Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2012. december 14., péntek

Nagyvárad és a Holnaposok

 Szinte minden magyar tudja,hogy Ady Endre Nagyváradon élt és szerette a " Pece-parti Párizst". Az egyik lap melynek az egyik alapítója volt ,az a Holnap volt.Az Ady Líceum ( volt Mogyorósi) és a Főutca (Republici)sarkán találhat egy szoborcsoportot,mely a Holnaposokat jelképezi.Megjelent egy cikk a szoborcsoporttal kapcsolatban a cultura.hu-n


 

A Holnap irodalmi társaság 1908-ban alakult Nagyváradon, tagja volt Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka. Azzal a céllal jött létre, hogy a budapesti központú kulturális élet mellett a konzervatív irodalmi szemléletet meghaladó, modern vidéki centrumot hozzanak létre, illetve – Ady nem titkolt szándéka szerint – a Budapesten ebben az időben induló Nyugat folyóirattal konkuráló lapot szerettek volna létrehozni. A helyszínnek pedig leginkább a mind gazdasági, mind kulturális szempontból dinamikusan fejlődő Nagyvárad felelt meg. Nagyváradot ekkor már pezsgő szellemi életének köszönhetően Pece-parti Párizsként emlegették. A társaság az újítást, a modern verselést népszerűsítette, de csak két antológiakötetet tudtak kiadni: az elsőt a megalakulás évében, majd 1909-ben a második, egyben utolsó kötetet.  A versgyűjtemények így is felértek egy hadüzenettel, s a konzervatív irodalmi fórumok kíméletlen támadását váltotta ki.
1914 márciusában a Nagyváradi Naplóban Juhász Gyula A Holnap városa (Lírai feljegyzések) című írásában rajongással írt az öt évvel korábbi, rövid életű, de nagy hatású irodalmi kezdeményezésről: „Igen bizony, jól esik erre emlékezni, mert valljuk be őszintén: ennél önzetlenebb, magyarabb, poétásabb irodalmi mozgalom nem volt azóta, mióta az irodalmat részvénytársasági alapon szervezik és még a költőknek is juttatnak belőle osztalékot. Szeretem az üldözött, a kigúnyolt és immár beszűnt Holnapot, a gúny, az üldözés, az agyonreklámozás és agyonhallgatások dacára is szeretem, mert a fiatalságom volt ez a Holnap, őszinte, lelkes, örökké édesbús ifjúságom.”
Az Ady-emlékmúzeumban látható egy festmény, amely négy holnapost ábrázol egy kávézóasztal mellett. Innen ered az ötlet, hogy a szoborcsoport az utcára kerüljön, méghozzá “használható” formában. A kis szögletes asztalkát négyen veszik körbe: Ady Endre, Dutka Ákos, Juhász Gyula és Emőd Tamás. Az egyik alak (Emőd Tamás) a széke mellett áll – ez az a motívum, amely megkülönbözteti ezt az alkotást a szokványos köztéri szobroktól -, a sétálóutcán felállított életnagyságú bronz műalkotás üresen hagyott székére bárki leülhet, így válik “aktívvá” a szoborcsoport.
Holnaposok szobor, Nagyvárad (Fotó: Sükösd T. Krisztina)
A szoborcsoport elkészítésére Nagyvárad polgármesteri hivatala 2011-ben írt ki pályázatot, amelyet Deák Árpád szobrászművész nyert meg – olvasható az MTI közleményében. Az avatáson a város polgármestere, Ilie Bolojan beszéde szerint a szoborcsoport egyfelől a tisztelet jele azon kulturális és építészeti örökség iránt, amelyet a magyar közösség hozott létre a városban koroktól és politikai rendszerektől függetlenül, ugyanakkor a műalkotás híd is a múlt és a jövő között. Aki az üresen hagyott székre leül, részese lehet a század eleji kulturális élménynek, a Holnaposok irodalmi csoportosulás szellemi örökségének. A Holnaposok szoborcsoportot az Ady Endre Líceum főbejárata melletti, Fő utcai sarkánál találni Nagyváradon.
Tovébbi információ   erdon.ro 
 multikult.transindex.ro   

 Videó : Felavatták a Holnaposok szobrát/tudositok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése