.
Teljes cikk :   erdon.ro

2014. március 26., szerda

Ünnepelt a Mária Rádió

Nyolc évvel ezelőtt kezdett adásokat sugározni a Mária Rádió nagyváradi stúdiója, ezt ünnepelték tegnap a munkatársak, önkéntesek és a rádió támogatói. A Mária Rádió a Partiumban, majd egész Erdélyben hamar ismertté vált, s eddigi eredményeit tekintve úgy tűnik, bebizonyította, hogy a hitéletet az éteren keresztül is lehetséges erősíteni, terjeszteni az emberek között.
unnepelt1
Kovács Sándor és Szőcs Csaba a születésnapi ünnepi misén
unnepelt2
Sok Mária Rádió-kedvelő vett részt az ünnepségen
unnepelt3
A Mária Rádió nagyváradi stúdiója
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Óriási büntetést kapott a CET

Mivel a tavaly megszabott április 25-ei határidőig elmulasztotta az európai központi adatbázisba feltölteni a káros gázkibocsátással kapcsolatos környezetvédelmi engedélyeket, a Nagyváradi Hőerőmű Zrt. (CET) nemrég példátlan nagyságú, 33 millió eurós bírságot kapott az Európai Bizottságtól – derült ki tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet Korodi Attila frissen kinevezett környezetvédelmi miniszter tartott Nagyváradon.
oriasi
A CET rendelkezett ugyan a szükséges engedélyekkel, de ezeknek alig kétharmadát töltötte fel a megszabott határidőig. Mint Kóródi hozzátette, a minisztérium a hőerőmű sajtátságos helyzetére hivatkozva megpróbált közbenjárni az Európai Bizottságnál a büntetés eltörlésére, kérésüket azonban elutasították, mivel a bizottság nem kívánt ilyen irányú precedenst teremteni.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Megbírságolták a Hőerőművet

Megbírságolták a Hőerőművet
Nagyvárad- Kedden Váradra látogatott Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter. Délben sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ Sas-palotabeli székházában, melyen a Hőerőmű helyzetére is kitért. 
Teljes cikk : erdon.ro

Kossuthra emlékeztek Váradon

Megtelt hívekkel és emlékezőkkel tegnap délelőtt a nagyvárad-olaszi református templom, ahol az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezte eseményen a 120 éve elhunyt Kossuth Lajosra, a nemzeti függetlenségért és a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakjára emlékeztek. Tőkés László olaszi lelkipásztor hirdetett igét, majd a jelenlévők dr. Velkey Ferenc debreceni történész, egyetemi docens Kossuthról tartott előadását hallgathatták meg A magyarok Mózese címmel. Az eseményen díszvendégként jelen Jantyik Zsolt derecskei alpolgármester, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója is.
Kossuth 2
Megtelt hívekkel a váradolaszi templom
Tőkés László prédikációját János evangéliuma 10. részének első öt versére építette: „Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló./ A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az./ Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket./ És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját./ Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.” Tőkés arra figyelmeztette a híveket, hogy különbséget kell tudnunk tenni az igaz és a hűtlen pásztorok között. „A hiteles emberek hangját meg kell ismerni!” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy annak idején a románok hallgattak a megtorló Habsburg-politika kufárjaira. Nem értették az igaz pásztorok hangját. Így ők is, akárcsak a magyarok, elnyomottak lettek. „Szükség van felidézni előttünk járt nagyjaink emlékét és üzenetét. Korunk állóvizeiben minden múltba tekintő ünnep fontos” – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy a szabadság több, mint a jogok puszta bitorlása. „Kossuth megjósolta, milyen következményekkel jár, ha megalkuszik a nemzet” – fogalmazott Trianonra utalva, kiemelve, hogy mennyire könnyű az embereket félrevezetni. „Itt az ideje a nagyböjti önvizsgálatnak!” – mondta azt hangsúlyozva, hogy nem a népből, hanem a népért kell élni, így készülve a jövendő szabadságharcaira.
Kossuth 1
Tőkés László olaszi lelkipásztor 
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Kossuth a magyarok Mózese

Kossuth a magyarok Mózese
A nagyvárad-olaszi református templomban tegnap délelőtt tíz órától kezdődő istentiszteleten emlékeztek a százhúsz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosra. 
Teljes cikk : erdon.ro 

Partiumi honismereti találkozó

Partiumi honismereti találkozó
Múlt szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tartották meg a Partiumi honismereti találkozót. 
A PKE dísztermében tartott találkozón Dukrét Géza az eseményt szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd az előadások következtek. Sárközi Zoltán a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetéről, és a harcszíntéren felállított emlékhelyekről beszélt, Puskel Péter a százhúsz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosról, valamint Aradról, a magyar Golgotáról tartott előadást, a további előadók Vallasek István, Olasz Angéla, dr. Vajda Sándor, Ujj János, Wilhelm Sándor és Nagy Béla voltak.
Teljes cikk : erdon.ro  

Anne Frank kiállítás

Anne Frank kiállítás
A Tikvah Egyesület és a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár közös szervezésében április 2-án Anne Frank emlékkiállítás nyílik a könyvtár nagyváradi székhelyén. 
Teljes cikk :erdon.ro

2014. március 23., vasárnap

Nicolae Ceauşescu önéletrajza

 Nicolae Ceausescu önéletrajza
A dokumentumfilm kizárólag a Román Televízió és a Román Nemzeti Filmarchívum egykori felvételeiből készült, egészen a Ceauşescu házaspár 1989-es kivégzéséig. A filmben eddig soha nem látott, cenzúrázott felvételek is láthatók Titus Muntean kutatásai és válogatása alapján. A film elkészítéséhez az alkotók több mint ezer órányi anyagot néztek át.Forrás : port.hu
Bemutató videó : port.hu

A Ceaușescu házaspár egy rossz minőségű videofelvételen, két asztal mögé beszorítva, háttérben egy függöny. Nem ismerem a felvételt, de ennek ellenére nem nehéz kitalálni, mi történik: 1989-ben vagyunk, ez az a tárgyalás, amelynek eredményeként halálra ítélik a diktátort és feleségét.

Andrei Ujică rendező feltételezi, hogy legalább annyit tudunk, ki volt Nicolae Ceaușescu, és legalább nagy vonalakban ismerjük a diktátor Románia történelmében játszott szerepét. Egyetlen névvel vagy egyetlen mondatnyi magyarázattal sem segíti a nézőt a három órás film alatt, amelyet több mint ezer órányi archív felvételből, négy év alatt állított össze. 

Teljes cikk : multikult.transindex.ro 

Videók
 


Teljes film román nyelven

Autobiografia+lui+Nicolae+Ceausescu+afis.jpg 
Autobiografia lui Nicolae Ceaușescu este un film documentar cu caracter biografic de Andrei Ujică din 2010, ce narează viața fostului președinte al României și aspecte ale vieții sale de familie, folosind documente de arhivă, unele cunoscute iar altele inedite. Este filmul cu care regizorul încheie trilogia dedicată sfârșitului comunismului în România (Videogramele unei revoluțiiCantitate necunoscută).
Arhivele televiziunii și a Arhivei Națională de Filme, care împreună cu câteva secvențe filmate cu cameră video pentru amatori, au fost folosite pentru film totalizează mii de ore, din care regizorul spune că a vizionat ca. 250. Multe secvențe din film, descris ca o „psihodramă socială grotescă”, sunt fără sunet. Regizorul a lucrat timp de 4 ani la realizarea filmului.
Tot articol : ro.wikipedia.org

Egy nagyváradi „városrendezési” terv meghiúsulása 1964-ben

1964 tavaszán nagy feltűnést keltő események játszódtak le Nagyváradon: a város központjában lévő Szent László-templomot napokig élő lánc fogta körül. Mi is történt akkor a Partium „fővárosában”?

Szent László templom.Forrás: Többarcú Nagyvárad Facebook

Amint arról az alábbi követségi jelentés is beszámol, 1964 tavaszán a helyi párt- és városi vezetés elhatározta, hogy lebontatja a város központjában álló katolikus templomot. A terv talán helyi kezdeményezésre született, de mindenképpen Bukarest jóváhagyását kellett élveznie, már csak azért is, mert a kisebbségekkel és az egyházakkal szembeni politikát szigorúan a pártközpontból irányították.

A katolikus és protestáns egyházak vezetését a hatvanas évek elején is a párt „meghosszabbított karja”, a bukaresti kultuszdepartament (a romániai Állami Egyházügyi Hivatal) igyekezett rövid pórázra fogni. A protestánsok esetében ez még sikerült is, hiszen a hatvanas évek elején meghalt mindkét református püspök, és a következő egyházfő „megválasztásánál” a kultuszdepartament nyíltan beavatkozott az általa támogatott jelölt érdekében. Ezek után nem véletlen, hogy amikor 1963-ban elhatározták a Brassó központjában lévő református templom lebontását, (a párt bizalmát élvező) Nagy Gyula kolozsvári református püspök a hívek zúgolódása ellenére is jóváhagyta a tervet.

A katolikus egyház eseteién azonban nehezebb volt a párt befolyását érvényesíteni, hiszen Márton Áron gyulafehérvári püspök még házi őrizet ellenére is „kézben tudta tartani” egyházát. A papságot az 1956 utáni megtorlások ellenére sem sikerült megfélemlíteni. A nagyváradi események pedig megmutatták, hogy a híveket sem.

Amikor a város vezetése elrendelte, hogy 1964. május 17-én hirdessék ki a Szent László-templomban: az épületet a következő héten le fogják bontani, többszörösen elszámították magukat. Nem számoltak azzal, hogy pünkösd kétnapos ünnep, és ha az első nap kihirdetik a rendeletet, akkor másnapra a hívek felocsúdnak az első döbbenetükből és ellenállnak. Kiderült, hogy a helyi magyar társadalom még az 1956-ot követő tömeges megtorlások ellenére sincs „eléggé megfélemlítve”, ráadásul – a szemtanúk beszámolója szerint – a protestánsok és a román ortodox hívők nyíltan támogatták katolikus testvéreiket. A szolidaritás másik megnyilvánulása az volt, hogy a (többnyire magyar munkásokat foglalkoztató) városi építkezési vállalat sem volt hajlandó elvégezni a bontást, sőt, még a környező falvakból sem tudtak erre a „piszkos munkára” embereket toborozni.

A megtorlás természetesen nem maradt el. Tizenhárom személyt tartóztattak le és ítéltek el hét évre – államellenes szervezkedés címén – a tiltakozók közül. (Ebből öt és felet le is kellett ülniük.)

Az ellenállás azonban nem volt hiábavaló, mert Bukarest ebben az esetben meghátrált. Abban az évben, amikor a nyugati kölcsönök miatt általános amnesztiát is hirdettek, nem hiányzott egy olyan botrány, amire az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban is fölfigyeltek volna.

A civilkurázsi győzött. A templom még ma is áll Szent László városában.

A bukaresti Magyar Nagykövetség 1964. augusztus 31-i jelentése olvasható a beszelo.c3.hu-n

További információ : egyvaradiblogjanagyvaradrol.blogspot.ro

2014. március 22., szombat

"Aranykorszak" Nagyváradon

"Aranykorszak" 1965-1989 között volt Romániában.Nicolae Ceauşescu és feleségének a személyi kultusza volt,melyre sokan visszaemlékezhetnek.Milyen volt Nagyváradon?Az egyik nagyváradi román nyelvű Facebook oldal albumot készített.Kattintson a linkre,mely által videót nézhet meg '
1969 - mai multe imagini din timpul urbanizarii zonei de vest a Oradiei (cartierul Rogerius): http://euscreen.eu/play.jsp?id=EUS_2B8FC4393CD64539ADC00F7A97B9191B
Soseaua 6 Martie (azi Bulevardul Dacia) - 1970
- mai multe imagini din timpul urbanizarii zonei de vest a Oradiei (cartierul Rogerius): http://euscreen.eu/play.jsp?id=EUS_E3FB1E0A1BA14BD9875AE93C508684B1
Soseaua 6 Martie (azi Bulevardul Dacia) - 1970
- mai multe imagini din timpul urbanizarii zonei de vest a Oradiei (cartierul Rogerius): http://euscreen.eu/play.jsp?id=EUS_E3FB1E0A1BA14BD9875AE93C508684B1
in anii '60 incepea expansiunea urbanistica a orasului; casele din prim-plan vor disparea complet in urmatorii ani; recunoasteti zona/cartierul
1964
Alimentara din Palatul Vulturul Negru
anii '50-'60
Prezentarea machetei viitoarei fabrici Infratirea/Stimin/azi demolata 

Teljes album facebook.com 

Ceauşescu nagyváradi látogatásáról olvashatjuk Vasile Crişan, Ceauşescu vadászatainak egyik szervezője a „Vadászaton Ceauşescuval” című könyvében:


Ceauşescu minden nagyváradi látogatásakor több ezer embert tereltek ki az utcákra a fogadására. Az akkori időket megélők emlékeznek arra, hogy Nicolae Ceauşescu egyik Bihar megyei látogatásakor, a megyét a Belényesre vezető úton hagyta el, Félix-fürdőnél pedig dolgoztak az úton. Hogy az elvtárs ne vegye észre, hogy az út még nem kész, az embereket felállították az út mindkét oldalán, az emberek üdvözölték az elvtársai és nagyon jól elleplezték a befejezetlen munkálatokat.
Nicolae Ceausescu Nagyváradon (Fotó: Adevarul)
Nicolae Ceausescu Nagyváradon (Fotó: Adevarul)

Nagygyűlés Ceausescuért (Fotó: Adevarul) 


Több információ : eurocom.wordpress.com

2014. március 21., péntek

Miért temették el a régi váradiak maradványait tömegsírban?

Nagyváradi és országos sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a régi váradiak maradványait tömegsírban való elhantolás hírével.Voltak politikai hangú hisztériás vélemények. Miért temették el a régi váradiak maradványait tömegsírban?A választ Liviu Andrica,az ADP vezetője mondta el a Reggeli Újságnak :

Az ADP vezetője, Liviu Andrica a Reggeli Újság megkeresésére azt állította, hogy saját döntése nyomán temették közös sírba a csontokat. Mint mondta, a 2009-ben exhumált maradványok 60 gyermekméretű koporsóban álltak a városi kápolna pincéjében, ahol „foglalták a helyet”. Egy-egy koporsó 2-5 halott maradványait tartalmazta, s mivel egyetlen hozzátartozó sem igényelte vissza őket 2009-óta, „jó keresztényi megfontolásból” temették el azokat, hiszen – mint Andrica hangsúlyozta – „a földből születtünk és ugyanoda kell visszatérnünk”. Az ADP vezetője ugyanakkor cáfolta Szabó Ödön azon állítását, miszerint vallási szertartás nélkül földelték volna el a maradványokat. Elmondása szerint egy pópa áldást mondott rájuk, mielőtt betemették a tömegsírt. Mint Andrica hozzátette, az ADP húsvétig fejfát állít a tömegsírhoz, amelyen feltűntetik az ott nyugvó összes halott nevét.
 Forrás : reggeliujsag.ro
Tomegsirban (3)
Forrás : reggeliujsag.ro

Olvassa el Dénes László cikkét '

