Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2022. május 27., péntek

Új Szent László szobor, kultusza tovább él Nagyvárado!

Rég várt esemény tanúi lehetünk, új Szent László szobort állítanak fel a várban. Jó lett volna, ha a városalapító új szobrát Nagyvárad főterén állították volna fel, de ez odébb van, mert Nagyvárad önkormányzata nem egyezett bele. A lényeg, a szobrot átvette az önkormányzat, mint adományt, aláírta a szerződést az adományozóval,csak be kell tartani. Idézek Pap István cikkéből, mely a Bihari Naplóban jelent meg :

"A helyi önkormányzat azzal a feltétellel veheti át a szobrot, ha vállalja azt, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően kihelyezi azt a váradi várban arra a helyre, amelyről már korábban megegyezett a püspökséggel. Az adományozás feltétele az is, hogy a szobrot az eredeti helyen kell megtartani, ha pedig később netalán a polgármesteri hivatal mégis el akarná mozdítani onnan, ezt csak a katolikus püspökséggel történt előzetes megegyezés után teheti meg. A város ugyanakkor vállalja azt is, hogy saját költségén megépítteti a szobor talapzatát. " 

Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását hamarason ünnepélyes körülmények között fogják átadni, mely azt jelenti, Szent László kultusza tovább éll Nagyváradon. Bővebben a kultuszáról itt olvashat! 

Zárójelbe kérdezem, mikor lép fel Szent László városa érdekében? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése