Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2021. július 27., kedd

A miniszter és a szocialista történelem ...

Raluca Turcan munkaügyi miniszter bakija nagy derültséget okozott Samuel von Brukenthallal kapcsolatban.Nem az első "melléfogása ",de mostani elárulja, hogy hiányos az ismerete történelemből.

Idézek az itthon.ma cikkéből : 

"Turcan az anyanyelvén, románul írt bejegyzésében még sok születésnapot kívánt az 1803-ban elhunyt bárónak, hogy aztán történelemhamisító állításoktól hemzsegő kiselőadást tartson az egykori kormányzó munkásságáról. A munkaügyi miniszter szerint Brukenthal nagyon sok szép dolgot hagyott Romániára, miközben az egykori kormányzónak semmi köze nem volt az akkor még nem létező Romániához, a románokhoz is csak annyi, hogy kellett foglalkozzon az 1784-es erdélyi román parasztfelkeléssel (ez a fejezet kimaradt Turcan köszöntőjéből, amit nem egy rajongója zokon is vett)." 


 

Raluca Turcan miért nyilatkozott " badarságokat"?Mert a szocializmus évtizedeiben átírt történelmet tanulta. Ezt  történelmet tanítják ma is,kisebb változtatásokkal,mert nincsen helyette más.A régi történelem könyveket nem veszik elő,mert abban alig olvashatunk Románia dicsőséges történelméről. Sajnos generációk nőttek fel ,nem ismerve a valódi történelmet. Ezért került ilyen helyzetetbe Raluca Turcan. 

Nyilatkozatát és a helyreigazítást az itthon.ma cikkében olvashatja !


2021. július 25., vasárnap

Új blokk a Körös parton ?

 

Látványterv. Forrás :ebihoreanul.ro 

Új négyemeletes blokkot (tömbház) tervez a Lótusz Center a Körös partra. Terveik szerint az Ezredévi emléktér, ma Libertății tér 3. szám alatti ingatlan helyén építenének fel,ha engedélyt kapnának.Ez az emeletes ház Dacian Florian tulajdona volt a Libertății park és a Fehér Liliom (Crinul Alb) vendéglő között.A legnagyobb akadály,a cégtulajdonos és az önkormányzat közötti nézeteltérés.Kit érdekel az,hogy a városképet rontja.Részletes információkát olvashat és megnézheti a látványtervet az eBihoreanul cikkében!


Látványterv.Forrás : ebihoreanul.ro


2021. július 23., péntek

A " zöldellő " emeletes parkoló

A volt járványkórház helyén épült emeletes parkoló " kizöldült, pontosanabban fogalmazva zöld növényzettel lett " bevonva ",mely kellemes a szemnek és árnyékot nyújt. Ķövetésre méltó példa!





 

2021. július 22., csütörtök

Megnyílt Nagyváradon a Csíki Söröző !

 

Forrás : Facebook 

Jó hír a váradiaknak,megnyílt Nagyváradon az első Csíki Söröző a volt Zöldfa,ma V. Alecsandri utcában,a 13 szám alatt.Sok információnk nincsen,de azt lehet tudni, hogy reggel 10-től este 10-ig van kinyítva,valamint telefonon keresztül foglalhat asztalt.Ha jelenik meg cikk a Csíki Sörözővel kapcsolatban,közölni fogom.
 
 
 
Fotók a Csíki Söröző Facebook oldalán










Információk a Csíki Söröző Facebook oldalán olvashatók !

2021. július 20., kedd

Kisajátítási per : elsőfokú veszített a nagyváradi önkormányzat !

 

Forrás : eBihoreanul.


Váratlan határozatot hozott a Bihar Megyei Törvényszék,a kisajátítási perben a nagyváradi önkormányzat ellen ítélt.Eddig a kisajátítási perek többségét az önkormányzat nyerte.Mi történhetett? Ídézet a Bihari Napló cikkéből :

"A bíróság érvénytelenítette a 2019/936. számú helyi tanácsi határozatot és az ahhoz kapcsolódó összes dokumentumot, amelyek alapján elfogadták a Damjanich (Simion Bărnuţiu) utca meghosszabbításához szükséges kisajátításokat. Jelenleg a Damjanich utca két egymással összeköttetésben nem lévő szakaszból áll, az egyik a történelmi belvárosban van, a másik szakasz pedig a Vitéz utca túloldalán halad az Oneștilor utcáig. Ezt a két szakaszt kötné össze a város úgy, hogy kisajátítaná és lebontaná az ottani OMV Petrom benzinkút mellett álló ingatlant, amelyben jelenleg a Bosch Car Service képviselete működik. " 

Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban az eBihoreanul cikkét a hozzaszólásokkal együtt !

2021. július 19., hétfő

Új irodaház a Széchenyi téren ?

 
Irodaház látványterve.Forrás : erdon.ro
 
Saját fotók 
 




Új irodaházat építenének a Széchenyi téren,ma Traian park, a lebontott épület helyére,mert az önkormányzat ezt akarja.Még nincsenek meg az engedélyek,de hamarosan biztosan megkapják.Lehet a többségnek tetszeni fog az új giccses irodaház,de elindult a szecesszió felszámolása, eltüntetése. Bővebben olvashat a Bihari Napló Online cikkében!

2021. július 15., csütörtök

A remiz épülete leégett,helyreállítják

Sokan búslakodtak a nagypiac területén leégett remiz épülete miatt,de az önkormányzat ígérete szerint helyre lesz állítva,alatta mélygarázs lesz.Szomorú látvány most a leégett remiz épülete ...





A fotók 2021 július elején készültek.

2021. július 14., szerda

Elkészült Jovián György mozaikja !

 

Jovián György mozaikja a volt Patria mozi homlokzatán.Fotó : Pap István. 

A váradiak örvendhetnek,visszaállították Jovián György A három fa mozaikját a volt Patria mozi homlokzatán.Mint ismeretes,a volt Patria mozi új tulajdonosa leverette a homlokzatról Jovián György mozaikját.A közfelháborodás hatására az önkormányzat kötelezte a tulajdonost,állítsa vissza az értékes mozaikot.Jovián György három év alatt alkotta meg a művét.Meddig marad ott? Sajnos egyre több érték " tűnik " el Váradon.Nincs közfelháborodás,nincs számonkérés.Jovián György mozaikja jól szemlélteti ,hogy minden lehetséges,ha  ....

További információk olvashatók Pap István cikkében !

2021. július 12., hétfő

Séta a Főutcán (Republicii) !

A nagyváradi Főutca példakép lehet más városoknak,abból a szempontból hogy az épületek többségét felújították,illetve felújítják.A Főutca volt Rákóczi,Regele Mihai utca,jelenleg Köztársaság ( Republicii) út a neve.Nézze meg a fotókat,melyeket 2021 július elején készítettem !