Jó egy hete írtam volt ezeken a hasábokon a nagyváradi köztemetőben történt állítólagos kegyeletsértésről, amely a felszámolt olaszi és szőllősi temetőkből kihantoltak újratemetése kapcsán merült fel. Már jegyzetem első mondatában tudni véltem: „A bihari sajtó egy részének már-már hisztérikus »tömegsírjelenetei« mögött egy kis politikai manipuláció is felsejlik a háttérben, a média csupán ismét besétált a hatalmi torzsalkodások csapdájába az elmúlt napokban.” Majd néhány mondatban nem csupán a történeti tényállást vázoltam, hanem a politikusok és újságírók egzaltált, szenzációhajhász és valóságtól elrugaszkodott kijelentéseinek igyekeztem élét venni, abból az ősrégi erkölcsi szabályból kiindulva, hogy halottakról vagy jót, vagy jól kell írni-beszélni, vagy semmit és sehogy.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Petíció : Mentsék meg a nagyváradi Körösvidéki Múzeumot '

  

Döbbenettel értesültünk a helyi nagyváradi sajtóból hogy a polgármester különös ötletét átvette a Bihar Megyei Tanács elnöke is (kölcsönutalványozója a Körösvidéki Múzeumnak, mely regionális rangú múzeum!!!), aki nemrégiben elvi beleegyezését adta abba, hogy a Körösvidéki Múzeum által birtokolt örökség a nagyváradi Várban kerüljön elhelyezésre vagy hogy szétosszák a Nagyvárad és a megye területén lévő különböző kiállítási célokra felhasználható helyiségekbe.

Szerettük volna létrehozni ezt a petíciót, hogy ezen keresztül könnyebben eljuthassunk a nagyváradiakhoz, a bihar megyei lakossághoz és a közösségi hálózatokon keresztül az egész ország lakosságához. A petíció célja a lakosság tájékoztatása és a választási mozgatóerő figyelmének felkeltése. A Körösvidéki Múzeum Várba vagy a város és megye területén lévő más helyiségekbe való költöztetése egy káros hatásokkal járó lépés a helyi hatóság részéről, legalább három szempontból.

  1. Elsősorban az Állam, a Kulturális Minisztérium által biztosította a Bihar Megyei Tanács számára a régi helyőrség épületét, azzal a feltétellel hogy anyagilag finanszírozzák az épület muzeális komplexummá való átalakítását.
  2. Másodsorban a nagyáradi Vár NEM olyan épület amely képes lenne befogadni egy regionális rangú múzeumi intézményt, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a Vár vastag falaiban – még a jelenleg folytatott renoválás bejezése után is – megmarad egy állandó nedvességtartalom, melyet semmilyen módszerrel nem lehet teljesen kiküszöbölni, pedig a Múzeumok és gyűjtemények törvényének 35. Cikkeje kimondja: Törvénykihágásnak minősülnek a következő cselekedetek: a) a múzeumi örökség megóvási előírásainak áthágása. A muzeológiai szakértők szerint a Vár épületének helyiségei nagyrészt boltívesek és emiatt különben sem tudnák befogadni azt a „ 4-5 festményt”, ahogyan erről nemrégiben nyilatkozott gúnyos hangnemben az  egyik Bihar megyei parlamenti képviselő.
  3. Harmadsorban és talán a legfontosabb indok az a tény, hogy a helyi hatóság egy hamis problémát terjesztett el előhozakodva a helyi (megyei és városi) költségvetés pénzmegtakarítási szándékával, azáltal hogy a múzeumot áthelyeznék a Vár arra nem megfelelő helyiségeibe és közigazgatási intézményeket költöztetnének abba az épületbe melyet eredetileg a Körösvidéki Múzeumnak szántak. Íly módon a Bihar Megyei Tanács befektetett a muzeológiai követelmények szerint elkészített restaurálási és átalakítási tervekbe és a már 85%-ban elvégzett munkálatokba több mint 18 millió eurót. Ezt a pénzt kidobhatjuk az ablakon, feltételezve, hogy véghez viszik ezt a képtelen ötletet és a Hadtest épületébe közigazgatási intézmények költöznének, az átrendezés legalább még egyszer annyiba kerülne. Nem beszélve arról, hogy a Regionális Operatív Program (POR) megváltoztatása, amelyen keresztül a nagyváradi Vár felújításra kerül, a Helyi Tanács számára, az adófizetők számára!!! következményekkel járna, vissza kellene szolgáltatni azt a körülbelül 20 millió eurót, melyet EU támogatásként kaptunk. A Vár előkészítése a Körösvidéki Múzeum örökségének befogadására, amellett hogy elképzelhetetlen és teljesen törvénybeütköző, a helyi költségvetésnek (tehát megint nekünk, adófizetőknek!!!) 4-5-ször annyiba kerülne mint amennyi Európai Uniós pénzekből már befektetve lett. Íly módon ha egy egyszerű számítást elvégzünk a Bihar megyei lakosságnak körülbelül 100/120 millió eurót kellene kifizetnie, a már befektetett 18 millió helyett és még emellett vagy 10/20-at, ehhez hozzászámolva azt a 15.000 eurót amelyet a Bihar Megyei Tanács minden hónapban kifizet azért hogy fenntarthassa a Körösvidéki Múzeumot a Római Katolikus Székesegyház épületében ameddig a Várat átalakítják majd.

További információkat a következő weboldal biztosít:


Forrás : petitieonline.com

2014. március 20., csütörtök

Emlékmű legyen, ne kihantolás?

Hetek óta téma a közbeszédben, hogy a váradi közterület-fenntartó vállalat a felszámolt Olaszi és Szőllősi temetőből származó emberi maradványokat minden külön értesítés nélkül egy hevenyészett vasfejfával ellátott közös sírba temetette el. Az újratemetésen a köztemető gondnoksága szerint részt vette egy ortodox pópa is, de a temetői személyzeten kívül más nem.  Az eset kapcsán újabb és újabb kérdések is felvetődnek a váradi magyar keresztényekben, így az is, vajon kinek az engedélyével lehet egy megszentelt temetkezési helyet felszámolni. Erről kérdeztük Böcskei László római katolikus püspököt.

emlekmu legyen 1
Teljes interjú : reggeliujsag.ro

Szent Józsefet ünnepelték

Szerda délután tartották a váradi Szent József-telepi római katolikus templom búcsúünnepségét. Dr. Dénes Zoltán kanonok, újirázi esperes-plébános, egyetemi docens mondott szentbeszédet. 
Szent Józsefet ünnepelték 
A nagyváradi Szent József-telepi római katolikus egyházközség felemelő búcsús szentmisében ünnepelte március 19-én, szerdán kora este a templom védőszentjét, Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét és Jézus nevelőapját, a Szent Család fejét. Szent József az egyetemes katolikus egyház védőszentje, a jegyesek és a családok pártfogója, a munkások védőszentje, akit egyaránt tisztel a katolikus, az ortodox és az anglikán egyház, valamint számos ország védőszentje is. A nagyváradi Szent József templom a nyugati városrészben található, 1931-ben épült, a kezdetben mint kultúrház-kápolna működött, majd az átalakítások folytán vált szép kis templommá. A plébániát 1989-ben alapították, egyike a tizenegy nagyváradi római katolikus plébániáknak.
Teljes cikk : erdon.ro 

Stabilizálják a neológ zsinagógát

Stabilizálják a neológ zsinagógát
Nagyvárad- A vallási turizmus népszerűsítése a váradi és debreceni zsidó közösség örökségének értékesítése által elnevezésű uniós projekt keretében kívül-belül stabilizálják a neológ zsinagógát. 
 
A Kossuth utcai neológ zsinagóga felújítását Várad önkormányzata valósítja meg partnerségben a Debreceni Zsidó Hitközséggel, a Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, mellyel párhuzamosan renoválják a cívis városban levő, Kápolnási úti státuszkó zsinagógát is. A projekt összköltségvetése 1.892.150 euró, melyből 1.565.852 euró jut Váradnak. Ebből 1.190.016 euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, illetve az államháztartásból származó vissza nem térítendő támogatás, huszonnégy százalék, vagyis 375.835 euró pedig a helyi költségvetésből biztosított önrész. A közelmúltban elkezdett renováláson főleg állagmegőrzési és külső homlokzatfelújítási munkálatokat kell érteni, hiszen mint korábban elhangzott, mindenre nem jut pénz, például a Dávid-csillagos kupola díszítéseinek teljes rendbetételére vagy új padok megvételére se. 
Teljes cikk : erdon.ro 

Ünnepel a Kiss Stúdió Színház

Nagyvárad- Ünnepségsorozattal tiszteleg fennállásának 20. évfordulója előtt a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A csúcsesemények jövő héten kedden és szerdán lesznek, erről tájékoztattak szerdán.
Ünnepel a Kiss Stúdió Színház 
Bár hivatalosan 1994. március 26-án tartotta első bemutatóját a Kiss Stúdió Színház, az emlékezést már az elmúlt hetekben elkezdték, hiszen egy júliusig tartó miniévad keretében sorra játsszák azokat a darabjaikat, melyek az elmúlt két évtizedben a legsikeresebbek voltak- magyarázta a Varga Vilmos színművésszel közösen tartott sajtótájékoztatón Kiss Törék Ildikó színművésznő, a nonprofit szervezetként működő magánszínház vezetője. Mint mondta, annak idején azért döntöttek egy önálló, kétszemélyes társulat létrehozása mellett, mivel megelégelték, hogy mindenki beleszól a munkájukba. Azóta közel 1800 alkalommal léptek fel, 340 ezer kilométert tettek meg, és az utóbbi években olyan országokba hívták őket, mint Magyarország, Ausztria, Németország, Svédország, Norvégia, Franciaország, Szlovénia, Szlovákia és Olaszország. Nehezen indultak, hiszen csak öt év elteltével ismerték el a teljesítményüket, és napjaikban sincsenek elkényeztetve, hiszen például az önkormányzat a tavaly és az idén sem hirdetett kulturális tendereket, tehát gyakorlatilag nagyrészt csak a közönségük támogatja őket. Amúgy éppen ez az időszak a legrosszabb az anyagiak, a pályázati lehetőségek szempontjából, de ők azért úgymond megelőlegezték a bizalmat, és az ünnepségsorozat mecénásaiként feltüntették a Bethlen Gábor Alapot és az RMDSZ Communitas Alapítványát.
Teljes cikk : erdon.ro 

A húsz évvel ezelőtti, Játsszunk színházat! című gálaműsor szereplői
A húsz évvel ezelőtti, Játsszunk színházat! című gálaműsor szereplői
Teljes cikk : reggeliujsag.ro


Postai cím: 410057 Oradea (Nagyvárad) Magheru u. 9. / 24.
Telefon/fax: +40 259 431148
Telefon: +40 359 438708
e-mail: kiss_studio_szinhaz@yahoo.com
Az állandó játékszínhely: (volt Nagysándor) Aurel Lazăr u. 16. sz. (Nem levélcím!!!)
 
Forrás : kiss-studio-szinhaz.ro

Térkép
 

Tiltakozás a várba költöztetés ellen

Mózes Teréz és Marossy Anna is tiltakozik a nagyváradi székhelyű Körösvidéki Múzeumnak a váradi várba való költöztetésének terve ellen. 
Tiltakozás a várba költöztetés ellen

Mózes Teréz nagyváradi műtörténész, néprajzkutató, aki 1964-1976 között a Körösvidéki Múzeum néprajzi osztályának vezetője volt, levélben tiltakozott az intézménynek a nagyváradi várba való költöztetése ellen. A szerkesztőségünk birtokába jutott elektronikus levélben Mózes Teréz így fogalmaz: „Nagyváradtól távol naponta követem az ország híreit. Ma nagy megdöbbenéssel értesültem a múzeumnak a nagyváradi várba való költöztetésének a híréről. Azok után, hogy a múzeum nagy anyagi és szellemi hozzájárulással szerzett hírnevet magának itthon és külföldön, ez most ötven éves visszalépést jelentene. Szívből kérem, mozgósítsák az értelmiséget, a szakszervezeteket, az iskolákat, mentsék meg a pusztulástól a múzeumot!”
Ugyancsak döbbenten fogadta a várba költöztetés tervét Marossy Anna biológus, aki nyugdíjazásáig szintén a Körösvidéki Múzeum munkatársa volt. Marossy Anna lapunknak elmondta: „teljes mértékben ellenzem ezt a változatot! A várban nincs megfelelő hely és mikroklíma, márpedig a muzeális anyagoknak nagyon száraz mikroklímát kell biztosítani. A muzeális anyag nemzeti vagyon, amit egyenesen nevetséges lenne a várba tenni. Súlyos hibának tartom ezt a gondolatot, nem beszélve arról, hogy már 1988-ban, amikor nyugdíjba mentem, alig volt helyünk a püspöki palotában, a laboratóriumokban embertelen körülmények között dolgoztak a munkatársak. Az új székhelyen megnézték, mi hova kerül, és végre normális helyre kerülhetne a múzeum, mert a hadapródiskolát úgy rendezték el, hogy alkalmas legyen a múzeum befogadására! A volt hadapródiskolának a helye is nagyon jó, mert ott van a könyvtár, a park, ahol a múzeum különböző akciókat tudna rendezni. ”
Forrás : erdon.ro

2014. március 18., kedd

Városszépségversenyt nyert Nagyvárad

Nagyvárad végzett az első helyen azon az internetes városszépség-versenyen, amelyet egy román nyelvű hírportál hirdetett meg. A dobogón Temesvár is ott van, Kolozsvár viszont alaposan lemaradt, Marosvásárhely is megelőzte. 
Nagyvárad a legszebb romániai város. Ezt a váradiak eddig is tudták, de most már hivatalossá is vált. Az Onlinereport.ro című román nyelvű hírportál hirdette meg még január 25-én azt az internetes szavazóversenyt, amelyen arra kérték az olvasókat: döntsék el, melyik az ország legszebb városa.
A voksolást március elsején zárták le, és a Partium fővárosa – avagy Ady szerint a Pece-parti Párizs – jókora előnnyel, az összesen leadott 57 725 voksból 13 033-at megszerezve végzett az első helyen. A második Temesvár (8 625 szavazat), a dobogó harmadik fokára pedig Piatra Neamț került fel (7 839), de a negyedik egy erdélyi város: Marosvásárhely (5789 voks). Az ötödik helyen Gyulafehérvár zárt (4 512 szavazat), Kolozsvár a hetedik (1934 szavazat).
Teljes cikk : foter.ro

Kattintson a Magyar Rádió Hajnal-tájt műsorra és hallgassa meg a március 17-i adás első perceit '

2014. március 17., hétfő

Veszélyben a püspökfürdői termáltó

Veszélyben a püspökfürdői termáltó
Csak a termálvízfogyasztás racionalizálásával és a palagázkitermelés megtiltásával menthető meg a püspökfürdői termáltó, és annak élővilága. 
 
A püspökfürdői termáltavat gondozó Körösvidéki Múzeum februárban elküldte a Környezetvédelmi Minisztériumot éves jelentését a termáltó állapotáról, melyben arra figyelmeztetik a tárcát, hogy a termálvíz túlzott kiaknázása végveszélybe sodorta a termáltavat, több őshonos élőlény egyetlen természetes élőhelyét. A jelentésben megfogalmazták azt, hogy a legnagyobb veszélyt a tavat tápláló források elapadása jelenti. Bár a tó törvényi védelem alatt áll, a környéken gombamód elszaporodó hotelek, motelek, panziók, és egyéb vendéglátóipari egységek nagy mennyiségben fogyasztanak termálvizet, emiatt a tavat folyamatosan a kiszáradás veszélye fenyegeti.
Teljes cikk : erdon.ro

Chiriac: veszélybe kerülhet a nemzeti vagyon

Chiriac: veszélybe kerülhet a nemzeti vagyon
A Körösvidéki Múzeum birtokában lévő több mint 400 ezer műtárgyat nem lehet optimális körülmények között tárolni a váradi várban, szögezi le közleményében a múzeum igazgatója. 
Aurel Chiriac szerdán nyilvánosságra bocsátott közleményében leszögezi azt, hogy az a javaslat, miszerint a múzeumot költöztessék a nagyváradi várba, nem veszi figyelembe a szakemberek véleményét, illetve a nemzeti ingó vagyon védelmére vonatkozó hazai és uniós normákat. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a várban 5909 négyzetméter állna a múzeum rendelkezésére, ennyi területen kénytelen most is meghúzni magát a létesítmény a váradi barokk palotában, miután az ingatlant visszakapta a római katolikus püspökség. Chiriac kifejtette, hogy legnagyobb kiterjedtségének az idején 10.400 négyzetméternyi területet használt a létesítmény, és mivel jelenleg több mint 400 ezer műtárggyal rendelkezik, a múzeumnak sokkal nagyobb térigénye van, mint amennyit a várban kapna. Chiriac felhívja a figyelmet arra, hogy a volt hadapródiskolában már be van szerelve a hőmérséklet-szabályozó berendezés, a speciális tűzvédelmi berendezések, a laboratóriumi helyiségek, a speciális ablakok, stb., mindezek a várból hiányoznak. Ráadásul a vár A. kategóriájú műemlék, amelyben nem lehet belső átalakítási munkálatokat végezni, és így az ott lévő kicsi helyiségekben nem lehet optimális módon tárolni vagy kiállítani a műkincseket. Ezzel szemben a volt hadapródiskolában már körvonalazták minden kiállítótér, osztály és raktár helyét.
Teljes cikk : erdon.ro  

Javítás után is hibás a honlap , az oradea.travel

Nemrég újra látogathatóvá tették a Nagyváradot bemutató turisztikai honlap magyar változatát (http://oradea.travel/hu/), melyet múlt hónapban nagy botrány közepette azért kellett lezárjanak a városháza illetékesei, mert hemzsegett a hibáktól, és annak ellenére, hogy hivatalos fordítócéggel készíttették, gyakorlatilag olyan benyomást keltett, mintha Google-fordítóval készült volna (az internetes fordító többnyire a mondatokat nem értelmük szerint, hanem szóról szóra fordítja le, azokat a szavakat pedig, amelyeknek nem ismeri az adott nyelvbeli jelentését, a fordítandó nyelv szerint hagyja meg – szerk. megj.). A nemrég közzétett „kijavított” verzió már kevesebb és kevésbé szembeötlő hibát tartalmaz, viszont így is jócskán hagy kívánnivalót maga után.
Javitas NAGY KEP
Az európai uniós finanszírozásból létrehozott honlappal kapcsolatban már az is felháborító, hogy a magyar verzióját nem magyar szakemberekkel íratta meg az önkormányzat, hanem pusztán lefordíttatta a román történészek által írt, és így sajátosan román szemszöget tükröző várostörténeti és építészeti leírásokat, melyek hemzsegnek a történelmi csúsztatásoktól, és a harmatgyenge fordítással kombinálva olykor már a komikum szintjét súroló, abszurd kifejezéseket szültek. Ezekből világosan látszik: nemhogy egy szerkesztő, de egyetlen magyarajkú ember sem nézte át az anyagot, mielőtt közzétették volna.
A honlap magyar verziójának már a főmenüjében is szarvashiba áll – az ott szereplő „Emlékművek” menüpont ugyanis műemlékekre, illetve műemlék épületekre vonatkozik. A honlap készítői emellett könnyelműen megelőlegezték, hogy az egykori hadapródiskola épülete a Körösvidéki Múzeum székhelye lesz (ami a városvezetés jelenlegi álláspontját tekintve igen kevéssé valószínű). A fent említett intézményt egyébként néhol „Körös Országa Múzeum” névvel is illetik. A weboldalon számos egyéb „átkeresztelés” is fellelhető – a vasútállomást például „Összeszerelő Állomás”-ként is említik.
A honlap emellett következetesen nem létező művészeti és építészeti stílusokat emleget. A Sztarill Ferenc által építtetett Astoria-szálló például továbbra is a nem létező „kiválás” stílusban épült – legalábbis a weboldal szerint.
A várostörténeti részből kimaradt Patachich Ádám püspök, aki a 18-ik században kezdeményezte a barokk palota megépítését, valamint védence, a város zenei életének meghatározó alakja, Michael Haydn is, aki  a püspök meghívására több éven át alkotott Szent László városában.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Turisztikai weboldal Váradnak - oradea.travel

A nagyváradi önkormányzat a városközpont kulturális idegenforgalmának fellendítésére irányuló, az Európai Unió által finanszírozott projekt keretében egy turisztikai weboldalt fejlesztett ki – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon Mircea Mălan alpolgármester, valamint Dumitru Sim és Marius Moş a Nemzetközi Finanszírozású Projektek Igazgatóságának képviselői.
Turisztikai
Az Oradea.travel elnevezésű interaktív weboldal számos érdekességet tartalmaz, mint például a történelmi városközpontban készült 360 fokos panoráma-felvételeket, várostörténeti és építészeti leírásokat, a várost népszerűsítő videókat és egy, kilencezer fényképből álló galériát is, ugyanakkor lehetőséget teremt a látogatóknak arra, hogy tematikus városnéző útvonalakat tervezzenek maguknak.
Az oldal jelenleg négy nyelven érhető el: románul, angolul, németül és olaszul. Mint Dumitru Sim elmondta, az oldalnak elkészült egy magyar nyelvű változata is, a románról fordított szöveg azonban annyira gyenge minőségű, hogy kénytelenek voltak ideiglenesen megszűntetni a magyar nyelvopciót, nehogy köznevetség tárgyává váljon a honlap. A városháziak egyelőre nem tudták megmondani, mennyi idő múlva helyezik újra üzembe a magyar verziót, hiszen ahhoz előbb, a teljes román szöveget újra le kell fordíttatni.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Kattintson a oradea.travel linkre '

 

 


 

 

Tömegsírban a régi váradiak

Egy exkavátorral kikotort közös gödör és egy méretes, jelöletlen földhalom a Rulikowszki temető hajléktalanoknak fenntartott részén – ennyi jutott az Ilie Bolojan által vezetett Nagyváradon azoknak az egykori városatyáknak, építészeknek, tudósoknak, művészeknek, tanároknak és egyszerű polgároknak, mintegy 170 elhunytnak, akik balszerencséjükre a váradszőllősi vagy váradolaszi temetőkben nyugodtak, két olyan sírkertben, amelyet évekkel ezelőtt parkosításra szemelt ki az önkormányzat. A felszámolt temetők halottainak azonban még annyi kegyelet sem jutott új nyugvóhelyükön, amennyit a hajléktalanok kapnak. Még az utca embereinek is jár ugyanis egy fejfa, egy kereszt emlékeztetőül, hogy valaha éltek ezen a földön. A parkosított temetők halottainak – köztük annak a Sztarill Ferencnek, aki például a Fekete Sas-palotát, a váradi Astoria Szállót és a Darvas–La Roche házat építtette – még ennyi sem járt.
Tomegsirban (3)
A felszámolt sírkertekből exhumált földi maradványokat ezidáig – ha nem is a legmegfelelőbb körülmények között – de külön, névvel ellátott kartondobozokban tárolták a városi temető egyik kápolnájában. Mint azonban a helyszínen tartott tegnapi sjtótájékoztatója keretében Szabó Ödön parlamenti képviselő tudatta, az elmúlt napokban a Közterületkezelőség (ADP) emberei mutyiban egy jelöletlen tömegsírba hányták a maradványokat, mindenféle vallási szertartás vagy ceremónia nélkül. „Ez teljességgel embertelen és elfogadhatatlan bánásmód. Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet” – nyilatkozta Szabó Ödön.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Az egyik nagyváradi Facebook csoport más csoportokkal karöltve megemlékezést tartottak a Rulikowszki temető hajléktalanoknak fenntartott részén ahol eltemették a felszámolt sírkertekből exhumált földi maradványokat.Az eseményről többen beszámoltak és fotókat készítettek.

Véglegesen felszámolták Nagyváradon az Olaszi és a Szőlősi temetőt és azoknak a csontjait, akiket a hozzátartozóik exhumálás után nem temettek újra valamilyen okból, egy jeltelen tömegsírba dobálták, suttyomban, minden ceremónia nélkül, a Rulikowski temetőben. Megérdemeltek volna egy ünnepélyes újratemetést, valamint egy síremléket, melyen felsorolják a neveiket és azt, hogy egy több felekezetű lelkészcsoport mondjon értük imát a sír felett és áldja meg a holtukban megzavartakat. Több, Nagyváradért sokat tevő, híresség is van közöttük.

Aki teheti jöjjön el a közös megemlékezésre, tegyünk egy-egy szál virágot a Rulikowski temetőben méltatlan körülmények között elhantolt földi maradványok tömegsírjára.

Találkozzunk március 16-án, vasárnap, 15 óra előtt pár perccel a Rulikowski temető bejáratánál, onnan induljunk a tömegsírhoz.

Akik valamilyen okból nem tudnak eljönni, otthonaikban gyújtsanak gyertyát a tömegsírba elhantoltak lelki üdvéért. Forrás : FELSZÁMOLT OLASZI ÉS SZŐLŐSI TEMETŐK TÖMEGSÍRJÁNÁL A NAGYVÁRADI RULIKOWSKI TEMETŐBEN - FACEBOOK CSOPORT
Szép, bár szeles délután, mintegy kéttucatnyian gyűltünk össze, a csendes megemlékezésre, a Rulikowski temetőben, a méltánytalanul elföldelt nagyváradi EMBEREK tömegsírjánál. A virágok elhelyezése után, imádkoztunk és elénekeltük Nemzeti Imánkat, valamint a Székely Himnuszt.
Szerző : Farkas László
 Szerző : Mandy Zsi
Méltó végtisztességet! A szeles idő is engedett és a Nap is kisütött, amikor Ninive, bocsánat Nagyvárad városából mintegy két tucat igaz ember a gyalázatos, "Csontok" feliratú tömegsírhoz zarándokolt. Ott, a temetőszéli szegényparcellában, egy-egy szál virággal, nemzeti énekkel, imádsággal, és a közösség sugárzó erejével tisztelgett, a méltatlanul ide vetet, várost álmodó, és építő tisztes polgárokra.
 
Szerző : Bősze László
A blog szerzője nem volt ott,de készített egy videót az eseményről ...

 

Térkép